A gyászfolyamat...

Na én aztán mesélhetnék gyászról, hiszen a szüleimtől kezdve, szinte minden családtagomat elgyászoltam már... Ezenkívül gyászoltam el vőlegényemet, barátaimat, és az utóbbi hetekben fájdalmasan gyászolom egy barátnőmet... De gyászfolyamatnak nevezzük a kapcsolataink elvesztését, hiszen azt is el kell gyászolni, a szakítás is gyászfolyamat, mire elengedjük, de a szeretett állataink elvesztése után is ugyanilyen folyamaton megyünk át... Na én aztán tudom, hogy milyen, amikor meghal, akit szerettél vagy elveszíted a reményt... Éjjel elalszol és eltűnik a bánat, ám reggel újra emlékezel... Az élettől mindannyian kapunk gyomrosokat, ki kevesebbet, ki többet, de nem hallottam még olyanról, akit kikerült volna... Azok közé tartozom, akiknek az élet bőkezűen osztogatta a gyomrosokat, de valahogy két ütés közé mindig becsempészett valami jó dolgot is. A legtöbb ember a sok alattomos ütésektől csak kóvályog, ami összeadódva az élet vége felé kibírhatatlanná válik. Ha sok ütést kapunk az élettől, bezárkózunk, egyfajta burkot húzunk magunk köré, amit nagyon nehéz bárkinek is leválasztania. Először mindig a gyász folyamata van, de van olyan eset, amikor valahogy a gyász sosem akar véget érni... Ilyenkor jó lenne, ha lenne valaki, aki azt gondolná, szívesen nekiállok és leszedem azt a körülötted lévő burkot, akkor is, ha hosszabb időt vesz igénybe, ha nehezebb kihívás is, mert lehet, hogy ami benne van az olyan lélek, amiért megéri dolgozni... Persze az emberek inkább a könnyű utat választják, pedig sokszor pont az út az utazás a cél. Néha olyan szép az út, hogy a célt is elfelejtjük. Az igazi boldogság nem az a pillanat, amikor elönt az eufória, hanem azok a napok, órák, amíg eljutok odáig. Amikor az ember életébe váratlanul megérkezik a végzetes diagnózis, hirtelen eltűnik a jövőképe..., minden célja és minden ami előtte volt, semmivé foszlik... Szokták mondani, lepereg életed filmje... Nos igen, abban a pillanatban, sőt az utána következő néhány napban, valóban lepereg életed filmje. A magam részéről sugárban hánytam a veszprémi kórház ágyánál, amit nekem készítettek és a következő 4 nap a tagadásról szólt. Ez egy gyász folyamat, egy szörnyű gyászé, hisz abban a pillanatban saját magadat és a saját életedet kell elgyászolnod, úgy, hogy még életben vagy... De fel kell készülnöd a legrosszabbra. Majd jött a dialízis és a transzplantáció reménysugara, ami egy halvány lökést ad arra, hogy elhidd van egy minimális esélyed a túlélésre... Egy aneszteziológus 2020-ben azt mondta nekem, most, hogy megküzdöttem a halállal, és meggyógyultam, ideje elkezdenem végre élni... Visszakérdeztem, miért, újranőttek a veséim, hogy gyógyultnak nyilvánít? Erre hangosan nevetett, és azt mondta, igaza van, vigyáznunk kell magára, mert transzplantáltuk... Az emberek rosszindulatúak, hányszor és hányszor hallottam, hogy elittam vesémet vagy elitta a máját... Transzplantációra általában nem olyanok kerülnek, akik elitták a szerveiket. Rám mindez különösen igaz, mert szinte mindig kerültem az alkoholt.... Megkaptam azt is, hogy tuti egész életemben halálra zabáltam magam, ezért lettem vesebeteg... Jómagam mindig másik oldalon álltam, inkább vékony voltam, mint elhízott, és bizonyos testtömegindex felett nem transzplantálnak. A vesebetegek többsége sovány, de ha mégsem, lefogyasztják őket transzplantációra.., Majd jön a nagy műtét és a szteroidok marékszámra, sőt kilökődés esetén infúzióban is, és elkezd a súly gyarapodni... 🙁 Amivel azóta is küzdünk... És akkor újra elkezd peregni egy másik film... Egy másik film az új életről, arról, hogy a jövőben átgondolod, hogy kik lesznek számodra fontosak. Átértékeled a kapcsolataidat, mert te már tudod, hogy milyen új életet kapni. Neked sikerült, ami nagyon sokaknak nem

Egy poszt a gyűlöletről. Arról, miképpen fordulunk mi emberek embertársaink ellen, mert valaki rosszat mond rá, vagy rosszat sulykolnak belénk mások.

Ez jellemző a társadalmunkra sajnos, kicsiben és nagyban egyaránt. Miképpen ítélkezünk valakiről/valakikről tévesen és vonunk le következményeket, majd állunk kicsinyes bosszút rajta. Azért ez meglátásom szerint jól mutatja, hogy hol is állunk mi az intelligencia szintjén, (vagyis hol nem állunk) Nem tartom a saját személyes érdememnek, hogy Magyarországon születtem, fehér, heteroszexuálisként, keresztény családban. Születhettem volna bárhol a világon feketének, hupikéknek, sárgának, muzulmánnak, zsidónak, homoszexuálisnak vagy transzneműnek. Magyarországon bármilyen a kereszténységtől eltérő vallással, a heteroszexuálistól eltérő nemi identitással, szexuális irányultsággal, mindenképp üldözött lennék. Bár a mostani viszonyokat elnézve, fehér keresztény családba született heteroszexuálisként, honfitársaim által üldöztetve, kirekesztve vagyok/leszek. Ha másért nem, akkor csak azért, mert máshogy gondolkodom, mert nyíltan ki merek állni önmagamért és az igazamért és még hosszasan sorolhatnám. Amikor ma megszűntetnek padokat azért, mert színesre festik, stb, akkor azt gondolom, hogy ebben az országban még nagyon sok embernek kellene önmagán dolgoznia. Van egy barátom, aki már többször az orromra verte, hogy mennyire jó a kormány, hogy nem engedi itt az óvodások nemváltását, meg a transzneműséget itt hirdetni, stb.. Amikor Őt hallgatom, ilyenkor mindig azon gondolkodom, hogy egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy miről beszél? Tudja-e, hogy kiskorúakon nem végeznek nemváltó műtétet, és ez nem az Orbánnak köszönhető, hanem soha nem is végeztek. Vajon tudja-e ez a barátom, hogy a transzneműség nem hobbi, nem mi választjuk magunknak, hanem egy szexuális identitás... Valószínűleg nem tudja..., mert ha tudná, akkor nem is mondana ilyeneket. És ezen szerintem itt lenne az ideje mindenkinek elgondolkodni. Veszprémben, amikor kórházban voltam tavaly és még nyaktól lefelé mozogni sem tudtam, az egyik nővérke meglátott egy szivárványt az ablakban... Annyira örült a szivárványnak, hogy kifékezte az ágyamat és odatolt az ablak elé, hogy én is lássam. A másik nővérke jött be és kereste Őt, kérdezte hol van, és Biczó Vivike pedig csak annyit mondott, hogy az "Ágival nézzük a szivárványt." Imádtam azt a nővérkét és a mai napig minden nap szeretettel gondolok rá. És amikor mi néztük ketten a szivárványt az ablakon keresztül, nem a másságra, nem a más szexuális irányultságra gondoltunk, hanem arra, hogy milyen szép. Azt gondolom, hogy komolyan lenne min elgondolkodni az embereknek. Ha én látnék egy színesre festett padot, örülnék annak, hogy milyen jól néz ki...

Gyermekként nem szerettem a nagyanyámhoz felmenni... (Nem szerettem a nagyanyámat)

A nagyanyám nem volt jó ember és mindig csak azt tapasztaltam, hogy állandóan részeg volt, bűzlött az alkoholtól. Nem beszélve egyszer találtam az almáspitéjében egy hajszállat (nálunk ilyen sosem fordult elő) és utána közel 20 évig nem tudtam megenni az almáspitét. (Legközelebb akkor ettem almáspitét, amikor a férjem sütött nekem...) Szerencsére nem kellett sűrűn feljárkálni a nagyanyámhoz, csak sátoros ünnepeken, de olyankor apám mindig ragaszkodott hozzá, hogy felmenjünk vele... (Az Ő anyja volt) És akkor jött egy karácsony, amikor úgy döntöttem, hogy én bizony nem megyek fel... Nagyon kikaptam, mert harcoltam, ellenkeztem, tiltakoztam, karmoltam, hogy én bizony annyira undorodom a sütijeitől, hogy fel nem megyek... Apám ezért derekasan elvert, de mégis sikerélménynek könyvelem el, kiálltam magamért, nem kellett felmennem és utána soha többet nem kényszerítettek fel a nagyanyámhoz... Soha ne erőltessük a gyereket, hogy megpuszilja a nagyszülőket. Ezt okozzuk vele "Puszild meg apát, anyát, a nagymamát..." és még sorolhatnánk. Na, ezt soha ne mondjuk a gyereknek! Sajnos 3 emberből csak 1 ember van tisztában azzal, hogy mit jelent pontosan a "beleegyezés" szó. Ezt már egészen kicsi kortól meg kell tanítani a gyerekeknek, nem lehet elég korán kezdeni, ám a szülőknek is tudatosítaniuk kell magukban, hogy nem kényszeríthetnek olyat a saját gyermekükre, amit a kicsi nem akar. Ilyen például az, amikor szó szerint ráparancsolunk, hogy adjon puszit, vagy éppen ölelést a felnőtteknek. Ennek a kényszernek jelentős pszichológiai hatása lehet hosszabb távon. Az egyik ilyen, hogy elkezdi a gyerek azt gondolni, hogy teljesen rendben van, ha a felnőttek hozzáérnek. Hogy ez ne fordulhasson elő meg kell tanítani különbséget tenni a "jó" és a "rossz" érintések között, mert egyébként könnyen szexuális bántalmazás áldoztává válhat. Ha a gyerek nem hajlandó megölelni önszántából a nagynénjét, vagy a rokonait, akkor ne kényszerítsük, hiszen akkor azt fogja érezni, hogy az ő komfortérzete egyáltalán nem számít. Ez ahhoz vezethet, hogy később saját kényelmét aláveti másokénak. Azt mondják, hogy a gyerekek jobban megérzik a rossz és a jó közötti különbséget. Ha csecsemője nem hajlandó más kezébe menni, és sírni kezd, amikor csak megfogja, ennek oka lehet. A kisgyermekek és a gyerekek számára az is egy ok lehet, amit a rokon mondott vagy tett velük, ezért jobb, ha hallgatunk néha rájuk. Ha egy gyermek nem hajlandó valaki közelébe menni, akkor érdemes utána járni a dolognak, hogy mi is történt előzőleg, mert egy gyermek ilyen mértékű ellenállásának, mindig oka van... Most képzeljétek el az én helyzetemben, "adjál puszit a nagyanyádnak", a nagyanyámnak, akitől undorodtam. Megjegyzem, annyira bennem van, hogy undorodtam a nagyanyámtól, (a szagától) hogy az alkoholista emberek ha nem is töltenek el viszolygással, de mindig emlékeztetnek a rossz élményemre... Egy szemész főorvossal kerültem egy szobába, amikor lejöttem a lélegeztetőgépről... Még mozogni nem tudtam, de már beszélni igen... Kiderült, mert elmondta nekem, hogy azért került be, mert alkoholista, évtizedek óta.. Hát meg kell mondanom, úgy leosztottam, (pedig azért még voltak nehézségeim, mármint a szellemi képességeimet értve), hogy ilyen állapotban műt, kockáztatva mások látását, stb, hogy a nővérkéknek kellett csendre inteniük engem, miután szidtam félórán keresztül... Ahogy tisztult az agya, na meg nekem is, egyébként elég jó kapcsolatba kerültünk, sokat beszélgettünk később, odaült velem szembe, hogy lássam és könyvekről, várakról és kastélyokról folytattunk érdekes beszélgetéseket... (Akkoriban még nyaktól lefelé teljesen béna voltam. ) Megkedveltem.

