Tegnap az Optikus megállapította, hogy elégedett velem, mert az utóbbi héten elkezdtem újra öltözködni, sminkelni magam... (Még egy férfi is észreveszi) Mondta hogy aggódtak, mikor egy hétig hordtam ugyanazt a nadrágot, féltek feladtam, de látja lassan visszatérek... A dialízis központban a doktornő és a Gyöngyi nővér is megjegyezte, hogy milyen nagyon jól nézek ki, mintha egy másik embert látnának... Nos igen, április elején megérkeztem kisírt szemekkel, vizesen, pizsamába, fájdalommal tele... Akkor tényleg világvége hangulatom volt... És tényleg, amikor közölték velem a végzetes hírt, képes voltam mindent feladni... Sőt fel is adtam, és az 1-es Bel személyzete küzdött helyettem az életemért, utána pedig a dialízis központ vett át tőlük... Lelkileg és fizikailag kifacsarva érkeztem a kezelésekre... Az első heteket átsírtam, átfulladoztam... Nem mondom, hogy most hú, de jól vagyok, de élek, és ennyi idő kellett, hogy felrázzanak a körülöttem lévő emberek a mély depressziómból, és újra képes legyek harcolni az életben maradásért... Közben megkaptam a múlt héten szerdán készült laboreredményeket... A szerdai, (egy nappal mielőtt rosszul lettem) laboreredményben 7,55 volt a Káliumom... Nyolcnál megáll a szív...szóval épphogy megúsztam... Mikor beértem azzal fogadott Réka doktornő, hogy átbeszélték és még egy hétig maradjon a kanűl... Miközben én tudtam hogy ez a kanűl már használhatatlanul kijött, úgyhogy amikor a Judit nővér átkötötte, kértem hívja be a dokit, nézze meg, hogy nem is lehet bemosni olyan állapotban van... Úgyhogy kértem, ne hagyják már ott dísznek, ha már használhatatlan... Úgyhogy ma mégis kiveszik...