Köszönöm...

Ezúton szeretném megköszönni minden barátomnak, hogy mellettem voltatok a hosszú hetek alatt... Életem legnehezebb napjaiban... Hogy megfogtátok a kezem, megsimogattátok a hátam, amikor fulladoztam. Hogy reálisan az életemért küzdöttetek, amikor én épp feladni készültem... Hogy oda álltatok a műtétek előtt az ágyamhoz, és amikor kitoltak, meztelenül, teljesen elszontyolodva, félig még kábán, akkor mosolyogva fogadtatok és megszorítottátok a kezem, hogy minden rendben lesz... Köszönöm, hogy behoztatok mindent, amire szükségem volt, meg pl a fürdőköpenyt, ami ellen tiltakoztam... :D :D :D Köszönöm azokat a pillanatokat, amikor már aludtam és egyszer csak odaálltatok az ágyam mellé, csak úgy szeretetből.... Nem tudom nektek elmondani mennyit jelent és mennyit jelentettek azok a percek, főleg az első három hétben, amikor az sem volt biztos, hogy egyáltalán holnap kinyitom a szemem... Köszönöm nektek, hogy mellettem vagytok a további harcokon. Köszönöm, hogy a barátaim vagytok... Külön köszönöm azon barátaimnak, akik azt mondták ne menjek haza, amikor kiengednek, költözzek oda hozzájuk, hogy ne magamat kelljen ellátnom hetekig, hónapokig. Köszönöm drágáim, nem élnék ezzel a lehetőséggel most... Jelenleg képes vagyok önmagamat ellátni, viszont lehet, hogy megköszönném és élnék a lehetőséggel a transzplantáció után... Akkor már nem lesz ennyire könnyű és lesz pár hónap ami eleve nehezebb lesz... Akkor lehet igénybe fogom venni, amit tisztelettel megköszönve, most nem kérek...