Ki érti ezt?

Nos, amikor a kisember nem megy el szavazni, akkor a baloldal a fejéhez vágja, hogy a nem szavazással az Orbán kormányt támogatja... Nem egyszerűen csak nem szavaz, mert nem tud a két szar közül választani, hanem szerintük, mert nem rájuk szavaz, a nem szavazással a jelenleg kormányon lévő társaságot támogatja... Ha DK nem megy be a parlamenti ülésekre, hetekig, hónapokig, sőt már évekig tervben van, AZ ADÓFIZETŐKTŐL FELVETT FIZETÉSÜKÉRT CSERÉBEN! Nem vesznek részt a munkában! (Egyáltalán minek vesznek föl pénzt, ha nem végeznek semmilyen munkát cserébe?) Szóval az tiltakozásnak és kivonulásnak számít a jelenlegi politikai vezetésnek... Most ki érti ezt? Akkor most a kivonulással az Orbán kormányt támogatják? Szóval logikus, HÜLYÉNEK NÉZNEK MINKET!

Újabb rém randi...ezúttal sem az enyém...

A barátnőm még az én rém randijaimat is kezdi überelni, pedig azért az enyémek is megérnek már egy könyvet... De lassan az ő randijaiból lehetne a másikat írni... Az első randija az ominózus pasassal tavaly tavasszal, húsvét körül volt... Akkor még a barátnőm érzelmileg nem tudott elhatárolódni az előző kapcsolatában szerencsétlenkedő pasitól, így amikor E, (nevezzük így a "hősünket") megsimogatta a nyakát,először elhúzódott, másodjára megint, harmadjára meg csókkal próbálkozott, a barátnőm pedig pisire hivatkozva felpattant a villamosra és hanyatt homok, fejvesztve elmenekült... Azóta is tartották a kapcsolatot, de végig ott volt a barátnőmbe, hogy tetszik neki E és szívesen venné a közeledését... Azért nem ment komoly kapcsolatba bele, mert meg akarta tudni, milyen férfi is E... Na tegnap sikerült... A pasas miután levetkőzött, kiderült, hogy már nem olyan vonzó, mint ruhában... Nem ott dudorodott, ahol kéne... Sőt, ott, ahol valóban kéne, ott egyáltalán... E-nek nem sikerült felállni... Jó ideig nem... Aztán mire mégis, addigra már a barátnőm unta meg... Szó szerint unatkozott az ágyban a pasas mellett... Majd reggel kétségbe esve meséli a klotyóról, eltöltött ugyanis egy kis időt ott azon töprengve mi a francot csináljon, miközben a pasas épp a reggeli készítésével volt elfoglalva... Közben lefotózta nekem a klotyópapír tartót, meg a WC papírt... Amitől én helyből dobtam egy seggest a barátnőm kanapéjáról a földre... Ennek a pasasnak még a klotyópapír tartója meg a WC papírja is egyedi... Ezzel törli a seggét? - kérdeztem döbbenten... Aha, ezek szerint. -mondta a barátnőm... Akkor menekülj! Ez kurvára nem normális.-közöltem vele... Na, most már megreggelizek, ha már ott vesződött vele.-mondta. -de legalább arra jó volt ez a találkozás, hogy végleg kiábránduljak belőle... Valóban, arra mindenképp jó volt. :D :D :D

Farkasok...

Nem az enyém az írás. Igazából nem tudom ki a szerzője, de tökéletesen jó a megállapítás, ezért megosztom veletek... Főleg azért, mert ma szokásomtól ellentétben politikai nyilvános vitába bonyolódtam...

"Az első három a leggyengébb és a legbetegebb farkas. Ők adják a falka ritmusát. Ha fordítva lenne, ők elvesznének egy esetleges támadás esetén. Ők elöl mennek, létrehozzák az ösvényt, így a hátsók energiát spórolnak. Őket követi 5 erős farkas, ők az élcsapat, középen a falka vagyona, 11 nőstény, aztán még 5 farkas, a végén. Az utolsó, aki szinte elszigetelve mögöttük lépked, a falkavezér, aki az egész falkát láthatja, hogy vezesse, szervezze azt és a szükséges parancsokat kiadja. Ennyi, a farkasok mindenfajta elméleti tudás vagy tanulás nélkül pontosan megmutatják, hogyan működik egy jól szervezett társadalom, ahol a gyengéket támogatják az erősebbek és védik azokat, akik védelemre szorulnak."

Visszatérve a kettővel ezelőtti bejegyzéshez

Ma ilyen reggelit kaptam... :) Még egy ketogénesnek is lehet valami különlegeset összehozni.... Úgyhogy csak hajrá. Találékonyság és szeretet kell hozzá... :) Hozzáteszem, ezt a paradicsomot sosem tudtam hogy csinálják, de most megtudtam a titkát... :)

Emlékszem Rád...

Emlékszem az első találkozásunkra az első közösen töltött bulinkra... Arra, hogy fáztam éjjel hazamenni, és oda adtad a pulcsid... Még a haverjaid is mondták, hogy sosem látod többé, de te valamiért megbíztál bennem, hogy másnap ott leszek a randin.. Ma is látom magam előtt az arcod messziről, ahogy morogtál, miközben én egy órát késtem a randiról. "Hol a fenében van már ez a lány" De amikor odaértem csak a fülig érő mosolyt kaptam a késésért cserébe... Emlékszem a versekre, amiket nekem írtál. Arra is, hogy a barátaim nem bírtak az elején és sokat kellett dolgoznod, hogy elfogadjanak... A falra ragasztott postit-okra az idézetekkel. A rengeteg bulira, amin együtt voltunk... A hatalmas rózsa kosárra, amit tőled kaptam... Emlékszem a forró csókokra, a hideg éjszakákon. A közös nyaralásokra, telelésekre... Az ölelésre, ami mindig készen állt, hogy megvigasztaljon. Emlékszem a nevetésedre, arra, hogy képes voltál bármikor bárhol felborítani és gurulni velem a fűben. Szó szerint levettél a lábamról... Emlékszem a szerenádra, amit nekem adtál... Arra is, hogy majdnem felgyújtottad a teraszt közben. A közös vásárlásainkra, amikor leguggoltál, hogy féltékenyen ellenőrizd, hogy nem látszik-e a bugyim a ruha alól. Emlékeszem a közös sírásainkra. Emlékszem a szívedre, ami ugyanolyan jó és kedves volt, mint az enyém... A sétákra... amik éjszakába menően tartottak. A soha véget nem érő beszélgetéseinkre, hogy mindig tudtunk mit mondani egymásnak. Mindig volt, amire kíváncsiak voltunk... Hogy folyamatosan beszélgettünk, ismertük és szerettük egymás gondolatait is. Ki tudtuk egészíteni egymás mondatait is, sőt néha elég volt egy fél szó is, hogy tudjuk mit szeretnénk... Arra is emlékszem, hogy azért volt foglalt a vonal, mert egyszerre hívtuk egymást... Hogy sosem hallgattál... Tudtad, hogy nem bírom a hallgatást és fizikailag is mindig megvisel, ezért sosem büntettél hallgatással vagy csönddel... Őszinteségre tanítottál, és arra, hogy mindig mutassuk ki az érzéseinket. Emlékszem Rád. Amikor egymás hátának dőlve olvastunk... Emlékszem a közösen eltöltött hosszú évekre, amikor összetartoztunk... És emlékszem az utolsó telefonbeszélgetésünkre, minden mondatod a fülemben cseng most is.. Emlékszem az utolsó mondatodra, amit nekem üzentél, mert már személyesen nem tudtad elmondani... Emlékszem rád...létezik igaz szerelem, az ember többször is megtalálhatja, ha nyitott szemmel jár. Igaz szerelemmel gondolok Rád mindörökké...

Néhány kreatív ötlet nem túl találékony férfiaknak...

Szóval, ezeket a reggeliket én kaptam...nem is olyan rég... Nem egy bonyolult egyiknek sem a kivitelezése, mégis, ha csak egyszer-egyszer történik ilyen, akkor is aznap biztos, jobban indul a szeretett nőnek a napja... Nekem legalábbis mindig mosolyt csalt már kora reggel az arcomra egy ilyen gesztus... Úgyhogy csak ügyesen... A kivitelezés nagyon egyszerű és nem kell hozzá nagy kreativitás meg ügyesség.Ja, egy ideje már nem eszek szénhidrátot, úgyhogy nálam most már ennél ügyesebbnek kell lenni...

Te rongyos, múlandó és egyben csodálatos élet...

