Te rongyos, múlandó és egyben csodálatos élet...

Engedjetek meg így Mindenszentek és Halottak napja alkalmából nekem egy másfajta írást... Szomorú, kiégett emberek hada vesz körül minket, akiknek 8 óra munkából áll az élet... Semmi szórakozás, sokszor plusz munka, pihenés meg alig... Dolgozunk, hajtjuk a pénzt, tárgyakat veszünk, feleslegesen és eszébe sem jut senkinek, mennyi időt töltöttünk kemény munkával, megvehessük.... Hazamennek, bekapcsolják a TV-t és, elfelejtenek beszélgetni... Hol vannak már a közösen elfogyasztott vacsorák, amikor egy asztalhoz ültünk... A reggelek, amikor boldogan visszük a kávét az ágyba a kedvesünknek minden reggel és ezért vasárnap mindig ágyba hozza a reggelinket? És nem tudsz mutatni senkit, aki felébresztene, és azt mondaná, hogy rossz úton jársz, nem az a te utad, amin mész..., mert önző a világ és mindenki csak saját magával foglalkozik.. Elfelejtünk élni.. És egyszer egyedül maradsz és rájössz, hogy ezt MÁSKÉPP KELLETT VOLNA. Elpocsékoltál éveket, évtizedeket valamire, VALAKIRE, miközben elengedted azt az egyetlen dolgot és azt az egyetlen embert, aki tényleg megfogta a vállad és azt mondta... neked másfajta életet kéne élned... Halottak napja jön... Hát én nem szeretem a temetőket, ha egy módom van rá, kerülöm is... Cegléden a Halottak napja örömünnep. Sült gesztenyét, cukorkát és minden egyebet árulnak a temetők körül, és ott megszokottá válik, hogy mennek a gyerekkel a sírokhoz és közben mint egy kirakodóvásár, olyan a temetők előtt az utca... Lehet Ők csinálják jól, valami színt visznek a lehangolt és szomorú napokba emlékekbe... Elrohan mellettünk az élet, egyik pillanatról a másikra ott állhatunk, hogy ennyi volt, és nincs tovább... Nekem már többször leforgott előttem életem filmje... Van egy olyan mondás, "élj úgy, hogy ha lepereg előtted életed filmje, érdemes legyen végignézned." Nagyon igaz... Szeretek valakit, szinte gyerekkorom óta... Ő most az "életemben van" újra...Minden éjjel az Ő arcát látom magam előtt... Nagyon sokat gondolok rá, és őszintén úgy tudom szeretni, ahogy van... Egyszer valaki azt mondta nekem, "az a legnagyobb ajándék, ha megengeded, hogy szeressen téged a másik" Mennyire igaza volt... Hozzáteszem az utóbbi 22 évben voltak kisebb és nagyobb szerelmeim, elveszítettem valakit és férjhez is mentem egy másvalakihez... Volt amikor nem is gondoltam rá, el is felejtettem, hogy egyáltalán valamikor az életemben volt, de belépett... A sors, amiben ő nem hisz, kifürkészhetetlen okok miatt tolta és tolja felém folyamatosan, én pedig szeretem és minden nap küldöm neki a szeretetem... Már csak azért, mert egyszer már elveszítettem... És elveszítettem másvalakiket is. Volt akit kegyetlenül vitt el a halál mellőlem és volt, akit csak a saját hülyeségem miatt veszítettem el... És annyi más okok voltak mindig... De minden szerelem szerelem volt a maga idejében... Ez is tényleg szerelem... Egy kedves barátom nemrég azt mondta, "Nem csak a szex jelent mély érzelmeket" és valóban... Nem is találkoztunk évtizedek óta, és mégis mélyen érzek... Olyan rövid az élet. Ha most újra kezdhetném, nem szúrnám el...sokszor nem szúrnám el... Ha ad a sors egy lehetőséget nekünk, akkor féltve őrzöm és vigyázok majd rá... Ha ez lenne az utolsó napom, akkor kimondanék mindent, amit gondolok. Senkinek sem biztos a holnapja, lehet ma az utolsó lehetőségem, hogy átöleljem azt, aki igazán szeret... Ha most kellene fogalmaznom az utolsó gondolataimat, akkor azt mondanám. "Szükségem van rád, úgy ahogy vagy. Nem érdekel, hogy kockás ing meg kutya, illetve, hogy mit csinálsz, stb... Csak egyvalamit tudok biztosan. Köszönöm, hogy beléptél az életembe 22 éve és köszönöm nagyon, hogy pár hónapja újra. Nem szeretném sajnálni azt, a napot, amikor nem jutott időnk egy csókra, egy ölelésre, mert túlságosan önzőek és elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy együtt legyünk kicsit..." Sosem tudjuk mit hoz a holnap... Velem már megtörtént, hogy nem tudtam elmondani valakinek, aki igazán szeretett többet, hogy én is szerettem... SOSEM TUDHATJUK MIT HOZ A HOLNAP! EGYÁLTALÁN VAN-E, LESZ-E HOLNAP! Az elmúlt évtizedben úgy éltem, hogy kimondtam és megtettem mindent, amit szerettem volna. Nem elvárásból, hanem, mert volt időszak, amikor nem mondtam elégszer mennyire szeretek valakit. Nem voltam ott és nem mondtam... Soha többet nem beszélek koporsóhoz, fejfához... Még temetésekre sem járok amennyiben meg tudom valahogy úszni... Az élőkkel beszélek, és addig, amíg lehet... Átölelek, csókolok és szeretek, mert most még szerethetem. Mert ha nem lesz holnap, hogy elmondhassam, mennyire szeretem, megcsókolhassam, megölelhessem, akkor már hiába bánom, hogy kihagytam a lehetőséget... Gondold el Kincsem milyen volt, amikor hosszú ideig nem írtam... Megkerestél a facen, pedig nem szereted a közösségi médiákat... Évek óta figyeled, követed és szereted a gondolataimat is... Akkor képzeld el, milyen lenne, ha többet nem tudnék írni... Elveszítenél, mielőtt igazán szerethettél volna? Soha nem tudod mit hoz a holnap. Csak a ma van és én ma azt mondom, ahogy Karinthy mondaná... "fülolaj te"