Pár napja kaptam egy kliensemtől ajánlást. Örülök, hogy segíthettem.

Egy Kedves Kliensemtől ma az alábbi üzenetet/ajánlást kaptam. Pár nappal ezelőtt beszélgettünk. Köszönöm szépen. Ha elakadtál az életedben, úgy érzed, hogy jólesne egy tanácsadás, akkor keress bátran... Időpontegyeztetés után megbeszéljük a részleteket.

Rumináció, olyan stresszhelyzet, ami hosszú távon fent állt.

A rumináció jelenség a múlton való folyamatos rágódás, ez már depresszió előszobája. A rumináció lényege, hogy az egyén képtelen felhagyni az önostorozással, és kizárólag arra tud koncentrálni, mi az, amit elrontott, és hogy szerinte valami biztosan nincs rendben vele. Ezek a kétségek természetesen mindenkiben ott vannak, ám a túlzott őrlődésből nagyon nehéz kiutat találni, így érdemes szakemberhez fordulni. Mi nők hajlamosak vagyunk nagyon rágódni dolgokon. Nem mindig tudjuk kimondani amit érzünk, ami bánt. Depresszív állapotban mi nők különösen sokat foglalkozunk az érzelmeinkkel, míg a férfiak különböző tevékenységekkel próbálják elterelni a figyelmüket. A rumináció során kizárólag arra vagyunk képesek gondolni, amit elrontottunk, ami (szerintünk) nincs rendben velünk. Stresszkezelésnél is vannak tanulható technikák, hogy csökkentsük magunkat. Ha pl elkezdjük megoldáson törni a fejünket és kérünk segítséget, akkor rájövünk, hogy rengeteg megoldás létezik a stresszes helyzetünk megoldására. Léteznek problémamegoldó tréningek is amiket nagyon ajánlok azoknak, akik belekerültek olyan helyzetbe, amin folyamatosan rágódnak. Mert ezek a tréningek segítenek minket rávezetni a megoldásokra. Ezenkívül akik stresszes helyzetben vannak, azoknak javaslom a testmozgást, mely mozgások az agyban endorfint termelnek ezáltal jótékony hatással lesz ránk. Továbbá stresszkezelés pl a légzőtornák, a meditációk, relaxációk, jóga..., stb...

Nem vagyok boldog...

Mostanában nagyon sokan írnak nekem és köszönik meg, hogy a posztjaimmal segítek nekik szembesülni önmagukkal. 30-40-50 évesen életközepi válság, elbizonytalanodunk, hogy tényleg minden rendben van? Ez lenne a dolgom, valóban ez lenne a munkám, és Ő lenne tényleg az igazi társam? Valóban így akarok én élni? Nagyon sokan, akik online tanácsadást kérnek tőlem, megfigyelhető, hogy NEM BOLDOGOK. Nagyon le tud mindenkit kötni az, amíg azon gondolkodik, hogy mi is történt. És amikor rájönnek, hogy nem boldogok, akkor a karrierjükben is elbizonytalanodnak. Amikor szenved valaki, nagyon nehéz. A férfiak ha lehet még jobban szenvednek, mint mi nők. Az arcukra van írva a szenvedés. És közben nem tudják, hogy mi is történik, hiszen Ők ezt akarták, ezt választották és azt gondolták, hogy ez jó lesz. Ilyenkor szembesülünk azzal mindannyian nők/férfiak, hogy én úgy gondoltam, hogy ez jó lesz, én választottam magamnak ezt az életet, mindent megtettem, hogy működjön és NEM VAGYOK BOLDOG. Kudarcot vallottam. Hogy és hol rontottam el az életem?-fogalmazódik meg újra és újra bennünk. És ha ilyenkor nem indul meg valaki az új élet felé, nem lép, akkor rámegy a karrierje az egzisztenciája és az egészsége is. Ilyenkor van az, hogy meg kell értened, hogy mi történik veled, hogy TOVÁBB TUDJ LÉPNI. Nagyon nehéz beismernünk önmagunknak és mindenkinek, hogy ezt az egészet. Én szúrtam el? A boldogtalanságomért én vagyok felelős? Mondhatnám azt, hogy ezzel a felismeréssel nehéz élni, de inkább azt mondom, hogy nem tudunk azzal élni, hogy vállaljuk a felelősséget. Azt a felelősséget felvállalni, hogy itt állok 30, 40-50 évesen, az egész életemet elrontottam, amire ráment az életem első fele, a házasságom, a gyerekeim boldogsága, harmonikus családii életük, hogy úgy nőhessenek fel, hogy a szülők együtt vannak, és együtt maradnak (ezt felvállalni képtelenség) És akkor most jön az, amit meg kell érteni. 20-25 évesen még nem voltunk eléggé felnőttek, hogy ugyanúgy gondolkodjunk ahogy most. Amikor 20-25 évesen házasságot kötöttünk, akkor nem tudtuk felmérni azt, amit mostani fejjel. 20,25 évesen volt egy mintánk, amit meg kellett valósítanunk. (Házasság, gyerekek, munka, karrier) Mert ezt várta el tőlünk az a környezet, amiben felnőttünk... Azt, hogy éppen milyen mintát követtünk, azt meghatározta az, amit láttunk körülöttünk. Fiatal felnőtt korunkban lemásolunk egy mintát, ami körülöttünk van, lemásoljuk azt, amit a lehető legjobbnak érzünk (Pl: szülői minta) És elhiszünk egy mesebeli álmot arról, hogy mitől leszünk mi boldogok. Úgy nőttünk fel, hogy elvárásoknak feleltünk meg, hogy mit kell teljesítenünk, hogy "boldog" életünk legyen. És amikor megrendül mindez bennünk 30,40,50 évesen, akkor rájövünk, hogy nem mi jutottunk el a válságig, hanem az az egész élet, amit a minták alapján teljesítettünk. Azt kell ilyenkor megérteni, hogy az eddigi döntéseidet nem Te hoztad, hanem egyszerűen mindez megtörtént veled. Fontos, hogy lelkiismereted megnyugodjon (ehhez ha kell, keress szakértői segítséget, akár tőlem is kérhetsz tanácsadást), hogy megértsd, erőt kell gyűjtened ahhoz, hogy CSELEKEDJ, LÉPJ! Összhangba kell hoznod a mintáidat és az álmaidat, azt hogy boldog akarsz lenni, a lehetőségekkel, amik előtted állnak hozzá, hogy cselekedni, lépni tudj. Ha tétlenségbe, halogatásba rekedsz, ostorozhatod magad, NEM LESZEL BOLDOG: Ki kell állnod a saját boldogságodért! Nem szabad túl sok időt eltöltened halogatással, időhúzással, mert elveszíted a lehetőséget! Ha boldog akarsz lenni, lépned kell! Látok embereket, klienseimet is összetörve, magukat elhagyva, önmagukat ostorozva, hogy hogy jutottak el idáig. És akkor vagy rájönnek, hogy a boldogságom annyira fontos, hogy lépnem kell (erre szoktam rávezetni a klienseimet) Nem azzal kell foglalkozni ilyenkor, hogy miképpen jutottam ilyen boldogtalanságba, hanem azzal, hogy miképpen, merre és hogyan tudok ebből kilépni. És amikor azt érzed, hogy nem vagyok boldog, rosszul

alszom, nem szeretek felkelni, nem vagyok boldog, elhanyagolom magam, nem vagyok boldog, beteg vagyok, egyre betegebb vagyok, nem vagyok boldog, jóságos ég, ki ez a nő/férfi mellettem, nem vagyok boldog, egy másik nőbe/férfibe vagyok szerelmes, nem vagyok boldog, hogy kerültem ebbe a helyzetbe, nem ezt ígérték nekem, nem vagyok boldog, AKKOR LÉPNI KELL! És ilyenkor van az, hogy kitérőket teszünk, félrelépünk, szeretőket tartunk, kurvákhoz járunk, pornó, stb... De ezt később szégyellni fogjuk. Ekkor ébredünk arra rá, hogy a boldogságunkhoz, az előző életünket fel kell adnunk... És itt eltölthetsz hónapokat éveket azzal, hogy őrlődsz és halogatsz, (közben elveszíted a lehetőséget) Ilyenkor, ha boldogok akarunk lenni, akkor merni kell TOVÁBB LÉPNI. Ilyenkor azt szoktam tanácsolni, hogy ne azon gondolkodj, hogyan jutottál ide, hanem azon, hogy miképpen tudsz tovább lépni. 20-25 évesen megpróbáltunk olyan társat találni magunknak, aki ugyanazokat a mintákat kapta, mint mi, összeházasodunk, családalapítás... És akkor itt vagyok 46 évesen és visszanézve az akkori férjválasztásomra, nem is értem magam, hogy egyáltalán hogy a fenébe kerülhetett hozzám társul az a férfi. És most visszanézve az akkori önmagamra, el sem hiszem, hogy milyen tudattalanul választottam. Úgyhogy amikor azt érezzük 40, 50 évesen, hogy nem vagyunk boldogok, a legfontosabb TOVÁBB LÉPNI! És mielőtt felelőst keresnél a saját boldogtalanságodra, ezt az élet hozta, nem te vagy a felelős, nem a párod a felelős, egyszerűen csak a mintáitok alapján választottátok egymást és még gyerekek voltatok, nem úgy gondolkodtatok, mint most. Nem azért nem vagyunk boldogok, mert a szüleink, a párunk, vagy bárki elrontotta ezt nekünk, ne hárítsuk másra a felelősséget, hanem azért, mert amikor így döntöttünk, akkor még nem voltunk elég felnőttek a döntésünkhöz. Meg kell engednünk magunknak azt, hogy megbocsájtunk önmagunknak, a párunknak, hogy a mintáinkat követve rosszul döntöttünk, amikor egymás mellett kötöttünk ki. El kell fogadni, hogy kudarcba jutott a jelenlegi életünk, válságba jutott a kapcsolatunk, nem vagyok boldog, nem vagyunk boldogok, pedig mindent megtettünk, hogy ez működjön ÉS EZ RENDBEN VAN. Nagyon nehéz elfogadni, hogy életközepi válságba került az életünk, de ez rendben van. És azoknak, akik a mintáik alapján élnek párkapcsolatban, MINDENKINEK VÁLSÁGBA JUT AZ ÉLETE. És mostanra már felnőttünk annyira, hogy jó döntést tudjunk hozni. Jó párt válasszunk magunknak. A jövőbeni boldogságunkért viszont MI VAGYUNK A FELELŐSÖK. Ha ülsz otthon és vársz, hogy majd valahogy boldog leszel, NEM LESZEL. Muszáj lépned a boldogságod felé. És most, ebben a korban, már tudunk úgy választani, hogy akik mi szeretnénk lenni, ahhoz választunk társat, hogy valóban boldogok legyünk. Nem vagy ezzel egyedül, mindannyian átmegyünk ezen. Nagyon fontos, hogy felismerd azt, hogy LÉPNED KELL.

Ne kasztráld (verbálisan) a férfit!