Engedjetek meg így Mindenszentek és Halottak napja alkalmából nekem egy másfajta írást... Szomorú, kiégett emberek hada vesz körül minket, akiknek 8 óra munkából áll az élet... Semmi szórakozás, sokszor plusz munka, pihenés meg alig... Dolgozunk, hajtjuk a pénzt, tárgyakat veszünk, feleslegesen és eszébe sem jut senkinek, mennyi időt töltöttünk kemény munkával, megvehessük.... Hazamennek, bekapcsolják a TV-t és, elfelejtenek beszélgetni... Hol vannak már a közösen elfogyasztott vacsorák, amikor egy asztalhoz ültünk... A reggelek, amikor boldogan visszük a kávét az ágyba a kedvesünknek minden reggel és ezért vasárnap mindig ágyba hozza a reggelinket? És nem tudsz mutatni senkit, aki felébresztene, és azt mondaná, hogy rossz úton jársz, nem az a te utad, amin mész..., mert önző a világ és mindenki csak saját magával foglalkozik.. Elfelejtünk élni.. És egyszer egyedül maradsz és rájössz, hogy ezt MÁSKÉPP KELLETT VOLNA. Elpocsékoltál éveket, évtizedeket valamire, VALAKIRE, miközben elengedted azt az egyetlen dolgot és azt az egyetlen embert, aki tényleg megfogta a vállad és azt mondta... neked másfajta életet kéne élned... Halottak napja jön... Hát én nem szeretem a temetőket, ha egy módom van rá, kerülöm is... Cegléden a Halottak napja örömünnep. Sült gesztenyét, cukorkát és minden egyebet árulnak a temetők körül, és ott megszokottá válik, hogy mennek a gyerekkel a sírokhoz és közben mint egy kirakodóvásár, olyan a temetők előtt az utca... Lehet Ők csinálják jól, valami színt visznek a lehangolt és szomorú napokba emlékekbe... Elrohan mellettünk az élet, egyik pillanatról a másikra ott állhatunk, hogy ennyi volt, és nincs tovább... Nekem már többször leforgott előttem életem filmje... Van egy olyan mondás, "élj úgy, hogy ha lepereg előtted életed filmje, érdemes legyen végignézned." Nagyon igaz... Szeretek valakit, szinte gyerekkorom óta... Ő most az "életemben van" újra...Minden éjjel az Ő arcát látom magam előtt... Nagyon sokat gondolok rá, és őszintén úgy tudom szeretni, ahogy van... Egyszer valaki azt mondta nekem, "az a legnagyobb ajándék, ha megengeded, hogy szeressen téged a másik" Mennyire igaza volt... Hozzáteszem az utóbbi 22 évben voltak kisebb és nagyobb szerelmeim, elveszítettem valakit és férjhez is mentem egy másvalakihez... Volt amikor nem is gondoltam rá, el is felejtettem, hogy egyáltalán valamikor az életemben volt, de belépett... A sors, amiben ő nem hisz, kifürkészhetetlen okok miatt tolta és tolja felém folyamatosan, én pedig szeretem és minden nap küldöm neki a szeretetem... Már csak azért, mert egyszer már elveszítettem... És elveszítettem másvalakiket is. Volt akit kegyetlenül vitt el a halál mellőlem és volt, akit csak a saját hülyeségem miatt veszítettem el... És annyi más okok voltak mindig... De minden szerelem szerelem volt a maga idejében... Ez is tényleg szerelem... Egy kedves barátom nemrég azt mondta, "Nem csak a szex jelent mély érzelmeket" és valóban... Nem is találkoztunk évtizedek óta, és mégis mélyen érzek... Olyan rövid az élet. Ha most újra kezdhetném, nem szúrnám el...sokszor nem szúrnám el... Ha ad a sors egy lehetőséget nekünk, akkor féltve őrzöm és vigyázok majd rá... Ha ez lenne az utolsó napom, akkor kimondanék mindent, amit gondolok. Senkinek sem biztos a holnapja, lehet ma az utolsó lehetőségem, hogy átöleljem azt, aki igazán szeret... Ha most kellene fogalmaznom az utolsó gondolataimat, akkor azt mondanám. "Szükségem van rád, úgy ahogy vagy. Nem érdekel, hogy kockás ing meg kutya, illetve, hogy mit csinálsz, stb... Csak egyvalamit tudok biztosan. Köszönöm, hogy beléptél az életembe 22 éve és köszönöm nagyon, hogy pár hónapja újra. Nem szeretném sajnálni azt, a napot, amikor nem jutott időnk egy csókra, egy ölelésre, mert túlságosan önzőek és elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy együtt legyünk kicsit..." Sosem tudjuk mit hoz a holnap... Velem már megtörtént, hogy nem tudtam elmondani valakinek, aki igazán szeretett többet, hogy én is szerettem... SOSEM TUDHATJUK MIT HOZ A HOLNAP! EGYÁLTALÁN VAN-E, LESZ-E HOLNAP! Az elmúlt évtizedben úgy éltem, hogy kimondtam és megtettem mindent, amit szerettem volna. Nem elvárásból, hanem, mert volt időszak, amikor nem mondtam elégszer mennyire szeretek valakit. Nem voltam ott és nem mondtam... Soha többet nem beszélek koporsóhoz, fejfához... Még temetésekre sem járok amennyiben meg tudom valahogy úszni... Az élőkkel beszélek, és addig, amíg lehet... Átölelek, csókolok és szeretek, mert most még szerethetem. Mert ha nem lesz holnap, hogy elmondhassam, mennyire szeretem, megcsókolhassam, megölelhessem, akkor már hiába bánom, hogy kihagytam a lehetőséget... Gondold el Kincsem milyen volt, amikor hosszú ideig nem írtam... Megkerestél a facen, pedig nem szereted a közösségi médiákat... Évek óta figyeled, követed és szereted a gondolataimat is... Akkor képzeld el, milyen lenne, ha többet nem tudnék írni... Elveszítenél, mielőtt igazán szerethettél volna? Soha nem tudod mit hoz a holnap. Csak a ma van és én ma azt mondom, ahogy Karinthy mondaná... "fülolaj te"

"Szeretem"mikor bírálják a vezetési technikámat...

Optikus szomszédom, ma gereblye keresgélés közben megjegyezte... -Most lett gyűrűzve a motorod, finomabban menjél már vele. -Finoman megyek-mondom neki. Itt tátva maradt a szája néhány másodpercig, majd közölte... -Ez finom? Hát a fél város füstben van, miután te elindulsz. :D :D :D -Ja, víz és olaj van még a kipufogóban.-védekezek... -A nagy fenét, teljes gázzal indítasz, látom és hallom..., ott tömködöm a bolt ajtaját, hogy ne jöjjön be a füst.-mondja. -Hát valahogy csak el kell indulni-vigyorgok. :D :D -Hát több kuplungot és kevesebb gázt adjál neki... Basszus, hát hogy a picsába, emelkedőről indítok mindig...

A következő beszélgetésem zajlott egy hölggyel...már aludnom kéne, de fent tartott...

Szóval az előző posztomat kitettem a Komádi oldalon is egy cikkel együtt... Már csak azért, mert egyébként most van ott egy börtönpályázat, amit elnyert a város... És mivel a fogvatartottak egészségét nem veszélyeztethetik, így most némileg kérdésessé vált, hogy lehet le kell mondaniuk ilyen "nagyszabású beruházásról, mint a börtön... Ami egyébként szerintem nem is baj, mert nem a lakókkal lenne ott a gond, mert azok őrizetesek, hanem inkább a hozzájuk látogató rokonsággal... :D :D :D Ezt már egyébként anno többször kifejtettem a városi oldalon... Na és akkor a következő beszélgetésem zajlott a poszt alatt... Ja, és ez a hölgy nem az unokasógornőm... :D :D :D :D Szóval még mindig ugyanazt mondom, ezek az emberek eljárnak ám szavazni!!! Mária P P: (továbbiakban Ő) Érdekes hogy épp akkor kerül ez a téma elő,amikor egy olyan lehetősége nyílik a Városnak és lakóinak a Börtön épülésével,ami több éve nem volt.Végre motiváltak az emberek,a fiatalok,szeretnének bejutni munkát kapni ITT MARADNI és akkor van egy réteg aki ,leszarja az embereket ,csak a politikát és a pártot látja és megpróbálja ujra elvenni a reményt! Mint ahogy bevásárló központ,konzervgyár és sokminden más is lehetett volna de azt is megfúrták!!! Undorító!!!! :D :D Én: Kedves Mária. Nyilván nem így van és nyilván Komádiban azért infrastruktúra szempontjából sem ideális egy bevásárlóközpont... A börtönről, meg annyit, hogy bizony, ahhoz, hogy oda bekerüljön az ember, nagyon sok követelménynek kell megfelelni, mint pszichikai, mint tanulmányi szempontból. A kiszolgálószemélyzetnek is nagyon sok követelményeknek kell megfelelni, nem elég az, hogy valaki Komádi lakos.... Megjegyzem, több ember tudnának összegyűjteni a városból lakónak, mint amennyi ott tudna dolgozni... :) :D :D Ő:Képzeld kedves Ágnes,hogy tisztában vagyok vele de hidd el nem csak hülye és cigány emberek élnek Komádiban.Na az ilyenek mint te vannak sokan itt is.Befásult buta ember akinek jo minden ugy ahogy van meg "oh úgy sem lesz jobb minek erőlködni" Te meg aztán tudod mi jó Komádinak! Na én nem szoktam vitázni ilyen negatív és rosszindulatú személyekkel ugyhogy részemről Ennyi!!! :D :D Én: Hát eszerint nem én vagyok annyira buta, mert 1, nem kezdek el személyeskedni. 2, mielőtt kinyitom a számat utána nézek a törvényeknek és törvényi KÖTELEZETTSÉGEKNEK. Nem csak osztom az észt. Ha te is utána néztél volna, akkor nyilvánvalóan kiderült volna számodra, hogy munkalehetőség szempontjából a börtön Komádiaknak nem jelent előrelépést. Sőt annak is, hogy ezt már anno leírták a városi elöljárók is, hogy bizony nagyon kis létszámban kerülnének be helyi lakosok a dolgozók közé, függetlenül a faji (egyedül csak te emlegettél faji megkülönböztetést) megkülönböztetéstől... :D :D Ő: Te nyilván mindent tudsz ,biztosan itt töltöd a mindennapjaid! Nem mindíg az az okosabb aki törvények és paragrafusok mögé akar bújni kedves Ágnes!! A józan paraszt ész sokszor többet ér pár diplománál.Ezért én a józan paraszt eszemmel nem fogok vitába bonyolódni! Van kicsiny Városunkban most is olyan " bevándorló" aki idepottyant és neki jár a legtöbbet a szája.Az utolsó mondatod volt a megkülönböztető miszerint a helyiekből több lakó lenne mint dolgozó,nem az hogy én nyíltan kíírtam a cigány szót.Jó éjt!!! :D :D Én: A józan paraszti eszéért még senkit nem vesznek fel börtönbe meg fegyveres testületbe dolgozni! Komoly iskolai végzettség, fizikai és pszichikai alkalmasság kell hozzá! Ha hisztizik attól még nem lesz alkalmasabb a feladatkör betöltésére...

Tiszta X akták... :D :D :D

Most már sorozatban olvasom itt a cikkeket, hogy a nagyszülői kisvárosomban, Komádiban, az országosnál sokkal nagyobb a rákos megbetegedés, elhalálozás... Felröppentek különböző teóriák, hogy esetleg a TV torony, vagy az köztudottan arzénos ivóvíz az oka... Felkapta ezt a történetet a RTL-klub is állítólag, (nem tudom, jó ideje nem nézek TV-t) Szóval mára már egyre jobban szűkül a kör, és most olvastam, hogy már a régi szeméttelep és mellette lévő mocsaras lenne a bűnös, amit azóta felszámoltak... Sőt, már valami nem hivatalos statisztika szerint kimutatták, hogy Kiserdő soron élők a legjobban veszélyeztetettebbek. Ott minden második házban halnak meg az emberek rákban... Na, most itt kéne lennie nekem egy " na hála istennek" megjegyzésnek... Ugyanis az "új" unokasógornőm onnan származik,ott nőtt föl, annak is a végén, a szeméttelephez legközelebb... De nincs bennem ilyen rosszindulat, én ugyanis szeretem az unokasógornőmet, még ha ő nem is tud róla... Olyan egyszerű, mint a faék és mellette egy házi-csirke simán elmehetne atomfizikusnak... :D :D :D De én valahogy bírom, hát ki nem szereti az egyszerű embereket?... Igaz nem beszéltünk már vagy két éve (azok a beszélgetéseink amúgy is arról szóltak, hogy én mondtam valamit, ő meg nem is értette) és úgy megyek el a házuk mellett, a másik unokatesómhoz,aki szemben lakik, mintha ott sem lennének, de megvallom, vannak olyan esetek, amikor lehet valakit messziről is szeretni... Lehetőleg minél messzebbről..., esetében nagyon messziről.... Szóval visszatérve a témához, én minden nyaramon gyerekkoromban, amit ott töltöttem, tele voltam kiütésekkel. Olyan pöttyös voltam mindig, hogy a pöttyös labda az semmi nem volt hozzám képest. A doki, aki mindig adott egy csomó kenceficét, ami általában nem használt, azt mondta, hogy a víztől lehet.. Hát nem tudom, pár éve már nincs rajtam, amikor hazamegyek... Nem mondom, hogy a szeméthegy bezárása óta, de tényleg eltűntek a folyamatos vakarózások otthon... A múltkor felvetettem ezt a Komádi csoportban és többen ugyanezt élték át gyerekként... Mindenesetre felettébb gyanús,... nem?

A tehéncsorda...

