Nem vagyok boldog...

Mostanában nagyon sokan írnak nekem és köszönik meg, hogy a posztjaimmal segítek nekik szembesülni önmagukkal. 30-40-50 évesen életközepi válság, elbizonytalanodunk, hogy tényleg minden rendben van? Ez lenne a dolgom, valóban ez lenne a munkám, és Ő lenne tényleg az igazi társam? Valóban így akarok én élni? Nagyon sokan, akik online tanácsadást kérnek tőlem, megfigyelhető, hogy NEM BOLDOGOK. Nagyon le tud mindenkit kötni az, amíg azon gondolkodik, hogy mi is történt. És amikor rájönnek, hogy nem boldogok, akkor a karrierjükben is elbizonytalanodnak. Amikor szenved valaki, nagyon nehéz. A férfiak ha lehet még jobban szenvednek, mint mi nők. Az arcukra van írva a szenvedés. És közben nem tudják, hogy mi is történik, hiszen Ők ezt akarták, ezt választották és azt gondolták, hogy ez jó lesz. Ilyenkor szembesülünk azzal mindannyian nők/férfiak, hogy én úgy gondoltam, hogy ez jó lesz, én választottam magamnak ezt az életet, mindent megtettem, hogy működjön és NEM VAGYOK BOLDOG. Kudarcot vallottam. Hogy és hol rontottam el az életem?-fogalmazódik meg újra és újra bennünk. És ha ilyenkor nem indul meg valaki az új élet felé, nem lép, akkor rámegy a karrierje az egzisztenciája és az egészsége is. Ilyenkor van az, hogy meg kell értened, hogy mi történik veled, hogy TOVÁBB TUDJ LÉPNI. Nagyon nehéz beismernünk önmagunknak és mindenkinek, hogy ezt az egészet. Én szúrtam el? A boldogtalanságomért én vagyok felelős? Mondhatnám azt, hogy ezzel a felismeréssel nehéz élni, de inkább azt mondom, hogy nem tudunk azzal élni, hogy vállaljuk a felelősséget. Azt a felelősséget felvállalni, hogy itt állok 30, 40-50 évesen, az egész életemet elrontottam, amire ráment az életem első fele, a házasságom, a gyerekeim boldogsága, harmonikus családii életük, hogy úgy nőhessenek fel, hogy a szülők együtt vannak, és együtt maradnak (ezt felvállalni képtelenség) És akkor most jön az, amit meg kell érteni. 20-25 évesen még nem voltunk eléggé felnőttek, hogy ugyanúgy gondolkodjunk ahogy most. Amikor 20-25 évesen házasságot kötöttünk, akkor nem tudtuk felmérni azt, amit mostani fejjel. 20,25 évesen volt egy mintánk, amit meg kellett valósítanunk. (Házasság, gyerekek, munka, karrier) Mert ezt várta el tőlünk az a környezet, amiben felnőttünk... Azt, hogy éppen milyen mintát követtünk, azt meghatározta az, amit láttunk körülöttünk. Fiatal felnőtt korunkban lemásolunk egy mintát, ami körülöttünk van, lemásoljuk azt, amit a lehető legjobbnak érzünk (Pl: szülői minta) És elhiszünk egy mesebeli álmot arról, hogy mitől leszünk mi boldogok. Úgy nőttünk fel, hogy elvárásoknak feleltünk meg, hogy mit kell teljesítenünk, hogy "boldog" életünk legyen. És amikor megrendül mindez bennünk 30,40,50 évesen, akkor rájövünk, hogy nem mi jutottunk el a válságig, hanem az az egész élet, amit a minták alapján teljesítettünk. Azt kell ilyenkor megérteni, hogy az eddigi döntéseidet nem Te hoztad, hanem egyszerűen mindez megtörtént veled. Fontos, hogy lelkiismereted megnyugodjon (ehhez ha kell, keress szakértői segítséget, akár tőlem is kérhetsz tanácsadást), hogy megértsd, erőt kell gyűjtened ahhoz, hogy CSELEKEDJ, LÉPJ! Összhangba kell hoznod a mintáidat és az álmaidat, azt hogy boldog akarsz lenni, a lehetőségekkel, amik előtted állnak hozzá, hogy cselekedni, lépni tudj. Ha tétlenségbe, halogatásba rekedsz, ostorozhatod magad, NEM LESZEL BOLDOG: Ki kell állnod a saját boldogságodért! Nem szabad