Nem mostani történet, régi, de most is aktuális...

Volt egyszer egy kislány, Editkének hívták... Gyönyörű fekete hosszú haja volt, sokat játszott velünk... Régen is megfordult a története sokat velünk... Egyszer a kislány rosszul lett, irány a kórház, azt hitték tüdőgyulladás... Aztán egyszer a liftben már nem tudott lábra állni... Leukémia, jött a végzetes diagnózis... Kezelések, kemoterápia, sugárkezelés, kihullott minden haja... A csontvelő átültetés volt az egyetlen esélye... A nővére akkor volt terhes, első gyerekét várta. (a csontvelő levétele nem altatásban történik, hanem helyi érzéstelenítéssel, igen fájdalmas.) Nem adott a testvérének csontvelőt... A szüleim elsőként jelentkeztek,az ismerősök közül, hogy gyertek, nézzük meg az ők vérük alkalmas-e? Sajnos nem volt... Elég ritka vércsoportba tartozott, megkockáztatom talán pont olyan ritka, mint az enyém... Editke meghalt, 17 éves korában... Az már csak költői kérdés, hogy közel 25 éve a családja hogy tudta ezt feldolgozni... Egy héttel ezelőtt egy asztalnál ültem a barátaimmal... Elhangzott a mondat, "menjünk mindannyian, nézzük meg a mi veséink alkalmasak-e az átültetésre?" Sajnos, a törvények szerint, ha alkalmas is lenne, ami sajnos elég valószínűtlen, mert az emberiségnek csak a 8%-a rendelkezik olyan vércsoporttal, mint én, ma vesedonor csak alul-felül illetve oldalirányú hozzátartozó lehet... Azaz, ha bármelyik barátom, ismerősöm veséje alkalmas lenne, és nem rokonom az illető bizottság elé kell állni és meg kell indokolni, miért akarja nekem adni a veséjét. Alapos indok, pl mondjuk házasodni akar velem sem biztos, hogy elegendő egy ilyen művelethez... Úgyhogy a legjobb esélyem egy ilyen művelethez még mindig az agyhalott, balesetes vese... Szerencsés esetben lesz olyan balesetes, aki azonos vércsoporttal rendelkezik velem, és nem várnak túl sokan a veséjére... Mert Magyarországon a 10 millió emberből csak 800 él hasonló vércsoporttal...