Mit törjük magunkat a párkapcsolatkereséssel, megy ez egyszerűbben is...

Attila csak nem hagy békén, reggel óta nyüstöl és egyszerűen nem fogja, hogy én régimódi vagyok... Aztán a következő ötlettel állt elő, és én itt sírtam be.... "Ismerkedj régimódian... :D :D :D Küldd el hozzá a szolgáló lányodat.. :D :D Hogy hívja el az erkélyed alá... :D :D (Nincs erkélyem) :D :D :D Ez elég régimódi az összes irodalom erről szól... :D :D" Modernizálva, kérjem meg valamelyik barátnőmet, hogy keresse fel, adja oda neki a számomat... Több ezer éves módszerről beszélünk. Ez olyan romantikus szerinte, mint a nagy operákban... De már szerinte akkor is előrébb lennék, ha miután megszereztem a számát, utána felhívatom a barátnőmmel, és elmondja neki, hogy szívesen venném, ha randira hívna. :D :D :D Bár az Attila szerint életszerűbb lenne ha egyszerűen átnyújtanám neki a számomat hogy hívjon fel este, és közöljem vele, hogy rengeteg a szabadidőm és szívesen tölteném vele.... Hát ennyi, könnyesre röhögtem magam, ahogy ötletelgetett nekem. :D

A randi helyzet...

Az a típusú nő vagyok, aki soha nem kezdeményez. Egyszerűen képtelen vagyok kikezdeni egy férfival..., és mostanában már ott tartok, hogy az első plátói szerelmem olvassa rá a fejemre, hogy mekkora kuka vagyok... Időközben a legjobb barátommá vált és közel két éve mindent megbeszélünk egymással... Úgyhogy elmeséltem neki, hogy tetszik egy férfi és igazán szívesen randiznék vele... Tulajdonképpen még a száma is meg van, és semeddig nem tartana fölhívni és elmondani neki, mi a helyzet, de nem teszek semmit várom, hogy észrevegyen. Vagy mivel már észrevett, várom, hogy az első lépést megtegye... Tegnap pl Attilától megkaptam, hogy bizony én pont ugyanannyira felelős vagyok azért, hogy anno nem volt közöttünk semmi, csak szerelmesek voltunk egymásba, mert miközben minden nap találkoztunk, én pont ilyen kuka voltam, mint most... Akkor sem mondtam el, hogy tetszik, ellenben az évfolyamtársaimmal... :D Persze ma már nem beszélhetünk vonzalomról, csak barátságról... :) :) Azt is mondta, hogy nem hiszi el, hogy minden másban, jöhet bármi, én helyt állok, de képtelen vagyok fölszedni egy férfit... Hát ez valóban sajnos így van, régi vágású vagyok, és megvárom, hogy a férfi udvaroljon, játsszon velem, teszek felé minimális jelzéseket, hogy nekem is tetszik, de megvárom, míg megszerzi a számomat felhív, hoz nekem virágot, vacsorázni hív stb... Az Attila szerint kb ezzel a magatartással késtem le általában mindenkit... :D :D :D Őt is... :D :D :D Azt is mondja, a 60 as években lezajlott egy forradalom, amire nem emlékezhetek, hiszen a 70-es évekbe születtem, de azóta a nők is kezdeményezhetnek... Persze, Ő ezt hiába mondja, én menthetetlen vagyok... Konkrétan már annyira, hogy a női egyenjogúságért szeretne tüntetni... :D :D :D :D

Sanyiitól megint egy döbbenetesen jó írás

„Nem fognak rajta az évek! Szülés után is bombaformában!” – harsogják a szalagcímek. A fényképen pedig ott feszít a gyönyörű sztár, akinek három bébiszittere, személyi edzője, dietetikusa, szakácsnője, bejárónője és mindehhez persze dollármilliókra rúgó jövedelme van. Nyilván az én arcomon se látszódna úgy a stressz, ha a Posche kabrióra cserélhetném a Vasi Volán varázslatos helyközi járatát – morgok magamban. De higgyétek el, nem az irigység beszél belőlem, hanem a felháborodás. Mert ezek a cikkek, reklámok napi szinten tolják a nők arcába az elvárásokat: bizony-bizony, ilyennek kéne ám lenni, 50 évesen 35-nek kinézni! Jelzem, van az az életmód, ami mellett mindez megvalósítható: délelőtt fitness-terem és jóga, ebédre már csak valami könnyűt összedobatni a séffel, este koncertek, divatbemutatók és koktélpartik… „Apukám, míg pezsgek kicsit a jakuzziban, elrendeznéd a medvebőrt a kandalló előtt?” Persze ezek a celebek is dolgoznak: az a munkájuk, hogy a nap 24 órájában a tökéletesség illúzióját nyújtsák. Mert amint lehull a lepel, és kivillan az istennő-álarc mögül az ember, rögtön zuhanni kezd az árfolyamuk, már nem lesznek eladhatóak. Sajnálom-e ezért őket? Nem. Magunkat sajnálom. A hétköznapi nőket, akiktől elvárják, hogy 8 óra munka, háztartás és gyereknevelés mellett is próbálják hozni ezt a szintet. És sajnálom azokat férfiakat is, akik azt hiszik, hogy ez lehetséges, és nekik ez jár. - Istenem, ezek a combok! Gondolnád róla, hogy ő is ’68-as, mint te? – üvölt ki a konyhába a tévét bámuló százhúsz kilós Guszti bácsi. Jolán néni kezében egy pillanatra megáll a fakanál. Saját, kínai papucsba bújtatott visszeres lábára bámul, s míg megigazítja haját a pörköltszagú gőzben, felkarján tétován meglebben petyhüdt tricepsze. A lábosba mered, és elképzeli, hogy ő van ott a tévében. Szinte érzi frissen felpumpált mellei sajgását, a botox feszítését homlokán. Elképzeli, hogy nem a gyártószalag melletti ácsorgástól lüktet a lába, hanem a tűzpiros talpú Louboutin töri a sarkát... - Ezt nézd, micsoda cicik! Hinnéd, hogy egy idősek vagytok, he? A kanyarban sem vagy ehhez a nőhöz képest, anyukám! – röhög Guszti bácsi, csak úgy reng bele a hája. Sör loccsan a dobozból a fotel kárpitjára. - Nem. Valóban nem. - suttogja halkan Jolán néni, s ő is a tévére mered. De ő a sztár mellett álló, sármos férfit nézi. A villogó fogsort, az elegáns öltöny alatt feszülő izmokat, a frissen borotvált arcot. Aztán Guszti bácsit nézi, mintha most látná először. Furcsa félmosolyra húzódik a szája, és kever egy kis hashajtót a pincepörköltbe."

Tegnap kezembe nyomtak hét újabb vizsgálatra beutalót, így ma azzal kezdtem a napom, hogy bementem a veszprémi kórházba és a transzplantációs listára hivatkozva, megpróbálta közeli időpontokat kicsikarni belőlük... Egészen jól is ment, a neurológusig... Szóval a jól ismert neurológus írja a zárójelentést, amikor is a mellette lévő hölggyel beszélek, hogy szeretnék egy időpontot.. Carotis ultrahangra... Eléggé tele a naptár, de mondja, hogy jövőhét kedd délre tud időpontot adni... Kérdezem tőle, hogy lehetne- e délelőtt vagy délután, mert pont délre ügyvédhez megyek... Erre megszólal mellettem a neurológus tört magyarral, hogy adjon a hölgynek akkor októberre időpontot, ha nem ér rá,mert az ügyvéd fontosabb, mint az egészsége... Nézek baszki ki a fejemből, és mondom, OK legyen kedd dél, majd megoldom az ügyvéddel... És akkor még leoszt, hogy jó,hogy nem már randira megyek és azért nem megyek el a vizsgálatra... Beírattam a csajjal az időpontot és otthagytam a neurológust a fenébe, miközben ott sipákolt...

Azt gondoltam nincs olyan ember, aki nálam rosszabbul haladna a technikával, de ma rá kellett jönnöm, hogy az optikushoz képest én egyenesen a modern technika zsenijének számítok... :D :D :D Pedig a barátnőm megjegyezte a múltkor, hogy reméli még idén megtanulom az okostelefonomat kezelni, mert akkor többet tudunk beszélgetni... :D :D :D Ahogy Ő mondja, még az apja is gyorsabban halad nálam... :D :D :D Szóval ebből kifolyólag én el nem tudtam volna képzelni, hogy valaki még nálam is rosszabb... Szóval ma az Optikus közölte, hogy egyébként csinált egy oldalt a facebook-on, de nem tudja használni, még egy képet sem sikerült rátöltenie.. Közben a Gábor mondta neki, hogy Ő is bejelölte és írt neki, de azóta sem nézte meg... Erre az István közölte, hogy azért, mert nem tudja, hogy kell megnézni... Hát akkor majd én segítek jött az ötlet... Szépen feltöltöttem neki két képet... Majd mondom neki, hogy igazából ez az oldal a reklámot kellene hogy erősítse, úgyhogy akkor mondja már el, mi az ehavi akciója... Erre közéli, hogy " ahány fok, annyi kedvezmény" Sikerült félrehallanom :D :D :D :D D Te, mondom errefelé nem sok foguk van az embereknek...:D :D :D :D Percekig szakadtunk a röhögéstől... :D :D :D

A néni Cupido akar lenni...

Rájöttem, hogy a Bálint néni el akar adni engem... Pénteken jutottam erre a megállapításra... Konkrétan az egyik betegszállítót szemelte ki... Már akkor is gyanús volt, amikor egy este bekerültem a sürgősségire magas káliummal... Másnap a Béla hozta őket, és neki ecsetelte, hogy én milyen szép vagyok... Ezt persze én utólag tudtam meg... Még szerencse, hogy nem kellett magyarázkodnom.. De most pénteken még tovább ment a néni... A másik betegszállítót, az Imrét szemelte ki... Miután leállt az autó, kiugrottam, hogy besegítsem gyengén látó betegtársamat... Az Imre pedig odasietett a Bálint nénihez, hogy lesegítse az autóról... Már éppen beléptem az üvegajtón, amikor meghallottam a néni hangját... "-Nézd milyen jó lába van, fordulj meg és nézd meg!" "-Bálint néni, nekünk tilos nézegetni a betegek lábát"-hallottam az Imre zavarodott mentegetőzését... :D :D :D Az felettébb nem zavarta a nénit, hogy egyébként előző este előttük csaptam össze ezzel a betegszállítóval, mert nem akarta megvárni, hogy kezelés után igyak egy kávét... És majdnem hazáig duzzogott a sofőr, mert mindezek ellenére leültem kávézni... :D :D :D :D

A sikerélmény...

Tegnap az egyik kezelőmmel hosszasan beszélgettem... Azt mondta, az a rossz a munkájában, hogy nagyon monoton, nincs igazi sikerélmény... Nos, valóban, abban igaza van, hogy monoton, hiszen ugyanazokat az embereket kell nézni napról-napra, hétről-hétre, akár évekig is... És ugyanaz a feladat is... Itt senki nem gyógyul meg, nincsenek olyan csodák, hogy holnap már nem kell valakinek mennie... De én már sikerélménynek tekinteném, hogy amikor bevisz az esetkocsi valakit, aki igencsak kutyául van, mert mondjuk fél literrel több vizet ivott a kelleténél ebben a melegben (mert szomjas volt) Vagy, mert megevett egy tányér petrezselymes burgonyát tudatlanul... :D :D :D és kezelés után megmarad... az mindenképp sikerélmény... Az is, hogy ma megettem egy cső főtt kukoricát és jól vagyok... Bár a magam részéről én azt is sikerélménynek tekinteném, ha Ágnes nem lenne rosszul a kezelés alatt... :D :D :D És nem kellene miattam összecsődülnie mindenkinek... Önző kérés, ugye???? És a legnagyobb sikerélmény mindenképp az, amikor megérkezünk műtét után, néha még maszkban, és elmondjuk, nektek, elújságoljuk sírva és nevetve, hogy új vesénk van, és jól vagyunk... Képzeljétek milyen sokat pisilünk.... És ehetünk, petrezselymes burgonyát és gyümölcsöt is... Szerintem ennél nincs nagyobb sikerélmény....

Kész vagyok a listás vizsgálatokkal... Tegnap megérkeztek a várva várt szövettanok... Nos, sikerült leszedniük a hátamról két jó anyajegyet... Az egyikben volt festékhiba, amelyből esetlegesen kialakulhatott volna melanoma a jövőben, de a citológia azt mutatta, hogy nem volt benne semmi... Nem baj, legalább ez is rendben van..., vagyis nincs... Van egy lyuk a hátamon, ami felesleges... Ez is orvosolható egy újabb sebészeti beavatkozással... (és kb itt kezdem el verni ütemesen a fejemet az asztallapba.. :D) Van esetleg Veszprémben még olyan sebész, aki nem próbálkozott, és még varrni is tud? :D :D :D Talán harmadjára sikerül... máshol azért megy elsőre...Mindenesetre visszamegyek ezt elb@szták, jöhet a garanciális szerviz... :) Na, szóval a vizsgálatokkal végeztem, már csak a patológus meg az antropológus nem vizsgált meg... Bár utóbbinak várnia kell pár száz évet... :D :D :D Úgyhogy mehet fel a levél a vizsgálataimmal a transzplantációs bizottsághoz... Azt hiszem vesetranszplantációra alkalmas vagyok...

Az álom...