túl sok időt eltöltened halogatással, időhúzással, mert elveszíted a lehetőséget! Ha boldog akarsz lenni, lépned kell! Látok embereket, klienseimet is összetörve, magukat elhagyva, önmagukat ostorozva, hogy hogy jutottak el idáig. És akkor vagy rájönnek, hogy a boldogságom annyira fontos, hogy lépnem kell (erre szoktam rávezetni a klienseimet) Nem azzal kell foglalkozni ilyenkor, hogy miképpen jutottam ilyen boldogtalanságba, hanem azzal, hogy miképpen, merre és hogyan tudok ebből kilépni. És amikor azt érzed, hogy nem vagyok boldog, rosszul

alszom, nem szeretek felkelni, nem vagyok boldog, elhanyagolom magam, nem vagyok boldog, beteg vagyok, egyre betegebb vagyok, nem vagyok boldog, jóságos ég, ki ez a nő/férfi mellettem, nem vagyok boldog, egy másik nőbe/férfibe vagyok szerelmes, nem vagyok boldog, hogy kerültem ebbe a helyzetbe, nem ezt ígérték nekem, nem vagyok boldog, AKKOR LÉPNI KELL! És ilyenkor van az, hogy kitérőket teszünk, félrelépünk, szeretőket tartunk, kurvákhoz járunk, pornó, stb... De ezt később szégyellni fogjuk. Ekkor ébredünk arra rá, hogy a boldogságunkhoz, az előző életünket fel kell adnunk... És itt eltölthetsz hónapokat éveket azzal, hogy őrlődsz és halogatsz, (közben elveszíted a lehetőséget) Ilyenkor, ha boldogok akarunk lenni, akkor merni kell TOVÁBB LÉPNI. Ilyenkor azt szoktam tanácsolni, hogy ne azon gondolkodj, hogyan jutottál ide, hanem azon, hogy miképpen tudsz tovább lépni. 20-25 évesen megpróbáltunk olyan társat találni magunknak, aki ugyanazokat a mintákat kapta, mint mi, összeházasodunk, családalapítás... És akkor itt vagyok 46 évesen és visszanézve az akkori férjválasztásomra, nem is értem magam, hogy egyáltalán hogy a fenébe kerülhetett hozzám társul az a férfi. És most visszanézve az akkori önmagamra, el sem hiszem, hogy milyen tudattalanul választottam. Úgyhogy amikor azt érezzük 40, 50 évesen, hogy nem vagyunk boldogok, a legfontosabb TOVÁBB LÉPNI! És mielőtt felelőst keresnél a saját boldogtalanságodra, ezt az élet hozta, nem te vagy a felelős, nem a párod a felelős, egyszerűen csak a mintáitok alapján választottátok egymást és még gyerekek voltatok, nem úgy gondolkodtatok, mint most. Nem azért nem vagyunk boldogok, mert a szüleink, a párunk, vagy bárki elrontotta ezt nekünk, ne hárítsuk másra a felelősséget, hanem azért, mert amikor így döntöttünk, akkor még nem voltunk elég felnőttek a döntésünkhöz. Meg kell engednünk magunknak azt, hogy megbocsájtunk önmagunknak, a párunknak, hogy a mintáinkat követve rosszul döntöttünk, amikor egymás mellett kötöttünk ki. El kell fogadni, hogy kudarcba jutott a jelenlegi életünk, válságba jutott a kapcsolatunk, nem vagyok boldog, nem vagyunk boldogok, pedig mindent megtettünk, hogy ez működjön ÉS EZ RENDBEN VAN. Nagyon nehéz elfogadni, hogy életközepi válságba került az életünk, de ez rendben van. És azoknak, akik a mintáik alapján élnek párkapcsolatban, MINDENKINEK VÁLSÁGBA JUT AZ ÉLETE. És mostanra már felnőttünk annyira, hogy jó döntést tudjunk hozni. Jó párt válasszunk magunknak. A jövőbeni boldogságunkért viszont MI VAGYUNK A FELELŐSÖK. Ha ülsz otthon és vársz, hogy majd valahogy boldog leszel, NEM LESZEL. Muszáj lépned a boldogságod felé. És most, ebben a korban, már tudunk úgy választani, hogy akik mi szeretnénk lenni, ahhoz választunk társat, hogy valóban boldogok legyünk. Nem vagy ezzel egyedül, mindannyian átmegyünk ezen. Nagyon fontos, hogy felismerd azt, hogy LÉPNED KELL.