Pár éve volt, valamiért vonattal meg busszal mentem haza Komádiba... a nagyszülői kisvárosba... Még az indulás előtt megnéztem az útvonalban, hogy milyen módon jutok haza, és egy délután 5-ös buszt néztem ki magamnak Berettyóújfaluból... Ugyan nem értettem, hogy ez a busz miért megy egy órát három falut, de gondoltam ráérek... Nos,Körösújfalunál megállt és csak mentek mentek a tehenek komótosan hazafelé a busz előtt... Ilyet én gyerekkorom óta nem láttam, a többi utasnak ez megszokott volt, mert türelmesen üldögéltek, de nekem nem... Ott visítoztam és rohangáltam a buszon... "Hát nem hiszem el.... Tehenek, hát ezért nem megyünk! Nem hiszem el, megvárjuk, míg elvonulnak... Tehenek basszus! Mintha Indiában lennénk, ahol szentnek számítanak... A buszon röhögött mindenki... 1.mert felismertek 2.mert látták, hogy nekem ez annyira új. De én tudomást sem vettem róluk, meg észre sem vettem, számomra akkora újdonsággal hatott ez... Na, én leszálltam a piacnál, majd hazahúztam a gurulós bőröndömet... Addigra a nagynéném már tudta, hogy rajta voltam a buszon... Mert hazafelé volt, aki beszaladt hozzá, hogy elmondja a sztorit... "A lány visított a tehenek miatt a buszon."

Segít haragudni...

Most hallottam ezt a kifejezést, és mellé egy történetet az egyik tanítványomtól... Maga a történet annyira szép, hogy elmesélem nektek is... A történet főszereplője a tanítványom és a párja, aki azóta elment már... Szóval a férfi egy 30 éves házasságban élt együtt valakivel egy Dunántúli faluban, akivel a házasságuk látszatra, kívülállóként működő, normális kapcsolat volt... (Szülők által támogatott párkapcsolat volt) Belül persze nem volt tökéletes, de ez kifelé nem mutatkozott... A férfi vett magának egy kötelet, hogy majd kimegy az erdőbe és felakasztja magát, de bár nem volt vallásos, arra kérte Istent vagy valakit, hogy addig ne engedje meghalni, amíg meg nem tapasztalja a teljes boldogságot. És akkor találkozott a tanítványommal... És 12 évet éltek boldogságban, szerelemben úgy együtt, hogy a tanítványom királylányként érezte magát a 12 év alatt. A férfi a tenyerén hordozta, nagyon-nagyon szerette... A faluban, ahová mindketten tartoztak persze sokan elfordultak tőlük. Mert ugye a feleség azt mondta, hogy "ez a nő tette tönkre a házasságukat, stb." Sosem látta be, hogy egy házasság, ha tökéletesen működik és tényleg annyira szerették volna egymást, akkor gondolatban sem jött volna be a harmadik... Ma a férfi már nem él, a tanítványom pedig még ma is őrzi az emlékét mindannak a csodának, amit 12 év alatt átélhettek megélhettek. Visszaköltözött abba a kis faluba, ahol egymásra találtak és még most is van, aki megszólja, hogy annak idején elcsábította a férfit... Erre mondta a másik tanítványom, hogy ezek az emberek, akik megszólják, segítenek haragudni... Én pedig azt mondom, húzd ki magad, mosolyogj és menj tovább..., ugyanis ezek mind irigységből fakadó rosszindulatú megjegyzések. Volt 12 nagyon jó évetek, ami mellett minden más, még a férfi 30 év házassága is eltörpült... Ez a 12 év megért mindent... Minden áldozatot, mindent. Mert valakinek egy év sem jut, sőt emberek élik le az életüket középszerű kapcsolatban, miközben amellett, aki igazán számít, elmennek... Volt, nemrég egy cikk, megosztottam... Abban volt benne, hogy "integetünk a kifutó hajónak" Nos igen, pedig azon a hajón rajta kellene lennünk.... Úgyhogy a tegnapi napra visszatérve... Ne segítsetek haragudni, mert én sem haragszom... Hagyom Őt integetni annak a hajónak, amin én rajta vagyok....

Basszus, baszki, baszki, baszki...

Rakom föl a csoportokba a hirdetéseket, amikor a következő posztot olvastam egy hölgytől... "Munkátkeresek. Van éressétgim is." Kb idáig jutottam, amikor elkezdtem sírni... Szegény magyartanár, aki ezt tanította, tuti beásta magát három méter mélyre, ha ezt meglátta. Tökmindegy, hogy van vagy nincs érettségije, ezt a nőt nem venném föl, ha fizetnének nekem utána, akkor sem. Sírok mindjárt. Hát nem egy évig tanultunk magyarul. Gyorsan visszanéztem a hozzászólásokat, milyen ajánlatokat kapott... Gondolom nem meglepő, hogy semmilyent. Felajánlottam neki egy nyelvtankönyvet, meg esetleg szívesen megmutatnám neki, hogy a helyesírás ellenőrzőt miképpen tudja bekapcsolni... Jaj Istenem, és akkor csodálkozunk, hogy itt tart a világ... Szóval a hölgy nyilvánvalóan, ha így nem tud írni, akkor valószínűleg az olvasással is gondjai vannak... A szövegértéssel meg minden egyébbel még inkább... És akkor az előző poszthoz visszatérve.... EZEK AZ EMBEREK ELJÁRNAK ÁM SZAVAZNI!

Minden generációnak meg van a saját szabadságharca....

10 évvel ezelőtt, a Tv-ben elhangzott Gyurcsány Öszödi beszéde... Álltam és döbbenten hallgattam, mindazt a szart, amit össze hordott... Fél perc és csörgött a telefonom! Ne menj sehova.-mondtátok,- fél óra múlva nálad találkozunk. Álltam a kezemben a telefonnal és tudtam, hogy jönnek a barátok és megyünk a Kossuth térre... Nem szerveztem, én csak álltam és tudtam, hogy értem jöttök... Percenként csörgött a telefonom, egyre többen jeleztétek, hogy elindultatok hozzám és az én lakásom lesz a gyülekező helyünk... Közben Laci is telefonált... Mit csinálsz?-érdeklődött... Angeléket várom, megyünk a Kossuth térre, nem hallottad az Öszödi beszédet?-kérdeztem. Kaját vigyek?-érdeklődött. Nem,szerintem nem fognak enni, igyekezz-mondtam,-vagy itthon hagyunk... Szinte egyszerre futottatok be..., ott öleltük egymást a körfolyosón, emlékeztek? A gyomrom görcsben volt, nem tudtam mire készültök, de azt tudtam, hogy valahogy ott vagyok a közepében... Szereztetek mindent útközben, Molinót, táblákat, vastag nemzeti szalagot, zászlót, és már indultunk is... Elindultunk, nem is tudom hogy keveredtünk a körútra, de ott voltunk a tömegben, fogtuk egymás kezét és kiabáltunk... Így jutottunk a Kossuth térre. A Kossuth téren elég elől álltunk, a Parlamentet kordon védte, mögötte rendőr sorfal... Bogi ordít nekem a másik oldalról (akkor még rendőr volt és nem polgármester)...-Mit csinálsz itt? Azonnal menj haza, veszélyes!-még közelebb is jött, hogy nyomatékosítsa! Jött a kordon mögött utánam. Néztem a Bogival szembe, és tudtam, hogy basszus, legszívesebben hazarángatna... Közben hallottuk milyen események zajlottak a rádiónál... Menjünk a rádióhoz, hangzott el valakitől... Baj lesz... éreztem, de ti csak vittetek magatokkal. Mire oda értünk már gyakorlatilag szét volt verve a környék... A rendőrök elkezdték oszlatni a tömeget, gumilövedék, vízágyú, füstgránát. Fuldokolva nyeltük a füstöt, és teljesen eláztunk... Félelmetes volt és ez hetekig folytatódott... Ma már mindenki az akkori zavargásról, vandalizmusról, pusztításról beszél, de senki nem beszél arról mi váltotta ki azokat az eseményeket... Tegnap a DK-sok hívtak, hogy ma menjek tüntetni... Sokszor, sokféleképpen elmondtam már, hogy egy párt politikai nézete felé nem fogok voksot tenni. De az biztos, hogy Gyurcsánynak soha az életben nem fogok megmozdulni. Az az ember örökre leszerepelt előttem. Már említettem, az a szomorú, hogy Magyarországon csak egy olyan ember van, aki képes összefogni az országot, és ami még szomorúbb, hogy ez Orbán Viktor... És ami még ennél is megrázóbb, hogy a baloldalon egy ilyen sincs!

Október 23...

Nos, elfelejtettem, hogy holnap október 23.-a, úgyhogy az utolsó pillanatban most rohantam el vásárolni... Tavaly némileg emlékezetesre sikerült az az "ünnep" Bár megjegyzem, hogy mi sosem ünnepelünk, mi minden ünnepen dolgozunk. Holnap is csoportok lesznek mindenhol... Szóval tavaly október 23, éppen Balatonalmádiból tartottam hazafelé, amikor is, még Várpalota előtt elszállt a fékem. Jöttem 90-el, közeledett a Várpalota tábla, a lámpás kereszteződés, és hiába nyomtam lefelé fékpedált, meg sem mozdult. A szívem a torkomban dobogott, a lámpa piros volt, álltak előtte..., lejtőről hajtottam lefelé. Pillanatok alatt leforgott előttem életem filmje... Közben könyörögtem odafönt valakinek, hogy basszus, váltson már zöldre, induljanak el, vagy becsapódok... És elindultak, ahogy közeledtem a lámpához úgy tűntek el előlem az autók. Tekertem jobbra a kormányt, kitettem az útpadkára a jobboldali kereket, és próbáltam leállni. Lassítottam, de ne állt meg. Betekertem a Tesco előtt a garázsokhoz és úgy voltam vele,majd valahogy az út végéig megáll... Így is lett... Próbáltam autószerelőt találni, elsőre nem sikerült. Közben Balázst is hívtam Győrben, hogy segítsen, mert bajban vagyok. A telefonom lemerül, nem tudom feltenni töltőre, úgyhogy keressen. Közben érkezett egy férfi a garázsokhoz. Neki is elpanaszoltam mi a helyzet és ilyen sárga tudakozós kis könyvből találtunk egy szerelőt, aki kijött... Látatlanban közölte, hogy főfékhenger lesz, de aznap már nem tudja megnézni, csak másnap... Jó, Oké, adtam meg magam, vigyen egy szállodába, ott megalszom és megvárom... Ekkor ismerkedtem meg az akt képeket küldözgetős recepcióssal, de az már egy régebbi történet, és valamikor már elmeséltem. :D :D :D Szóval elvontatta a kocsim, majd mondta másnap hívjam délután, addig megnézi. Ehelyett egész nap csavargott és nem nézte meg. Hívtam délután, közölte menjek haza, mert főfékhenger lesz, és majd szól, ha kész van. Nos, el is indultam, elmentem a vonathoz, de azért fölhívtam az otthoni szerelőmet és mondtam neki, hogy mi a helyzet. Nos, utóbbi majdnem leharapta telefonon keresztül a fejemet. Azt mondta menjek vissza a kocsimért, közöljem a szerelővel, hogy a főfékhenger két hete lett kicserélve. Nem tudom lenyomni a pedált? Akkor kiesett a rudacska. Tegye vissza a rudacskát, a sasszeget meg a csapszeget és valamivel ékelje ki, hogy ne essen ki, míg hazaérek, és majd a többit ő megoldja. 10 perces munka. Na, hívom ezt a várpalotai "zsenit" és mondom neki, hogy mit mondtak nekem otthon. Teljesen kiakadt, hogy nehogy már kioktassa valaki 200 kilométerről. De azért megnézte. 10 perc múlva hív, és közölte, hogy valóban az volt a hibája, és mehetek érte. (Mindezt 35000 Ft-ért) Na, elmentem érte, és elindultam. Olyan szuperül összerakta, hogy Székesfehérváron újfent kiesett... Mikor elmondtam az otthoni szerelőmnek, fújtatott, azt mondta, hívjam vissza és fenyegessem meg, hogy feljelentem. Na, hívtam ezt a kóklert, erre közölte, hogy 50.000-ért hazavontatja, és oldja meg a szerelőm otthon... Na, a benzinkúton sikerült találnom egy helyes férfit, aki körbevitt a városon, hogy találjak egy szerelőt, aki szombat délután kijön nekem és helyben megcsinálja. Találtunk is egyet. Sötétben tök egyedül egy órát dolgozott rajta, nem is találta meg a sasszeget vagy mit, úgyhogy meg is mondta a várpalotai kókler vissza sem tette... Azt mondta, első utam hazavezessen a szerelőmhöz. Haza is mentem, másnap a szerelőm 10 perc alatt visszatette úgy, hogy azóta semmi gondom vele. És megígérte, hogy nem is lesz.