Először álmodtam a dialízisről... Konkrétan rémálmom volt... Azt álmodtam, hogy épp le akarnak szedni róla... Még hadakoztam is az ápolónővel álmomban, hogy hagyjon már békén, fáradt vagyok... A szájára tette a kezét, és mondta, hogy csitt... Kb itt tértem magamhoz és észleltem, hogy itthon vagyok... De annyira életszerű volt az álom, hogy felkeltem körülnézni, tényleg egyedül vagyok-e... Reggelre elzsibbadt a jobb karom... Egyébként már a kórházban is volt egy-két hasonló mozgásom... Az egyik éjjel konkrétan ráfeküdtem a nővérhívóra... Na nem tudom hogy sikerült levadásznom, de miután levettem, játszottam vele... :D :D :D Persze úgy, hogy közben végig aludtam... Akkor már elkezdték a dialízist, de előtte két napig annyi infúziót kaptam, hogy az infúziós állvány rendesen a társammá szegődött és már ettől voltak rémálmaim.... Szóval megérkezett a nővérke és felébresztett, hogy megtudja mi van, de még akkor is félálomban voltam... Mondtam neki, hogy már ne szúrjon meg... Mondta, hogy eszébe sincs, csak adjam már vissza a nővérhívót... :D :D :D A másik eset meg akkor volt, amikor először mondták, hogy hazamehetek, ez még a koponya CT előtt volt... Akkora lelki hatással volt rám az örömhír, hogy álmomban felkeltem pakolni... Persze semmire nem emlékszem belőle, de a Valika a szobatársam még világított is nekem... :D :D :D: D

Jelenleg így néz ki a kezem... Kétnaponta újraszúrják, nekem pedig fáj, hiszen egyébként is érzékeny.. Tegnap is sipákoltam megint a frászt hozva a kezelőimre... :D :D Már felismerik a hangomat, Mariann is átjött a másik kezelőből, miután fölrakta a betegeit, megkérdezni... Ágnes, Te kiabáltál? Természetesen rajtam kívül mindenki csöndben tűri a sok éves fájdalmat, én meg mindig sipítozok.. Még a főorvos asszony is odaszaladt, pedig semmi más nem történt, mínt megszúrtak... Együtt éreznek velem, holott én tényleg mindig nyavalygok... Zsolti új helyeket talált a karomon, és a víz is leverte miután elkezdtem neki sipítozni..., szúrás közben... Lehet még mindig nem számított a hangomra... :D Komolyan, én már magamat néha kihajítanám, olyan nyávogó vagyok... :D :D Ja, a gyengébbek kedvéért, mielőtt valaki megjegyezné, mit nyavalygok egy tűszúrástól... Nos, az a tű akkorka, mint egy tollnak vagy ceruzának a hegye, és ez a kisebb, van ennél egy jóval nagyobb is, csak előbb ehhez szoktatnak minket... És ezeket az "apróságokat", mélyen betolják kétnaponta az artériába.... Utoljára kb 20 éve nézett így ki a karom, akkor a Csengeriben sikerült ilyen térképet csinálni a kezemre... Akkor is nyár volt, hosszú ujjúban takargattam a 40 fokban..., és hetekig nem múlt el...

Kerestem nektek tűt, hogy be tudjátok azonosítani miről beszélek... A második fotó meg azt próbálja elmondani, hogy nézünk ki dialízis közben... Mármint a szerencsésebbek... Mert az olyan szerencsétlenek mint én, akiknek csak könyökhajlatban van jó vénájuk, nos, hát azok nem nagyon mocoroghatnak, úgy ülik végig a 4 órát, ahogy elsőre sikerül elhelyezkedni... Nem egy beszélgetésre alkalmas hely, 1 gép, egy ember, majd még egy gép, még egy ember... A gépek zümmögnek, sípolnak, a hátsómat meg sikerül minden nap kockásra ülnöm...

A mai nap a sebészeten...

Természetesen Mr Tökéletes sehol nincs... A másik sebésznek meg műtőbe kell mennie, így a harmadik az osztályos orvos nézi meg a hátam... Hümmög majd közli ezzel most fertőtlenítésen és ragasztáson kívül nem tud mit csinálni... Majd szépen benő a seb... Majd hozzáteszi, hogy csúnya lesz és miután pár hét múlva benőtt, battyogjak el és Mr Tökéletes vagy akár Ő maga is kivágja és szépen összehúzza... De jelenleg nem tud mit csinálni, kenegessem Betadinnal a hátam közepét és cserélgessem rajta a kötést... Azt mondja a melegtől szétment a varrat, gyorsan leállítottam, fáradt vagyok én már a hülyeséghez... Hát lehet kihagyom a következő kalandot a sebészeten, most úgy nézek ki, mint akit hátba lőttek, de hát elég ennyi műtét már egy anyajegyből...

Pénteken lett volna egy randi-nem randi, vagy most ebből a szempontból nem is lényeges találkozásom egy férfival... Kicsit vaciláltam, majd benyögtem, hogy egy ilyen randi etikátlan is lenne... Az az igazság, hogy félek magamtól, még nem tudom hogy kezeljek egy ilyen helyzetet, hiszen halálos beteg vagyok... Szóval hogy, miképpen tegyem oda magamat valaki mellé, azzal a tudattal, hogy bármikor, ma, holnap, holnapután, egy év múlva, öt év múlva is megfulladhatok.. Akár a karjaiban is... Miképpen terheljek meg egy egészséges embert azzal, hogy nem tudom hol és mikor van a vége... "Végstádiumos vese elégtelen"-könnyek között birkózom még mindig ezzel a kifejezéssel, mint egy skarlát betű, ott lóg láthatatlanul rajtam... Szerencsém lesz? Kapok egy vesét? Vagy hiába várok? Az életem egy részét géphez kötve élem, nagy részét... A gépnek köszönhetően élek, mármint amilyen életet a gép tud biztosítani számomra... Holnap-holnapután, mindig így lesz, ebből nem lehet meggyógyulni, nem fordulhat elő, hogy egyszer majd nem kell mennem... A barátnőm azt mondja, hogy örüljek, hogy halálos betegen is képesek engem szeretni... Hogy ez majd annak a férfinak lesz a dolga eldönteni, hogy akar-e így engem vagy sem, hogy vállalja-e, hogy megfogja a kezem, amikor haldoklom vagy sem, aki szeret engem... És ne térjek ki a lehetőségeim elől, mert sokkal könnyebb lesz, ha nem leszek egyedül... Ha csak egy hónapig élek és nem vagyok egyedül és egy hónapig vagyok boldog, akkor is megéri... Azt hiszem ez igaz.

Hihetetlen...

Hihetetlen, hogy három sebész kell egy anyajegyhez... Szóval ugyebár két sebésznek sikerült leműteni az anyajegyet, amit a bőrgyógyász mondott.... Az elsőnek nem sikerült beazonosítania, ezért leműtött egy másikat... Ő volt MR Tokéletes", aki kicicomázza magát a műtéthez... A másodiknak meg miután levette a jó anyajegyet, némileg érdekesen sikerült összevarrnia... Majd " Mr Tökéletes" varratszedéskor nem vette észre, hogy szétnyílt a seb... Úgyhogy jelenleg tátong egy lyuk a hátamon... Mi több, ezt hétfőn újra össze kell varrniuk, addig meg kerüljem el valahogy, hogy be kerüljön valami...

Kivették a kanűlömet... Igazából az Enikő doktornő még bent tartotta volna egy hétig, de már annyira húzott, hogy folyamatosan fájt... Tudom nem elegáns a lenti doktornők ellenében dolgozni, de szerda este megmutattam a Mátyás dokinak, hogy a vállamig kilóg, így vagy bevarrják vagy kiveszik a megoldás... Úgyhogy mondta menjek föl és kiveszi... Így végre jól aludtam... Közben jártam a sebészeten is. Be akartam menni varratszedésre a másik dokihoz, de ragaszkodtak hozzá, hogy várjam meg a piperkőcöt... Semmi kendő, ilyesmi... Mondta, hogy mindkét varrat kivehető... Meg sem lepődött hogy két vágás van, pedig tuti rájött, hogy a másodikat nem ő csinálta... Na és a végére... :D :D Vettem egy okostelefont, bár még nem tudom használni, amin a barátaim szakadnak a röhögéstől... De a Zsani megígértette, még idén megtanulom, hogy tudjunk facen többet beszélni... Egyébként az új számom a transzplantációs bizottságra kell, így nem adom meg senkinek...

Tegnap az Optikus megállapította, hogy elégedett velem, mert az utóbbi héten elkezdtem újra öltözködni, sminkelni magam... (Még egy férfi is észreveszi) Mondta hogy aggódtak, mikor egy hétig hordtam ugyanazt a nadrágot, féltek feladtam, de látja lassan visszatérek... A dialízis központban a doktornő és a Gyöngyi nővér is megjegyezte, hogy milyen nagyon jól nézek ki, mintha egy másik embert látnának... Nos igen, április elején megérkeztem kisírt szemekkel, vizesen, pizsamába, fájdalommal tele... Akkor tényleg világvége hangulatom volt... És tényleg, amikor közölték velem a végzetes hírt, képes voltam mindent feladni... Sőt fel is adtam, és az 1-es Bel személyzete küzdött helyettem az életemért, utána pedig a dialízis központ vett át tőlük... Lelkileg és fizikailag kifacsarva érkeztem a kezelésekre... Az első heteket átsírtam, átfulladoztam... Nem mondom, hogy most hú, de jól vagyok, de élek, és ennyi idő kellett, hogy felrázzanak a körülöttem lévő emberek a mély depressziómból, és újra képes legyek harcolni az életben maradásért... Közben megkaptam a múlt héten szerdán készült laboreredményeket... A szerdai, (egy nappal mielőtt rosszul lettem) laboreredményben 7,55 volt a Káliumom... Nyolcnál megáll a szív...szóval épphogy megúsztam... Mikor beértem azzal fogadott Réka doktornő, hogy átbeszélték és még egy hétig maradjon a kanűl... Miközben én tudtam hogy ez a kanűl már használhatatlanul kijött, úgyhogy amikor a Judit nővér átkötötte, kértem hívja be a dokit, nézze meg, hogy nem is lehet bemosni olyan állapotban van... Úgyhogy kértem, ne hagyják már ott dísznek, ha már használhatatlan... Úgyhogy ma mégis kiveszik...

Csütörtökön kiveszik a kanűlömet, ha sikerül szerdán is jól szúrni... :) Alig várom már... Egyébként a kanűl is szabadulni szeretne már tőlem, mert a hétvégén megint kijjebb jött és a doktornő vissza sem tudta tolni... Nem ígérték biztosra és a szerdai szúrástól is függővé tették, de én már nagyon beleéltem magam... Úgyhogy remélem szerdán olyan valaki keze alá kerülök, akinek megy egyből... Mélyen van, de azt mondja a szőke Csilla nővér, hogy jól szűrható a fisztulám... Neki sikerült már kétszer... A két öreg egyébként úgy leoszt a betegszállítóban, mintha ők lennének a szüleim... Ezen nevettünk a sofőrrel meg a másik fiatalabb beteggel, hogy tuti szeretnek engem, mert tudják, hogy rosszul lettem a múltkor, azt is, hogy azért, mert nem figyeltem a kajára eléggé... Ezért nem utaztam pénteken velük... Na tegnap igen. Alig szálltam be, egyből mondták, hogy büntiben vagyok, mert nem figyeltem oda... Hogy eszükbe jutottam a hétvégén, hogy felelőtlenül ettem... :D :D

Tegnap az egyik tanítványom azt mondta, olyan szép vagyok, mint Hófehérke...

Nos nem tudom mi van mostanában a nőkkel, ez a hölgy egyébként irigylésre méltóan fiatalos, sportos... De maradjunk már a mesénél... Hófehérke, ében fekete hajjal rendelkezett, az enyém legjobb esetben is barna, az is csak mostanában... Az arca piros, mint a vér, nos hát némi színt akkor tudok mutatni, ha rákenek valami púdert, de egyébként még napozni sem tudtam... A szeme, mint az éjszaka, na ez az egy stimmel... Ezenkívül van rajtam 15 kiló felesleg, ami Hófehérkén nem volt... Jelenleg épp kilóg belőlem egy kanűl, amit nem tudok rejtegetni sem... És hiába csókolgatom itt a békákat évek óta, egyik sem akar herceggé változni, vagy az nem ebben a mesében volt? Ja, és igen, megpróbálták többször kinyírni, na ez nálam is stimmel, csak nála a gonosz mostoha, nálam meg az anyós volt a bűnös... Szóval valszeg a tanítványom rossz mesét nézett, vagy lehet ezután az Optikus felé kell irányítanom... :D :D :D Ja, jut eszembe, gyerekkoromban utáltam a sárgarépát, a főttet különösen, és anyukám azzal vett rá, hogy megegyem, hogy azt mondta, olyan szép leszek tőle, mint Hófehérke... Nos, orrba-szájba ettem a sárgarépát, ezért... Persze. felnőttként tudtam, hogy nem jött be, de meglepett a hasonlat, és eszembe juttatta a gyerekkori sztorit... Meg is lepődtem, hogy pont ezt a hasonlatot hozta fel a hölgy...

Az év két legaranyosabb bókja...