Ősidők óta csak a férfias férfi képes egy nőt oltalmazni és bátorítani. Csak egy férfias férfi legyőzhetetlen. Ha egy nő alfanőt játszik otthon, minden apróságért leszúrod, aláásod a tekintélyét, annak a férfinak, akivel élsz, akkor azzal azt bizonyítod a férfinek, hogy nem egyenlő partner. Ahhoz, hogy egy férfi és egy nő hosszútávon képes legyen az együttműködésre, semmi másra nincs szükség csakis összefogásra. Évszázadokon keresztül úgy nevelték a nőnek a lányokat, hogy az "igazi nő" feladata a háztartás vezetése, a gyermekek nevelése. A férfi feladata pedig a családfenntartás és karrierépítés. (Így volt ez már a középkorban is.) Akkor már elismerésre számíthatott egy nő, ha tudott klimpírozni vagy épp hímezni. Az olvasottság nem is volt lényeges. Napjainkban a hagyományos női/férfi szerepek eltolódtak (szerencsére) A '60-as években kibontakozó szexuális forradalom megváltoztatta a nők helyzetét, akik ma már ugyanolyan szerepeket vállalhatnak, mint férfitársaik. Pont a szexuális forradalomra hivatkozva szoktam azt mondani azoknak a hölgyeknek, akik bátortalanok megszólítani egy számukra kedves férfit, hogy merj nyitni, merj kezdeményezni! A jelenlegi társadalom hajlamos kasztrálni a férfit. Az a férfi, akit nem tisztel, csodál a nő, azt nem fogja megkívánni, mert abban a kapcsolatban a férfi nem tud férfiként viselkedni. Ha egy nő ledominálja, szavaival földbe döngöli, megszégyeníti a férfit, akkor verbálisan kasztrálja. Csak az a férfi marad potens egy kapcsolatban, ahol imádja Őt a nő. És a férfi is csak azt a nőt fogja imádni, ahol potens tud maradni. Ezért intek minden hölgyet óva attól, hogy a párja/ a férfi fölé emelkedjen, hatalmaskodjon felette, mert akkor szerencsés esetben ki fog menekülni a kapcsolatból, szerencsétlen esetben pedig benne maradnak mindketten évtizedekig egy olyan házasságban, kapcsolatban, ahol nincs szex, és már nincsenek érzelmek sem. Ezekből a jelekből lehet felismerni, hogy egy férfi már nem férfi a kapcsolatban. -Nem rendelkezik már a saját idejével. Menj ide, menj oda, most ezt kell csinálnod, most azt kell csinálnod. Most vigyél ide, vagy oda. Ha a nő osztja be az idődet, Ő mondja meg, hogy mit kell tenned, akkor már nem vagy ura az életednek, egy dróton rángatott bábú vagy. -Beszűkül a személyes tered. Amikor összeköltöztetek még volt hely a cuccaidnak, a horgászfelszerelésednek, a kedvenc gyűjteményeidnek. És egyszer csak azt veszed észre, hogy a ruháidon és borotválkozó készleteden kívül minden személyes cuccod eltűnt, (lekerült a pincébe, sufniba, felkerült a padlásra) -Nincs döntési jogod. Nyaralás, bútor vásárlás, hétvégi program megszervezése? ugye, hogy nem nagy dolog? Nos, ha ezekbe sincs beleszólásod, akkor mit gondolsz mennyire fog számítani a véleményed akkor, ha családot terveztek Hány gyereketek legyen, mi legyen a gyerekek neve, hová járjanak iskolába? Ha leválaszt a barátaidról, mert nem tetszenek neki és a saját társaságába integrál. ÓÓÓ, de sokszor hallom férfiaktól, hogy nincsenek barátai, mert a feleségének ezért meg azért nem tetszettek a régi barátai, mert szerinte rosszul választottad meg a barátaidat., ezért követelte, hogy szakítsa meg velük a kapcsolatot. Azt gondolom, hogy mindenkinek ápolnia kell a saját baráti kapcsolatát egy jól működő párkapcsolatban. Arra gondolj, hogy a párkapcsolat egyszer véget is érhet, de az igaz barátság eltarthat életed végéig is. Ha szexel zsarol a nő. Ha jól viselkedtél napközben, akkor lesz szex, ha nem, akkor fáj a feje. (Nagyon undorító szokás egyes nőktől. Csak akkor van szex, ha teszed, amit mond, de ha ellenkezel, akkor a fal felé fordul? Akkor bizony téged zsarolnak. Vésd jól az eszedbe: Terroristákkal nem tárgyalunk! Ha nem kapod meg az ágyban, amit szeretnél, csak feltételekkel, akkor lépj ki a kapcsolatból és maradj férfi. Kizárólag a férfi felelős a saját szexuális elégedettségéért, ha ebben a párod nem partner, akkor válassz a több ezer másik nő közül. Hidd el, megéri.

Robi megölte Petrát! (kriminálpszichológia)