Ezt a bejegyzést NEKED írom, Kistarcsára...vagy hova...

Szóval, csak, hogy lásd mennyire túljutottam azon, hogy végig veszekedtünk, egész nap... Hogy eljutottunk odáig, hogy gyakorlatilag eldurvultunk... Nyilvánvalóan nem jó ez így, és az sem, hogy ennyi idő után ilyeneket vágunk egymás fejéhez, főleg az elmúlt másfél hónap után... Sem neked, sem nekem nem jó és még rosszul is érezzük magunkat emiatt, én legalábbis biztos... Bár szerintem te is... Nem mondom azt, hogy nem volt valóságalapja, mindannak, amit leírtam, hiszen hazudnék, és nyilván emlékszel, hogy nem tudok hazudni... Inkább azt mondom, hogy nagyon durván vágtam a fejedhez az igazságot... És alapvetően a fejedhez sem kellett volna vágnom... Meg nyilván van ennek egy jóval szebb módja is, ami nem ilyen közönséges... És mindez még akkor sem vigasztal, ha egyébként te kb ilyen reakciót vártál tőlem... (Azért az utóbbi már téged is meglephetett) Nem mondom, hogy ez nem én vagyok, mert nyilván ez is bennem van, ahogy az állandó és folyamatos segítség nyújtás, mint ahogy az is, hogy akit egyszer megszeretek azt mindig szeretni fogom... Egyébként pedig mindig ez jár a fejemben, ha bánatosa vagyok...

És mindezek mellé mosolyogni, a lényeg, hogy sose lássák ha sírok... Nos, akkor a mai történet... Kész a kocsim, úgyhogy ma elhoztam a szerelőtől... Kint hagytam az utcán, mert úgy voltam vele, még úgyis kell mennem pár helyre... Szóval esik az eső. Így kocsival mentem a közeli boltba. Már nem voltam mérges, de még nem tudtam elengedni a délutáni veszekedésünket, így a gondolatimba merültem. Bevásároltam, majd hazasétáltam... Itthon vettem észre, hogy a bolt előtt a parkolóban hagytam a kocsimat. :D :D :D

A teregetés...

Egész nyáron az Optikust szívattam a teregetési módszerei miatt... A teregetési módszerei annyira egyedülállóak, hogy simán a youtube-ra való lenne... Kezdjük ott, hogy ki sem rázza a tiszta ruhákat, csak úgy feldobálja a szárítóra, ahogy esik úgy puffan alapon... A nyár közepén megyek hátra az udvarra és látom, hogy gatyarohasztó melegben, volt vagy 40 fok árnyékban, a ruhák mögé cipelte a ventilátort és bekapcsolta, hogy gyorsabban száradjanak. :D :D :D (Az mellékesen nem zavarta, hogy a ventilátornak a szele messziről elkerülte a ruháit...) A másik napon, elkezd esni az eső, megyek előre, hogy szólok neki... Benyitok és mondom, hogy esik az eső... Jól van, nyugtázza..., majd fordul is el, mikor utána szólok, hogy kint vannak a ruháid... :D :D :D De hozzáteszem, hogy soha eszébe nem jutna megfordítani a cuccokat, általában én szoktam forgatni, ha arra járok..., mert néha nekem is kellene a szárító.... Meg nem árt rásegíteni a szárításra, mert ahogy ő tereget, nem az a csoda, hogy egész nap nem szárad meg semmi, hanem az, hogy egyáltalán valaha is megszárad... De egyszer, még ennél is tovább ment... Földobálta a ruhákat úgy, hogy a legnehezebben száradó részük került felülre... Pl a nadrág korcát simán benyomta legfölülre... Mi több én ezt nem tudom hogy vette a fejébe, de mindent kitett száradni az árnyékra... Nap egy száll sem ért semmit... Átszaladtam hozzá és elmagyaráztam neki, hogy a ruhacsipesz egyébként a ruha fölé és nem alá való... :D :D :D És nem is dísznek van ott. :D :D :D A következő mondat hangzott el vigyorogva tőle... Na, ezért vagytok,ti nők... Sz@rok én rá..., legalább védem az UV sugárzástól...a csipeszt... :D :D :D :D Na ugye, viszonyulás, viszonyulást eredményez... Tegnap kitettem száradni az ágyneműket... Védett helyre tető alá, de azért még mindig az udvaron... Az éjjel esett az eső, nem ázott meg, de száradni a párától semmit nem száradt... De úgy voltam vele, hogy én szakadó esőbe ki nem megyek már leszedni... Na ma megyek ki, Optikusom kaján vigyorral megjegyzi, "Az imént néztem őket, tegnap óta nem száradt egy cseppet sem..., mondjuk nem csodálom...szakadt az eső..." Köszi a férfias észrevételt...

A boltkórosok csoportban jött szembe velem ez a poszt...

Meg kell osztanom veletek, mert ezen már majdnem sírok... A fene a gusztusát a hölgynek és még egyetemre menne... Esze az van... "Aki prűd, görgessen tovább a használt kardigánokra..." Óriási!!! És abból kiindulva, hogy Cegléden a szomszédomnak lelopták a szárítótól a használt bugyiját, biztos van olyan beteg elméjű, aki megveszi...

Akkor rövid beszámoló az évfolyam találkozómról...

Napokig a mámorában éltem... Bár elég kevesen jöttek el az évfolyamunkból, (az is befolyásolta a dolgot, hogy szombat munkanap volt és sokan már nem élünk otthon) Szóval, nagyon jól sikerült... Döbbenetemre voltak, akik nekem köszönték meg a szervezést, és hiába próbáltam kimenteni magam, hogy hát nekem ebben igazából kevés részem volt, azt mondták, Ők nem így tudják... Úgyhogy nem tudom, miképpen kerültem megint a középpontba... Volt filmvetítés is, ahol megnézhettük magunkat elsősként, majd ballagóként is... Ott volt az a "plátói" szerelmem, aki már az óvodában is a "szerelmem" volt... Egy pár éve már mindig kimondom, amit gondolok, úgyhogy amikor odaültem a közelébe, mert odaültem, akkor felhoztam neki, hogy egyébként tartozik nekem egy leánykéréssel... 37 éve..., mert az oviban azt mondta "Te leszel a feleségem" Nem tettem hozzá, hogy emlékszem a jelenetre, ordította nekem az udvaron... Nagy nevetés az osztálytársai körében, de ő mondta, "hogy én voltam az egyedüli nő, akinek valaha ilyet mondott..." Aztán még kicsit beszélgettünk az ovis élményeinkről, összenéztünk...sokszor. Kerestük egymás tekintetét egész este a teremben... Jó érzés volt tudni, hogy ott van a közelemben és vigyázva figyel... Később a bárpultnál futottam vele össze, ahol simogatta a hajam és megemlítette, hogy régen nem volt ennyire göndör... (Hogy emlékszik rám)Amikor csak tudtunk, meg nyilván a nyilvánosság engedte megsimogattuk, megöleltük egymást... Kettesben nem tudtunk maradni, pedig tudtunk volna egymással beszélgetni, de úgy látszik a sors mást tartogat most nekem... Vagy ki tudja, jelenleg várakozó álláspontban vagyok.... Kérdeztem tőle, "megismertél?" Azt mondta, "persze, ugyanaz az arc, ugyanaz a mimika, nem változtál" Olyan helyes még mindig, Ő sem változott... Amikor mentünk ki az osztálytársaimmal az udvarra, akkor ijedten kérdezte, "hogy már megyek is?" Hihetetlen, hogy milyen hatással van mindig rám. Pont úgy öltözött fel, ahogy szeretem, ha egy férfi felöltözik egy helyre, ahol kell az elegancia, de mégis lezser... Ing volt rajta, kicsit kigombolva, láttam a mellkasát... Megdobogtatta a szívem... Az A-sok osztályfőnöke, mindannyiunknak oroszt tanított, úgyhogy kaptunk tőle feladatsort... Persze nem tudtuk elolvasni.. :D Azért alig ismertem föl a Kati nénit, mert mikor tanított, nem tűnt ennyire kicsinek... Sőt, volt olyan osztálytársam, akinek én magyaráztam el, hogy ki is Ő. Aztán megbeszéltük, hogy nekünk milyen sok osztályfőnökünk volt... Így megemlítettem a Nóra nénit... Az egyik osztálytársam kijavított, "Nóra nénink nem volt". "Dehogynem-mondtam,-a Púderdoboz." "Ja tényleg, Púderdobozunk volt, Nóra nénink nem. " A C-sek persze klikkesedtek, mint nyolc évig mindig. :D De én közéjük vegyültem... Már csak a "plátói szerelmem" miatt is... Éjjel még hazafuvaroztuk azokat a férfiakat, akik ittak, utána éjszaka bolyongtam Veresre... Szokásom szerint megint eltévedtem. Ezúttal Szadánál mentem le az autópályáról, de nem találtam meg az utat Veres felé, így Mogyoród-Fót irányába tettem egy kerülőt... Basszus ez a GPS kicsinál engem... De végül is a szombat este nagyon jól sikerült...

Még jó, hogy van egy GPS-em egyébként még mindig hajtogatós térképpel közlekednék. Megjegyzem, abban az időben ment minden elsőre...

Ez a GPS kicsinál.... Régen tudtam, hogy az M3-asról le tudok menni Fótnál, Gödöllőnél és Szadánál is, vagy mit tudom én... Na ma délután nem láttam a fóti lejárót (volt egyáltalán ilyen?) Aztán a következő lejárat mutatja Gödöllő... BASSZUS... Hívom az Erzsót, hol kell lemennem, mert nem akartam Vácon kikötni, mondom Gödöllőnél vagyok... Mondja, ott Gödöllő felé... Satufék, tolatok visszafelé az autópályán, mert természetesen tovább mentem... Le Gödöllő felé, vasúti átjárónál balra, és azt hittem szálanként fonom be a hajam, mire eljutottam Veresegyházig... És közben persze láttam a szadai feljárót is... És mindeközben hol volt a fóti 80-as dupla kanyar? Vagy azt időközben elnyelte a történelem? Itt persze Veresen is bebolyongtam a fél várost, mire megtaláltam, amit kerestem... Marika konyháját pl, azóta eltűnt, van helyette valami Ica konyhája.. Pedig az nekem egy tájékozódási pont... A barátnőm készült, olyan aranyosak, direkt nem vettek egy szelet kenyeret meg pékárút sem. Úgy figyeltek... A párjával külön nézegették, mi az amit megehetek, mi az amit nem.

A helyesírás...