Épphogy túléltem a kálium okozta ijedtséget, és az éjszakát az SBO női szobájában töltöttem... Reggel felébredve egy mosolygós idős néni arcába néztem... Nagyon kedves volt, azt mondta elgyönyörködött az éjjel bennem, hogy milyen nagyon-nagyon szép vagyok... A nénike 86 éves volt, mint elmesélte egy kicsit az életét, túl egy háborún,házasságon,gyerekeken, stb. De többször elmondta, hogy engem figyelt az éjjel, és nagyon gyönyörű arcom van... Kicsit álmos voltam és még alig tértem magamhoz a kálium utáni sokkból ezért úgy gondoltam a néni lehet rosszul látott... Korábban dializáltak, a déli csoporttal mentem befelé, hogy ne kelljen visszajönnöm estére... Battyogok kifelé, amikor a Bálint néni, szintén nyolcvan felé, elkapott a folyosón... Kérdezte hogy vagyok, mert hallotta a folyosón a doktornőtől, hogy épphogy megúsztam... Majd megjegyezte, hogy a lányának én vagyok a kedvence, mert mindig mesél rólam, hogy milyen nagyon szép vagyok... Persze én mindig mondom, hogy csak a hajam szép, de Ő mondja a lányának, hogy ez nem igaz, én nagyon szép vagyok... Mesélem a betegszállítóban, hogy milyen bókokat kaptam két nénikétől, erre a mondja a sofőr, hogy errefelé jövet nekik is mondta a néni... :) :) Na, hazaértem, és miután kipihentem a történteket, beálltam a tükörbe megnézni rólam beszélt-e valóban a két néni? Nos, én csak magamat láttam újfent..., én pedig nem látom azt, amit ők... Mindenesetre jót derültem a bókokon. :D :D :D

Tegnap estét, éjszakát sikerült megint a veszprémi kórházban töltenem...

Egy kis petrezselymes burgonyától meg pár szem cseresznyétől felszaladt a kálium szintem 6,9-re... Ez annyiban nyilvánult meg, hogy eszméletemet veszítve összeestem a zuhanyból kilépve... Arra még emlékszem, hogy kiszaladtak a lábaim, de a következő kép, hogy ott ülök a földön... Eltöprengtem azon kibírom-e ma estig, míg dialízisre kerülök... Aztán felhívtam Enikő Dr-nőt, hogy elmondjam mi a helyzet. Ő pedig közölte, hogy ez nem játék és hívjak mentőt... Így jutottam be az SBO-ra ahol többszöri vérvétel és EKG után megállapították, hogy azonnal dializálni kell. Így éjfél előtt bejutottam az akut szobába és két órán keresztül dializáltak... Az éjszaka másik felét a sürgősségin töltöttem, egy részét monitorra kötve... Ma a kezembe nyomták a táblázatot, mi az amit ehetek és mi az amit nem... És hallottam, hogy az egyik doktornő arról beszél, hogy nagyon nagy mázlim volt, és legközelebb nem biztos, hogy beér velem a mentő.. A kálium simán leállíthatja a szívemet... Na ennyit arról, hogy 15 évig lehet dialízissel élni... Nyilván az ilyen okosok, akik így gondolják szívesen kipróbálnának egy-két hasonló rohamot... Mindenesetre megint megmentették az életem, úgyhogy igyekszem a jövőben jobban betartani a szabályokat...

Tegnap volt az első fisztula szúrásom...

Félelemmel és egyben bizakodva indultam a dialízis központ felé... Hallottam jókat és rosszakat is a szúrással kapcsolatban, nekem pedig mélyen van a fisztulám és már nyolc hete ért... Már szabadulni szeretnék a kanűlömtől, de úgy látszik a kanűl is tőlem, mert tegnap már némileg kijjebb jött magától is... A varrás tartotta meg, meg a jó szerencsém, de a főorvos asszony vissza applikálta... Ennek az a veszélye, ha kijön, percek alatt elvérzek, mert a kanűl vénásan levezetett egészen a szívem közelébe... Szóval tegnap szúrtak először fisztulára... Nem csak én vártam, hanem mindenki, meg is lepődtem, hogy a nővérek és az orvosok ilyen rutin feladatot, az én esetemben figyelemmel kísértek... Mikor megérkeztem, már hallottam Enikő DR-nőt, hogy mondja Csilla nővérnek, hogyha van olyan nővér, aki egyből meg tud szúrni, szúrjanak meg, de ha nincs, ne kísérletezzenek, hanem hagyjanak szerdára... Csilla nővér közben szervezett egy idősebb nővért, hogy Ő fog szúrni... De közben megérkezett Petra nővér is. Rám mosolygott, majd azt vettem észre fél perc alatt rákészült a szúrásra... Sikerült egyből artériásan és vénásan is bevezetnie a tűt... Nem mondom, hogy fájdalommentes volt, de az eddigi fájdalmakhoz képest elenyésző... Mondta, hogy még mindig érnie kell, hogy ne csak a 20 éve itt dolgozók tudják szúrni, hanem mindenki... Örültem, mert ezzel is előre léptem kicsit..., mert már a nyaki kanűlöm viszket, irritál, és érzékeny... Tegnap probléma mentesen végig kezeltek a fisztulámon... És amennyire féltem és rákészültem, úgy lepődtem meg, hogy mindenki velem örült, hogy működött és szépen megy, és, hogy végre megszúrták... Ilyenkor mindig látom, hogy igazam volt, amikor egyszer azt írtam, nem vagyok egyedül.... A dialízis központ teljes személyzete harcostársam egy olyan harcban, melynek kétféle vége lehet, transzplantáció vagy halál... Ők velem küzdenek minden nap. Megvigasztalnak, ha sírok, odaállnak mellém, ha félek, és velem örülnek, ha örülök... Ők lesznek az elsők, akik szurkolni fognak, ha riasztásom lesz. És ők fognak akkor is vigasztalni, ha csalódnom kell... Csak köszönettel tartozom mindenért.

A Papa

A Papa leült a sparhelt mellé a kis hokedlire ebédelni... Valamiért Ő ott szeretett enni, sose ült oda közénk az asztalhoz, de így belátta az egész asztalt, a családját... Cinkosan elmosolyodott, majd leadott egy falatot az ott tébláboló macskának... A Papa jó ember volt, minden vasárnap hajnalban elment nekünk friss fonott kalácsért, pékárúért a a piacra, hogy amikor mi felkelünk már az asztalon legyen a sok finomság... Leeresztette a kútba a dinnyét... és rengeteget játszott velünk... A mama már régen nem élt, de a Papa szerette az unokáit... Sokat beszélgettem vele a régmúltról... A Papával felborult a busz Szeghalom után, mikor egy temetésről mentek hazafelé... Szerencsésen túlélte, de egy életre megnyomorodott, lelkileg is... Utána sosem ült gépjárműre többet... Félelemben élte le a maradék életét... De a Papa jó ember volt... Sokszor visszamentem a halála után is a nagyszülői házba... Először mikor beléptem, mindig a sparhelt mellé néztem a kis székre... A Papát kerestem a szememmel, Ő már nem volt ott, de az emléke mindig ott volt, és szinte megjelent a szemeim előtt a kis öreg...

Hát ilyen az én formám...

A kedves, aranyos sebész leszedett egy olyan anyajegyet, amiről azt sem tudtam, hogy létezik a bal lapockám alól... Ellenben, amit a bőrgyógyász meghatározott, lumbalis területen balra, azt otthagyta... Úgy elérzéstelenített, hogy semmit nem éreztem belőle, de mikor hazajöttem a Márti mondta mutassam már meg, és döbbenten közölte, hogy nem tudja a doki mit szedett le, de az ominózus anyajegy ott virít, és még kötés sincs rajta... :D :D :D Fölhívtam a dialízis központot és mondom a főorvos asszonynak, hogy némileg rosszul műtöttek meg, erre mondta, hogy gyorsan hívjam a sebészetet, hogy ejnye-bejnye, nekem a listára kerülés miatt sürgős lenne megszabadulni az ominózus anyajegytől, úgyhogy gyorsan szedjék le... Így holnap reggel újfent teszünk egy próbát...

Holnap reggel a sebészeten van programom... Ez az utolsó beavatkozás hiányzik, hogy felküldhessék az anyagomat a transzplantációs bizottsághoz... Már egy hónapja húzom, halasztom, de hetente kétszer megkérdezik a dialízis központban mikor lesz meg... Tegnap megnéztem a buszt, olyan korán indul, hogy azon agyaltam új időpontot kéne kérni... De a Márti közölte, hogy a hátán is elvisz holnap, ha nem megyek magamtól, mert most már ne bújjak ki alóla... Úgyhogy holnap találkozom a sebésszel, akinek megmutattam hol helyezkednek el a lumbalis csigolyáim... :D :D :D Remélem amikor a kést fogja nem hozható zavarba... :)

Tegnap eltiltottak a levestől... :(

Túl sok vizet vittem magamon, le sem tudták mindet szedni... A főorvos asszony és Csilla nővér is lekapott a 10 körmömről... Ha vesét akarok, nem mehetek úgy a bizottság elé, hogy nem tartom be a szabályokat... Heti 1-szer 2 deci leves, ennyit megehetek, amivel végítéletet mondtak a levesezéseimre, mert 2 deci levest hogy főzzek? Szóval a transzplantációig nincs leves, vagy nem tudom... Pedig a hétvégén először be sem fulladtam, és mégis most kaptam a legnagyobb fejmosást... :( :(

A cipő....

Átugrottam reggel a Mártival a helyi ruházati boltba egy rövid farmert meg egy piros hosszú nadrágot venni... Már fizettem, amikor megláttam ezt a cuki kislányos formájú piros bőr cipőt... Mindig imádtam az ilyet, kényelmes, gyorsan felvehető, lapos sarkú... Kérdezem a tulajdonosnőt, mennyi az ára, erre közli, ha jó rám, akkor oda adja ajándékba... Döbbenten néztem rá, majd visszakérdeztem jól hallottam-e. De mondta, hogy igen-igen, vigyem csak... és még nevet is, hogy értetlenkedek... Nem vagyok hozzászokva, hogy csak úgy nekem adnak egy cipőt, mert tetszik...

Azért mindig látok olyan rosszat, hogy engem lelkiekben is felerősít...

Szóval van egy néni, akit hetente háromszor hoz a fia kezelésre... Igazából annyira rossz állapotban vannak az ízületei, hogy tolókocsiban van, nem tudja önmagát ellátni... De mégis, hihetetlen erő és kedvesség sugárzik a néniből... Amikor csak meglát a folyosón, megkérdezi, hogy vagyok.. Pedig Ő nálam sokkal rosszabb helyzetben van és mégis van mindig számomra egy mosolya... Soha nem kaphat vesét, de Ő ezt nem bánja, azt mondja, öreg és beteg már, és amíg vannak ilyen fiatalok, mint én akik ilyen helyzetbe kerültek, addig, legyen a miénk a vese... Egyszer éhes voltam a kezelés alatt, és nagyon sírtam... Alig várta, hogy megérkezzen érte a fia, még le sem szedték, már küldte nekem a fiával a péksütijét... Jött oda a srác és mondta, "Ágnes édesanyám küldi, jó étvágyat hozzá. " Nagyon sajnálom a nénit, és a fiát is, akinek az egész élete alá van rendelve az ápolásnak... Ehhez képest nekem szinte semmi bajom nincs, hiszen, ha nem vágnának meg, fájdalmaim sem lennének, a vesém nem fáj.. A kezeléseknek köszönhetően csak ritkán fulladok, és egészen normálisan tudom az életvitelemet folytatni.... És mégis sokat sírok és nyavalygok, miközben a néni például mindig tud mosolyogni... :)

A dialízis központ, olyan mint egy család...

Heti három nap, összesen 12 órában ülünk bent a fotelban... Már mindenki ismer mindenkit, hiszen sokan a családjukkal sem töltenek ennyit... Pláne azok, akinek nincs is... A főorvos asszony áll a gépem mellett a hét elején, nézi az eredményeimet, csóválja a fejét... -Ágnes, minden rendben volt otthon? Kap valakitől segítséget? Természetesen kapok, a barátoktól. Márti pl hetente jön, segít. De ha nem lát a neten sokáig már hív, jól vagyok-e. Ha rosszul vagyok, ül föl a buszra, hogy mellettem legyen... Csilla nővér persze tegnap is megnevettetett... Fáj még mindig a kanűlöm környéke, mondom neki, hogy elfogadnék egy Algopirint... -Nem kell az neked, erős vagy-mondja, az Algopirin nem olyan jó... Majd pár órával később látom, hogy szedik le a többieket, és kapják a vérszaporító injekciókat vállba... -Ma kapom a vérszaporítót?- érdeklődöm, mert kéthetente kapjuk... -Igen.-látod már bekészítettem-mutatja. -Nem készítettél fel rá-dorgálom nevetve -Akkor beadom most, és mire leszedlek elfelejted...-jön közel vele. -Na ne mocorogj, mert akkor a saját ujjamba szúrom, és akkor én erős leszek, te meg ilyen nyámnyila maradsz... :D :D :D

Donort keresek...

Olvastam egy cikket, kedves ismerőseim, olvassátok el figyelmesen a kiemelt részt... Beidézem nektek a lényeget.... A cikk szerint, kb 35 %-om van rá, hogy az elkövetkezendő 3-5 évben megfulladok... A kardiológus egyébként pont ezt mondta, hogy a művese megmentette akkor az életem, de sajnos a szívem óriási teher alatt van... Eléggé őszinték velem az orvosok... Na és mindezek után van egy ajánlatom, van egy A-s beteg AB donorral, ha lenne A-s donorom, és a keresztvizsgálatok megfelelőek lennének akkor a Pécsi Tudományegyetemen elvégeznék a transzplantációt, két életet megmentve ezzel... Az enyémet és a fiatalemberét... Szóval, ha valaki úgy gondolja jó lenne, ha nem fulladnék meg, és ennek érdekében szívesen adná az A-s veséjét nekem, ne tartsa vissza... Hozzáteszem, egészséges korban kb velem egykorú donor jöhet számításba... És akkor a cikk... "Bár a dialízis életet menthet, azonban végül is csupán egy hézagpótló megoldás. Ez egy hosszú, fárasztó, fizikailag és lelkileg egyaránt kimerítő eljárás, amely nehézségeket okoz az emberi test számára . A dialízis körülbelül 10 százalékát képes elvégezni annak, amit egy működő vese tudna, ezzel együtt gyakran okoz súlyos egészségügyi problémákat, úgyis mint vérszegénység, fertőzés, csontbetegség, szívbetegség és idegsérülés. Következésképp a dialízisen lévő emberek átlagos életkilátása csupán 5 év körül mozog (1). Minden negyedik dialízis-kezelt szívrohamban hal meg. "A sokszor életfogytig tartóan heti rendszerességgel géphez kötött emberekre gyakorolt nemkívánatos hatások szörnyűek." - nyilatkozza Dr. W. Gifford Jones, a 30 éve ismert orvosi szakíró. A dializált betegek 15-25 százaléka hal meg évente (18). A veseátültetés sokkal hosszabb életkilátásokat biztosít. Azok a betegek, akik a dialízis megkezdése előtt jutnak új szervhez, 10-15 évvel hosszabban élnek, mint a dialízissel élők."

