Önbizalomnövelő beavatkozások, melyek növelik az önbecsülésünket, kívül és belül is szebbnek érezzük magunkat tőlük.

Mi nők állandóan elégedetlenek vagyunk magunkkal, próbáljuk a fiatalságunkat megőrizni, ilyen-olyan beavatkozással... Nincs is ezzel semmi gond... Ha nem vagyunk a saját külsőnkkel megelégedve, akkor végig látogatunk a szépségszalonoktól a plasztikai sebészig mindent, hogy végül elégedetten nézhessünk tükörbe. A szépség szubjektív, de most nem botoxról szeretnék írni, és nem is arról, amikor a social média a saját önképünkre negatív hatással van. Nem értek egyet azzal, amikor valótlan, hamis dolgokat látunk igazinak, kapunk egy "szépség normatívát" amihez lassan elvárás lesz, hogy hasonlítsuk magunkat. Azzal sem értek egyet, hogy egy-egy nő azért érkezik meg a plasztikai sebészhez, mert negatív kritikát kap a párjától meg a körülötte lévőktől, mert úgy gondolom, hogy ilyen esetben mielőtt az orvoshoz rohannánk, előtte át kellene gondolni, hogy a kritika az valóban építő jellegű vagy kifejezetten bántó célzatú. Mielőtt bármilyen beavatkozást végeztetnénk (akár építő jellegű kritika miatt is) fontos feltenni magunkban a kérdést, hogy "zavar ez engem annyira, hogy kihasson az önbizalmamra?" És akkor eljutottam addig, amiről igazán szeretnék írni, hogy mennyire fontos, hogy megtörténjenek ezek a beavatkozások akkor, amikor az élet hozott számunkra olyan helyzetet, olyan változást, ami által takargatni kényszerülünk magunkat, mert már akkor sírásra görbül a szánk, ha tükörbe nézünk... Ilyenek pl a jól látható égési sérülések, a természet vicce, mikor a nőt egészen kis mellel vagy épp túl naggyal, vagy nagyon lógóval áldja meg a sors. Ebbe a kategóriába tartozik a nagy orr, az elképesztően elálló fülek, a műtéti hegek látható nyomai és még hosszasan sorolhatnám... Az ember önbizalmát nagyon le tudja törni egy ilyen jól látható sérülés. Saját példa, 2021 novemberében Covid miatt mélyaltatásos lélegeztetőgépre kerültem... Majd a könnyebb lélegeztetés érdekében gégemetszést hajtottak végre a nyakamon... Sokáig ez nem tudatosodott bennem miután felébresztettek, hogy pontosan mi is van, mert mozogni nem tudtam, tükröt nem tartottak elém, csak napi szinten többször letoltak valamit a nyakamon, amitől egy ideig fuldokoltam, majd odahajolgattak nézegetni, hogy vajon hogy is áll a gyógyulás... Meg kell vallanom, hogy abban az időben igen zavart volt az elmém is, hiszen nem igazán értettem, hogy mi történt, mikor elaltattak még előző év november volt, mikor felébresztettek meg következő év január vége... Majd mindezek után, még 10 hónap telt el kórházi kezeléssel, és amikor először láttam magam a tükörben, nem csak azzal kellett szembesülnöm, hogy a hajam borzasztó, hanem azzal is, hogy van egy nagy piros lyuk a nyakamon... Hosszú hónapok alatt szépen beforrta magát, otthagyva nekem mintegy mementóként egy jól látható csúnya heget..., ami úgy nézett ki, mintha megpróbálták volna levágni a fejem, de félúton meggondolták magukat... És akkor saját elhatározásból döntöttem a plasztikai beavatkozás mellett... Megkérdeztem pár orvos ismerősömet, hogy ugyan kit ajánlanának, és akkor derült égből villámcsapásként ajánlottak egy orvost, akit gyerekkorom óta ismerek. Felvettem vele a kapcsolatot, készséges volt és segítőkész..., majd elérkezett a műtét ideje is... Szép lett, mármint amennyire szépnek lehet nevezni egy heget, de az orvos megnyugtatott, hogy ez még sokat fog javulni a jövőben.... Azt gondolom, hogy ilyen esetben sorsfordító is lehet, hogy megtaláljuk azt a szakembert, aki átérzi a lelki fájdalmunkat és segítő kezet nyújt abban, hogy megoldást találjon nekünk arra, hogy a csekélyke önbizalmunkat visszaállítsa... És mi történt a beavatkozás után? Nem csak elégedettebb lettem a külsőmmel, hanem megnőtt az önbizalmam, ezáltal a magabiztosságom is... Az sem mellékes, hogy 32C fokban nem kell sállat viselnem, sokkal szívesebben megyek utcára és újra kedvet kaptam az öltözködéshez is... Úgyhogy a magam részéről azt gondolom, hogy igenis van az pillanat, helyzet, amikor önszántunkból műtőasztalra kell feküdni. Szerettem volna ide kitenni egy képet, de nem találtam olyat, amivel ki tudtam volna fejezni mindazt, hogy milyen fájdalmakon vagyok túl (fizikailag és lelkileg is) és mennyire hálás vagyok azért, mert az orvos megcsinálta ezt a beavatkozást.