Nagyon nehezen viselem, hogy az emberek nem tudnak helyesen írni... Amikor olyan üzeneteket kapok elsősorban a facen, hogy háromszor kell elolvasnom, hogy mit is akart az illető írni, attól gyakorlatilag a világból is ki tudok szaladni... A fórumozók helyesírása meg egyszerűen katasztrófa. Ilyenkor elgondolkodom, hogy valószínűleg ezek az emberek, soha egy könyvet nem vettek a kezükbe... Rendszeresen ki is javítom már azokat, akik annyira rosszul írnak, hogy már a tanáruk helyében a föld alá süllyednék... Nekünk volt több magyar tanárunk is... De a legjobban Várhalmi tanár úrra emlékszem. Versenyeztetett minket, és jutalom is volt, torta meg ilyesmi, hónap végén. Nagyon jó volt, mert ösztökélt minket... De most nem ezért hoztam fel. Az imént egy csoportban egy hölgy rossz helyesírással azt ecsetelte, hogy a zsákutcájukat meg akarják nyitni a forgalom előtt. Annyira rossz volt a helyesírása a hölgynek, hogy háromszor is elolvastam, mire megértettem mit akart írni... Már kezdtem neki fogalmazni, hogy ugyan fordítsa már le mindezt valami érhetőbb nyelvre, amikor megláttam az egyik hozzászólást... Egy férfi írta, és 10 percig röhögtem... "A sosem használt helyesírási könyveddel verd őket fejbe és küldd el őket a gecibe." Annyira tetszett, hogy így a mai napra indulás előtt a napomat is mosolygóssá tette.

Hazamegyek... és eljött a várva várt hétvége...

Nem voltam otthon május 14.-e óta...előtte évekig... Hazamegyek nemsokára, kicsiny városomba... Nagyon régen eljöttem már otthonról... A gyermekkori barátoktól oly régen elváltunk már... Vajon milyenek, miképpen emlékeznek rám? Milyen már a szülői ház? Ott nőttem föl..., ezért mindig összeszorult szívvel térek haza... Nem szeretem a temetőket, temetésekre is csak kényszerből megyek, de mindig keresem a kibúvókat... És nagyon nagy sóhajjal engedem el, ha a sors megkímél tőle, pl akkora hóesést hoz ránk, hogy nem tudok átautózni az országon egy temetés miatt... Úgyhogy nem mindig megyek ki a családi síremlékhez... Az én emlékeim nem a temetőben vannak, hanem a szívemben... De a hétvégén lehet kerítek rá időt, mert egyszer-egyszer muszáj szembenézni a valósággal is... A faluházban lesz a programunk, a faluházban, ahol gyerekként az összes farsangunk és minden zajlott... Ahol mindig kihúzták a számom tombolán... :D :D 21 egyébként, azóta is. Hogy miért pont 21, azt nem tudom, de ha kérdeznek tőlem egy számot, akkor mindig ezt mondom... Ha fel kéne tennem mondjuk rulettben, akkor piros 21-et tenném fel... Valamiért ez a szám mindig jelen van az életemben... Annyira várom már, egész héten ennek a hétvégének a mámorában éltem... Szerintem már mindenkinek az agyára mentem, úgyhogy joggal mondjátok, hogy legyek már túl rajta. :D :D :D

A vonzás hatalma...

Az, hogy a gondolatoknak milyen teremtő erejük van, az hihetetlen... Mindig csodálkozom, pedig gyakorlom már pár éve a vonzás hatalmát. Úgy értem megpróbálok az életembe pozitív energiával bevonzani jó dolgokat, és általában sikerül is... De döbbenetesek néha azok, amik történnek. Ma pl, miközben a piros kiegészítőket vásároltam, Anitára gondoltam, a ceglédi barátnőmre. Nem vagyunk mindennapos kapcsolatban, sőt néha semmilyenben sem, de anno együtt tornáztunk, meg jártunk pizzázni, meg bulizni... Voltak jó beszólásai. Nagykőrös felé én egyenesen mentem tovább, a kamionos ment balra... Anita beszól. "el fogja engedni ezt a kis kocsit?" Na, szóval szőke, és ez bizony sokszor látszik is, de ettől eltekintve nagyon kedvelem, mert tehetségesen fest és nagyon rendes és jólelkű... Az a kifejezetten csajos szőke lány... Mindig oda volt az én nőcis cuccaimért, úgyhogy sokszor dumcsiztunk ilyenekről... Na, ma miközben a piros kiegészítőket szereztem be, aközben Anitára gondoltam. Meg arra, hogy "na, ha ezeket most meglátná..." Még mosolyogtam is, mert elképzeltem az arcát... És akkor az imént facebook... Mondom nem beszéltünk már május óta Anita rám írt. "Sziaaa. Te dunàntúli làny. Èn is Dunántúlon lakom. Lehet ütközhetnénk majd egyszer? Lábatlanon lakom. Te ha jól tudom Komáromban"??? Még azt sem tudja pontosan merre lakom, de jelentkezett, vonzás hatalma... Egyébként még valóban "ütközhetnénk is" szoktam arra járni... De döbbenetes, hogy ez így működik. Anno mikor Julianna mesélt róla, nem hittem el, azóta rendszeresen használom és élek vele....

A piros cipellő...

Vettem magamnak egy csúcs piros cipellőt szombatra... Nem feltűnő, olyan romantikus... Az összes kiegészítőt, a táskát, a fülbevalót és az övet is igyekszem színben a cipőhöz igazítani... Jelenleg épp a barátokon tesztelem, hogy tetszik mindez a fekete csipke ruhához... Már csak egy piros övet kell találnom, ami színben megy valamelyik árnyalathoz... Mondjuk egy táska sem ártana és igazán dögös leszek... Kicseréltem szinte az összes fehérneműmet az utolsó pár nap, ami a nőknek szóló tananyagban szinte első lépésként szerepelt... A lányok nagyon oda vannak az összeállításért, és még a Viktor is csak ennyit tudott mondani, hogy "Húhaaaa." Nos, azt hiszem valóban pont olyan lesz a megjelenésem, "amilyet a nagy könyv előír."... Már csak a hajamat kell nagyon beállítani... Mondjuk egyik barátnőm megjegyezte, hogy az ilyen cipőkben menni nem, csak vonulni lehet. De én régen minden nap ilyenekben járkáltam, úgyhogy menni fog. Mi több vezetni is fogok benne... Megfordult a fejemben, ha nem kapok egy piros övet, akkor veszek piros szatén szalagot, vastagot. És akkor hátul kötök egy masnit rá és akkor elegáns, dögös és romantikus leszek egyszerre... Ki tudja mire lesz jó az a szalag egyszer még....

Na meg van a táska is, meg természetesen megvettem a szalagot is... Úgyhogy kész a szombati szettem... A lányok szerint tök kreatív vagyok a szalaggal... Szerintem is... :D :D :D

Kaja...

Nem is tudják ezek milyen szerencsések, hogy vagyok nekik... Jobban mondva az osztálytársaim tudják, ezért vagyok mindig én a szervező, de az évfolyamtársak csak most kezdenek megismerni... Csütörtök hajnal van és még most is kajáért vitázom az érdekükben.. Azért volt már egy pillanat, hogy azt hittem átnyúlok a neten és megrázom a C-s Gábor buksiját, hogy basszus... Mikor arról vitáztunk milyen kaja legyen, és benyögte, hogy jó lesz pizza is... Pizza? Mi a f@sz van? Írtam mindjárt a közös fórumon neki, hogy lehet neked jó a pizza, aki átmegy egy HÉV megállónyit, de vagyunk egy páran, akik munka után átbumlizzuk a fél országot a találkozó miatt... Meg egyébként sem gyerekek vagyunk már, bár eszerint neki nem sikerült felnőnie... Pl az Ők Tamásuk tegnap este írta ki, hogy fél 7-re lesz Debrecenből otthon... Nos, Debrecen sem a szomszédban van, de tőlünk is jönnek Maglódról, Pécsről és Veszprémből is... Na meg én is innen a Balaton mellől, igaz én legalább teszek be egy állomást előtte... Azt már külön meg sem említettem, hogy mi van azokkal, mint pl én, aki ugye szénhidrát mentesen eszik? Azért csak kiharcoltam három féle kaját, frissen sültet, halat és salátát is... Szóval haladunk... De ugyebár csütörtök van és itt tartunk... Helyszínváltozás három nappal előtte és még a kaja is változott...

ÓÓÓ, ilyen mikor az ember zavarban van...

Ha már megváltozott a helyszín, gondoltam felhívom a módosított időponttal az óvodás kori szerelmemet is... Egyébként az egyetlen problémám az volt mindig vele, hogy amikor előttem volt, akkor mindig zavarban volt... Nem tudom hogy lett belőle sebész, mert amikor én csak találkoztam vele, mindig tátott szájjal bámult és csodált engem... Most legnagyobb döbbenetemre már a számomat is elmentette, úgyhogy mikor már felhívtam, tudta, hogy ki vagyok... Nem vagyunk mi napi kapcsolatban, évesben sem, hogy az én számomra lenne szüksége... Szóval az egyetlen dolog, amiért még nem kerültünk sosem össze, hogy mindig zavarban van előttem... Viszont nemrég olvastam ezt a barátnőm által vásárolt csomagban, hogy be kell lépnem a személyes terébe... Valószínűleg azért nem tudta sosem elmondani mit szeretett volna, mert mindig szembe álltam vele várakozva... És nyilván, ha szerelmes volt belém, akkor zavarba jött... Ezért Péter azt ajánlja, lépjünk ki a szemből oldalra és lépjük át a személyes terét... Úgyhogy most kipróbálom... Mondjuk a telefonban legalább már bátrabb... Megnéztem viszont egy videót régebbi eseményből (osztálytalálkozójuk)az életében, és egyébként abszolút férfiként uralta rajta a teret... Gyakorlatilag ott, akkor átvette a terepet, és mindig, mindenhol ott volt, sőt mindig mindenhol ő volt a középpontban... Úgyhogy valószínűleg, csak mellettem, jobban mondva szemtől-szembe velem ilyen mulya... Már most sokat tanultam a nőknek szóló tananyagból... Három nap alatt kiolvastam, úgyhogy szombaton bevetem... Belépek a személyes terébe, de oldalról és nem szemből... Ha valóban férfi, mint ahogy más esetekben tényleg az, akkor fog tudni lépni felém... Márpedig nekem egy férfira van szükségem, nem egy kisfiúra és nem is egy házi papucsra... Nagyon kíváncsi vagyok... Ha nagyon zavarban lesz, majd megjegyzem neki, hogy egyébként tartozik egy házasságkötéssel nekem... Nem olyan régóta, 37 éve... :D :D :D

Évfolyam-találkozó újra...

Ma bejelentették a csajok, hogy módosult a helyszín az alkohol fogyasztás miatt... Mert a kifőzdében nem árusítanak alkoholt, így a helyszín átkerült a Faluházba. (város vaze) Szóval, így három nappal az időpont előtt gyakorlatilag kezdhetem újra értesíteni, azokat, akik tőlem várják az infót... Nem tudom egyébként hogy sikerült így szervezniük a lányoknak, de megjegyzem, messze elmarad a szervezés attól, amit várnánk. Hiszen basszus, felnőtt emberek vagyunk, gondolhatták volna, hogy fogyasztunk alkoholt... Na mindenesetre most három férfi is bekérte magát a kocsimba éjszakára, hogy majd én hazafuvarozom őket... Úgyhogy gyorsan meg is telt a kocsim... Mondtam is, hogy remélem még rajtam kívül valaki nem iszik és a kocsival lesz, mert azok közül, akik májusban igazán csúnyán lerészegedtek még csak egy kérte be magát a kocsimba, a másik kettő még szabadlábon...

