Hol van a határ a megalkuvás és a kompromisszum között?

Megalkuvások, melyek hosszútávon romboló hatásúak. Sokan megyünk bele úgy párkapcsolatokba, baráti kapcsolatokba, hogy bizonyos helyzetekben kompromisszumot kötünk saját magunkkal. Sokan elkezdenek a kapcsolaton belül szőnyeg alá söpörni problémákat, háttérbe szorítani a saját érzéseiket, nem állnak ki magukért, stb.. Beszélhetünk hétköznapi szokásokról, érzéseink vagy ellenérzéseink kifejezéséről, életmódunkról vagy arról, hogy amely dolgok előtte fontosak voltak, azokat háttérbe helyezzük. Amikor ez jól működik, akkor mindkét fél mozdul a másik irányába, a rugalmasságunk segíti az összecsiszolódást. Egy jó kapcsolat úgy indul, hogy mindkét fél tesz egymásért, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az álláspontok. Viszont, ha a legtöbb kérdésben csak az egyik mozdul, vagy fontos kérdésekben csak az egyik félhajlandó arra, hogy felülírja a korábbi értékrendjét, gondolkodásmódját, igényeit, akkor az hosszútávon romboló hatású, nagyon negatív dolgokat fog szülni... Nagyon fontos a kapcsolat elején, egy ilyen összecsiszolódáskor, hogy az önismeretünket, amennyire csak lehet közelebb hozzuk, tisztázzuk, elmélyítsük. Már a kapcsolat elején fogalmazzuk meg, hogy számunkra mik a lényeges, kevésbé rugalmas, nem változtatható dolgok. És akkor nem fordul majd elő, hogy olyan helyzetben találjuk magunkat, hogy csak azért, hogy megtarthassuk a kapcsolatot, inkább ezekről átmenetileg megfeledkezünk. Mert bizony ez hosszútávon kibukik, egy idő után nem tudjuk visszaszorítani magunkban és akkor a másikra kezdünk el haragudni, mely harag magunk felé irányuló haragról szól. Saját magunkban fogunk csalódást érezni, amiért nem voltunk képesek kiállni a saját életünkért, képviselni a saját érdekeinket. A másik félt pedig ilyenkor sokkhatás éri, ha évek múlva kardoskodunk valamiért, kiállunk olyasmiért, ami fontos nekünk, és az illető nem érti, hogy ami eddig jó volt úgy, akkor most miért lett fontossá. És joggal kérdezi, hogy Ő miért nem tudott róla, miért nem tudott részt venni ebben a folyamatban és nem fogja érteni azt sem, hogy miért Őt hibáztatod azért, hogy Te nem tudtad megélni eddig ezt a számodra fontos dolgot, hiszen lehet, hogy nem is Ő kért arra, hogy te lemondj erről... Úgyhogy, amikor mi úgy döntünk arról, hogy valaki miatt háttérbe teszünk valamit, akkor nagyon fontos, hogy megéljük a felelősségvállalást, hogy ezt hosszútávon nem fogjuk ráverni a másik emberre. Nem fogom hosszútávon azt mondani, hogy miattad tettem így vagy úgy. MINDIG magunk miatt teszünk valamit így vagy úgy, adott esetben azért, mert a másik embert nagyon szeretjük és kedvében akarunk járni. Ennek a felelőssége mindig magunkon van, éppen amiatt, nagyon fontos, hogy átgondoljuk, amikor fontos dolgokat zárójelbe teszünk valaki miatt, hogy hosszútávon képesek leszünk-e fenntartani és tényleg tartósan át tudunk-e alakulni ilyen téren, mert szeretjük a másikat, vagy most csak a lendület hevében a másik kedvéért teszünk úgy, mintha... Mert ezzel átverhetjük a másik embert és saját magunkat is, ami mindig visszaüt idővel... Érdemes ezen elgondolkodni különböző szokásaink vagy értékeink mentén.