A randi helyzet...

Az a típusú nő vagyok, aki soha nem kezdeményez. Egyszerűen képtelen vagyok kikezdeni egy férfival..., és mostanában már ott tartok, hogy az első plátói szerelmem olvassa rá a fejemre, hogy mekkora kuka vagyok... Időközben a legjobb barátommá vált és közel két éve mindent megbeszélünk egymással... Úgyhogy elmeséltem neki, hogy tetszik egy férfi és igazán szívesen randiznék vele... Tulajdonképpen még a száma is meg van, és semeddig nem tartana fölhívni és elmondani neki, mi a helyzet, de nem teszek semmit várom, hogy észrevegyen. Vagy mivel már észrevett, várom, hogy az első lépést megtegye... Tegnap pl Attilától megkaptam, hogy bizony én pont ugyanannyira felelős vagyok azért, hogy anno nem volt közöttünk semmi, csak szerelmesek voltunk egymásba, mert miközben minden nap találkoztunk, én pont ilyen kuka voltam, mint most... Akkor sem mondtam el, hogy tetszik, ellenben az évfolyamtársaimmal... :D Persze ma már nem beszélhetünk vonzalomról, csak barátságról... :) :) Azt is mondta, hogy nem hiszi el, hogy minden másban, jöhet bármi, én helyt állok, de képtelen vagyok fölszedni egy férfit... Hát ez valóban sajnos így van, régi vágású vagyok, és megvárom, hogy a férfi udvaroljon, játsszon velem, teszek felé minimális jelzéseket, hogy nekem is tetszik, de megvárom, míg megszerzi a számomat felhív, hoz nekem virágot, vacsorázni hív stb... Az Attila szerint kb ezzel a magatartással késtem le általában mindenkit... :D :D :D Őt is... :D :D :D Azt is mondja, a 60 as években lezajlott egy forradalom, amire nem emlékezhetek, hiszen a 70-es évekbe születtem, de azóta a nők is kezdeményezhetnek... Persze, Ő ezt hiába mondja, én menthetetlen vagyok... Konkrétan már annyira, hogy a női egyenjogúságért szeretne tüntetni... :D :D :D :D