Nem tudom miért írom, de ma ezek a gondolatok járnak a fejemben...

Nem tudok hazudni... Sosem tudtam, az én fejemre egyszerűen rá van írva, hogyha megpróbálkozom vele. A Viktor két éve azt mondta ne is próbálkozzak vele, mert sem leírni, sem kimondani nem tudom a hazugságot... És ez így is van... Ha valaki megkérdez tőlem valamit, gondolkodás nélkül elmondom... Ha pedig nem akarom elmondani, akkor hallgatok... Nem terelek, egyszerűen nem beszélek róla... Ilyen pl a válásom... Nem beszélek róla, jobban mondva a teljes igazságot elhallgatom... Írtam egy könyvet, kész van, kiadó is van rá, sőt előre jósolták, hogy sikeres lesz, mégis üldögélek rajta már több, mint egy éve... Pedig kész, borító is megtervezett, minden... Tegnap belegondoltam az események gyors lejátszódásába, és újra elővettem a könyvet..., megfordult a fejemben, hogy a nyers anyagot tovább küldöm valakinek..., de utána elraktam... Még nem vagyok kész rá... még mindig nem, hogy erről beszéljek... Mármint a kiadások után sajtózni, könyvbemutatókra járni és nyilatkozni... Úgyhogy újfent a "fiók mélyére" ástam... Nem gondolkodom és rágódom a múlton, eddig sem tettem, de a jövőben mégúgy sem... Élek és viszonylagosan jól élek... Vannak jó és kevésbé jó döntéseim is, de ha holnap ugyanez állna fönt, mint akkor, ugyanezt a döntést hoznám... Kevés dolgot bántam meg eddig az életemben, pedig határozottan lépem meg mindig a célomhoz vezető utat... Egyre magasabbra teszem a saját lécemet, nem korlátozom magam és a körülöttem lévőket sem... Nem birtokolni szeretek, hanem adni és kapni belőle... Ma már sosem birtokolok, sőt igazából az, hogy valaki engem "választ", mind barátnak, mind munkáltatónak, vagy szerelemnek,egyfajta szabadságot választ. Bár meglátásom szerint igazából nem mi választjuk, hanem a sors tolja oda elénk mindig a legjobbakat... És a sors pontosan tudja, hogy a jelenlegi életünkben Ő a legjobb... Jeleket küld, nekünk csak követnünk kell mindig a jeleket... Hihetetlen önfejű és makacs munkáltató vagyok, a kollégáim mégis imádnak. Nem állítok korlátokat, nem osztom az észt, stb... Mindig azt mondom a "A Jóisten mindenkinek pont annyi észt adott, amennyi neki elég, úgyhogy ne osztogassa senki, mert neki nem marad." Senkinek nem mondom, hogy ezt vagy azt így vagy úgy kell csinálni, maximum csak annyit, hogy én így csinálom..., az, hogy te követed vagy sem az én technikámat az már a te dolgod... A barátságaim, nos azok is kőbe vésettek... Egymásért a világ végére is elmegyünk... Nekem nem kell azon gondolkodnom, hogy kit hívjak föl hajnali 2-kor, hogy vontasson haza Nyíregyházáról, ha lerobbannék... Vagy ki fogja megírni a bíróságra a kifogásomat, ha a rendőrséggel problémám akadt... De nekik sem kell azon gondolkodni, hogy ki fog elsőként megmozdulni, ha baj van, és mondjuk gyűjteni kell... Nem beszélünk minden nap, sőt, viszonylag kevésszer, nem lógunk a telefonon, de ha felhívjuk egymást, akkor pont úgy beszélünk, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára... A baráti kapcsolataimban is sokszor vagyok önfejű, sőt iszonyúan hűtlen is, mert néha nem megyek egy métert sem, hogy találkozzam velük, de azt simán elvárom, hogy ők viszont jöjjenek... De a barátok csak nevetnek rajtam... Azt mondják, "rendszerint utólag legalizálom a hülyeségeimet." Stend-Up komikusnak kéne mennem, már többször kaptam ajánlatot, de én ilyenekre nem érek rá... Szerintem is jó a humorom, csak nem mindenki érti, bár aki igen, azok rendre kifekszenek tőlem... Szóval, valóban, néha a legváratlanabb helyzetekben is meg tudom nevettetni az embereket... Ami egyébként jó, a nevetés gyógyít... Írásban ez nem mindig jön le, de akik ismernek, azok ezt már nagyon jól tudják... Sokan pont ezért szeretnek... Egyszerűen, nevetve megyek mindig tovább, és ez is visz előre...