Hazamentem..., nem most volt, 11 éve...

Ez még abban az időszakban volt, amikor madarat lehetett volna fogatni velem,annyira el voltam bűvölve.. Örültem, hogy ennyi idő után végre találtam magamnak egy családot, ahol szeretet van, fivéreket, nővéreket, ahol fontos a másik, akik még mindig együtt élnek és boldogok. Amikor Laci anno bevallotta, hogy szombat délutánonként együtt szokott a kanapén pihenni az édesanyjával, és hogy minden vasárnap otthon ebédel, még mosolyogtam rajta. Ő az igazi, egy fiú, aki szereti a családját. - gondoltam. Egy család, ahol ekkora nagy a szeretet, mi mást is akarhatna egy lány, akinek nincs senkije.... Visszatekintve, mi mást is feltételezhettem volna, hiszen nem volt saját családom, amit mintaként állíthattam volna, nem volt senki, akihez hazamehettem volna, aki szeretettel, melegséggel, finom ebéddel várt volna. Olyan régen nem volt már senki, hogy gondoltam elfelejtettem milyen, amikor szeretnek, amikor tartozom valakihez, amikor van családom. Az anyja minden nap felhívta, amikor Ő hívta megjelent kijelzőn egy piros szív, benne "Anyuka" villogott, és mindenről beszámolt neki. Fogalmam sem volt, hogy ez normális-e. Nem volt összehasonlítási alapom, hiszen az én szüleim már nagyon régen meghaltak és tényleg egyedül voltam a nagyvilágban, de ha lett volna egy szerető anyám, akinek én lennék a szeme fénye, egész biztosan örültem volna neki, ha minden nap felhívott volna. Kétség kívül mindenben kikértem volna a véleményét-így aztán a legelején nem furcsállottam a telefonokat, úgy gondoltam, ez a tökéletes szeretet és én már elfelejtettem, milyen az, ha az embert valóban szeretik, valóban tartozik valahová. Egyébként épp akkoriban találkoztunk, amikor már eldöntöttem, soha nem megyek férjhez. Túl sok álmatlan éjszakát töltöttem egyedül, családról álmodozva, gyerekkel, kacagással teli házról. Túl sokszor álmodoztam olyan jövőről, ami sosem vált valóra, férfiakról, akiknek én is fontos vagyok, kikről végül mindig kiderült, hogy nekik igazából én sosem számítottam.

Hazamentem... Nem sokkal előtte halt meg a nagyanyám, gazos volt a kert... Már félhomály volt... Mentem a cseresznyefához, megbotlottam majd keresztül estem valamin... A férjem aggódva nézett, miközben én az orrom alatt morogtam valamit... Ki a fene hordta ide ezeket a szarokat... Beton tömb, tégla, beton darabok szanaszét... Fájlaltam a térdeimet... Aztán eszembe jutott minden...és könnyes lett a szemem... Hirtelen apámat láttam magam előtt, amint csinálta nekünk a hatszemélyes hajóhintát, amit később rengeteg gyerek élvezett... Majd a a grillező szettet és az ülőkék is flevillantak... Milyen jókat főztünk ott... Mindezekből már csak ez a pár tégla és beton maradt, de elfeküdtem a földön... Hirtelen megelevenedett minden. Az emlékeimből a képek, a játszótársak, a család, az otthon melege... Felnéztem a hatalmas házra és csak sírtam... Laci állt fölöttem és nem értette mi van, de én csak zokogtam... Ott volt mellettem a családi tűz és a család emléke, a komondor, a cicák... A családé, ami már olyan nagyon-nagyon régen emlék volt csupán...

A házasságról...

Nos, akkor elmondom a véleményem a házasságról... Az ember, nő is férfi is, akkor házasodik, ha az az ember kerül maga mellé, aki nélkül nem tud élni.. Nem ahhoz megyünk hozzá, akivel együtt tudunk élni, hanem ahhoz, aki a gondolatainkat is átfonja... Akinek nem csak a szépségébe, külsejébe, kedvességébe vagyunk szerelmesek, hanem abba is, amilyen ember... Akit nem zárunk be, hanem szabadon tudunk engedni... Kit annyira szeretünk, hogy féltjük aggódunk miatta, de nem mondjuk el neki, hogy ne zárjuk be... Ahhoz az emberhez megyünk hozzá, akit nem rabosítunk a kapcsolatban. Kii mellett teljes emberek vagyunk. Ő az kiegészíti a mondatainkat. Még saját magunknál is jobban ismer... Kíváncsi ránk... Aki mellett valóban királynők vagyunk... Miatta átváltozunk. Aki mellett nem csak jó szakácsnők vagyunk, hanem igazi szexistennők... Ahhoz a férfihoz megyünk, aki mellett nem bújunk be minden nap pamut pizsamába, hanem mindig és mindenhol azon vagyunk, hogy elcsábítsuk... Ahhoz megyünk, aki valóban férfi tud lenni mellettünk! Minden más feleslegesen elpazarolt idő és energia... Egy langyos víz, ki tudja meddig... Kötelességünk önzőnek lenni a saját életünkben annyira, hogy amellett horgonyozzunk le, aki valóban minden pillanatban elvarázsol minket... Aki olyan függetlenséget ad, amelyben önmagamnak választom meg a korlátokat, mert a szerelmem az felszabadít... Nagyon fontos!!!

A Független Újságírók Szövetségének Állásfoglalása...

Nem tudom belinkelni, de megjelöléssel beteszem nektek... Ezt magyaráztam, ha egyoldalú a tájékoztatás, akkor diktatúra lesz... És itt világosan megfogalmazták mi az újságírók feladata... Ennyi, nem több és nem kevesebb... "Állásfoglalás 2016, október 10 - 17:05 — elnok A Népszabadság megszüntetésével kapcsolatosan a Független Újságírók Szövetségének véleménye , hogy a történtek súlyosan sértik a sajtószabadságot. Egy demokratikus (?!) országban éppen az segíti a tiszta gondolkodást, hogy bármely ügyben meghallgattatik minden érdekelt fél, s hogy az állampolgárok ezáltal saját véleményt tudjanak formálni pozitív vagy negatív irányban. Az egyoldalú tájékoztatás diktatúrához vezet. A sajtó feladata, hogy nyilvánosságra hozzon minden olyan (pozitív vagy negatív) ügyet, ami közérdeklődésre számot tarthat. Az újságírónak az a munkája, hogy tájékoztasson, informáljon, véleményeket ütköztessen, pártoktól függetlenül. Abban az országban, ahol a munkáját tisztességesen végző, hiteles újságírót, vagy az általa írottakat közzétevő újságot a leírtak miatt bármilyen inzultus éri, ott nem beszélhetünk sem demokráciáról, sem sajtószabadságról. Ez a véleményünk természetesen vonatkozik az elektronikus médiákra is. Az, hogy az újságíró munkatársak személyes dolgait elzárja bárki, teljes mértékben törvénytelen, és mélységesen felháborító, mint ahogyan az is, hogy a korábban megjelent írások elérhetőségét meggátolják. Ha bárki kifogást emel valamely megjelent tartalommal kapcsolatosan, annak megvannak a törvényes eszközei, ahogyan annak is, hogy azokra válaszoljon, egyetértő vagy ellen véleményét közzé tehesse. Független Újságírók Szövetsége elnöksége nevében: Gyöngyösi Zsuzsanna elnök "

M. Péter írt a nőknek egy tananyagot...

A barátnőm megvette nekem a csomagot... Nem túl olcsó, de egy férfi szemével ismerteti, miképpen gondolkodnak a férfiak... Annyira jó, hogy volt egy fejezete, amin visítva röhögtem... Alig várom, hogy kipróbáljam... Már tesztelem egyes részeit... Hát, ilyen jó írásokat régen láttam... Nem is gondolnánk mennyit hibázunk, amikor meglépünk vagy nem lépünk meg dolgokat, pedig én még nem is vagyok az elvetemült női sárkány fajta... De mióta ezt olvasom, azóta még jobban meggondolom miképpen is viszonyuljak a férfiak gondolkodásához... Szombaton tesztelni fogom egyes részeit... Úgyhogy remélem felkészült a kiszemelt, hogy én leszek a királynő szombat este... Bár tegnap a Viktor megjegyezte, hogy egy Istennő vagyok és a legjobb nő, akit ismer... Messze az átlag felett... De mondtam neki, hogy elkéstél...

Imádom a piacokat...

Lehet már írtam... Egy közgazdász első alapfogalma a piac... Úgy határozzák meg hivatalosan, hogy a kereslet és a kínálat találkozásának színtere... Cegléden jó zöldségpiac volt, Várpalotán is az van, de ezek a piacok meg sem közelítik a hagyományos vásári hangulatot... Két piac van az országban, amelyiket mindennél jobban szeretek... A Komádi piac és a veresegyházi... Amikor ott dolgoztam, és lehetőségünk volt rá, akkor mindig kilógtunk kicsit ebédidőben... Azért is jó ez a két piac, mert nem kell zöld hajnalban kitalálni, hanem elég 9-és 11 között kiérni, még bőven van választék... Komádiban a piacon szoktam meginni az első kávét... A gyerekkori barátokkal beszélgetünk a káposzta válogatás közben, stb... Most is készülök... Rendeltem egy álomszép fekete csipke ruhát a szombat esti évfolyam-találkozóra... Van hozzá egy szép piros magassarkú cipőm és egy piros táskám, piros fülbevalóm és nyakláncom... Kell hozzá egy piros vastag öv... Itt nem kaptam, ott biztos fogok... Már meg is fűztem a barátnőmet, hogy bizony délelőtt ott fogunk lébecolni... Ennyi idő után élmény lesz újra az ismerős hangulatban nézelődni, vásárolni... Szeretem a piaci hangulatot, engem mindig elvarázsol... Jobb program bármi másnál szombat délelőttre... Ha jó idő lesz, vasárnap medvefarmra megyünk... Hosszú hétvége lesz, de a barátok kiharcolták, hogy péntektől-hétfőig Veresen a helyem, úgyhogy programokkal készültek nekem... Régen jártam már arra... Mióta tudják a barátaim, hogy Veresen leszek kapom itt a poénos képeket... Az egész hetemet felvidítják a humorral... "Drága" volt anyósom, hát igen, a barátaim szemében azóta is nagy népszerűségnek örvendesz.... Váltig állítják, az anyós vicceket rólad mintázták, úgyhogy rendszeresen el is látnak vele... Mély szeretettel gondolok egyébként rád, nem sűrűn, de amikor véletlenül eszembe jutsz, akkor hosszú életet, jó hosszút kívánok neked... Komolyan, neked empátiából sokat kell tanulnod, és a rövid élet a te felfogó képességedhez nagyon kevés....

Úgy látszik a beszólós napjaimat élem...