Azt hittem megúszom...

Reggel kiszámoltam, hogy pont ma 6 hetes a fisztulám, és ezzel a tárgyalási alappal felvértezve érkeztem meg az 1-es Belre. Már vártak... Gondoltam közösen megegyezünk majd az orvosokkal, hogy 1 tűvel szúrható a fisztulám, befelé meg jól vezetett a kanülöm, így feltételeztem a kettő kiteszi a kezeléseket jelenleg... Nos a főorvos megnézte a fisztulámat, majd megállapította, hogy "jó lesz,...valamikor a közeljövőben." Úgyhogy miután elkészítették a kezelőben az ágyat, Enikő Dr-nő kicserélte a kanülöm a főorvos asszisztálásával... Hát, fájt, sőt fáj most is... Azért a Dr-nő a végén megkérdezte.. "Ágnes, ugye nem fájt annyira, mint mikor szúrták?" Hát ma már a fájdalom annyira mindennapos, hogy nem tudok különbséget tenni... Oké, hogy kaptam érzéstelenítőt, de nem vártak elég ideig, hogy valóban kifejtse hatását... Vagy már én vagyok túl érzékeny mindenre... Utána még végig kellett egy 4 órás kezelést ülnöm, mert ugye tegnap félbemaradt... Szóval elmondhatom, hogy ma még a mostanában megszokottnál is rosszabb napom volt... Mindenesetre a főorvos megköszönte a pozitív kórházas blogbejegyzésemet, nem gondoltam, hogy hozzá is eljut... Sokat köszönhetek a veszprémi kórháznak,megmentették az életem, még akkor is, ha sokszor morcos, durcás és hisztis vagyok. Meg bármikor képes vagyok ellenkezni... Azért a jelek szerint még így is kedvelnek.... :)

Tegnap megint behalt a kanülöm, így ma 10 és 11 között várnak az osztályon cserére... A doki tegnap már majdnem hozzányúlt, de mondtam neki, ha nem érzéstelenít el rendesen, akkor inkább hazamegyek megfulladni... Azt hiszem ezért hagyta inkább a főorvosra... Mondtam neki,már olyan fájdalmaim vannak, hogy ne okozzon többet... A jobb oldalam már hónaljtól nyakig vágva van és be van gyulladva, így már minden kezelés fájdalmas... Aztán este még leültem a dokival beszélgetni, mondta, hogy megérti, hogy elegem van a fájdalomból, de még a listára sem értem föl, még esélyt sem adtam, és olyan fiatal vagyok, úgyhogy ne adjam fel... Olyan nehéz ám nem feladni..., erősnek maradni...

Tudtátok, hogy nem mindenki transzplantálható?

Sőt, többség hiába végstádiumú, nem transzplantálható... Rengeteg vizsgálaton kell átmenni, hogy listára tegyenek. Pl sosem voltam urológusnál, na most ott is jártam... Nem adnak ám mindenkinek új szervet, csak akkor tesznek valakit listára ha orvosilag bizonyítja, hogy egyéb más szerve nem működik rosszul... Mert teszem azt, nem pazarolnak el egy jó kis vesét olyan valakire, akinek mondjuk mandula gyulladása is lehet... Ezért általában felajánlják, hogy tesznek egy szívességet. Kiveszik a delikvens manduláját... Igaz sosem volt vele gondja, én például 5 éve még megfázva sem voltam, de ez általában nem tesz a latba... :) Elsején például megműtik az anyajegyem, ami kb születésem óta ott van, de góc pont lehet, ezért leveszik rólam... De ismerek olyan valakit, aki azt sem tudta, hogy olyan urológiai baja van, de megműtötték vele, nehogy egy jó vesét kapjon, aztán ne tudjon rendesen erekciót produkálni utána... Szóval mire listára kerülök, átalakítanak... Mert csak úgy simán nem kaphattam volna vesét... Mert pl a 40 éve rajtam lévő anyajegybe a következő 30 évben belehalhatok....

Az álom...

Magyarországon az az elv működik, hogy, ha életedben nem tiltakoztál a szervkivétel ellen, akkor agyhalott állapotodban felhasználhatják a szerveidet... Ezzel ellentétben, ha a család tiltakozik ellene, akkor természetesen nem veszik ki. Ezért donor kártyát is kiállíthatsz amelyben rendelkezel a szerveiddel, azaz a családod tiltakozása ellenére is az van érvényben amit te jónak látsz... Sajnos Magyarországon kevesebb átültetés történik, mint amennyi lehetne, mert az egészségügyben rosszul kommunikálják ezt, és így sok szerv nem kerül kivételre, amit ki lehetne venni.... Pedig rengetegen várunk vesére, mája, szívre, stb... Minden éjjel arról álmodom, hogy csörög a telefonom... Gyomrom görcsbe ugrik, csak egy helyről ismerik ezt a számomat.... Már elképzeltem számtalanszor azt bizonyos beszélgetést. "Halló, tessék. -Üdvözlöm Ágnes, riadó van. Hol van? -Mondom a helyet, ahol épp tartózkodom, szokás szerint nem otthon lébecolok... -10 perc múlva ott a mentő Önért, Ágnes megtaláltuk a veséjét..." Indulok a táskámért a kocsihoz, hónapokra becsomagolt táskával várom a mentő villogó feltűnését, száguldunk a Klinikákra, gyors telefon a barátoknak még éjjel is és már úton is vagyok a gyógyulás felé...

Na, bakker...

Szóval ma ülök a kezelő előterében, és miközben figyelem a fisztulám surranását, azon jár az agyam, hogyha történne vele valami, (ami könnyen megeshet), akkor nem engedem magam keresztül-kasul műteni, hanem olvastam egy új eljárást, hogy műér beültetésével megmenthető a fisztulám... Hangosan gondolkodom, és mondom ott az egyik ápolónak meg az orvosomnak, hogy mit olvastam, és, hogy ez egy ultra szuper eljárás... Igen ám, de ezt csak két helyen tudják műteni, az Amerikai úton (nagy várakozás)meg Kistarcsán... (Csak a saját körzetből lehet bekerülni) Mi van? Tátva marad a szám, azt sem tudtam, hogy Kistarcsán kórház van, nemhogy ekkora érsebészet... Na, mondom, ha kell puncsolok magamnak oda egy ideiglenes lakcímet... Bár úgy terveztem többet nem hívom fel az egyetlen ismerősömet, aki ott lakik, de ha ezzel majd meg lehet menteni az életem és a fisztulámat, akkor fel fogom hívni... És csak remélem, hogy készségesen segítesz nekem... Az egészségügyben kevés lehetetlent ismerek, ha agyműtét kellett volna, már szerveztem volna Kecskemétet, mint az ország egyik legjobbja... Úgyhogy mivel célom a túlélés és az új vesével a teljes gyógyulás, bármit megteszek ez érdekében...

Azért ma is hoztam a formámat...

Már kezdek saját magamon is kiakadni, mert a sok fájdalom a legrosszabb énemet hozza elő... Türelmetlen és hisztis vagyok Ma végre sor került a sebészeti vizsgálatomra... Fiatal sebész, mondja mutassam meg az anyajegyet... Felhúzom a pólóm, mutatom neki a hátam... Azt mondja, hogy ő nem látja... Mondom neki, mutatva, hogy ez itt a lumbalis rész..., :D :D :D Mintha Ő nem tudná, majdnem hozzáteszem, hogy ez meg a baloldalam, ahol keresni kéne az anyajegyet.. :D :D :D Mondja is sértődötten, hogy ő tudja, melyek a lumbalis csigolyáim, Ő is tanulta az egyetemen... :D :D :D :D Aztán természetesen fölötte talál egy anyajegyet, és megállapodunk, hogy ha már a bőrgyógyász azt mondta szedje le, Ő elsején leszedi... :) Azt ígérte nem fog fájni, így bízom benne...

Milyen állat lehet már, amelyik fölmegy a teraszra?

Valamilyen állat elvitte az éjjel a 4 üveg aludt tejemet... Azon agyaltam, hogy kutya nem lehetett, mert semmilyen kutya nem tud olyan magasra felugrani... Meg eltűntek az üvegek is, egy üveg tört el, a másik három tetővel együtt eltűnt... A macskáim bent voltak, úgyhogy ők nem lehettek a bűnösök... Most mérges vagyok, mert úgy vártam már, hogy elkészüljön, és most még tejet is szereznem kell...

A barátok...

A barátaim meg az Optikus, aki szintén a barátom figyelmeztetése tegnapról... "Ha fel mered adni, még el is verlek" :D :D :D :D Sokan sorban fognak állni, hogy még megverhessenek... :D :D :D Komolyan nem tetszik nekik, hogy még a listán sem vagyok, de már világvége hangulatból kell kirángatniuk... Meg is mondták, ők mindent megtesznek azért, hogy nekem könnyebb legyen és csak a gyógyulásommal foglalkozzak. Az Optikus tegnap még a házi tej érkezését is elkezdte nekem szervezni, hogy házhoz jöjjön. Gyula barátom gondoskodik a papucs készletemről. Márti hetente egyszer megfőz, bevásárol, elpakol... Másik Márti beállított egy csomó csirkével nekem, mert az fehérjedús és ehetem. Fruzsi fuvaroz engem a kórházba, orvoshoz, stb... Gábor pizsamát meg atlétát vásárolni fuvaroz engem, kitartóan válogat velem. Ildi az alternatív kezelésemet intézi... És még hosszasan sorolhatnám, hogyan könnyítik meg a barátok az életem most, amikor a legnagyobb szükségem van rájuk... Csak nézek néha mekkora összefogással hajtanak ki engem a barátok a depressziómból...Mindig tudtam, hogy a legjobb embereket gyűjtöm magam mellé, de amit most a bajban tapasztalok összefogás, az páratlan. Köszönöm, hogy mellettem vagytok.

Tegnap meséltek egy történetet... Nagyon szomorú...

Egy srác volt, velem egykorú.... Évekig hordta a betegszállító dialízisre... Többször újra kellett éleszteni... Aztán egyszer csak feladta, azt mondta nem jön többet, egyszerűen már nem bírta... Otthon megfulladt pár nap alatt... Tegnap újra akadozott a kanülöm, már olyan fizika fájdalmaim vannak, hogy tegnap én is közel álltam a feladáshoz, megértettem a fenti történetet... Már akkor is fáj, ha hozzáér valami, pl a takaróm... A lelkemet is nagyon megviseli... Tegnap könyörögtem, sírtam, hogy már ne nyúljanak hozzá, mert nem bírom... A doktor meg a nővérke nyugtatgatott, hogy ne adjam föl, hogy semmiképp ne adjam föl. De olyan nehéz néha... Eltűnt minden humorom, már nem örülök semminek csak várok...

Azért a dialízis nem egy sétagalopp...

Már megkaptam, hogy mások 15-20 évig élnek vele... Mondják olyanok, akik azt sem tudják miről van szó.. Nos, először is 40 éves vagyok, 20 évig dialízisre járni nem egy leányálom, mellesleg van olyan veseelégtelenség, ahol sajnos ez csak fél megoldás... Pl nem egy dializált van, aki a dializáció mellett is befullad, rohammentő viszi a kórházba és volt már, hogy újra kellett éleszteni. Sőt olyan is van, aki megfullad... Vasárnap éjjel én is befulladtam... És a rémálmom is előjött, tegnap nem működött a kanűlöm. Úgyhogy orvosi beavatkozással tudták csak elindítani... Majd 4 órát feküdtem szinte mozdulatlanul, hogy a gép tudja a vérem áramoltatni... Mire letelt a 4 óra, a jobb könyököm úgy fájt, hogy sírtam majdnem... Majd utána még összevarrtak, mely beavatkozás helye most is fáj... Nem aludtam semmit a fájdalomtól az éjjel... Majd dialízis után megszédültem.. Aztán, ugye van egy fisztulám, amire nagyon kell vigyáznom, pl a bal kezemmel nem emelhetek, nem terhelhetem mert megállhat, ezért még egy bevásárlást sem hozhatok haza... Jobboldalt meg ott van a hetekig fájó kanűlöm... És még azt sem mondhatjuk, hogy a fisztulám évekig működik, mert bármikor leállhat. Mi több a kanűlömre nagyon kell vigyázni, mert vérmérgezést kaphatok... Szóval csak az gondolkodik úgy, hogy a dialízissel élhető a betegség, aki azt sem tudja mivel jár. Ezenkívül velem egyenes volt a kardiológus, megmondta, a dialízis megmentette az életem, de a veséim ellenem dolgoznak. Nem hosszabbítja sajnos, ezért kérdezik minden héten hogy állok a transzplantációs vizsgálatokkal, hogy minél gyorsabban menjek a listára, mert bármikor jöhet nekem a szükséges vese...

És néhány mondat a veszprémi B Braun dialízis központról...