Párkapcsolati erőszak, melynek a vége halálos kimenetelű lett. Ilyen és ehhez hasonló, (sajnos megtörtént) eseményekről írtam a könyvem, mely megvásárolható e-bookban és nálam nyomtatott formátumban is. A képen Türk Róbert öleli Molnár Petrát. A poszt egy hónapos. Petra ma halott. Robi megölte. Mindenki értetlenül áll az ügy előtt, mert "csendes, visszahúzódó emberként ismerték a férfit. Egy multicégnél dolgozik irodistaként, soha semmilyen balhéban nem volt benne, a baráti körükben ő az utolsó ember, akiről ilyet feltételeztek volna. Úgy tudták, boldog párkapcsolatban él szerelmével, el nem tudják képzelni, milyen veszekedés, szerelmi háromszög vagy félreértés kellett ahhoz, hogy barátjuk egyáltalán kezet emelt a nőre." Látjátok, hogy a homlokára lenne írva, hogy gyilkolni fog? Ugye, nem látjátok. Úgy néz ki, mint egy épelméjű ember/férfi. DE NEM AZ! Vannak jelek, un. piros zászlók, ha valaki bántalmazó-narcisztikus-pszichopata. Fontos, hogy ezeket felismerve, fogjátok menekülőre azonnal! Még ha esetleg megnyerő külsejű volna is az, akinél észlelitek. Nincs a homlokukra írva, hogy ölni tudnak, de vannak előjelei. ...és meg is teszik, ha nem viselkedtek "jól"! Mentsd az életedet, amíg tudod! Meg is érkeztünk. Miért tette? Hogy tehette? Egyszerűen: mert Robi szerint Petra az övé és csak az övé. Nincs olyan, hogy "szerelemféltés"! TULAJDONFÉLTÉS van. Robi Petrát a tulajdonának tekintette, ha valóban ő ölte meg, és hát ez erősen valószínű. Ilyen abnormális reakciót nem szerelemből követ el egy férfi (vagy nő, de az az esetek elenyésző százaléka), hanem azért, mert iszonyatos csorba esett az önbecsülésén, szembesítették azzal, hogy nem ő az isten, nem rendelkezik feltétlen ellenőrzési joggal, és az áldozatának is van önálló akarata. És a fenti jellemzésben az is benne van, hogy miért rettegnek az áldozatok kilépni a bántalmazó kapcsolatokból? Mert az ilyenekben az agresszor kifelé mindig hihetetlenül megnyerő. És az áldozat felé is az volt az elején. Az áldozat pedig végtelenül vágyott a szeretetre, arra, hogy érvényesnek ismerjék el. Az áldozatok többsége gyerekként ezt nem kapta meg, viszont egy szülője, nagyszülője, idősebb családtagja, tanára...stb. vagy többen is ezek közül, esetleg osztálytársak egy csoportja abból pótolta a saját, nemlétező önbecsülését, hogy rendre megalázta, bántalmazta őt, amiért őt hibáztatta. Ő pedig elhitte. Felnőve igyekszik megoldani azt, amit gyerekként nem tudott, így újra és újra eljátssza ugyanazt az élethelyzetet, hogy egyszer végre jó lehessen, egyszer végre "megérdemelje" a szeretetet. Mert nem tudja, hogy az egy kisgyereknek alanyi jogon jár. Magányában aztán mindig talál egy ilyen parazitát, akinek a személyisége pont olyan, mint a bántalmazójáé. Ezt hívják ismétlési kényszernek. Az agresszor az elején felméri, milyen értékes ember az áldozata. Pontosan tudja, mire vágyik, és a mennyekbe repíti őt. Ettől a lány úgynevezett szerotoninkiöntést él meg, leegyszerűsítve a boldogsághormon túlteng benne. Márpedig ez kőkemény drog, amire azonnal rá lehet szokni, és az elvonás brutális fájdalommal jár. Mesebeli hercegnőnek érzi magát, egy megértő, kedves férfit talált, aki lesi minden vágyát és kívánságát. Nem látja még a valódi ént. Azt sem veszi észre, amikor elkezdődik a játék. Előbb csak kisebb beszólások, ugratások, és aggódásnak álcázott kontrollkiépítés. "Kicsim, ne menj este egyedül, majd elkísérlek". És ezzel párhuzamosan az izoláció: "A barátaid nem is a barátaid, a családod sem szeret, én szeretlek csak, jobb, ha megszabadulsz tőlük, mellettem úgysincs rájuk szükséged". Ha ellenkezel, lelki terror: "Szóval már nem szeretsz. Ahelyett, hogy együtt töltenénk az estét, te az idióta (jelző mindig kell) haverjaiddal mennél úszni!" Majd a féltékenykedés: "Kinek fested magad? Tudtam, hogy félrekúrsz, mocskos...!" És ekkor már jönnek a pofonok. Nagy általánosságban írok, itt már rég nem a konkrét esetről van szó, de a dinamikája mindig ilyen ezeknek a kapcsolatoknak. Mindig. Kivétel nélkül. Kifelé persze mindez nem látszik. A legtöbb ilyen parazita azt élvezi, ahogyan az egykor csupa élet, gyönyörű nő elhervad, kiszárad mellette. Mert akkor lerombolta, tehát ő hatásos, neki hatalma van. Ugye ezek az embertelenek pont amiatt teszik mindezt, mert belül végtelen üresek, és ha nincs forrásuk, aki biztosítaná őket arról, hogy valakik, akkor meghallják a bentről üvöltő, tehetetlen, megalázott kisgyereket. Mert ugye őt is bántalmazták gyerekként, ez is a kapcsolódási pont kettejük között. (Akit bővebben érdekel a téma, annak ajánlom Ross Rosenberg Emberi mágnes szindróma című könyvét.) Az áldozat folyamatosan reménykedik, hogy az általa idealizált ember majd egyszer pontosan úgy szereti, kényezteti, mint az elején. Elhiszi, hogy ez csak rajta múlik, hogy ő tehet a veszekedésekről, a bántalmazó ugyanis piedesztálon áll, megkérdőjelezhetetlenül tökéletes. Az áldozat elhiszi, hogy ő rossz. Miután megpofozták, sírógörcsig gyalázták, vádolták, ő kér bocsánatot, és nem csak azért, hogy vége legyen, hanem mert már a józan eszét is elvesztette, a stresszhormon kicsinálta a memóriaközpontját, összeomlott, végtelenül fáradt. Legtöbb esetben gyereket is szült a bántalmazónak, mert "attól majd boldog lesz". És igen, amikor az agresszor érzi, hogy az áldozata menekülne, újra eljátssza a beetetést, hogy a szerencsétlen elhiggye, tényleg ő volt a hibás, és csak rajta múlik, hogy kapjon egy kis "szeretetet", vagyis szerotoninkiöntést. A drog viszont egyre kisebb mennyiség, egyre ritkábban jut hozzá, és ami kezdetben ingyen ömlött, az most ritkán, nagyon drágán hozzáférhető. Kifelé pedig csak az látszik, ahogyan az egykor ragyogó, csupa élet ember befordul, depressziós lesz, az idegrendszere a sok stressz és fájdalom miatt gyakran omlik össze. A szomszédok az ő kiabálását hallják, amikor már nincs ereje érvekkel védekeznie, hogy nem, ő nem is volt ott (gázlángolás mint manipulációs technika – nézzen utána, aki nem ismeri) az utcán, és az nem az ő kollégája volt, és ő el sem ment otthonról. Munkája rég nincs, a szépsége megkopott, ha hajat mer mosni, már "gyanús", smink, csinos ruha felejtős. A párja pedig kifelé lejáratja, amikor csajozik, hogy "igénytelen tehén lett, nem is szeret már a feleségem, egész nap bőg". Vagyis ő az áldozat. A barátok meg is értik, hogy nyíltan csalja a nőt, akit hűtlenséggel vádolt, és aki emiatt már kilépni sem mer a házból. Meg mert anyagilag is totál kiszolgáltatott. Ezrével vannak Magyarországon ilyen párkapcsolatok. A legtöbb nem ér véget brutális gyilkossággal fiatalkorban. Csak pár évtized kínlódás után ordít a bántalmazott lélek, és alakul ki mondjuk nőgyógyászati rák vagy autoimmunbetegség, súlyos allergia, étkezési vagy idegi zavar. A pszichiátriai betegek többsége áldozat. A tettesek mivel pszichopaták, nem szoronganak, teljesen jól elvannak. Játsszák a játszmáikat, gyűjtik párhuzamosan az áldozataikat, akiket azzal hitegetnek, hogy majd elválnak, és néha tényleg el is válnak: amikor már nincs smit kiszívni az előzőből. Amikor már reménytelen: dobóhalomra kerül, mint a nemhasznált kártyalap, vagy a leütött sakkfigura. Ha pedig egy áldozat kilép, és elmondja, mi történt vele a négy fal között, őt nézik hülyének. Senki nem hisz neki. Vagy azzal kezdik ismeretlenek, hogy "minek szültél neki, ha ILYEN?", "minek maradtál az első pofon után?", "engem ne félj, nem ütött volna meg". Vagy amit Renner Erika kapott az igazságügyi orvosszakértőtől: "mit csinált maga, hogy ezt tette magával?" – vagyis ő a hibás, amiért az exe, akinek nem akart már a szeretője lenni, bosszúból leöntötte lúggal a nemiszervét: ha az övé nem lehet, ne legyen másé se! Ítélkezés, áldozathibáztatás helyett tessék szeretettel fordulni azok felé, akik egy ilyen pokolból kilépnek! Egy kérdéshez van jogod: miben segíthetsz? Nagyon nehéz, mert az áldozatnak nincs önbecsülése, saját személyisége is alig, mert lerombolták. Függ a szerotonintól, függ a bántalmazójától, de retteg is tőle. Hiányzik neki, gyűlöli, de remeg érte, vagyis nem érte, hanem azért a képért, amit a kezdetekkor elé vetített, és aminek reményében mindig elhiszi, hogy ő a hibás, hiszen "szerelme" ideális. Stockholm-szindróma, traumakötés alakul ki, és simán lehet, hogy pár nap után visszamegy a bántalmazóhoz. Az emberek 99%-a legalább egyszer visszamegy, az átlag hétszer, legalábbis nekem ezt mondta egy szakember. És nagyon kevesen képesek végleg eljönni, fejlődni, és többé nem belemenni ilyen disszociális személlyel kapcsolatba. Legtöbbször a bántalmazott hazamenekül, oda, ahol egy hasonló személyiségszerkezetű szülő várja. Majd újra vissza a bántalmazóhoz, vagy egy másikhoz. "Szaknyelven": gazdát cserél. Mert kétségbe van esve, és jó akar lenni, életfeladata, hogy kiszeresse a gonoszságot olyanokból, akikből nem lehet kiszeretni a gonoszságot. Ezért a legfontosabbak a végére: ha egyszer bántott, többször is fog. Nem, nem változik meg. Agyi strukturális deformitás okozza a személyiségzavarát. Nem, nem beteg. A beteg embert sajnáljuk, mert nem tehet a betegségéről. A pszichopata ugyanakkor tudja, hogy bánt, de nem érdekli. Ha nem tudná, akkor nem tudna viselkedni emberként, amikor az érdekei úgy kívánják (beetetéskor). Ismeri a normákat, választhatna, hogy nem bánt, de ő élvezi. Élvezi a könnyeidet, élvezi a félelmedet, a kiszolgáltatottságot. Nem, nem a te hibád, ha kezet emel rád. Nem szégyen segítséget kérni. Ha kint tudatlan, érzéketlen emberek téged hibáztatnak, tudd, hogy csak félnek! Azért kell hibáztatniuk téged, mert ha szembenéznének azzal, hogy nem a te hibád volt, hogy bántottak, akkor azonnal potenciális áldozatoknak kéne érezniük magukat, illetve meginogna az addigi értékítéletükbe és emberismeretükbe vetett hitük. Ez az áldozathibáztatás pszichológiájának lényege: ha az áldozat tehet róla, minden oké, mert velem nem történhet meg ugyanaz, hiszen én nem vagyok olyan, mint ő. Ez szimpla emberi gyengeség. Ha eddig áldozathibáztató voltál, kérlek, gondolkodj el ezen, és soha többet ne okoskodj valakinek, akinek az életéről fogalmad sincs! Ha a társadalom mindezt megértené, ha a gyerekeknek már kiskamaszként elmondanánk, hogy a szeretet alanyi jogon jár egy gyereknek, de csak egy gyereknek, a párkapcsolatban viszont nincs feltétel nélküli szeretet, mert az mindig egyensúlyvesztést jelent, rengeteg tragédia megelőzhető lenne. Ha az óriásplakátokon krízisközpontok telefonszáma, internetes címe ordítana propaganda helyett, ha működő áldozatvédelmi ellátórendszer várná a magányos, összezavarodott, kétségbeesett embereket, ha ezek a szerencsétlenek nem éreznék magukat olyan iszonyúan egyedül, Molnár Petra talán még ma is élne. Meg az az anya, akit a kétéves kislánya megfojtása előtt vagy után vert agyon az exe múlt héten, egy vascsővel, Albertirsán. Vagy azok a gyerekek, akiket a saját apjuk vágott darabokra az első adandó alkalommal, mert egy inkompetens pszichológus szerint nem is volt veszélyes... ezért szabadult a börtönből, ahova azért került be, mert a gyerekek anyjára kalapáccsal támadt. De azért legyen kötelező a láthatás, mert a bántalmazót is megilletik a szülői jogok! Hát persze. Miért nincs jó törvény? Miért nincs tisztességes áldozatvédelem? Egyszerű: mert a politikusok (nem csak a kormánypártiak ám) többségükben pont ilyenek. Otthon vak komondor, kifelé templomban csúszás. A pszichológushoz járókat pedig megvetik, kigúnyolják, nehogy az áldozatuknak eszébe jusson szakemberhez fordulni! A jelszó: elszigetelés. Ez a tulajdonszerzés feltétele, a társadalmi kohézió megtörése pedig záloga annak, amit látunk: a totális közönynek. Egy olyan társadalom, amely kigúnyolja, megveti az áldozatot, az elesettet, valójában csupa rettegő emberből áll, aki egyrészt nem tudja, hogyan nőjön fel, nem ismeri a szabadsággal járó felelősséget, ezért nem is vállalja, legtöbbször elnyomja magában az együttérzést, elfordul, ha bajt lát, a "ne szólj szám, nem fáj fejem" elvét vallja, gyermeki társadalom. A gyermeki társadalomnak szükségszerűen atyuska kell. És ezért tart hatalomban olyanokat, akiknek a hatalom a mindenük. Az ilyen ember pedig mindent el fog követni, hogy a hatalma megmaradjon, vagyis nem érdeke, hogy az áldozatok öntudatra ébredjenek. Ezért gúnyolja a propaganda azokat, akik foglalkoznak a mentális egészségükkel. Ezért dogma a nő helye, a gyerekeket ezért formálják fröccsöntött sablonjobbágyokká, ezért kell elnyomni a gondolkodást ösztönző művészetet, és ezért ömlik a gagyi mindenhonnan. Nem szabad fejlődni, mert minden ilyen kezdeményezés fenyegetés az autokráciára. Isten nyugosztalja Petrát, aki 27 évesen párkapcsolati erőszak áldozataként kellett, hogy meghaljon!

Hogyan bánjunk a rosszindulatú emberekkel, verbális bántalmazókkal?

Szinte mindenki életében vannak mérgező emberek, csak nehezen ismerjük fel őket. Pedig fontos lenne, mert rendkívül rossz hatással vannak másokra. Akkor beszélhetünk mérgező személyről, ha valaki rosszindulatú, romboló és káros hatással van azokra, akikkel kapcsolatba kerül, illetve mentálisan veszélyes a többi emberre nézve. Általában az ilyen emberek feszültségeket okoznak egy társaságban, legyen szó baráti, munkahelyi vagy akár családi környezetről. A mérgező ember nem hajlandó elviselni, ha nincs igaza. Nem számít, ha apró dologról van csak szó, nem tolerálják, ha tévedtek, ezért megmagyarázzák, hogy az ő álláspontjuk a jó, elterelik a témát, vagy akár hazudni is hajlandóak, hogy ne kelljen beismerniük a tévedést. Ez arra az esetre is igaz, ha tényleg ők hibáztak, ilyenkor ugyanis másra kenik a dolgot, ami egy munkahelyen különösen erős konfliktusforrás lehet, sőt, komoly következményei is lehetnek, mert a mérgező emberek helyett sokszor mások viszik el a balhét. Nem mindenki viselkedik a legjobban. legrendesebben, akivel az életben találkozunk. Akár csak rossz napjuk van, akár eleve rosszkedvűek, az aljas emberek mindenhol jelen vannak. Azonban nem kell viszonozni a durvaságukat. A kiskereskedelemben és a szolgáltató iparágakban dolgozó emberek tudják a legjobban, milyen nehéz lehet ezt türelemmel bírni. Soha nem volt könnyű kedvesnek lenni a rosszindulatú emberekkel, de sokkal előrébb visz az életben, mint ha lesüllyednénk az ő szintjükre. Az aljas, rosszindulatú emberekkel való interakció legjobb kezeléséhez kezdd azzal, hogy vigyázol magadra. Ha egészséges mentális és érzelmi állapotban vagy, jobban felkészült leszel arra, hogy kapcsolatba lépj azokkal az emberekkel, akiknek hiányosak ezek a területek. Ha nem vagy felkészülve, végig sétálnak, átgázolnak rajtad. Keress lehetőséget az önbecsülésed, önértékelésed megerősítésére, én magam is foglalkozom az önértékelés megerősítő tanácsadással, egyéni és csoportos tanácsadás keretében, úgyhogy ha ilyen segítséget szeretnél találni, keress bátran. Teremts magadnak "énidőt", sportolj, járj csoportokba, ahol jól érzed magad, keress olyan elfoglaltságot, ahol önmagad kifejezheted, önbizalmad növelheted. Ez javítja az életminőséged és nem fogod olyan mélyen magadra venni a rosszindulatú emberek áskálódását. Ha látod, hogy egy hosszú és kihívásokkal teli interakció előtt állsz, vegyél egy mély lélegzetet. Ez az egyszerű művelet lelassíthatja a pulzusodat és megnyugtathatod magad annyira, hogy higgadtan közelítsd meg a helyzetet. Tanulj légzőgyakorlatokat, (mély légzés, stb) A légzőgyakorlatok hatékony módszer a szorongás csökkentésére. Nyugodtan érezheted magát, amikor olyan személlyel érintkezel, aki nem kedves vagy irracionális, ezért használhatod ezt a technikát, hogy megőrizd a hidegvéredet. A mérgező emberekre jellemző a passzív-agresszív viselkedés. Sokszor azt éreztetik, hogy ők felsőbbrendűek másoknál, és elhitetik, hogy a másik sokkal kevesebb náluk. Bóknak álcázzák a sértéseket, például megdicsérik a ruhádat, de hozzáteszik, hogy végre jól nézel ki. Szeretik zavarba vagy kényelmetlen helyzetbe hozni a másikat, aki legtöbbször nem tud mit reagálni a viselkedésükre, összezavarodik, csökken az önbizalma, így pedig a másik fél úgy érzi, hogy valóban ő kerekedett felül. Érdemes ilyenkor figyelni arra, hogy ne foglalkozz a sértésekkel és a negativitással, próbáld figyelmen kívül hagyni, engedd, hogy lepattanjon rólad a rosszindulatú megjegyzés. Ne hagyd, hogy aláássák az önbizalmadat, hiszen ha már felismerted a mérgező embert, tudnod kell, hogy nem benned van a hiba. Ha teheted, ne bonyolódj velük hosszú vitába, ne oszd meg velük a kétségeidet, a gyenge pontjaidat és a problémáidat, inkább legyél csak tárgyilagos, annyi kapcsolatot tarts velük, amennyit muszáj. És ami még lényeges: őrizd meg a nyugalmadat, légy kedves és udvarias, mert úgy építheted le őket a legkönnyebben, ha nem adod meg nekik azt a választ vagy reakciót, amire várnak. Nem kell mindenkivel jóban lenned, NEM TARTOZOL SENKINEK SEMMIVEL. Ha a bántó, rosszindulatú embert felismered a környezetedben, nyugodtan megszakíthatod vele a kapcsolatot. Sajnos rengetegen menekülnek öngyilkosságba az ilyen rosszindulatú emberek miatt, úgyhogy lépj időben! A saját példám, családom némely tagjáról időben felismertem, hogy verbális bántalmazók, rosszindulatú személyiségek, ezért még azelőtt megszakítottam velük véglegesen a kapcsolatot, mielőtt teljesen elnyomtak volna vagy az Ők áldozatává váltam volna. Sokszor ez az egyetlen megoldás arra, hogy az ember önmaga maradhasson, az önbizalma megmaradjon és teljes, boldog életet élhessen. Ismerd fel időben a körülötted lévő mérgező embereket és lehetőleg a leghamarabb hagyd el a "helyszínt"

