A férfiakat meg kell érteni... (Nagyon nehéz feladat.)

A nők általában tisztán és helyesen látják a helyzetet, de nem értik, hogy a férfiak miért nem... Nem az a kérdés, hogy én mit gondolok, hogy a férfinek mit kellene tennie, merre kéne menni. Az a fontos, hogy amire a férfinek szüksége van, azt én tudom-e neki adni... Mi nők általában nagyon jól látjuk, hogy a férfinek mire van szüksége..., csak Ő még nem biztos, hogy készen van rá... A saját példám, én például nagyon jól tudom és érzem, hogy életem legnagyobb szerelme, számomra a vágyott férfi, boldogtalan... Ismerem egy ideje, számtalanszor láttam azt a felhőtlen mosolyát, amikor boldog... Elnézegetve a fényképeit a közösségi médiákon pontosan tudom, hogy egy őszinte mosoly nincs az arcán egyiken sem... Ha Ő minden képén direkt ilyen "mosolyt" akar felvillantani, akkor javaslom, hogy kezeltesse magát... Ismerem azt a férfit, aki meglát bárhol engem és olyan, mintha rásütne a nap... Őszinte és szeretetteli lesz a mosolya és az arca, ami csak úgy sugárzik a boldogságtól. Az a férfi akkor és abban a pillanatban, amikor velem van, a közelemben, boldog..., és Ő ezt öntudatlanul fel is vállalja, azonnal felveszi az "ez a nő az enyém" hozzáállást, és mindenki előtt vállalja is... Ez tudattalanul jön belőle... Egy nőnek királynőnek kell lennie a férfi számára. Ha én elmondanám a szeretett férfinek, hogy hogyan kéne haladnia, akkor az rólam szólna, ezért én nem mondok neki semmit. Megengedem neki, hogy szenvedjen... Ő választotta, Ő alakította az életét így. Szeretem Őt annyira, hogy hagyom dönteni. Ha rájön, hogy nem tetszik neki ez mégsem, akkor úgyis ki fog lépni. Hát hagyom, hogy Ő lássa meg, hogy merre is kell mennie, hogy valóban boldog legyen... Arra a szeretetre, szerelemre, elfogadásra, amire neki szüksége van, arra én tudok kapcsolódni és én mindezt szívesen adom neki. A szeretett férfi amikor eljut addig, hogy céltudatossá váljon, felismeri, hogy boldog akar lenni, akkor ösztönösen tudni fogja, hogy én Királyné vagyok az Ő számára. De ahhoz, hogy eddig eljusson, annyira elégedetlenné kell válnia a jelenlegi életével, hogy bele akarjon állni valami másba.... Más kapcsolatba, más szerelembe... Nézegettem a férfi fotóit, sugárzik róluk a boldogtalanság... Azt gondolom a munkájával elégedett, azt csinálja, amire egész életében készült. Akkor csak a magánélete miatt lehet olyan az arca a képeken, mint aki savanyú citromba harapott... Márpedig ezt én nem oldhatom és nem is oldanám meg helyette... Ha hozzám akar kapcsolódni, akkor neki kell nyitnia felém... Abban a pillanatban, amint megnyitja magát az érzelmeit, én lenyűgözve fogom Őt hallgatni, de ide el kell jutnia... Segíteni szeretnék neki, mert tudom, hogy szüksége van rám ebben, de nem feladatom felülbírálni az életét, a döntéseit... Abban tudok csak a segítségére lenni, hogy ahogy Ő szeretne haladni, abban az útban támogatom... Azt javaslom minden női és férfi olvasómnak, aki ilyesmi helyzettel küzd, hogy válasszatok magatoknak egy utat, pszichoterapeutát, életmódtanácsadót, coachot, aki segít nektek ebben, tegyetek bele munkát, hogy eligazodjatok és megértsétek, hogy mi a feladatotok, hogyan tudjátok megélni a boldogságotokat. Meg kell találnotok azt a segítőt, ahol meg mertek szólalni, akiben megbíztok. Ne érd be azzal, hogy boldogtalanul szenvedsz olyan párkapcsolatban, olyan élethelyzetben, amiből te magad is tudod, hogy ki kellene lépned...