Jelenleg az életem egy részét ott fogom tölteni... Amikor április elején megérkeztem sírva, már túl voltam egy beavatkozáson, hiszen nyaki kanült kaptam... Még saját lábon mentem lefelé, bár a betegszállító hozta a tolókocsit, de dacoltam, de már akkor tudták, hogy visszafelé nem fogok tudni gyalogolni.. Fáradt voltam, meggyötört és fulladtam... Ezenkívül előtte két és fél napig dacosan ellenkeztem az orvosokkal. Úgyhogy mikor lejutottam, nem csak ijedt voltam vad és dacos, hanem végsőkig elkeseredett is... Betti nővér és Réka doktornő fogadott...Átbeszélték az első kezelést, hogy ne féljek... Persze semmit nem jegyeztem meg... Akkor már az egész központ személyzete látta a laboreredményemet, tudták, hogy az életben maradáshoz dialízis az egyetlen esélyem. Vártak engem, hétfő éjjeltől és azért szurkoltak, hogy adjam be a derekam, mert akkor életben maradok és lesz esélyem megvárni, hogy találjanak nekem egy donor vesét... Ezenkívül azzal is tisztában voltak, hogy fiatal vagyok, és míg mások évekig készültek erre, engem egyik napról a másikra ért és sokkolt a végstádiumú veseelégtelenség végleges, lesújtó ténye... Nem kellett a folyosón várakoznom, és akkor este már mindenki, aki elhaladt mellettem a személyzetből, megszólított,tudták a nevemet, és pontosan tudták, hogy én vagyok az az Ágnes, akiért egyöntetűen szurkoltak és akiért az 1-es Bel teljes személyzete napok óta küzdött. Ismeretlenül is a harcostársaim lettek egy olyan harcban, amelynek kétféle vége lehet... Transzplantáció vagy halál... Az elején minden nap mentem, ma már csak heti háromszor... Megismerkedtem lassan a teljes személyzettel, hetekig sírtam még, de mindig találtam vigasztaló szavakat, gyengéd simogatást, és biztató mosolyt. Mikor én elgyötört végsőkig elkeseredett voltam, az orvosok meg a nővérek közül is mindig volt valaki, aki odajött és megpróbált kihozni a depressziós, csak legrosszabb végét látó hangulatomból... Csilla nővér rendszerint külön küldetésének tartotta, és tartja ma is, hogy minden nap odajöjjön hozzám, beszélgessen velem és felvidítson, hogy ne kerüljek a mindent feladó állapotomba vissza... Legnagyobb örömmel vettem észre, hogy a B Braun veszprémi központjának orvosigazgatója az a Benke Főorvos úr, aki megmentette az életem és több osztályos orvossal és 1-es Belről nővérkével is találkoztam a kezelések alatt... Itt is harcolnak értem azok az emberek, akik fent is küzdöttek értem, sőt sokszor úgy értem, hogy én ellenük dacoltam. Itt van a kedvenc Dr-nőm, a Szentesi Dr-nő, aki bátor, és bátran leveszi rólam a vizet, és neki köszönhetően hetek óta nem fulladok és a lábam sem vastagszik úgy, mint az elején... Nem mondom, hogy jól vagyok, hiszen a veséim nem a megszokott módon a működnek, és még kimerít és fáradttá tesz a dialízis. Sokat pihenek és fele annyit sem bírok dolgozni, mint előtte. De a kezeléseknek köszönhetően rajta vagyok egy úton, egy úton, mely göröngyös és nehéz... Az út elején vagyok és még rengetegszer eleshetek, de már legalább alattam van az út...

Nem mostani történet, régi, de most is aktuális...

Volt egyszer egy kislány, Editkének hívták... Gyönyörű fekete hosszú haja volt, sokat játszott velünk... Régen is megfordult a története sokat velünk... Egyszer a kislány rosszul lett, irány a kórház, azt hitték tüdőgyulladás... Aztán egyszer a liftben már nem tudott lábra állni... Leukémia, jött a végzetes diagnózis... Kezelések, kemoterápia, sugárkezelés, kihullott minden haja... A csontvelő átültetés volt az egyetlen esélye... A nővére akkor volt terhes, első gyerekét várta. (a csontvelő levétele nem altatásban történik, hanem helyi érzéstelenítéssel, igen fájdalmas.) Nem adott a testvérének csontvelőt... A szüleim elsőként jelentkeztek,az ismerősök közül, hogy gyertek, nézzük meg az ők vérük alkalmas-e? Sajnos nem volt... Elég ritka vércsoportba tartozott, megkockáztatom talán pont olyan ritka, mint az enyém... Editke meghalt, 17 éves korában... Az már csak költői kérdés, hogy közel 25 éve a családja hogy tudta ezt feldolgozni... Egy héttel ezelőtt egy asztalnál ültem a barátaimmal... Elhangzott a mondat, "menjünk mindannyian, nézzük meg a mi veséink alkalmasak-e az átültetésre?" Sajnos, a törvények szerint, ha alkalmas is lenne, ami sajnos elég valószínűtlen, mert az emberiségnek csak a 8%-a rendelkezik olyan vércsoporttal, mint én, ma vesedonor csak alul-felül illetve oldalirányú hozzátartozó lehet... Azaz, ha bármelyik barátom, ismerősöm veséje alkalmas lenne, és nem rokonom az illető bizottság elé kell állni és meg kell indokolni, miért akarja nekem adni a veséjét. Alapos indok, pl mondjuk házasodni akar velem sem biztos, hogy elegendő egy ilyen művelethez... Úgyhogy a legjobb esélyem egy ilyen művelethez még mindig az agyhalott, balesetes vese... Szerencsés esetben lesz olyan balesetes, aki azonos vércsoporttal rendelkezik velem, és nem várnak túl sokan a veséjére... Mert Magyarországon a 10 millió emberből csak 800 él hasonló vércsoporttal...

A kuka..

Amíg kórházban voltam, addig kétszer is kiborították az udvaron a kukámat valamilyen állatok, így az Optikus bezárta hátra a fészerbe, mivel nem akarta minden nap a szeméthalmazt szedegetni. Aztán szerdán itt volt a tulaj (és mindazok ellenére, hogy az István elmondta neki, hogy valami állat kiborítja a kukát, és áll az udvaron a szemét, ezért tartjuk bezárva,) kitette a szemetest az udvarra... Mellesleg valami olyan helyre, hogy fel sem tűnt... Mindenesetre ma reggel mentem ki, és döbbenten tapasztaltam, hogy úgy áll a szemét az udvaron, mint egy szeméttelepen... Mentem át az Optikushoz és mondom neki, hogy látta-e, mondta, hogy igen, és majd összeszedi... Nem sokkal később láttam, hogy már lapátolja az udvaron... Kiszaladtam neki segíteni, de határozottan elküldött, hogy menjek el, nehogy valami fertőzést összeszedjek... Kellemetlen volt, mert mégis az én szemetemet szedi és nem is először..., mondtam is neki, de mondta, hogy ne törődjek vele. Hát, most bent tároljuk a kukát, míg nem jön a tulaj és nem rakja ki újból. Hétfőn majd kihúzom, bár még mindig nem kaptunk matricát, és ezért vagy elviszik vagy sem..

Nagyon nehéz a harc egyedül...

Sokat tanultam az elmúlt hetekben arról, hogy kire számíthat az ember, kik azok, akik mellette vannak fizikailag és lelkileg is... Megtanultam, hogy a "család", mint olyan számomra nem létezik... Konkrétan egy családtagom sem nyitotta rám az ajtót, míg én az életemért harcoltam... Megtanultam továbbá, hogy a barátaimra és kollégáimra hamarabb számíthatok, mint bárki másra az életben... Nem véletlenül lett a cégem olyan családias... Megtanultam, hogy a szomszéd Optikus úgy látogatott a kórházban, mintha a harmadik gyereke lennék... Minden nap, sokszor reggel-este bejött.. Sőt, mióta hazajöttem, minden nap jön és megnéz reggel már... Megtanultam, hogy ne fussak olyan valaki után, aki bár tudja, hogy akár el is mehetek bármikor, egy telefonra sem méltatott... Megtanultam továbbá, hogy az egészségügyi dolgozók más szemmel nézik a betegséget,mint a civilek... Bár elsőre ijesztő, azért mégsem olyan, mint egy rák, hiszen az életfunkcióim elég jól fenntarthatók művese kezeléssel, ha pedig kapok egy donor vesét, meggyógyulok... Nincsenek fájdalmaim és dialízissel a fulladás is megszűnt... Szóval, jelenleg várakozó listára tartok, bármikor jöhet veseriasztás... Bekészített táskával, és titkos mobilszámmal várom az egyetlen bejövő hívást, amitől minden megváltozik... Közben ma megnéztem a Hét élet című filmet, ami pont a transzplantációt dolgozza fel, romantikus szálak mögé... Régen is láttam, de akkor nem jelentett nekem semmit, ma más szemmel néztem... Más fajta értéke van, most egy-egy jelenetnek...

A fürdőzgetés...

Tegnap, hajmosás után sikerült vizes kanül kötszerrel visszamennem a veszprémi dialízis központba... Na nem mondhatnám, hogy teljes sikert arattam vele... Az mondták, ha már mindenképp fürdőzgetni szeretnék... Ezt a szót használták.(Talán 5 hét után nem olyan meglepő, hogy itthon szeretnék normálisan letusolni, stb) akkor fóliázzam már le folpakkal, mert ha így haladok, nem a vese elégtelenség fog elvinni, hanem a vérmérgezés... És nem azért küzdöttek hetekig az életemért, hogy most ilyesmivel dobjam el magamtól... Szóval OK. Ma elmentem reggel fóliát venni... Konkrétan egy fél órát azzal kínlódtam, hogy feltekerjem és celluxal magamra rögzítsem, nehogy víz érje a csomagolásom... Összeszerencsétlenkedtem vele a délelőtt egy részét, mert sehogy nem akart arra tekeredni, amerre én akartam, és még mellesleg valamiért nehezen jött le is... Tegnap megvigasztaltak, még kb 6 hétig lesz rajtam kanül, ha szerencsém van csak addig kell kibírni....

Néhány szó a vese elégtelenségről...

Mert többen megkérdeztétek, mi a tünete... Nos, pl vizesedik a boka, a has, a kar, a nyak... Bár mondjuk nálam csak a lábam volt ödémás... Bárki-bármikor járhat ilyen szerencsétlenül, nem kell családi előzménye lenni. Nálunk sem volt senki vese beteg... Egy rossz élelmiszer, amitől ételmérgezést kap az ember (lásd nálam a kínai) leállíthatja a veséket. Örökre. A vese elégtelenség nem fáj, egy pillanatig nem fájt a vesém, a néma gyilkosnak hívják orvosi körökben... Egy laboreredményből kimutatják, hogy nagy a gáz, rengeteg fehérjét ürít, vagy sok méreganyagot termel a szervezet... A vese alapból tisztítja a vért és segíti a szív működését. De ebben az esetben már nyomást rak a szívre... Külsőleg, ha fisztulám működni fog és kiveszik a kanűlt, nem fog látszani semmi... Heti 3x 4 órában művesével való vértisztítással elég jól fenntartható az életműködésem... De kell egy vese, és várok, hogy ne roncsolódjon a szívem pl...

És akkor némi tapasztalat a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc kórházról...

Csillagos 5-ösre értékelem, minden negatív internetes híre alapján... Na nem a kaját, mert azt nekünk veséseknek külön főzték és még a megszokott kórházi kosztnál is ízetlenebb volt, lent már ismertettem miért... De emberileg, empátiailag csillagos 5-ösre vizsgáztak... Azt nem tudom, hogy azért-e, mert az első 3 hétben épp a halálból hoztak vissza, és minden nap csak az volt a biztos, hogy akkor élek, de az nem, hogy másnap is, de a figyelem teljes volt... Már reggel 4-kor ébresztettek, vérnyomásméréssel, lázméréssel... A főorvos reggel 6.44-kor minden nap megállt az ágyamnál, és pl megvizsgálta a fisztulámat, de csak, ha rám mosolygott és egy másodpercre megkérdezte mi van velem, akkor is bejött... A többi orvos is naponta tiszteletét tette az ágyamnál néha többször is, az első héten pedig gyakorlatilag 1-es bel egész személyzete megjelent minden nap, hogy megnézzenek, hogy egy jó szót, egy biztatást ejtsenek nekem... Helyettem küzdöttek, még akkor is, amikor én a dialízis ellen harcoltam. Nagyon kedvelem az egyik doktornőt, aki bátor, és bátran leveszi a vizet rólam... Persze, velünk végstádiumos betegekkel, mindenki nagyon kedves alapból, mert mint a végstádium szóban benne van, soha nem tudjuk, hogy mikor van vége... Ők sem tudják, ahogy fogalmaztak, minden nap egy ajándék... Rengeteget sírtam, de sosem maradtam egyedül a könnyeimmel, a folyosókon is mindjárt odatalált a személyzetből valaki, amikor elszontyolodva, csüggedten ültem, egy-egy rossz lelet után... A várakozás volt a legnehezebb, de a főorvos tudta mennyire rettegek, így mindig bekérte a leleteimet... Sokszor a folyosón kapott el, hogy elmondja, nincs még meg a lelet, de amint meg lesz, hozza egyből... Az ápolónők túlhajszoltan, fáradtan, de folyamatosan mosolyogva, kevés pénzért, de a végsőkig küzdöttek... Nagyon jóban lettem az ápoló személyzettel, már majdnem örökbe fogadtak... Kedveltek, mert még a halál torkában is megőriztem a humorom, és tetszett nekik, hogy dacosan harcoltam az orvosokkal, hogy minden beavatkozást megbeszéltem velük, hogy utána olvastam a kezeléseimnek... Hogy nem bólogattam mindenre, amit mondtak, hanem tájékozódtam Már néha az orvosok is nevették, hogy előre szerveztem a következő beavatkozás helyét és idejét, holott még nem jött meg a végérvényes lelet... Tűkön ültem, készen rá, hogy megvétózzam minden tanácsukat... Amikor az urológus meg akart katéterezni, akkor már túl voltam két fájdalmas beavatkozáson, az osztályos orvosaim már fel se hozták volna... Az urológusnak sem egyeztem bele, mondtam neki annyi középsugaras vizelettel szolgálok, amennyit csak akar, de a katéterezést nem vállalom... Így megegyeztünk... Őszinte voltam, elmondtam a főorvosnak, hogy nincs pénzem, és mint látja, igazából családom sincs.... Tök egyedül vagyok és éppen ezekben a hetekben változik meg a teljes életem... Kevesebbet fogok tudni dolgozni, és épp a végtartalékaimat élem fel... Azt mondta, megérti és tudja, hogy milyen nehéz nekem egyedül, nem is vár tőlem semmit... Mégis úgy érezhettem, hogy kedvel és külön figyel rám... Szóval, úgy gondolom a veszprémi kórház ha már ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, a legjobban vizsgázott emberségből, gyógyításból, hozzáállásból... Ha már tényleg ilyen állapotba jutottam, még keresve sem találhattam volna jobb helyet...