Egy elismerés nekem egy kiváló pszichológus és teológus egyetemi tanártól a tanácsadói munkámra.

Egy nagyon kedves, rendkívül pozitív visszajelzést kaptam az egyik posztomra a József Attila Tudományegyetem egyik kiemelkedő tanárától, aki többek között teológus és pszichológus is... Azért osztom meg az olvasóimmal, mert ez a második visszajelzés egy nap alatt számomra, hogy szükség van a munkámra, a tanácsaimra, a tapasztalatomra. Bár igazából párkapcsolati pszichológiával nem szerettem volna foglalkozni, de úgy hozta az élet, hogy saját magamon is dolgoznom kellett ebben az ügyben, így a saját fejlődésemen keresztül tudom másoknak is megmutatni, hogy hogyan lehet felismerni a jó és rossz kapcsolódás közötti különbséget. Mikor van az a pillanat, amikor MOST ÉS AZONNAL LÉPNI KELL, és mikor gondolom azt, hogy dolgozni kell a meglévő kapcsolódáson. Köszönöm az elismerést, nagyon jól esett a Tanárúrtól.

A pletykák és a káros hatásaik. (forró krumpli jelenség a pszichológiában)

A pletyka mindig rosszindulatú, még akkor is, ha az adott pletykáló épp fel sem fogja, hogy amit tesz, azzal árt. Egyéni szinten sem könnyű ezt kezelni, hiszen pont a pletyka főszereplője fogja a legkevésbé tudni, hogy pletykálnak róla, csak azt veszi észre, hogy rossz a légkör körülötte. Klasszikus pletykaellenes tanácsok közé tartozik, hogy a pletykálkodóval meg kell beszélni, kedvesen kezelni a konfliktust. De ugye ez pont azért nem működik, mert az illető háta mögött zajlanak a dolgok, tehát szinte nincs is konfliktus (az majd később lesz, a pletyka következményeképp), és a forrás azonosítása sem egyszerű – lehet, hogy nem azzal fog leülni négyszemközt, akivel valójában kellene. A rosszindulatú pletyka általában abból indul, hogy valaki dühös egy másik személyre, vagy nem tetszik neki a másik személy viselkedése, személyisége, és ezt elkezdi elmesélni a körülötte lévőknek, sőt mindenkinek, aki hajlamos Őt meghallgatni. A pletykáló embernek sajnos nem elegendő, hogy a környezetében elmeséli az általa vélt vagy valós sérelmeket és ott meghallgatást talál, hanem lehetőleg mindenhol/minden közegben, telefonon, közösségi médiákon és minden formában megpróbálja a másik személyt rossz színben feltüntetni és milyen sérelmek történtek vele. Sajnos ebben az esetben ez a pletykát terjesztő fél, még ennyinél sem áll meg, hanem afelé viszi az őt hallgató közönségét, hogy Ők is kezdjenek haragudni, az általa rossz hírbe feltüntetett személyre, aki miatt Ő rosszul érzi magát. (Segíts haragudni) Elkezd olyan (többnyire hamis) információkat, történeteket mesélni, olyan információkat belebegtetni az adott személyről, amik miatt a környezetüknek is kezd megváltozni a véleményük az adott személyről. Amíg nem éri el azt, hogy vele együtt mindenki utálja azt a másik embert, addig az illető nem nyugszik meg. Sajnos a rosszindulatú pletykálkodó nem áll meg annál, hogy majd Ők közösen együtt méltatlankodnak, hanem annyira nagy erővel próbálja bevonni a környezetüket abba, hogy közösen utálkozzanak, hogy egészen addig elmegy, hogy olyan vélt/ valós vagy valótlan állításokat, információkat is mond mindenki felé, amik már messze nem az Ő sérelméről szólnak, hanem olyan pletykákról, amiknek a lényege, hogy az a személy, akire Ő ilyen mélyen haragszik, aki által ilyen mélyen sértve érzi magát, az a közönség többi tagjára is neheztelő megjegyzéseket tett. (Ami többnyire nem igaz) És akkor ott tartunk, hogy a környezete elkezd azon gondolkodni, hogy már nem is azért utálom azt a személyt, akit Ő utál, mert vele mit tett, hanem azért, mert rőlam ilyen meg olyan dolgokat mondott, kibeszélt engem stb. (Holott nagy valószínűséggel mindez meg sem történt.) És ettől a pletykát terjesztő kicsit megnyugszik, hiszen elérte azt, hogy már a többiek is utálják azt az embert, akire Ő haragszik... És ilyenkor bízhat abban, hogy majd az a személy, akiről Ő a pletykákat terjesztette, pórul fog járni. Ezt egyébként mi manipulációnak hívjuk, hiszen a pletykát indító személy tudatosan úgy vonja be a közönségét az Ő sérelmébe, hogy nekik is árt, olyan információkat mond el, amitől az Őt hallgató fél is rosszul fogja érezni magát. Rossz érzést kelt azokban az emberekben, akiket arra vesz rá, hogy segítsenek neki haragudni. Emiatt a hallgató felek olyanfajta zaklatottságot fognak érezni, amire nem is számítottak. És ebből kifolyólag ezekből a beszélgetésekből a hallgató fél nem megnyugodva távozik, hanem ugyanolyan idegesen, ahogy a pletykáló fél érkezett. Ez a folyamat önmagában sem konstruktív, sőt kifejezetten ártó, nem csak arra a személyre, akiről pletykálnak, hanem azokra is, akik a hallgatóság, közönség, akiket a pletykáló a közös haragudásra vesz rá. Azt gondolom, ha úgy érezzük, hogy bárki ilyen módon próbál a sérelmein elégtételt venni, akkor annak határt kell szabni, el kell mondani, hogy nem szeretnék ebbe a helyzetbe belemenni, nem szeretnék ebben a beszélgetésben részt venni és nem szeretnék neked segíteni haragudni. Mert sosem ez a megfelelő út, így nem tudunk jó barátai lenni a pletykáló félnek, mert a vélt vagy valós sérelmeivel meg a hazugságaival ránk is rossz terheket tesz. És mi közben Ő megnyugszik, hiszen sikerült mindenkit ellene fordítania az általa utált személynek, a többiek cipelik utána a saját vállukon a sérelmeket. Ebben az esetben inkább keressünk olyan utat, adjunk olyan tanácsot, ami a pletykáló fél és az általa utált személy között elsimítja a feszültséget, semmint beleálljunk abba, hogy az Ő vélt vagy valós sérelmeit elhiggyük. Ennél okosabb a „coming out”, amikor emberünk elmondja a közösségnek, EGYSZERRE MINDENKINEK, hogy biztosan ugyanazt hallják, ha történt vele valami lényeges, így nem kell tovább találgatni. Tudnék én is a saját családomból ilyen rosszindulatú, pletykákat terjesztő embert mutatni, és nyilván a legtöbben már találkoztunk ilyen emberekkel. A pletyka egyetlen hatásos ellenszere az elhallgatás. Ha az érintett egyáltalán nem próbálja magyarázni, cáfolni, megerősíteni, akkor elsorvad. Ezt a „no comment” taktikát a politikusok is jól megtanultak, ezért fullad ki a legtöbb botrány anélkül, hogy kiderülne, mi is történt valójában. Ha többet szeretnél erről tudni, vagy megtudnád, hogyan védekezhetsz ellene, akkor keresd fel az oldalamat, én magam is szoktam egyéni illetve csoportos tanácsadást is indítani, amely hathatós segítség lehet a rosszindulatú pletykák elszenvedői és a pletyka terjesztő környezete/hallgatósága számára is. De a lényeg, hogy felismerd, hogy egy rosszindulatú pletykát hallasz, és inkább azt az utat keresd, ami által a pletykálkodó és az általa utált személy megbékél, semmint azt, hogy segíts neki haragudni.

Mindig ugyanazt a típusú társat fogod ki?

Ugyanúgy végződik a legtöbb párkapcsolatod? Van egy rossz hírem, NEM ŐK EGYFORMÁK, hanem Te nem tanulsz a saját hibáidból, és minduntalan ugyanazokat a hibákat követed el újra és újra. Ha anyáskodó vagy és folyamatosan adsz és ritkán kérsz, akkor azt jelenti másoknak (párodnak), hogy Te nem vagy fontos, ezért olyanokat fogsz bevonzani magad mellé, akik háttérbe szorítanak és igénylik az anyáskodásod. Ha folyton csak szenvedsz, semmi nem jó, és úgy érzed, hogy nyűg vagy mindenkinek, mert nem is tudod, hogy mit akarsz a világtól, hogyan akarsz élni, akkor bevonzod azokat a férfiakat, akik a morzsaszórást alkalmazzák. (A „morzsaszórás” lényege, hogy éppen csak annyira fejezzük ki az érdeklődésünket a kiszemeltünk felé, hogy a figyelmét megtartsuk, régebbi posztomban hosszasan olvashatsz róla) Ha folyton csak játszol, bolondozol és önmagadat is alig veszed komolyan, (jól is teszed) akkor olyan párt vonzol be magadnak, akiknek küzdeniük kell azzal, hogy hányadán állnak veled és előfordul, hogy olyankor nem lesznek melletted, amikor szükséged lenne rájuk. Ha folyton magaddal vagy elfoglalva, akkor a párjaid is olyanok lesznek, akik igyekeznek kiszolgálni és ugrálni körülötted. Ha áldozat vagy és állandóan áldozatnak állítod be magad, akkor mindig bántalmazó párt fogsz találni, aki áldozatként fog téged kezelni. Egy bántalmazó kapcsolat hátterében jellemzően rossz gyerekkori minták is felfedezhetők. A bántalmazott nő hiába tudja, hogy nem jó, amiben van, mégis ismerős számára a helyzet. Mivel a nő ezt a mintát hozza gyerekkorából, a kötődés összekapcsolódik a bántalmazó viselkedéssel. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy ha ki is lép a bántalmazó viszonyból, nem tud kapcsolódni egy egészségesebb személyiségű férfihoz, és a következő kapcsolata újból egy hasonló mintát követ majd. Tanulnod kell minden párkapcsolatodból és amikor megérted, hogy mi volt a baj az előzőekben, akkor már másképp fogsz viszonyulni a következő párodhoz... Hogy miért vonzódsz mindig a rosszfiúkhoz? A nőkben gyakran él egyfajta megmentőszerep, mely egyúttal a férfi megváltoztatására is irányul. Ismerős történet, amikor azt gondolja a nő, hogy mellette majd megváltozik az illető, de ez a legritkább esetben következik be, elvégre az élet nem romantikus film. A megbízhatatlanság, a kötődni nem tudás általában csak ideig óráig tűnik el, de van, aki még a kezdeti időszakban sem erőlteti meg magát. Ha szeretnél többet megtudni minderről, keresd fel az oldalamat, jómagam is foglalkozom önismereti, párkapcsolati egyéni és csoportos tanácsadással. De a lényeg mindenképp az, hogy felismerd azt, hogy a jelenlegi és a múltbeli párkapcsolatidban mit és hogyan csináltál jól/rosszul, hogy ne ismétlődjenek újra és újra ugyanazok a problémák a következő párkapcsolataidban.