Szóval még szombaton éjjel, mikor újra kellett éleszteni a kisöreget, és mentem oda, egy rendőr elállta az utam... Mondtam neki, -maga tud újraéleszteni? Mondta, hogy -nem. Akkor engedjen már oda- toltam el az útból,-mert én tudok. Akkor odaértem az öreghez és látom, hogy a sok okoskodó emeli magasba a lábait... -Vérzik? -érdeklődöm.. -Nem, nem lélegzik-mondta a nagyon okos hölgy... -Akkor minek emelgeti a lábait?-érdeklődtem... Vasárnap megint visszahoztak egy angolos bizit, rosszul lett a név fordítva... Hívom a Ricsit, nagy álmosan beleszól... Mondom neki... -Ricsi, ne fordítgasd a neveket, látom nem megy ez neked... :D A csajok kifeküdtek a nevetéstől... És még a hét elején vagyunk... Kaptam egy tananyagot, az egyik fejezeten 1 órát röhögtem... Alig várom, hogy szombaton kipróbáljam...

A Kossuth téri események... kicsit másképp...

Az, hogy ma a Magyarországon élők nem tanultak újraéleszteni egy embert, az szörnyű... Az meg még szomorúbb, hogy az iskolákban kötelező odaállni a vaktérképhez és elmutogatni a városokat, de azt nem tanítják, hogy miképpen mentsünk meg egy embert, ha előttünk omlik össze a keringése, az még szomorúbb... És mindezek mellett még külön kiemelném, hogy a rendőrök sem tudnak újraéleszteni... Ketten tartottuk ma fent egy kolléganővel a keringését egy idősebb szónoknak, a történelemtanárnak, aki összeesett a beszéde közben... Ott térdeltem mellette, miközben szívmasszázst alkalmaztam, és magamban fohászkodtam Istenhez vagy igazából még azt sem tudtam meghatározni kihez, csak kértem, ne vigye most el... Ketten tartottuk életben, kétszer is visszahoztuk, majd stabilba helyeztük, folyamatosan figyelve a légzését... Már harmadjára állt le a szíve, és újra a mellkasát nyomkodtam, mikor végre odaért a mentő... Ha akkor mi ketten egy kolléganővel nem vagyunk észnél, esélye sem lett volna... Most legalább már azt tudjuk, hogy a mentőnek sikerült stabilizálnia az állapotát... Szóval lehet át kéne gondolni az oktatási tárcának, hogy mi is a fontos... Remélem felgyógyul a kis öreg, nem tudom a nevét sajnos, de úgy látszik még akart velünk beszélgetni...

A sajtó hatalom...volt...

Mától nem az... Népszabadság-puccs történt mára... Az egyetlen írott napilapot ma reggelre megszüntették... Persze sajtósok között azonnal robbant a hír, tüntetés lesz ma este a Parlament előtt... Azonnal meghívást kaptam a HVG-től, ahogy minden más kolléga is... Ha most nem állunk oda a sajtó mellé, akkor befogják a szánkat, és soha többé nem írhatunk olyat, ami valóságos... Nem véletlenül nem írok egy ideje... Tavaly a menekült ügyben többször többféleképpen próbálták befogni a számat... A sajtószabadság az egyedüli, ami megvéd minket... Minket, egyszerű embereket... Úgyhogy indulás a Kossuth térre. Akinek fontos a sajtó szabadsága, meg az, hogy demokráciában élhessünk, annak ki kell állnia a sajtóért... A sajtóért, ami MINDIG TITEKET VÉD A DIKTATÚRA ELLEN. A szabad sajtó az egyetlen ami akadályt hoz létre, kizsákmányolás és diktatúra áldozatai lehessünk... Ha elvesztjük az írás hatalmát, a szólásszabadságot, semmi nem állít meg, hogy a legkeményebb diktatúra áldozataivá váljunk.- A sajtóért, ami hatalom, eszköz és egy visszatartó erő... Az egyetlen olyan háttérhatalom, amely képes változásokat kieszközölni... A Média 2.0 tüntetést szervez a sajtószabadságért, ma este 18h-tól 23h-ig... Akinek fontos a Demokrácia, annak meg kell védenie a sajtószabadságot... Úgyhogy hívlak titeket, álljatok mellénk, ha még olvasni szeretnétek tőlünk bármit... Mert egyébként befogják a szánkat örökre... Találkozzunk este a Kossuth téren, álljunk ki együtt a sajtószabadságért!

A horoszkópok... hogy mennyire valóságosak is ránk

Bár én numerológiát tanultam asztrológia helyett, sok rálátásom van a horoszkópokra... És az elmúlt hetekben egy Bakkal volt újra egy élményben részem, és mivel a volt férjem is Bak volt, így gyakorlatilag a házasságom alatt már sikerült rendesen kiismernem a személyiségüket... Mindamellett, hogy nekem ők az ideálisak, van egy tulajdonságuk, amivel az agyamra mennek... Ez pedig a döntésképtelenség... Sosem felejtem el, Laci állt anno a Tescoban két fogkefével a kezében, (ugyanaz a márka és típus) az egyik zöld volt, a másik kék... Állt a kezében a fogkefékkel, és nem tudta eldönteni, hogy melyiket vegye... Én ilyen esetben nem tökölök ennyit, de tudtam neki mennyire fontos a döntés, így otthagytam választani... Közben bevásároltam... Majd vásárlás után visszatoltam a kosarat, és még mindig ugyanott állt, ugyanabban a dilemmában... Na ilyenkor kellett az én határozottságom, úgyhogy kivettem a kezéből az egyiket és landolt a kosárban... Döntöttem, én helyette... Ugyanez volt a munkahely váltáskor is... Nagyon jó ajánlatot kapott, ismertük is a tulajdonost. Tudtuk, hogy nem elégedetlen az akkori helyén...de a jobb ajánlatra váltana... A hölgy felajánlott neki több fizetést, caffetériát, szabadnapot, stb... Megbeszéltük pró-kontra, majd átbeszéltük, újra és újra... Két és fél hónapig szinte minden nap ezt tárgyaltuk, mert nem tudott dönteni... Már anyósomnak is az agyára ment a "tündi-bündi csemetéje" Már feladtam, mondtam neki, döntsön ahogy akar, én már nem akarok ebbe bele sem szólni... Egyszerűen kivontam magam a döntése alól... Éjszakákat nem aludt rendesen,állandóan, agyalt, még a gondolatait is hallottam..., ott kattogott mellettem. És mivel én hihetetlen médium vagyok, éreztem mit gondol, mit érez és én is ébren voltam mellette... Aztán döntött, és átment az új helyre, és egyetlen egyszer nem volt utána probléma... Nem sírta vissza a régi helyét és a mai napig is azt mondom akkor nem véletlenül kapta azt a szuper ajánlatot... Szóval, most is ott álltam hetekig egy döntésképtelen Bakkal az ajtómban... És már besokalltam... Hagyom egyedül rágódjon a jövőben... Sok volt, és nem beszélve arról, hogy még az, energiáit is küldi hozzám... Úgyhogy megint kivontam magam ebből, egyszerűen magára hagytam a saját álmodozásaival. Sajnálom, nem bírom a toporgást tovább... Szeretem Őt, Ő volt az első szerelmem, de egyszerűen muszáj túllépnem ezen és elengednem, mert már nem bírom a határozatlanságot... Még akkor sem, ha Ő az a férfi, akit én a szerelemhez tudok kötni... Mikor anno legelőször belenéztem a szemeibe, tudtam, hogy elvesztem, örökre belopta magát a szívembe... Tíz éve találkoztam vele a veresegyházi piacon, Ő észre sem vett, én tátott szájjal bámultam, a gyomrom összeszűkült, annyira vágytam arra, hogy megérinthessen... Még ma is emlékszem rá, egy piros színű póló volt rajta... Nem volt se elegáns, sem feltűnő, de nekem akkor, abban a pillanatban nem létezett senki más a piacon, csak Ő... Az utóbbi három hétben is ezt éreztem, annyira vágytam rá, az érintésére, a szemére, a csókjaira, a mosolyára, a hangjára, az illatára, hogy a térdeim is beleremegtek. Pedig egyáltalán nem vagyok ilyen, nem tudok ilyen szinten rabbá válni egy érzésnek, csak az Ő iránta érzett érzéseim teszik ezt velem... Haragszom magamra, mert nem tudtam uralkodni az álmaimon és a vágyaimon, de össze szedem magam,és elengedem... Ha a sorsnak tervei vannak velünk, akkor úgyis jönni fog... Érzem én, hogy jönne, érzem az energiáit, azt is, ahogy küldi felém a szeretetet, csak toporog és vár... Hogy mire azt nem tudom, de ahogy az előző posztban megfogalmazta a hölgy, egyszer élünk és így szalasztjuk el életünk legnagyobb lehetőségét...

Ma olvastam, nem én írtam, kurv@jó, a cikk... Nem tudom belinkelni, de átmásolom, megjelöléssel... Kb ezt magyarázom már jó ideje mindenkinek körülöttem...

"Az élet elmegy mellettünk...(Style magazin) 2016. szeptember 25. Mounaji Barbi A napokban pont azt meséltem egy barátnőmnek, hogy nem akarom, hogy az élet elmenjen mellettem. Nagyon furcsa, de ennek a mondatnak hihetetlen súlya van. Azzal indokoltam, hogy: - így is odaadtam csak úgy két és fél évet egy betegség kapcsán „potyára” az Életnek, és most szeretnék magamnak és a boldogságnak adni valamennyit végre. Erre ő azt felelte: Nem gondolod, hogy ez is érted történt meg? Hazafelé menet csak ez a kérdés járt a fejemben? Annak a tudatában, hogy minden dolog, ami velünk történik ugyebár nem a véletlen műve, és tulajdonképpen minden okkal van úgy ahogy, mondhatnám azt is, hogy de persze, ez is értem van. Csak valahol félúton úgy érzem egy részemet elvesztettem. Pontosan azt a részemet, amelyik törekedett a boldog percek megélésére. Azt hiszem kötelességünk magunkkal szemben annyit megtennünk, hogy nem hagyjuk, hogy az élet csak úgy szépen elsétáljon mellettünk. Mert vannak lehetőségek és pillanatok, amik nem kopogtatnak be kétszer, és amiket képesek vagyunk önsajnálatból, félelemből és gyengeségből, gyávaságból elszalasztani, vagy rosszabb esetben észre sem venni. Aztán azon kapjuk magunkat, hogy egy langyos állóvízben tengődünk, ami picit még kényelmes is, a kérdés csak az, hogy meddig? Talán az is lehet, hogy egyszerűen csak azt gondoljuk, nekünk csak ennyi jár. Nem is próbálunk meg kintebbre nézni, hogy mégis mik lehetnek még a lehetséges opciók. Mindig, minden egyes nappal csak még jobban zárjuk magunkra a képzeletbeli kagylóhéjunkat, és még csak fel sem fogjuk, hogy ezzel mekkora hibát követünk el. Lesznek olyan percek, amikor magunk elé meredve ráébredünk arra, hogy mi mindent hagytunk elmenni. Mi mindent engedtünk el úgy, hogy még csak bele sem próbáltuk helyezni magunkat a lehetségesbe. Az esélyt sem adtuk meg magunknak, másoknak. Azt hittük már rendben vagyunk, nagyon jól menedzseltük az életünk ezen részeit, nem éreztük a hiányt, egészen addig, amíg valaki egy el nem ejtett mondattal lelök minket oda, ahol minden olyan érzésünk meghúzódott, megbújt, amit el akartunk temetni. Akkor, mint valami pánikreakció alatt, levegő után kapkodunk és rájövünk, hogy még mindig ugyanott vagyunk. Hogy hiába vertük át magunkat, a dolog mit sem változott bennünk. De valamiért persze a felismerés mindig késve érkezik. Ezek olyan kikötőben álló, hajó után integető pillanatok, ahol tudjuk jól, hogy jön majd egy újabb hajó, amire felszállhatunk, hiszen az élet nem áll meg, de mindig ott marad a kérdőjel, hogy mi lett volna, ha elérjük az előzőt. Ha csak egyel több lépést teszünk meg, hogy időben érkezzünk. Az ember nagy hibája, hogy mindig az elszalasztott esélyeket bánja a legjobban és ez sosem lesz másképp. A bűnt nem tudod már jóvátenni, az elmulasztott örömet nem tudod már visszahozni, hogy akitől elbúcsúztál, az nem jön még egyszer vissza, hogy egyetlen élete van mindenkinek, (...)." Most pedig arra gondolok, hogy nem akarok több elszalasztott lehetőséget, vagy pillanatot. Nem akarok elengedni több érzést, gondolatot, ami közelebb vihet ahhoz, ami számomra a boldogságot jelenti. Hiszem, hogy meg tudom teremteni a körülményeket ahhoz, hogy a jó dolgok beáramoljanak az életembe, mert ez minden esetben kizárólag rajtunk múlik. Az megint egy másik kérdés, hogy ha a helyzet adja, akkor miként cselekszünk majd. De az esélyt magát nem akarom többé elrúgni. Azt hiszem, még sok nagyon jó dolog várhat ránk, ha nem zárkózunk el előle, és nyitott szívvel tudunk állni hozzá. Hogy ne csak egy kérdőjel maradjon a végére. Hogy ne csak egy üres tekintet a langymeleg érzések köntösében."