Köszönöm...

Ezúton szeretném megköszönni minden barátomnak, hogy mellettem voltatok a hosszú hetek alatt... Életem legnehezebb napjaiban... Hogy megfogtátok a kezem, megsimogattátok a hátam, amikor fulladoztam. Hogy reálisan az életemért küzdöttetek, amikor én épp feladni készültem... Hogy oda álltatok a műtétek előtt az ágyamhoz, és amikor kitoltak, meztelenül, teljesen elszontyolodva, félig még kábán, akkor mosolyogva fogadtatok és megszorítottátok a kezem, hogy minden rendben lesz... Köszönöm, hogy behoztatok mindent, amire szükségem volt, meg pl a fürdőköpenyt, ami ellen tiltakoztam... :D :D :D Köszönöm azokat a pillanatokat, amikor már aludtam és egyszer csak odaálltatok az ágyam mellé, csak úgy szeretetből.... Nem tudom nektek elmondani mennyit jelent és mennyit jelentettek azok a percek, főleg az első három hétben, amikor az sem volt biztos, hogy egyáltalán holnap kinyitom a szemem... Köszönöm nektek, hogy mellettem vagytok a további harcokon. Köszönöm, hogy a barátaim vagytok... Külön köszönöm azon barátaimnak, akik azt mondták ne menjek haza, amikor kiengednek, költözzek oda hozzájuk, hogy ne magamat kelljen ellátnom hetekig, hónapokig. Köszönöm drágáim, nem élnék ezzel a lehetőséggel most... Jelenleg képes vagyok önmagamat ellátni, viszont lehet, hogy megköszönném és élnék a lehetőséggel a transzplantáció után... Akkor már nem lesz ennyire könnyű és lesz pár hónap ami eleve nehezebb lesz... Akkor lehet igénybe fogom venni, amit tisztelettel megköszönve, most nem kérek...

Tegnap este záróval hazaengedtek... :)

Persze dialízisre vissza kell járni... Na és, hogy ne legyen felhőtlen az örömöm, azért tegnap még a bőrgyógyászaton, az utolsó vizsgálaton közölték egy a hátamon lévő 20 éves anyajegyről, hogy nem írják alá a transzplantációhoz az engedélyem, amíg azt le nem szedik, úgyhogy jövőhéten még teszek egy "kirándulást" a sebészeten.... Nos, nem sokkal ezelőtt valaki megjegyezte, hogy dialízissel egész jól el lehet élni, heti három nap 4 órában... Ez részben igaz is... RÉSZBEN A veseelégtelenségnek több fajtája van, de van a végstádiumú veséknek van egy olyan fajtája, ami viszonylag elég ritka... Ez a veseelégtelenség nemcsak azt jelenti, hogy leálltak a vesék, hanem azt is, hogy jelenleg a rossz vesék nemhogy nem álltak le, hanem folyamatosan mérgezik, roncsolják a belső szerveket... Nos, nekem sikerült ezt benyelnem... Nagyon kevesen jutnak ilyen vesékkel egyáltalán el a kórházig, nekem az utolsó pillanatban sikerült... A dialízis, bár tudtam mit jelent, és, hogy az egész életem megváltozik, számomra életmentő volt, de sajnos a túlélésemet igen kis arányban hosszabbítja... Nekem kerek-perec megmondták, a túlélésem egyetlen esélye a vese... Mellesleg egy jó vese... Ezért volt sürgető az összes transzplantációs vizsgálat elvégzése... Mivel családon belül sajnos nem tudok vesét kapni, így donorra kell várnom, és minden szívfájdalmam ellenére a lehetőségem valakinek az agyhalála által donorvesét kapni... Ami azért korlátozott, és mivel nem is rokonom vagy befogadja a szervezetem vagy nem, vagy ideiglenesen és pár év múlva ugyanúgy a listán leszek... Nem kecsegtettek teljes sikerrel, de ha lesz vese, akkor szívre nem kell majd várnom, és ez legalább mindenképp jó hír, addig meg mindent el kell követnem, hogy a szívemet, lehetőleg ne érje több méreganyag, mint amit a veséim tolnak oda hozzá... Ilyen pl az, hogy kevesebb sóval egyek, a zöldségről le kell öntenem az első levet a foszfor és a kálium miatt... Pl a húsleves a kedvencem igen érdekes lesz a jövőben, mert zöldséget nem főzhetem úgy bele, mint eddig... Párolt zöldség a jövőben nincs, és a főzelékek első levétől is meg kell válnom... Kevesebb íz, kevesebb minden... Húst ehetek hússal nagyjából, de a savanyú káposztáról meg a banánról végleg lemondhatok... Nem ehetek meg mindent, sőt bármivel kínálnak, azt vissza kell utasítanom... Magamnak fogok főzni, illetve elfogadom azok főztjét, akik a kórházban mellettem voltak, mert ők a hosszú hetek alatt már áttanulmányozták és bizony sokszor behozták, amit ehetek... Úgyhogy a túlélésért meg kell tennem mindent...

Újra itthon...

Ma zárójelentéssel hazajöhettem... Volt még egy pár perces izgulás, mert reggel a bőrgyógyászaton a hátamon lévő 40 éves anyajegyet nem megfelelőnek találták, így addig nem írják alá a transzplantációmhoz szükséges engedélyezést, amíg azt le nem szedik... Kicsit izgultam, míg visszavittem a leletemet a főorvoshoz... De rám mosolygott és azt mondta, hazajöhetek, majd intézi nekem jövőhétre a sebészeti beavatkozást... Úgyhogy két műtét után, egy szerencsésen elmaradt agyműtét nélkül, egyenlőre itthon lehetek... Az MRI kimutatta, hogy nincs értágulat a fejemben, csupán kiboltozódás, amit még kezelni sem kell, úgyhogy mehetek a listára és várhatom a közlekedési baleset áldozatát, aki a donorom lesz... Szörnyű, de sajnos ez a valóság, és rosszul is érzem magam, minden percben, mikor ebe belegondolok... Mindenesetre ez a pár hét sokat segített, hogy megismerjem azokat az embereket, akik állítólag szeretnek... Persze voltak nagyon jó tapasztalataim is, de mindenesetre van lecke, amit sosem felejtek el...

A bolyongó...

Egyik éjjel arra ébredtem a kórházban, hogy valaki egész közel szuszog hozzám... Megfordultam, hát egy hosszú hajú öregember állt bent a szobában, nem messze az ágyamtól a sötétben.... Elkezdtem kiabálni, komolyan olyan volt, mintha egy másodosztályú horror filmből lépett volna elő... Két nappal később a következő éjjelen, szintén betévedt hozzánk az öregember, akkor már csak azt vettem észre, hogy a Julika néni a szobatársam kiabál... Mint kiderült az öreg rendszeresen eltéved, mikor a WC-ből tart kifelé...

Azért sok mindent sikerült átértékelnem az elmúlt három hét alatt...

Szokták is mondani, a bajban tudod meg, ki az akinek egyáltalán fontos vagy... Nos, nem panaszkodhatom, mert amikor én lemondtam az életemről, sok barátom helyettem küzdött... A döntéseim előtt, hiányoztak az érzelmek, reálisan megmondták, vagy ez, vagy megfulladok... A műtétek előtt, mindig volt, aki megfogta a kezem, és amikor kitoltak szintén mosolygós szempárba néztem bele... Köszönöm nektek, hogy itt voltatok nekem a legnagyobb bajban... Volt, aki az országot átutazta miattam, és egy este megállt az ágyamnál... Ők a barátaim... Nos igen, voltak olyanok is akikben biztos voltam, hogy aggódnak értem, de elég nagyot tévedtem... Hát igen, volt mit átgondolnom, és most, amikor megint ott állok egy döntés, egy életmentő beavatkozás előtt, már másképp nézem a körülöttem lévő embereket... Egy hete csinálják a transzplantációs vizsgálatokat. Úgy volt pénzeken záróval hazajöhetek... Péntek reggel csináltak egy koponya ct-t... Utána nőgyógyászat... Mire visszaértem, már a fiatal orvos várt, de előtte a főorvos is kétszer keresett... Találtak az agyamban egy 7 milliméteres értágulatot.. Ha beütitek a google-ba, megértitek ez mit jelent... Kedden MRI, majd annak az eredményétől függően újrakezdődik a harc az agyműtétről, az életért... Félek-e? Nos, rettegek, gondolom megértitek....

Donorra várva...

Április 3.-án az Optikus egész nap aggódva figyelt... Már napközben is a papírboltos megjegyezte, hogy olyan furcsán meg vagyok vastagodva... Este az Optikus mondta, hogy készülődjek, mert visz be engem Veszprémbe a kórházba, 20 perc múlva indul, úgyhogy igyekezzek... Beértünk az SBO-ra, azonnal vérvétel, majd hasi ultrahang... Közben az István elment nekem a MC-be kajáért... Szépen megvacsoráztam, miközben vártam az eredményt... Egyszer csak érkezik a doktornő, és közölte, hogy vese elégtelenség miatt elhelyeznek a nefrológián... Jött is a betegszállító értem, és mentünk föl lifttel, akkor még 180-as volt a vérnyomásom... A liftből kiszállva, személyesen a doktornő fogadott, bemutatkozott, majd közölte, hogy terrort szervez ellenem, mert leálltak a veséim, és most rögtön még éjjel meg kell műteni engem, már 10 fős személyzet vár engem, azonnal dializálni kell, nyakon keresztül... Hát én ebbe akkor nem mentem bele... Könyörgött a doktornő nekem, hogy nagyon fontos, és tényleg rám várnak, de közöltem, hogy inkább aláírom, hogy a dializálásba nem megyek bele... Akkor már 220 volt a vérnyomásom és a sugárban hánytam ki a vacsorát... Többször kértek, megmondta a doktornő, hogy másnap is ezzel fognak nyüstölni engem, de kötöttem magam ahhoz, hogy nem megyek bele. Pontosan tudtam mit jelent a dializálás, gyakorlatilag lemondani a veséimről... Úgyhogy aznap éjjel bekötöttek infúziót és hagytak... Másnap a főorvos átnézte az új betegek laborját, majd bejött a szobába és közölte, hogy 30 éves pályafutása alatt nem látott ilyen rossz eredményt, mint az enyém, a vesém nem méregtelenít, és amikor 100 lenne a megengedett méreganyag, akkor az enyém 1062, és vizet sem választ ki eleget, meg fogok fulladni, és csodálkozik, hogy még nem fuldoklom... Igazából nem voltak fájdalmaim, csak olyan ducibb voltam... Azt mondják a vese a csendes gyilkos, nem veszed észre, csak megfulladsz tőle... És onnantól kezdve nem volt megállás, az egész osztály személyzete jött és nyüstölt, hogy menjek bele a dializációba... Minden orvos, a főorvos többször is, az ápolók, beteghordók és a takarítók is jöttek és próbáltak a lelkemre beszélni, hogy nincs más megoldás, és ők is ezt választanák... Hajthatatlan voltam... Közben kikértem a laboromat, és elküldtem minden orvos ismerősömnek, és mindenki egyöntetűen azt mondta, dializálni kell.. Szerdán délelőtt leültem az egyik benti orvossal és átbeszéltem vele pro és kontra, mi történhet velem... Akkor már fulladtam... Még mindig vacilláltam... Aztán már egyre jobban éreztem, hogy telített a mellkasom, és akkor rábólintottam... Már ne is menjek sehová jön egyből a főorvos, és helyben megműt... Így esett, hogy helyi érzéstelenítéssel ott a kezelőben kanül került a nyakamba... Majd a fiatal osztályos orvos lejött utánam a dialízisre megnézni, hogy beültem-e oda... Később az Optikussal jót nevettünk ezen, jól kiismertek a három nap alatt, hogy utánam jöttek megnézni, hogy beültem-e a székbe vagy leléptem a kanüllel együtt.... A lényeg, hogy most még pár hétig itt történik a dialízis, de tegnapelőtt megcsinálták a fisztula műtétemet a bal karomon, úgyhogy 6 hét múlva már ott fognak dializálni és akkor kiveszik a nyaki kanülömet... Ma elengedtek két nap eltávra, mert kisírtam a főorvosnál, hogy a nem engednek kicsit haza, akkor pszichiátert kell hívniuk hozzám, mert megbolondulok a több heti kórházban töltött időtől... Jelenleg donorra várok.. Sajnos a veseelégtelenség legrosszabb fajtáját sikerült kifognom, és most egy vesére várok, hogy teljes életet élhessek... Jövőhéten elkezdődnek a transzplantációs vizsgálatok és megyek el a transzplantációs listára... Ennyi az élet, egy hónapja még semmi bajod nem volt, fél éve még negatív volt a hasi ultrahang, ma pedig nem működnek a veséim, és minden nap az életemért küzdök...

