A dialízis központ, olyan mint egy család...

Heti három nap, összesen 12 órában ülünk bent a fotelban... Már mindenki ismer mindenkit, hiszen sokan a családjukkal sem töltenek ennyit... Pláne azok, akinek nincs is... A főorvos asszony áll a gépem mellett a hét elején, nézi az eredményeimet, csóválja a fejét... -Ágnes, minden rendben volt otthon? Kap valakitől segítséget? Természetesen kapok, a barátoktól. Márti pl hetente jön, segít. De ha nem lát a neten sokáig már hív, jól vagyok-e. Ha rosszul vagyok, ül föl a buszra, hogy mellettem legyen... Csilla nővér persze tegnap is megnevettetett... Fáj még mindig a kanűlöm környéke, mondom neki, hogy elfogadnék egy Algopirint... -Nem kell az neked, erős vagy-mondja, az Algopirin nem olyan jó... Majd pár órával később látom, hogy szedik le a többieket, és kapják a vérszaporító injekciókat vállba... -Ma kapom a vérszaporítót?- érdeklődöm, mert kéthetente kapjuk... -Igen.-látod már bekészítettem-mutatja. -Nem készítettél fel rá-dorgálom nevetve -Akkor beadom most, és mire leszedlek elfelejted...-jön közel vele. -Na ne mocorogj, mert akkor a saját ujjamba szúrom, és akkor én erős leszek, te meg ilyen nyámnyila maradsz... :D :D :D