Az elmulasztott lehetőségek miatt életünk végéig bánkódhatunk, elrévedezhetünk, szomorkodhatunk...

Az elmulasztott lehetőségekben azok bolyonganak, akik nem tudják elengedni azt az utat, amelyre nem léptek rá. Nem léptek rá, amikor ott volt a lehetőség, mert túl büszkék vagy gyávák voltak, nem volt bennük elég spiritusz vagy épp SZERINTÜK, rosszkor jött a lehetőség, rosszkor voltak rossz helyen... Már nem bírok ki több fájdalmat, már nincs erőm újrakezdeni, túl sokat csalódtam, estem pofára.-mondják Ők. Persze mindezek csak kifogások, így könnyebb talán elviselni a fájdalmat, a hiányérzetet, talán placeboként egy időre háttrébe szorítják a hideg, magányos, szívbe markoló ürességet. De egyszer csak előjön egy emlékkép, meglátod Őt a kedvenc éttermedben, vagy az utcán, egy régebbi fényképről feljön a mosolya, a közösségi médián látod egy írását, és összeomlik minden. Az elmulasztott lehetőségek utcájában eldobott, meg nem élt, sorsukra hagyott emberi kapcsolatok vannak, melyek kikerült utak, meg nem élt boldogságok, elmulasztott érintések, elmulasztott csókok, be nem teljesült vágyak szomorú jelképei vannak... Átgázoltunk álmokon, A SAJÁTJAINKON IS, néha találkozunk és belebotlunk vágyaink nő/férfibe, beleveszünk az illatába, ahogy elmegy mellettünk, becsukott szemmel próbáljuk azt a picit magunkba szívni, amit még kaphatunk belőle... Még visszanéz egy szomorú mosollyal ránk, de már nem nyúlhatunk utána, nem simogathatjuk, nem csókolhatjuk, nem ölelhetjük meg, mert elmulasztottuk... Visszatérünk egy pillanatra oda, ahol ösztönösen olyan forrón szerettük, ahol annyira vágytuk az érintését, és tudtuk, hogy Ő ugyanígy szeretett minket... Ki tudja mi lett volna ha... Őt választom... Nagy ritkán titokban, amikor senki nem látja, sírunk is talán, hiszen gyászoljuk, hogy elengedtük, amikor lehetőségünk lett volna vele lenni, Őt szeretni, Őt ölelni. De ez a gyászfolyamat végig kíséri a teljes jövőbeni életünket, mert a gyászfolyamat egyetlen stációján sem mentünk keresztül, soha nem kaptuk meg és nem engedtük el, amit elmulasztottunk. A tegnapi ölelés soha nem tér vissza, ma már nem lesz pótolható. Az elmulasztott lehetőségek utcáján soha el nem engedett és el nem temetett álmok vannak. Az örökké hiányzó érintések, az örökké vágyott csókok, ölelések. A fel nem húzott jegygyűrűk és a soha el nem táncolt keringők. Amikor elmulasztjuk a lehetőséget, akkor a továbbiakban azzal kell élnünk és azzal elmennünk a szeretett nő/férfi mellett, hogy bennünk maradtak a ki nem mondott mondatok, az elsuttogott szerelmes szavak, az ölelések, amit neki szántunk... Mindig csak ma van és most. Most kell elmondani, most kell esélyt adni, most kell átölelni, most kell megtenni a bátortalan lépést, most kell Őt szeretni... Mert ha nem tesszük, holnap már esélyünk sem lesz rá...