Mit tehetsz, ha depresszív fázisod van és nem akarsz antidepresszánst szedni?

Milyen módszerek vannak, amelyek segítenek a depresszió állapotán? Ha szuicid gondolataink vannak és elhagy a napi teendők elvégzéséhez szükséges energia és motiváció, akkor a biológiai + pszichológiai megközelítés kombinálása sokat segíthet. 🧬+ 🧠 Biológiai befolyásolás: Ha nem is akarsz gyógyszereket szedni, vannak vitaminok, étrendkiegészítők és ételek is, amik serkentik a boldogsághormonokat, vagy legalábbis segítenek gátolni azok visszevételét. Így, ha ezeket használod (csokoládé, magnézium, D-vitamin, kapszaicin a chiliben, gránátalma, triptofánok stb.) akkor a velük kombinált szintén boldogsághormon serkentő tevékenységek eredményesen fogják növelni a pszichológiai jóllétedet. (fényterápia, növényekkel való érintkezés, nevetés, sport, feladatok elvégzése, szex stb.) Komplex dolog az agy biokémiai folyamata a depresszív állapot során, hiszen ilyenkor a felborult hormonális egyensúly is okozhatja a levertséget vagy a depressziót, ami előidézhet olyan gondolatokat, amik az élet feladására késztetnek minket. A gyógyszerek természetesen nem ördögtől való dolgok, és akár átmeneti megoldásnak is használhatók, ha azt szakember ajánlja a pszichoterápia során. 💊 De sokan tudjuk és értjük, hogy miért is tartunk azoktól. Ezesetben viszont használhatjuk a természet adta "gyógyszereket", például a fentebb említetteket. Pszichológiai befolyásolás: Próbáltad már a logoterápiát? A pozitív pszichológiát? Esetleg kognitív viselkedésterápia gyakorlatait? Vagy a Mindfulness alapú stresszcsökkentést? Ezek mind segítenek rendet teremteni a káoszban, vagy legalábbis értelmezési keretet adni a szenvedésnek, aminek köszönhetően a felismerések segítenek kezelni a depresszív fázisokat és új megküzdési stratégiákat teremtenek. A logoterápia segít felfedezni az élet értelmét és alkalmazhatjuk értelemkrízis vagy súlyos depresszió esetén is. Vagy a kognitív viselkedésterápia segítségével felismerhetjük a negatív automatikus gondolatokat és megtanulhatjuk azokat átírni és kezelni. 💭 Ezeknek a gyakorlatoknak az elsajátítására sok ingyenes, interneten is elérhető anyagot is találhatunk, de könyvek és tanfolyamok is vannak, ahol megismerhetjük azokat. Sok pszichoterápiás folyamatnak is szerves alapját képezik az előbb felsorolt módszerek is, hiszen a pszichiátriában és a gyógyításban elismert és hatékonyan alkalmazható módszerekről beszélhetünk ezesetben. Azonnal cselekedj: Amikor jön a szuicid késztetés, akkor azonnal fordulj segítségért! Hívd például az ingyenes MAGYAR LELKI ELSŐSEGÉLY TELEFONSZOLGÁLATOK SZÖVETSÉGE telefonszámát, a 116-123-at, vagy hívd egy közeli ismerősödet telefonon, hisz egy beszélgetés csodát tehet. 🫂 💜 Nem kell egyből megoldást találni az élet minden gondjára, hanem sokat segít az is, ha hiperventillálsz szóban és kiszabadulnak a testedből a káros gondolatok szavak formájában. Ha tele vagy negatív érzelmekkel és gondolatokkal, akkor akár le is írhatod azokat, hogy megkönnyebülj. A terápiás írás is erről szól, de alkotó folyamatnak a művészetterápia is jó, és bármikor elérhető módszer, ha előveszel egy papírt és néhány író/alkotó eszközt hozzá. 🖋🖌 Végezz légzésmeditációt, vagyis koncentrálj a be és kilégzés folyamatára, hagyd kívül a gondolatokat és merülj el a légzés figyelésében. Segít, ha tudatosan lassítod a belégzés és a kilégzés idejét pár másodperccel, így normalizálódik a szívritmus is, ha zaklatott lelki állapotban vagy. 🩷 Csinálj valamit, ami eltereli a figyelmedet. Lehet ez akár takarítás, akár kutyasétáltatás, vagy egy spontán edzés, ami leköti a figyelmed. Ha teheted, vedd körbe magad a szeretteiddel, akik támogatnak és szeretnek, de ha nincs is éppen ismerősünk, aki elérhető lenne, akkor egyedül is képesek lehetünk programot szervezni magunknak. Egy vígjáték megnézése, egy relaxáló habfürdő zenével, vagy akár egy úszás a sportmedencében képes kikapcsolni minket, és a közben fellépő koncentráció segít elterelni a gondolatainkat a negatív állapotról. 🏊‍♂️ Bónusz, ha a tevekenység végzése közben még Flow-állapotba is kerülünk, mert akkor a tevekenységgel való egybeolvadás jelentősen hozzájárul a szubjektív jólléthez is. Fontos az, hogy felismerd: terápiára vagy önismereti folyamatra van szükséged. Ezesetben mindenképp fontos lehet az, hogy konzultálj egy szakemberrel, ha bizonytalan vagy az állapotodban. Ha úgy érzed, hogy szükséged van a depresszív állapot vagy a stressz oldására, akkor tégy magadért és kezdj bele egy dinamikus önsegítő folyamatba, legyen az akár terápia, akár önismereti tanfolyam. Tégy önmagadért! 💜 Vigyázz magadra! Szeresd magad! ❤️

Szorongok, segíts.

1. Ismerd fel és fogadd el! 💙 Az első lépés a szorongás kezelésében az, hogy felismered és elfogadod, hogy szorongsz. Felismered az érzelmi állapotot és a tüneteket. Semmiképp ne legyints rá, vagy próbáld meg elfojtani! A szorongás természetes reakció lehet bizonyos helyzetekben, és az elfogadása és feldolgozása segíthet abban, hogy fejlődve, megerősödve lépj tovább. 2. Ne szigetelődj el! 💙 Amikor szorongsz, hajlamos lehetsz arra, hogy visszahúzódj és elszigetelődj másoktól. A támogatás, a közösség azonban fontos szerepet játszik a szorongás kezelésében. 3. Ne félj segítséget kérni! 💙 Beszélj a szorongásodról a családtagokkal vagy megbízható barátokkal. Keress támogató csoportokat, vagy terápiás közösségeket, ahol találkozhatsz olyan emberekkel, akik hasonló helyzetben vannak. A beszélgetés a szorongásról nemcsak enyhítheti a terhedet, hanem abban is segít, hogy mások megértsék a helyzetedet és támogassanak. 4. Tartsd szem előtt az egészséges életmódot! 💙 Tudom, nagyon sok mindenre ezt mondják az egyik megoldásnak, de tényleg jelentős pozitív hatása van a szorongásra. Próbálj egészségesen étkezni, elegendőt aludni, csökkentsd a koffeint és az alkoholt! 5. Végezz rendszeres testmozgást! 💙 Ugyanis rendkívül jótékony hatással van a szorongásra. A fizikai aktivitás segít a stressz levezetésében, javítja a hangulatot és növeli az endorfinok termelődését. Találj olyan mozgásformát, amit élvezel, legyen az séta, futás, kerékpározás vagy akár tánc. A lényeg, hogy rendszeresen csináld. 6. Keress olyan a tevékenységeket, amelyek ellazítanak és örömöt okoznak! 💙 Ez lehet bármilyen hobbi, olvasás, zenehallgatás vagy bármi, ami segít elterelni a figyelmedet a szorongásról. 7. Tanulj meg stresszkezelési technikákat! 💙 Segítenek megküzdeni a tünetekkel és enyhítik a szorongást. Ilyen például a mélylégzés, a progresszív izomlazítás, a meditáció, a jóga vagy más relaxációs gyakorlatok. Kísérletezz ezekkel a módszerekkel, és találd meg, melyik működik a legjobban számodra!

Miért tartják a férfiak talonban a nőt?

A férfi halogat, mert nem lát tisztán, ami mögött mindig az van, hogy nem kapja meg a megfelelő segítséget ahhoz, hogy tisztán lásson. A férfi halogatása mindig a környezetéről is szól, amiben él, mindig szól az élete pillanatnyi berendezkedéséről. Ezért a legnagyobb dolog ebben a pillanatban, amit a férfi magáért tehet az, hogy megváltoztatja a kapcsolódásait, a közeget, amiben él. Pl keres egy olyan közösséget, ahol őszinte mer lenni és ahol tapasztalatok alapján segítenek neki tovább lépni. Mindenki felelős a saját életéért, a saját boldogságáért. Ha mindenki felismeri nő/férfi, hogy Ő mennyire felelős a saját életéért, saját boldogságáért, akkor elindul a változás felé. Változik a viselkedése, nyit új emberek irányába. Talonban azért tartja egy férfi a nőt, mert a nő hagyja... Miért nem megy ilyenkor a férfi a fenébe, ha már nem lép az új szerelem irányába? Az egyik ok, azért nem megy a férfi ilyenkor a fenébe, mert önző, nyilvánvalóan. Akarja azt a másik nőt, jól esik neki, hogy szereti a nő, csodálja és rajong érte. Mert pontosan tudja, hogy mivel nem boldog a jelenlegi párkapcsolatában, amint lehetősége adódik, mehet a szeretett nőhöz... A férfi sikerélményként könyveli el, hogy Ő tetszik a nőnek, képes még hatni rá, és megengedi a nő neki, hogy megtegye vele. És még a másik ok az, hogy látja a jövőjét maga előtt a másik nővel, az új szerelemmel. Pontosan tudja és látja, hogy sokkal boldogabb lenne abban a szerelemben. És vannak ilyen világos pillanatai, amikor képes felmérni az új szerelmét és hinni a közös jövőben. És ilyen világos pillanatában pontosan tudja, hogy ahhoz a jövőhöz, ami neki az útja, a talonban tartott nőre van szüksége, pont ilyen nő kell neki. A férfi ilyenkor LÁT és tapasztal egy olyan minőséget a nőben, amire neki szüksége van. És Ő erre igényt tart, ezért el nem engedné. De sajnos mint már mondtam, azért döntésképtelen ilyenkor, mert még nem tart ott a saját útján, a saját fejlődésében. Ezért szenved, ingadozik..., stb. Ha képes lenne a jövőbe nézni tisztán, akkor látná a nőben MINDIG a jövőt, de sajnos ilyenkor csak tiszta pillanataiban jut el eddig. A nő nem kishitűségből hagyja, hogy a férfi megcsinálja ezt vele, hanem azért, mert a nő sokkal tisztábban látja a férfiben a jövőt, mint fordítva. A férfi akkor fog elindulni a nő irányába, ha már összeomlott, ha már nagyon szenved. Ha szenved, akkor lebontja a félelmeit és el fog merni indulni, hogy jobban érezze magát. Igazából pontosan látja, hogy a nővel jó társai lennének egymásnak és ez bizony MINDIG IGAZ. Emiatt a férfi időt húz.., és rengeteg időt húz. Rengeteget halogat. Addig halogat, amíg ráomlik ez az egész, felismeri, hogy mennyire sz@r az élete, mennyire nem boldog. A legfontosabb a férfi életében ilyenkor az lenne, hogy lép a nő felé. De ehhez fel kell ismernie, hogy nincs tovább ideje, nem halogathat tovább. Fel kell ismernie, hogy ezzel a halogatással nyomorítja a szeretett nő életét és elcseszi a nő és a saját életét is hónapok óta. És ilyenkor fel kell mérnie a férfinek, hogy a saját boldogság útja mennyire fontos neki. Ha nem méri fel időben, akkor elveszíti a nőt és egész maradék életében bánkódni fog utána. (elveszített lehetőségek poszt) Ha a férfi csak azt nézi, hogy most nem alkalmas a nő és ezért halogat, és nem a jövőbe tekint, akkor kicsúszik belőle és benne marad a boldogtalan életében, miközben az imádott nő tovább lép. Ilyenkor mondom azt, hogy itt és most kell dönteni, nem a jövőben valamikor és billegőre tenni a szeretett nőt, hanem dönteni, hogy kell vagy nem kell, és ha nem kell, akkor elengedni, megölni a szerelmét, hogy a NŐ tovább tudjon lépni.