Nem szeretem azokat az embereket, akik kapcsolatokon keresztül próbálnak csak érvényesülni...

Szóval elismerem jó, ha az embernek kiterjedt kapcsolati rendszere van, hiszen sok problémán átsegít egy jó kapcsolatrendszer, de kizárólag arra építeni azért elég nagy merészség... Kifejezetten nem szeretem azokat a tanulóinkat, akik az ország másik felében úgy akarnak érvényesülni, vizsgázni nálunk, hogy arra hivatkoznak, engem ismernek... Azért meg külön mérges vagyok, ha nem is ismernek, csak ismerősöm ismerősei és úgy állnak be, mintha minimum országos pajtások lennénk.. Mondtam is az oktatóknak, szóljanak ilyenkor, aztán olyan vizsgáztatót küldök nekik, hogy besz@rnak tőle... Rám ne hivatkozzon senki, hogy ezért nem tanul, mert én sem adok mindenkinek bizit, azt meg külön mérlegre teszem, aki velem akar előre menni... Mert annak kétszer annyit kell teljesítenie... :)

Süt a nap, kicsit nevet az ég, még gyönyörű dolgokat hozhat...

Süt a nap, nehogy szomorú légy, ez lehetne százszor is rosszabb... :)

Most, hogy napok óta kínoz a gyomrom, gondoltam jövőhéttől megint inkább főzök... Kapóra jött, hogy a Ricsi hazament a hétvégére, így mondtam neki, hozzon nekem Emma nénitől pirospaprikát.. Emma néni fűszerpaprikája nagyon finom, mert nem darálja bele a magot... Pontosan elmondtam a Ricsinek, hol szokott a piacon árulni, remélem megtalálja... Tavaly is Ő vette meg nekem, akkor nem merte megkérdezni a nevét, csak mondta, hogy egy pici szemüveges néni volt... Így feltételezem, holnap is sikerül megtalálnia. :) Mikor pár éve pont pirospaprikát vettem, és rohantam volna tovább, összeesett a lábamnál egy nő, a mentő kiérkezéséig én láttam el az életfunkcióját... Szerencséje volt, hogy épp ott álltam... Egyébként ez a Komádi piac jellegzetes, ott mindenkit felismernek... Volt, hogy egyszer mentem a piacon, mikor kiabál nekem a másik oldalról egy kofa, "hogy anyád vékonyabb volt." Azt sem tudtam ki, de a gyerekkori barátokkal szakadtunk a röhögéstől a nyílt kritikán...

Gyűlölök temetésekre járni...

Nyilván más sem szeret, és jöhettek itt a tisztelettel, stb, nekem a temetésektől fóbiám van... Ellenben mindenkit meglátogatok, akit szeretek amíg él, nem keresem a kifogásokat, nem mondom, hogy messze van, ha fontos nekem, akkor szakítok rá időt... Vannak olyan temetések, ami családon belüli, amiről csak alapos indokkal lehet távol maradni, és azokon meg is szoktam kelletlenül jelenni, ha nincs természeti katasztrófa... Pl 3 éve akkora hó esett március 15.-e körül, hogy akkor kaptuk Pintértől az sms-t... Akkor már egy hete amiatt nyavalyogtam, hogy két temetésre is kell mennem az ország másik végére és ugyan adjon már nekem az öreg odafentről valami mentséget, hogy kihagyhassam... Hát, leesett a hó, elzárta a fél országot, így otthon kellett maradnom... Cegléden van egy olyan "szép" szokás, hogy házhoz viszik az elhunyt családja a gyászjelentést... Azaz idegen autó megáll a ház előtt, feketében öltözött emberek személyesen "meghívnak" a temetésre, én meg többnyire ott álltam az ajtóban és köpni-nyelni nem tudtam egy-egy meghíváskor... Mivel évente több ilyen "meghívást" is kaptam, rendszeresítettem egy sötétlila kosztümöt a ceglédi temetésekre... A kosztüm egyébként nagyon csinos és mutatós volt, az csak a sok temetés apropója, hogy oda vettem föl mindig, mert más ilyen nagyszabású eseményen nem vettem részt, ahol kosztümbe kellett menni. Aztán egyszer mégis meg lettem hívva valami városi rendezvényre, és gondoltam, hát én néhány városi asszonyért nem veszek új ruhát, jó lesz nekem a lila kosztüm oda is... Úgyhogy felvettem természetesen, a barátnőm pedig utána fél évig azzal piszkált, hogy a temetésekben megszokott kosztümömet vettem föl és lehetőleg az esküvőjére ezért vegyek már valami mást... :D :D :D :D

Egy éve...

Ma már csak egy emlék, de pont ma beszéltük a Mártival meg az Optikussal, hogy ők még emlékeznek rá, hogy pont egy éve még erőteljesen húztam a jobb lábamat magam után... És affektálva beszéltem... A jobb kezem is érzéketlen volt... Ma mindkettő már csak egy rossz emlék, mintha sosem történt volna, de egy éve tényleg csak vonszoltam magam... Orvosi csoda, tulajdonképpen meggyógyultam.. :) Nos, már majdnem ünnepelhetünk... :) Szóval napra pontosan egy éve még igencsak nem voltam biztos abban, hogy ezeket a sorokat én még valaha leírom... Ma jól lennék, ha nem feküdnék gyomorrontással hétfő óta folyamatosan... Szóval milyen karma már, egy év múlva megint pont akkor rosszul lenni...

A dokiktól való félelmem...

Nos, ha már Mucinét említettem Komádiban, elmondom hogy gyerekként rettegtem a dokiktól... Egyszer még kicsiként rám esett a TV, mert meg akartam mosni apukám rádióját, így felmásztam érte... Úgyhogy rám zuhant... Húztam egy ideig a jobb lábamat, majd pár nappal később ugyanazzal a lendülettel és lábbal, anyukám figyelmeztetése ellenére, besétáltam a forró tejbe...Úgy felhólyagosodott a lábam, hogy a doktornő hetekig járt kötözni meg kitisztítani... De pont abban az időszakban úgy esett, hogy menni nem tudtam, de megfájdult egy vasárnap éjjel a fogam... A szüleim taxiba be, irány velem Pest, Szentkirály utca sürgősségi gyerekfogászat... Úgy be volt durranva egy hátsófogam, hogy szájsebészet, még akkor éjjel felnyitották, és kioperálták... Igen ám, de elfertőződött, (azóta sem nőtt ki a helyébe az az egy fogam) Szóval allergiás rohamom lett, a gyulladás ráment az egész szervezetemre, így reggel-este jött a doktornő injekciózni... Már rettegtem amikor meghallottam, hogy megérkezik, de megmentette az életem... Na attól fogva én féltem az orvosoktól... Kötelező oltás a suliban... Meghallottam, hogy oltás lesz, Jocó kijött a kapuba újságolni... Éppen valami virágot kellett vinni... Leb@sztam a csokrot a földre és rohantam haza, apám meg az osztálytársam a nyomomban... Aztán olyan is volt, erre nem felejtenek el minden osztálytalálkozón emlékeztetni,hogy szintén oltáskor a fél osztály az udvaron kergetett, miközben térdig gázoltam a sárban, ők meg nem mertek utánam jönni... De 7.-es koromban, mikor mindenki azt leste bepirosodott-e a rubeóla oltás, naná, hogy az enyém meg sem látszott, és a fél osztály fogta a kezemet a másik oltásnál, nehogy elszeleljek... Osztálytalálkozókon nem felejtenek el sosem emlékeztetni, milyen besz@ri voltam... :D :D

Gyerekként nagyon megszenvedtem a fogászatokat...

A szüleim úgy gondolták, (nagyon helyesen), hogy egy nőnek legyenek rendbe a fogai... Elég sok estét töltöttem két utcával lejjebb a Borika néni magán rendelőjében, fogászati kínzás alatt... Majd napközben a Sarolta néni állami székében is, csak, hogy két fogorvos is nézegesse a fogaimat... Volt olyan fogfájásom, hogy könyörögtem a doktornőnek, hogy szabadítson meg tőle, de nem akarta... Megmentjük, hangzott el, majd így is tett... Aztán volt egy időszak, amikor már rettegtem a fogorvos gondolatától is, de jól nevelt gyerekként félévente így is erőt vettem magamon, és időpontot kértem... Egyszer Muciné Komádiban, vagy hogy hívták az ottani fogorvost, (mert ugye a nyári szünetben sem hagyhattam ki a fogorvost, és a nagyapám városában Ő volt) végig kergetett a rendelőn unokatesómmal egyetemben. Ott rohangáltam a székek között ordítva, miközben a fogorvos be akart a számba nézni... :D :D Aztán egy gyerekkori szerelmem fogorvos lett... Na, akkor, irány, megnézzük... Aztán azt vettem észre, hogy már csak rutin ellenőrzésekre járok, hogy sosem fáj a fogam, és fogkőtisztítás után mosolyogva mondják, hogy minden rendben van. :) Volt egy fogkőtisztítás pár éve, amikor elmentem még a belvárosban... Egy fél órát tátottam a számat a dokinak, konkrétan lemerevedett az állkapcsom, mikor végeztem... Épp kijöttem a rendelőből és vakartam az állam, mikor hív a barátnőm, hogy sürgősen kell nekik egy alany fogkővőtlenítésre, "rövid" vizsgamunkára..., mert pont mentálhigiénéként vizsgázik másnap... Mondom, pont most jöttem le a székről... Nem baj, nekem szép a fogsorom menjek... Na, mindent a barátokért... Másnap a Móriczon két és fél órát ültem fogászati szépészeti beavatkozáson, számban egy csomó szarral, és kb 5-en ellenőrizték le minden irányból a fogaimat... Mire végeztünk, konkrétan, alig bírtam csukva tartani számat... Mondtam is, soha többé nem megyek "rövid" vizsgamunkára... Mindenesetre ma is meglátogattam egy fogorvost, ajándékba kaptam a kezelést... (Lehet irigykedni, más csokit kap meg virágot, én ingyen fogászatot. :D :D ) Szóval miután leszedte a doktornő a kevés fogkövemet, mondta is, nem kell visszamennem, minden rendben... Szerencsére... Említettem már, hogy felnőttként a fogorvosokat tisztelem a legjobban? Gyerekként annyit szenvedtem, hogy felnőttként már nem félek, sőt kifejezetten szeretek fogorvoshoz menni... Mert soha többet nem szeretnék fogfájást átélni... Ja igen, lemaradt a vége... Szóval, most is tisztán cseng előttem Borika néni hangja, aki nem húzta ki a fogamat, amikor könyörögtem... Azt mondta, "Te lány, 20 év múlva fogod igazán értékelni ezeket a kezeléseket, 20 év múlva, mikor rengetegen fogak nélkül fognak rohangálni, te akkor fogod majd azt mondani, hogy igazam volt..." És így most, több, mint 20 évvel később meghajlok az akkori fogorvosom szakmai tudása előtt, meghajlok azelőtt, a tapasztalat előtt, ahogy velünk bánt, és minden tiszteletem a Borika nénié meg a Sarolta nénié... Köszönöm nekik.

A fogászat...

Észrevettétek már, hogy fél ország koránál jóval öregebbnek látszik, mert nincsenek rendben a fogaik? Állok bent a papírboltban, negyvenes pasas, fogatlanul, pöszén magyaráz, hogy a totót nem itt kell ám feladni a nejének... Hát azt hittem kiszaladok a boltból, amikor rám vigyorgott, fogatlanul... Optikus jókat röhög mikor mesélem a randijaimat, hogy a pasas egész jól nézett ki, amíg ki nem nyitotta a száját... :D :D Nem tudom mi ösztönzi a törvényalkotókat arra, hogy a szegényebb réteg ne kapjon a fogászati kezelésekre támogatást, miközben a nyugdíjasoknak rengeteg kedvezmény jár, függetlenül a nyugdíjuk összegétől... Szóval ezért van, az, hogy korosztályomban lévő férfiak és nők sem tudják megengedni maguknak a fogászati kezelést... Mellesleg szart eszünk, minél szegényebb valaki, annál szarabb kaját, szénhidrátot, stb, ami eléggé káros a fogakra... Persze a fogtömés ingyenes... Csúcs... A fogorvoshoz viszont el kell jutni... Szerencsés esetben a fogorvos csak néhány utcányira van és oda kell átbaktatnod fájó foggal, szerencsétlenebb esetben másik faluban, városban... A buszjegy viszont nem ingyenes! A korona, híd, fogpótlásról már ne is beszéljünk, mert egy-egy fog egy egész család havi fizetését elviheti... Szóval jó lenne már találni erre megoldást, mert ha ez így megy tovább, pár év és a fél ország fogatlanul szaladgál majd a napi betevő után... Ha ugyan meg tudja majd rágni....

A váratlan látogató...