Önbizalomnövelő beavatkozások, melyek növelik az önbecsülésünket, kívül és belül is szebbnek érezzük magunkat tőlük.

Mi nők állandóan elégedetlenek vagyunk magunkkal, próbáljuk a fiatalságunkat megőrizni, ilyen-olyan beavatkozással... Nincs is ezzel semmi gond... Ha nem vagyunk a saját külsőnkkel megelégedve, akkor végig látogatunk a szépségszalonoktól a plasztikai sebészig mindent, hogy végül elégedetten nézhessünk tükörbe. A szépség szubjektív, de most nem botoxról szeretnék írni, és nem is arról, amikor a social média a saját önképünkre negatív hatással van. Nem értek egyet azzal, amikor valótlan, hamis dolgokat látunk igazinak, kapunk egy "szépség normatívát" amihez lassan elvárás lesz, hogy hasonlítsuk magunkat. Azzal sem értek egyet, hogy egy-egy nő azért érkezik meg a plasztikai sebészhez, mert negatív kritikát kap a párjától meg a körülötte lévőktől, mert úgy gondolom, hogy ilyen esetben mielőtt az orvoshoz rohannánk, előtte át kellene gondolni, hogy a kritika az valóban építő jellegű vagy kifejezetten bántó célzatú. Mielőtt bármilyen beavatkozást végeztetnénk (akár építő jellegű kritika miatt is) fontos feltenni magunkban a kérdést, hogy "zavar ez engem annyira, hogy kihasson az önbizalmamra?" És akkor eljutottam addig, amiről igazán szeretnék írni, hogy mennyire fontos, hogy megtörténjenek ezek a beavatkozások akkor, amikor az élet hozott számunkra olyan helyzetet, olyan változást, ami által takargatni kényszerülünk magunkat, mert már akkor sírásra görbül a szánk, ha tükörbe nézünk... Ilyenek pl a jól látható égési sérülések, a természet vicce, mikor a nőt egészen kis mellel vagy épp túl naggyal, vagy nagyon lógóval áldja meg a sors. Ebbe a kategóriába tartozik a nagy orr, az elképesztően elálló fülek, a műtéti hegek látható nyomai és még hosszasan sorolhatnám... Az ember önbizalmát nagyon le tudja törni egy ilyen jól látható sérülés. Saját példa, 2021 novemberében Covid miatt mélyaltatásos lélegeztetőgépre kerültem... Majd a könnyebb lélegeztetés érdekében gégemetszést hajtottak végre a nyakamon... Sokáig ez nem tudatosodott bennem miután felébresztettek, hogy pontosan mi is van, mert mozogni nem tudtam, tükröt nem tartottak elém, csak napi szinten többször letoltak valamit a nyakamon, amitől egy ideig fuldokoltam, majd odahajolgattak nézegetni, hogy vajon hogy is áll a gyógyulás... Meg kell vallanom, hogy abban az időben igen zavart volt az elmém is, hiszen nem igazán értettem, hogy mi történt, mikor elaltattak még előző év november volt, mikor felébresztettek meg következő év január vége... Majd mindezek után, még 10 hónap telt el kórházi kezeléssel, és amikor először láttam magam a tükörben, nem csak azzal kellett szembesülnöm, hogy a hajam borzasztó, hanem azzal is, hogy van egy nagy piros lyuk a nyakamon... Hosszú hónapok alatt szépen beforrta magát, otthagyva nekem mintegy mementóként egy jól látható csúnya heget..., ami úgy nézett ki, mintha megpróbálták volna levágni a fejem, de félúton meggondolták magukat... És akkor saját elhatározásból döntöttem a plasztikai beavatkozás mellett... Megkérdeztem pár orvos ismerősömet, hogy ugyan kit ajánlanának, és akkor derült égből villámcsapásként ajánlottak egy orvost, akit gyerekkorom óta ismerek. Felvettem vele a kapcsolatot, készséges volt és segítőkész..., majd elérkezett a műtét ideje is... Szép lett, mármint amennyire szépnek lehet nevezni egy heget, de az orvos megnyugtatott, hogy ez még sokat fog javulni a jövőben.... Azt gondolom, hogy ilyen esetben sorsfordító is lehet, hogy megtaláljuk azt a szakembert, aki átérzi a lelki fájdalmunkat és segítő kezet nyújt abban, hogy megoldást találjon nekünk arra, hogy a csekélyke önbizalmunkat visszaállítsa... És mi történt a beavatkozás után? Nem csak elégedettebb lettem a külsőmmel, hanem megnőtt az önbizalmam, ezáltal a magabiztosságom is... Az sem mellékes, hogy 32C fokban nem kell sállat viselnem, sokkal szívesebben megyek utcára és újra kedvet kaptam az öltözködéshez is... Úgyhogy a magam részéről azt gondolom, hogy igenis van az pillanat, helyzet, amikor önszántunkból műtőasztalra kell feküdni. Szerettem volna ide kitenni egy képet, de nem találtam olyat, amivel ki tudtam volna fejezni mindazt, hogy milyen fájdalmakon vagyok túl (fizikailag és lelkileg is) és mennyire hálás vagyok azért, mert az orvos megcsinálta ezt a beavatkozást.

Mitől szép a nő a férfi szemében?

A nő nem a kilóktól lesz szép a férfi szemében, még csak a ráncok hiányától sem lesz szép. A nő a magabiztosságától szép. Attól szép, hogy felszabadult tud lenni. Emlékeztek, mikor még bulizni jártunk, és azokat nőket vették a férfiak körül, akik felszabadultan tudtak táncolni? Az volt azoknak a nőknek a legvonzóbb tulajdonságuk, hogy jelen voltak. Nem megérkeztek egy helyre, hanem megjelentek. (Meglepő, de rám is igaz volt fiatalabb koromban, hogy amikor megjelentem valahol, minden szempár rám szegeződött...) Magabiztosak voltak és felszabadultan ott tudtak lenni a helyszínen... Persze számít az, hogy elegáns legyél, ne hagyd el magad, figyelj oda az étkezésedre és megjelenésedre, de nem ez a leglényegesebb. A leglényegesebb, hogy a nő, bátran, őszintén önfeledten önmaga tudjon lenni. Egyszer egy férfi barátom azt mondta, az agyon sminkelt nő, olyan mint a frissen festett pad, nem merik megérinteni, nem merik megcsókolni. Az önfeledt természetes nő, sokkal vonzóbb egy férfinek, és azt sugározza magáról, hogy elérhető, megközelíthető. A férfiak azokat a nőket merik megszólítani és adják nekik a világot tálcán, aki elérhetők, önfeledtek, őszinték és bátrak Bátran megmutatják magukat, és bátran nyitnak a férfi felé, kitárva az érzéseiket, érzelmeiket. Ha megtanul egy nő önmaga lenni, akkor ellenállhatatlan lesz. Ha mersz önmagad lenni, akkor megérkeznek hozzád azok a férfiak, akiknek vonzó vagy. Olyan férfiak is, akikre talán nem is gondolnál.

Pánikolok, segíts!

A pánikbetegség, egy alattomos, és szörnyű szorongásos betegség, mely nagyon sok tünettel rendelkezik. Nem ismertem ezt a betegséget, egészen addig, míg 2021-ben mélyaltatásos lélegeztetőgépre nem kerültem. Amíg altatásban voltam, állítólag azalatt is pánikoltam, legalábbis ezt mondták a barátaimnak az orvosok, de az én tapasztalatom akkor lett valóságos, amikor már lekerültem a gépről. Az első rohamomra már a veszprémi szubintenzíven emlékszem, amikor arra fogtam a rosszullétem, hogy csak egy kefirt adtak nekem reggelire, és éhes maradtam. (Tényleg éhes maradtam) Majd megérkezett a gyógytornász és kb mikor másodjára emelte a lábamat, akkor azt vettem észre, hogy elhomályosul előttem minden. Kiabáltam a gyógytornásznak, hogy rohanjon orvosért, mert rosszul vagyok... (Megjegyzem az akkori egyedüli segítőeszközöm a hangom volt, mert nyaktól lefelé teljesen béna voltam.) Még azt láttam homályosan, hogy szalad ki a gyógytornász nekem segítségért, majd a következő pillanatban elsötétült előttem minden. Arra keltem fel, nem sokkal később, hogy teljesen körbe állják az orvosok és az ápolók az ágyam minden irányból állt körülöttem legalább két ember, folyamatosan vették tőlem le a vért és nézték a színét... Volt amit gyors elemzésre vittek, majd rohantak az eredménnyel vissza... Tudtam, hogy jó kezekben vagyok, de azzal is tisztában voltam, hogy segítenem kell magamon. Így becsuktam a szemem és megpróbáltam felidézni magamban az egyik kedvenc meditációmat és mindenfajta segítség nélkül lufiba tettem a félelememet és felengedtem az égre... Néztem utána, majd a következő percben már a főorvos asszony hangját hallottam, hogy most már minden rendben lesz. Ezek a rohamok ismétlődtek minden kórházban, de szerencsére rengeteg pszichológusi segítséget kaptam... Kétnaponta minden kórházban odaült mellém egy pszichológus és beszélgetett velem... Veszprémben elutasító voltam. Zircen egy fiatalember minden második nap odahúzta az ágyamhoz a székét és beszélgetett velem. Nála nyíltam meg először. Sümegen a gyógytornászok és a nővérek pótolták a pszichológusi segítséget, nagyon jók voltak. Rengeteget köszönhetek a lányoknak. Nagykanizsán a Boglárka minden nap letologatott engem kerekesszékkel a rendelőjébe és légzőgyakorlatokat tanított nekem. Pesten pedig egy göndör hajú pszichológus meg a gyógytornászok, az orvosok és az ápolók is segítették a lelkibékém megtalálását. Ma már nincsenek rohamjaim, de még élénken élnek bennem azok az emlékek, amikor nagyon féltem... A pánikbetegek félnek. Ha közelében vagy egy ismerősnek, aki pánikrohammal küzd, akkor beszéltesd át a rohamon. Kérdezd meg mitől fél és erősítsd meg abban, hogy biztonságban van melletted. Ha valaki fél az autóban, akkor ülj oda mellé és segíts neki leküzdeni a félelmét azzal, hogy veled megy, azaz vezet és Te mellette ülsz, mintegy támogatólag. Lehet, hogy csak egy kilométert tudtok menni, de akkor is ez már óriási előrelépés. Dicsérd meg, hogy milyen ügyes volt. A dicséret sokat fog növelni az önbizalmán. A pánikbetegeknek fontos, hogy növeljük az önbizalmát, ezért én mindig azt szoktam mondani, hogy szépek, okosak és sikeresek. És igazi királynők, királyok... És ez egyébként így is van. Ne erőltesd bele a pánikbeteget egy félelemkeltő helyzetben. A pánikbetegek nem reagálnak túl semmit, valóban érzik a félelmet, sőt nem egyszer olyan, mintha ülne valaki a mellkasukon. A vegetatív idegrendszer túlműködése következtében létrejövő testi tüneteket valóban nagyon nehéz kordában tartani, ráadásul kiszámíthatatlan helyzetekben jönnek elő. Ne nézd le a pánikbeteget, még akkor se ha újra és újra próbál túljutni egy helyzeten. Nagyon fontos, hogy a pánikbeteg eljusson szakszerű segítséghez. Aki hozzám fordul pánikbeteg, általában többféle problémával is küzd egyszerre, egymással párhuzamosan. A magam részéről segítem az önbizalom növelését, a többi problémájával meg elirányítom olyan kollégához, aki megoldást tud vinni az életét keserítő egyéb szituációira. A pánikrohamot átélő betegnél használjunk stresszoldási technikákat, de egyiket se erőltessük. Van, amikor a szavakon és a megnyugtató jelenléten túl segíthet még a roham alatt az érintés. Oldhatja a stresszt, ha megfogjuk a beteg kezét, megöleljük, ezt sem szabad azonban erőltetni, főleg idegennel szemben nem. Viszont van, hogy a beteg kifejezetten kéri, hogy megfoghassa a kezét a segítőjének. A nem túl megerőltető mozgás szintén segíthet, ellentétben a gubbasztással. Sokszor azonban nem esik jól megmozdulni a betegnek, aki egyhelyben szokta kivárni, amíg véget ér a roham. Segíthet, ha olyan tárgyat adunk a kezébe, aminek megnyugtatja az érintése, vagy olyan helyekről beszélünk neki, amelyek ismerősek, jó érzéssel töltik el. Egyes betegeknek az is segít, ha ők maguk ismételgetnek egy megnyugtató mondatot, minthogy "most szörnyen érzem magam, de nemsokára jól leszek".

Ha választanod kell! Ha nem tudsz két nő közül választani, akkor bizonytalan vagy saját magadban is. (Poszt férfiaknak)

Ha bizonytalan vagy, akkor még nem vagy tisztában önmagaddal. Ha a szex vagy a külső miatt választ egy férfi valakit, akkor még nem képes az értékes kapcsolatra. Nagyon fontos, NE VÁLASSZ KÉT NŐT EGYSZERRE. Minden nő képes a jó szexre, ha szereti a férfit és férfi támogatja a nő felszabadulását az ágyban. Ha egy férfi a nőnek az ágyban megad minden mankót ahhoz, hogy segítse, hogy neki hogyan jó és hogyan élvezi, akkor a nő mindent meg fog neki adni válaszul, hogy a szex élvezetes és nagyon jó legyen. Ehhez meg kell nyílni a nő felé. Ha férfiként hajlandó vagy beleinvesztálni munkát egy kapcsolatba, hogy az minden téren, így szexuális téren is jó legyen, akkor az egy fantasztikusan jó kapcsolat lesz, amely az ágyban is pörögni fog. Ha készen akarod a jó szexet és a jó kapcsolatot együtt, akkor az nem érkezik meg... Ha hajlandó vagy invesztálni munkát bele, akkor viszont kialakul. Hogy hogyan válassz? Nem tudom. De a végén mindenképpen invesztálni kell! Választhatod azt a nőt, akivel fantasztikus a szex, és nem vagy boldog a kapcsolatban... Ebben az esetben nagyon-nagyon sokat kell invesztálnod az emberi oldalba bele, hogy egyáltalán fent maradjon a kapcsolat és valamilyen szinten (ideig-óráig) működőképes maradjon. Ha az a kapcsolat számodra olyan nagy értékkel bír a nő külseje vagy a szexualitás miatt, akkor tegyél bele nagyon sok munkát, hogy valameddig megmaradjon még. De én inkább azt tanácsolnám, hogy oda tedd a munkát, ahol szerelmes vagy és a nő is szerelmes beléd, ÉS LÁT TÉGED OLYANNAK, AMILYEN VALÓBAN VAGY, mert ott a kapcsolat jó lesz, és annál a nőnél szabadítsd fel a szexualitást mindkettőtök számára. Mert egy olyan kapcsolatban, ahol a nő szerelmes a férfiba, univerzumokat lehet felszabadítani, elérni a szexualitás terén is. Hogy szerintem milyen kritériumokat kellene előtérbe helyezni egy tudatos férfinek? A legjobb választás az a nő, aki téged valóban LÁT. Az a nő a legértékesebb, aki hisz benned. Hallja a zenét, amit te hallasz és lelkesít téged. Azt a nőt válaszd, aki megbecsüli benned a férfit, aki te vagy. Azt a nőt, aki lát téged, az elhiszi, hogy ez a kapcsolat együtt működni és jól működni fog, ezért mindent bele fog tenni, hogy így is legyen. Ebben az esetben napi élményed lesz, hogy jól működtök együtt, sót, egyre jobban. Ennek velejárója lesz, hogy a kapcsolat minden téren, folyamatosan fejlődni fog. Válaszd azt a nőt, aki felnéz rád, mint ember és felnéz rád, mint férfi, aki hisz benned, aki csodál és szeret téged. És nem azért néz fel rád, mert a munkahelyedet látja, a pénztárcádat vagy a genetikádat, hanem amiatt néz fel rád, amilyen ember, amilyen férfi vagy. Mert életünk nagy részét a munkánkkal töltjük, amibe egyszer bele fogunk halni. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ki az a nő, aki valóban lát minket mindezek mögött, ki az a nő, aki lelkesít akkor is, amikor nem hajtom halálba magam munkával. Ha nem tudod, hogy melyik nőt válaszd, akkor férfiként még nem nőttél fel egy igazi kapcsolatra, nem vagy még a helyeden. Mert a tudatos férfinél nem az a kérdés, hogy melyik nőt válassza, hanem az, hogy ki az aki a megújulásában mellette tud lenni. Ha ráérsz azon dilemmázni, hogy melyik nőt válaszd, akkor biztos, hogy nem vagy még a helyeden, nem vagy érett egy igazán értékes kapcsolatra. Ha egy férfi már felnőtt önmagához, akkor már nem ér rá dilemmázni, hanem azt a nőt választja, aki az újrakezdésben a legjobban tudja Őt segíteni, lelkileg a legtöbbet tudja az Ő életéhez hozzátenni... Ha egy mondattal kéne megfogalmaznom. Válaszd azt, aki igazán szeret és téged választ!

A nárcisztikus személyiségzavar jelei.

Fontos megjegyezni, hogy GYEREKEKNÉL NEM DIAGNOZTIZÁLJUK, ugyanis akkor még nem alakul ki a személyiségük. A nárcisztikus személyiségzavar olyan jellemvonásokkal és viselkedési formával jár, ami kora felnőttkortól kezdve a csodálat igényében, az empátia hiányában és nagyzásban nyilvánul meg, akár fantáziában, akár viselkedésben. A „nárcisztikus” kifejezés a görög mitológiából ered: a legenda szerint Narkisszosz belepusztult saját arcképe vízből visszatükröződő bűvöletébe. A narcisztikus személyiségű emberek imádnak magukról beszélni. A narcisztikus emberek rendkívül nagy tehetséggel adaptálódnak a különböző társas helyzetekhez, csoportokhoz, könnyen csatlakoznak egy-egy beszélgetéshez, azonban lételemük, hogy folyamatosan kitűnjenek mások közül, ezért bármiről is folyjon a társalgás, előbb-utóbb saját magukra terelik a szót. Bár a felszínen magabiztosnak és karizmatikusnak tűnnek, a narcisztikus személyek egója rendkívül törékeny: bármin könnyen megsértődnek. Szintén a narcisztikus emberek törékeny egójára jellemző, hogy nem nézik jó szemmel mások sikereit, és igyekeznek jelentéktelennek vagy érdemtelennek beállítani azokat. A nárcisztikus személyiségű ember dühe Ezek a korai tapasztalatok okozzák a "nárcisztikus szégyenérzet" kialakulását mely a "nárcisztikus düh" kiváltója, valahányszor úgy érzik, hogy nem tisztelik őket eléggé, vagy valaki viselkedése rossz fényt vet rájuk, s ezzel felszakítja a régi sebeket, majd többnyire bosszúval fordul az ellen, aki szerinte ellene a sérelmeket elkövette. Bárminemű kritikára, tiszteletlenségre túlérzékenyen, időnként dühkitöréssel reagálnak.

Férfi párkapcsolati tanácsadó kollégámmal beszélgetve, úgy döntöttünk, hogy mi nagyon jól működünk együtt. Meg tudjuk mutatni női és férfi szemmel mindazt, amire Ti kíváncsiak vagytok. Elakadtál, nem tudod hogyan tovább? Szeret vagy nem szeret? Mit akar tőled a nő/férfi Szeretnéd jobban megismerni a női és a férfi gondolkodást ugyanarról a témáról? Akkor itt a helyed, hogy velünk mindezt átbeszélhesd. Beavatunk abba, hogyan gondolkodik ugyanarról a témáról egy női és egy férfi tanácsadó. Gyere és jelentkezz egy vidám szombati programra..., ahol együtt megbeszéljük ezeket a mindenkit érintő problémákat.

Az Énidő fontosságáról...

Divatos fogalom pár éve az Énidő, de sokan nem tudják, hogy mit is jelent pontosan. Az énidő az az idő, amelyet önmagadnak szentelsz, és a lelki békét, a feltöltődést, a fejlődést, az önismeretet, vagy a pihenést szolgálja. Egy szuper párkapcsolatban is szükségünk van rá, hogy időnként magunk lehessünk. Ez akár ijesztő gondolat is sokaknak, mert félnek egyedül lenni, magukra maradni a gondolataikkal. Pedig épp az ilyen helyzetek képesek inspirálni bennünket, rávilágítani akár régóta megoldásra váró kérdések megoldásra. Mindegy, hogy egy padon ücsörög az ember, és élvezi a napsütést vagy festeni kezd, zenét hallgat, meditál, színházba megy, konditerembe vagy egy jó masszázsra – mindenki másként tud töltekezni. Az énidő lényege, hogy ilyenkor nem másokért vagyunk. Ha sikerül kiszakítani magunkat időnként a rengeteg teendőből, akkor harmóniát, lelki békességet kaphatunk cserébe. A párkapcsolati konfliktusok jó része is megelőzhető lenne, ha több idő jutna önmagunkra. Ha valaki hosszú időn át mindig csak hátrébb sorolja önmagát a fontossági listán, akkor előbb-utóbb kiég, türelmetlen lesz, feszült, fásult, és a depresszió is nagyobb valószínűséggel kopogtat nála.