Mikor elköltöztem Ceglédről, úgy gondoltam megszűnt az életemben az, hogy a betegek rám törik az ajtót... Nem ismerve hétvégét, ha fáj a hátuk, most azonnal és rögtön jöttek... Mindig fogadóképes állapotban kellett lennie a lakásnak, mert bármikor beeshetett valaki... Mióta itt lakom a Dunántúlon és nagy előnye a lakásnak a kerítés meg a kapu, már nem kell attól tartanom, hogy beesik valaki... Legalábbis, gondoltam ma reggelig... Ülök az ágyon hajfestékkel a fejemen, egy szál bugyiban azon mélázva, hogy a tegnapi rosszullétem nyomait időszerű lenne eltüntetnem, hiszen hétvégére csoport lesz nálam... Szóval épp nem a legjobb formában vagyok, amikor az Optikus elkezdi verni a bejárati ajtót... Tudtam, hogy az optikus, mert olyan ütemben veri az ajtót, hogy csodálkozom, hogy még sosem esett be ajtófélfástól... Szóval mi a fenét akar alapon, gyorsan magamra rántom a festékes ingemet és megyek kifelé... Erre az ajtóban ott áll egy nővel, karjában egy kisbabával, és vigyorog rám, hogy tanulót hozott nekem... Erőteljesen próbálok nem csúnyán nézni és helyből levakarni a fejét, hogy ahelyett, hogy megadta volna a számomat, simán átviharzott vele az udvaron, mintha ez lenne a legtermészetesebb... Mondván nehogy lekésse a hölgy a tanfolyamomat... (mi a fenét tud lekésni, mikor kéthavonta indítok csoportot...) A nő bejön a lakásba, én ott állok egy festékes ingben, fejemen a festékkel, a nappali asztalán még a melltartóm is rajta van, hiszen, amikor rosszul lettem ott szabadultam meg a cuccomtól, az optikus meg kajánul vigyorogva áll és nézi az eseményeket... Próbálom legalább a fehérneműt eltüntetni, miközben hellyel kínálom a tanulómat, aki nincs meglepve, és alig várja, hogy szerződést kössek vele... Olyan kínosan érzem magam, nem számítottam tanulóra... Alig várom, hogy kikísérhessem a hölgyet, mindjárt elkapom az Optikust, akinek még van kedve megjegyezni, hogy igazán jól festettem a festékkel a fejemen, mintha egy horror filmből jöttem volna elő...

Két napja nem tudok enni..

Szóval tegnap már olyan rosszul voltam, 40 fokos lázzal, hogy azon agyaltam, hívjak-e mentőt vagy sem... A Márti jól van, és némileg ellent mond az ételmérgezésnek, hogy a héten 4 emberrel beszéltem, és a mind a 4-en szarul voltak, gyomorbántalmakra panaszkodtak... Na most ugyebár valljuk be, hogy nem mindannyian ugyanazt a sz@rt ettük, úgyhogy sokkal valószínűbb, hogy valami levegőben terjedő vírusról lehet szó... És akkor én nagyon messze állok az összeesküvés elméletektől... :) Mára azért már egy kicsit jobb, kajára még mindig nem tudok nézni, de legalább már lázam nincs, és holnap fogdokihoz megyek, úgyhogy addig össze kell kapnom magam... Öröm az ürömben, hogy ha így haladok, szépen lemennek rólam a kilók és hamarabb megválok a felesleges 10 kilómtól, mint terveztem... Május 29.-e utánra terveztem a tornát újra, főleg mivel akkortól engedélyezett, de a rosszullétnek köszönhetően lefogyok már előtte... Szóval még előnye is lesz. :)

Ezt a sztorit én ma olvastam..., elképzeltem a jelenetet és besírtam... Megosztom veletek, hogy nevessetek egy jót...

Ja, az első szerelmemnek még mindezek előtt,nem én voltam a csaj és magában megbeszélte, hogy semmit nem hallott meg a válaszokból... És még megnyugvásképpen repült a váza is... :D :D :D Mert ugye az tökéletesen megy, hogy ítéletet mondj fölöttem, mint valami rögtönítélő törvényszék, esélyt sem adva vagy latolgatva azon, hogy milyen is vagyok szemtől-szemben (fekete vagy fehér?) Ja, még az a történethez tartozik, hogy Kristófról köztudott, hogy olyan jól főz, hogy az első randikon megmérgezi a nőket... :D :D :D Szóval akár még a kajában is lehetett valami, hogy ezt sikerült kihoznia a csajból.. :D :D :D Szóval a történet... " Én mindig kurva stabil vagyok érzelmileg. Soha nem kezdek olyan lánnyal, aki ezt a stabilitást veszélyeztetné. Kivéve múlthét szerdán. A következő párbeszéd a NEGYEDIK együtt töltött napunkon történt: - Kristóf hány lánnyal feküdtél le eddig? - kérdezte. - Úriember ilyenről nem beszél. - válaszoltam határozottan. - Na de mégis mennyi? - nyaggatott tovább. - Most csak veled fekszem le. - megcsókoltam. - Van valakid??? - és már görbült lefele a szája. - Nincs. - Mond el, ha mással is b@szol! - kiabálta. - Nem b@szok mással. - éreztem, ahogy a vér elkezd felszállni az agyamba. - Mi lesz ha sose leszel képes szeretni engem? - kérdezte olyan arcot vágva, mint egy elhidegült feleség. - De én szeretni foglak. - válaszoltam. - Nem akarok járni senkivel. - jelentette ki. Ekkora már miden vér a fejembe tódult. Elhúzódott tőlem, mintha attól félt volna, hogy megütöm. - Az Isten szerelmére, nem akarlak megütni! - közben finoman magamhoz húztam és átöleltem. Néhány másodperc ölelkezés után, közölte, hogy soha többé nem akar látni és menjek el. Miután becsuktam magam után az ajtót, hallottam, hogy zokogásba tör ki. Visszamentem, hogy megnyugtassam, de amint beléptem az ajtón hozzám baszott egy virágos vázát. Azóta nem beszéltünk.."

Jobb megelőzni a pletykát...

Az Optikus, amikor tegnap meglátott, akkor egyből azt érdeklődte, jól vagyok-e? Mert úgy néztem ki, mint, akit összevertek. Mondtam neki, hogy leestem Tabon a lépcsőn, ami nehezen jutott el az agyáig mert azt nézegette, hogy tudtam az 1 teljes lépcsőmön itthon leesni... Na, ma mikor meglátott Csing-Csung főztje után, buzgón vetette a keresztet... És még kedd van ... Gyorsan elmeséltem neki a tegnapi ételmérgezést, meg, hogy mitől sikerült ilyen vonzó külsőt varázsolnom magamra... Egyébként jól vagyok, csak kakára nem tudok ránézni sem...

Visszatérve a kajára, ahogy bánunk vele...

Pont ma beszélgettem valakivel, aki libatöpörtőt vett egy piacon... (Nos, én azért ilyeneket a legnagyobb elővigyázatossággal sem vennék meg a piacon, bármennyire is nagy nevű cég a kiárusító... Élelmiszer ügyben úgy a sajt és a tej a legtöbb, amit azért így árustól megveszek a zöldségeken kívül, de még így is belefutok szarba... Ma pl a kínainál ebédeltem... Nem kellett volna... Annyira fáj a hasam, mióta ebédeltem, pedig már kihánytam mindent, és csak remélni merem, hogy semmi olyan állat nem volt az ebédembe, ami megmérgezett... (Reggelre kiderül) Remélem a Márti jól van, Ő ugyanazt ette, amit én és még nem jelentkezett a tünetekkel... Vagy lehet az ő gyomra jobban bírja a szart.. Persze ma megkaptam, hogy kötekedek..., nos lehet meg van most is véleményem, de nem mentem el feltörölni a sárga szakáccsal az éttermet... Inkább csak kiírom magamnak, de egyébként Drága, te mit olvasnál és min szórakoznál olyan jól, ha nem írnám le a tapasztalatokat... Na meg persze lehet figyelmeztetés is, jó lesz vigyázni a kínai kajával... Bár egyszer voltam egy ilyen étteremben hátul... ÓÓÓ, kár, hogy nem jutott eszembe előbb, mert amit anno ott láttam, abból kifolyólag ma be se kellett volna dugnom az orrom kajálni...

A nap fotója...

Ismerősöm lőtte a fenti képet a belvárosban... Keresd a kakukktojást... :D :D :D D:D A reklám értékéből levon, hogy mókuskánk nem Csíki sört választott... :D :D

Na a mai napom...

Nem aludtam el, 5 embernek is elég fontos voltam, ahhoz, hogy felébresszen, így 4.58-kor keltem... Aztán 1 óra kellett, míg reggel elkészülök, így 6-kor már tűkön ülve vártam a Gábort, hogy hol van... Ő meg az óraátállítás miatt mondott nekem 6 órát, így 7-re jött értem, így egy órával korábban keltem és korábban is voltam kész... Na ennek hatására hulla fáradt voltam, így reggel Tabon elestem a lépcsőn az álmosságtól... Jó nagyot estem, így most megint tele leszek kék-zöld foltokkal... De jó lett volna egy nyarat úgy végigélvezni, hogy nem úgy nézek ki, mint, akit összevertek... Pedig Siófokon beültünk a MC-be reggelizni... Ezek a rohadt körforgalmak, mindig el dumáljuk, így rendre rossz irányba fordul ki... Persze, nyilván az álmosság is betett, de egész nap hulla voltam... Alig vártam, hogy hazaérjek, ruhástól elaludtam... Ja visszafelé jövet, munkámnak gyümölcseként, vettem magamnak, egy fekete lakk cipőt... Gábor furcsán nézett rám, mert ugyebár tök lapos sarkút vettem... Meg is jegyezte, hogy nem inkább a másikat? (Volt belőle magassarkú is... Hát mondtam neki, nem látod, hogy laposban is mekkorát esek, úgyhogy nyilvánvalóan nem tudok magasba menni... Volt egy 18-20 év az életemből, amit nagyon csajosan, magassarkú csizmával, tűsarkú cipőkkel töltöttem. Minden ruhámhoz volt egy külön táskám és cipőm... De néhány éve rájöttem, hogy nekem sokkal fontosabb, hogy kényelmesen öltözzek... Azóta nagyjából beleszarok a nőiesen felöltözésbe... Úgyhogy néha, ha mégis, pl ma vizsgára, azok az emberek, akik ismernek sem ismernek fel... A Gábor is megállt reggel és tátott szájjal nézte, hogy fehér csipke felsőben, fekete nadrágban, kisminkelve, fülbevalóval, hajamat feltupírozva álltam előtte... Mert általában farmer és valami póló meg pulcsi a hétköznapi viseletem... Úgyhogy ilyenkor, mikor előbújik belőlem a nő, akkor nem győzöm levakarni magamról a figyelmet...

A fogászat

Gyerekkorom rémálma, felnőtt korom legjobban becsült orvosa... Minden évben tavasszal és ősszel, fogorvoshoz megyek... Fogkő leszedés, ellenőrzés, néha fehérítés, hogy szép legyen a mosolyom... Tavaly tulajdonképpen elmaradt a fogorvos ősszel, hogy átköltöztem ide, mert nem ismertem az itteni fogászokat, és azért bizalmatlan vagyok... De úgy alakult, hogy az egyik tanulóm fogászati asszisztens volt az előző csoportban. Megemlítettem neki a fogorvos hiányomat és már kaptam is időpontot a jövőhétre egy ingyen fogkő leszedésre... :) Már alig várom, bár nem dohányzom, a fogaimra nagyon allergiás vagyok... Ez az egyik halálom, mikor randizom, és pasas mosolyog és hiányosak vagy gázosak a fogai... Ilyenkor azonnal menekülőre fogom... Na jó, beteszem ide a fotósom kedvenc 32-es mosolyát...Állítólag nekem a 32-es mosoly jól áll...

Behalt megint a telefonom , nem tudom beállítani az ébresztőt!!!

Baszki nem tudom lesz-e valaki, aki még most olvas éjjel, de óriási segítségre szorulok... Reggel mennem kell vizsgáztatni, és megint nem tudom beállítani az ébresztőt... 5-kor fel kellene engem kelteni és addig kellene csörgetni, amíg fel nem kelek... Ha sokan ébresztenek az sem, baj, csak semmiképp nem aludhatok el.., Kiírtam pár helyre, remélem lesz, aki megszán, mert nagy balhé lesz, ha nem érek le reggel Tabra... Nagyon remélem, ha más nem az első szerelmem felébreszt, ő nagy blog fan... Köszike, köszike, köszike... Ne szidjatok, hogy vegyek másik telefont, ma ez nem megoldás.... Nem beszáéve óraátállítás lesz az éjjel, esélytelen, hogy magamtól felkelek. Segítsetek!!

Elkezdtem ma inni megint a színes leveket...

Pirossal kezdtem, ma betoltam már egy litert belőle... Nem véletlenül ezzel kezdtem, ezt szeretem... Tök egészséges meg én tavaly, mikor nagyon beteg voltam, ezeken éltem... Nos, a sárga az még iható volt, de a zöld, az FÚÚÚÚJ... Undorító... :D Most úgy érzem,előre iszom a vitamin koktélt, nem utólag... Attila szerint a zöldet is meg lehet olyan finommá csinálni, hogy azon vitázzunk, kié legyen az utolsó pohár... Nos, kicsit szkeptikusan viszonyulok ehhez a kérdéshez, mert tavaly ihatatlanul szar volt... Kíváncsi leszek... Hát egészségetekre...

A nap kérdése...

Barátnőmmel kb egyszerre kezdtünk el anno a természetgyógyászat felé menni... Anno az én tanácsomra kezdett masszőrként dolgozni... Míg én tovább tanultam és a gerincbetegek, ízületi betegek kezelése felé, Ő pedig inkább a lelki megoldások irányába ment... De egyébként sok dologban segítjük egymást, tanácsot adunk, egy-egy betegnél konzultálunk is... Na ma megkérdezte. "Te mit teszel annak érdekében,hogy minél tartósabb legyen a masszázságy?" -Semmit-mondtam -jó minőségű ágyat vettem és most felújíttattam... :D (Eszerint nem látta a fotóimat.) Most olvasta, hogy be kell tekerni alufóliába és így ha bekeni zsíroldó szerrel, akkor nem szárítja a bőrt... -Csak simán feltekerted rá a folpackot?-érdeklődöm, ugye új az ágyam, nyilván jó lenne, ha sokáig szép lenne... -Aha, már az arcnál teljesen szét volt menve... -Nem zörgött veszettül-érdeklődöm... -Nem, hiszen teljesen ráfeszül... Na hát akkor meg is van a ma délutáni programom, lefóliázom az ágyam... :)