Nem tudom miért írom, de ma ezek a gondolatok járnak a fejemben...

Nem tudok hazudni... Sosem tudtam, az én fejemre egyszerűen rá van írva, hogyha megpróbálkozom vele. A Viktor két éve azt mondta ne is próbálkozzak vele, mert sem leírni, sem kimondani nem tudom a hazugságot... És ez így is van... Ha valaki megkérdez tőlem valamit, gondolkodás nélkül elmondom... Ha pedig nem akarom elmondani, akkor hallgatok... Nem terelek, egyszerűen nem beszélek róla... Ilyen pl a válásom... Nem beszélek róla, jobban mondva a teljes igazságot elhallgatom... Írtam egy könyvet, kész van, kiadó is van rá, sőt előre jósolták, hogy sikeres lesz, mégis üldögélek rajta már több, mint egy éve... Pedig kész, borító is megtervezett, minden... Tegnap belegondoltam az események gyors lejátszódásába, és újra elővettem a könyvet..., megfordult a fejemben, hogy a nyers anyagot tovább küldöm valakinek..., de utána elraktam... Még nem vagyok kész rá... még mindig nem, hogy erről beszéljek... Mármint a kiadások után sajtózni, könyvbemutatókra járni és nyilatkozni... Úgyhogy újfent a "fiók mélyére" ástam... Nem gondolkodom és rágódom a múlton, eddig sem tettem, de a jövőben mégúgy sem... Élek és viszonylagosan jól élek... Vannak jó és kevésbé jó döntéseim is, de ha holnap ugyanez állna fönt, mint akkor, ugyanezt a döntést hoznám... Kevés dolgot bántam meg eddig az életemben, pedig határozottan lépem meg mindig a célomhoz vezető utat... Egyre magasabbra teszem a saját lécemet, nem korlátozom magam és a körülöttem lévőket sem... Nem birtokolni szeretek, hanem adni és kapni belőle... Ma már sosem birtokolok, sőt igazából az, hogy valaki engem "választ", mind barátnak, mind munkáltatónak, vagy szerelemnek,egyfajta szabadságot választ. Bár meglátásom szerint igazából nem mi választjuk, hanem a sors tolja oda elénk mindig a legjobbakat... És a sors pontosan tudja, hogy a jelenlegi életünkben Ő a legjobb... Jeleket küld, nekünk csak követnünk kell mindig a jeleket... Hihetetlen önfejű és makacs munkáltató vagyok, a kollégáim mégis imádnak. Nem állítok korlátokat, nem osztom az észt, stb... Mindig azt mondom a "A Jóisten mindenkinek pont annyi észt adott, amennyi neki elég, úgyhogy ne osztogassa senki, mert neki nem marad." Senkinek nem mondom, hogy ezt vagy azt így vagy úgy kell csinálni, maximum csak annyit, hogy én így csinálom..., az, hogy te követed vagy sem az én technikámat az már a te dolgod... A barátságaim, nos azok is kőbe vésettek... Egymásért a világ végére is elmegyünk... Nekem nem kell azon gondolkodnom, hogy kit hívjak föl hajnali 2-kor, hogy vontasson haza Nyíregyházáról, ha lerobbannék... Vagy ki fogja megírni a bíróságra a kifogásomat, ha a rendőrséggel problémám akadt... De nekik sem kell azon gondolkodni, hogy ki fog elsőként megmozdulni, ha baj van, és mondjuk gyűjteni kell... Nem beszélünk minden nap, sőt, viszonylag kevésszer, nem lógunk a telefonon, de ha felhívjuk egymást, akkor pont úgy beszélünk, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára... A baráti kapcsolataimban is sokszor vagyok önfejű, sőt iszonyúan hűtlen is, mert néha nem megyek egy métert sem, hogy találkozzam velük, de azt simán elvárom, hogy ők viszont jöjjenek... De a barátok csak nevetnek rajtam... Azt mondják, "rendszerint utólag legalizálom a hülyeségeimet." Stend-Up komikusnak kéne mennem, már többször kaptam ajánlatot, de én ilyenekre nem érek rá... Szerintem is jó a humorom, csak nem mindenki érti, bár aki igen, azok rendre kifekszenek tőlem... Szóval, valóban, néha a legváratlanabb helyzetekben is meg tudom nevettetni az embereket... Ami egyébként jó, a nevetés gyógyít... Írásban ez nem mindig jön le, de akik ismernek, azok ezt már nagyon jól tudják... Sokan pont ezért szeretnek... Egyszerűen, nevetve megyek mindig tovább, és ez is visz előre...

Ez az év a hülyék éve...

Már alig várom, hogy vége legyen ennek az évnek... A kollégákkal egyöntetűen lessük a naptárt, hogy mikor lesz már Szilveszter... Megjegyzem ebben az évben kiképeztük országosan az összes idiótát, ami fellelhető... Csak az én tanulóim voltak normálisak, de mindenhol máshol ultra gáz volt a helyzet... Olyan fogadalmakat tettem az utóbbi hónapokban, hogy remélem a sors nem kényszerít rá, hogy beteljesítsem... Oktatási cég vagyunk, nem rendelkezünk sem nyomdával, sem könyvkötészettel, hogy ne kelljen ilyen irányba szolgáltatást megrendelnünk... A tanulók persze elégedetlenek, hogy nem érnek oda a dolgok időben...szerintük... Először Sopronnál kezdődött februárban, majd Szombathelyen folytatódott, és most már Jászberény is nyaggatott... A múlt héten egy csaj már az idegeimen ugrál, mert előadta, hogy mindenki mindent megkapott már, csak ő nem... Kérdeztem, hogy ugyan drága, gondolod, hogy egyedül neked nem adtam föl a levelet? Mert, hogy neki nem vitte ki a posta... Na ekkor tettem egy nagyvonalú fogadalmat, hogy mivel sem nyomdánk, sem könyvkötészetünk nincs, sőt még a postát sem privatizáltuk, így sajnos neki is, mint mindenkinek meg kell várnia, a szolgáltatási időt. És itt jön a fogadalom... Az elkövetkezendő 60 éves tervben benne van mindhárom megvétele, úgyhogy türelem... Szóval mindezek után, remélem a sors nem áld meg azzal, hogy 100 évig élek, mert akkor meg kell vennem a postát... :D :D D A másik tag az a soproni férfi, aki kint él Németországban... Ő is sürgetően hívott, hogy hol a fenében vannak már a papírjai... Mondtam neki, hogy egyébként mikor voltál utoljára otthon? Mert két hete már mindenki megkapta... :D :D :D

Évfolyam- találkozó újra

Hihetetlen, 10 nappal vagyunk a találkozó előtt, és már ott tartunk, hogy a C-sek is velem egyeztetnek, hogy mindenki meglegyen... :D Mondtam is tegnap már nekik, hogy b@sszátok meg, nem lehet ennyire bonyolult...Javaslom, vegyetek elő egy fotót és azonosítsátok be az osztálytársakat..., én is így csináltam... Még jó, hogy együtt voltunk napközisek, meg ők is telepiek, így nagyjából be tudom azonosítani kikkel jártak egy osztályba... Ha már Ők nem tudják... Éjjel még megemlítettem, hogy hello, a Maoa nem hozzátok járt? De, tényleg-jott a válasz Gábortól,-csak nem tudom merre lehet... Még jó, hogy a B-sek meg az A-sok nem várnak hasonló aktivitást tőlem, mert az A-hoz hozzá sem tudnék szólni... A B-sek nagyjából meg vannak, mert együtt tesiztünk lányokkal... Jó reggelt kedves budakalászi negyed évszázados évfolyam, 10 nap múlva találkozunk és még nem találtátok meg egymást... Csodákra meg én sem vagyok képes...

Ezt most találtam, mennyire igaz... a legtöbbje rám is... Kicsit kiegészítettem azzal, ami rám máshogy jellemző...

- Reggel amíg csak lehet pizsamában mászkálunk, mert lusták vagyunk felöltözni,- fürdéssel kezdem a napot, amíg nem tusoltam, használhatatlan vagyok agyilag.- fürdőköpenyben, néha még 9-kor az optikus is abban talál, esetleg türcsivel fejemen hajmosás után... :D - A telefonunkkal szoktunk világítani a sötétben.-felkapcsolom a kocsi lámpáját, ha elérhető... :D - Ha leülünk a fűbe elkezdjük tépkedni a fűszálakat... - Nem értjük hova tűnnek el a fél pár zoknijaink, csatjaink... A zokni eltűnések nálam örökös rejtély, már írtam rengetegszer róla, egyszerűen nem tudok ugyanannyi zoknit kivenni a mosógépből, mint amennyit beletettem... - Nem szállunk ki a kádból, míg meleg a víz, mert nem akarunk fázni.-zuhanyzom, szinte sosem fürdőzgetek, erre nincs időm. (Bezzeg fürdőköpenyben mászkálni egész délelőtt az simán belefér.) - Azt mondjuk hogy úton vagyunk, miközben még el sem indultunk...-rendszeres, Márti barátom totál ki van ezen, amikor csörög, hogy hol vagy már? És mondom, hogy úton, aztán még ki sem álltam... Szerencsés esetben már legalább olyankor kiálltam... - Mentünk el úgy egy fájlt, hogy 'fheuksfgkwg' csak mert nem volt kedvünk jobbat kitalálni.- ez sosem jellemző rám, mindig nevet adok a file-oknak, mert meg kell találnom őket később... - Ha megtetszik nekünk egy szám rongyosra hallgatjuk azt napokig...- ez igaz, teljes mértékig. - Nem lógatjuk le az ágyról a lábunkat, nehogy megegyék a szörnyek.-nem félek a szörnyektől, és ki is lógatom a lábamat a takaró alól. - Egy nap 10 alkalommal is kinyitjuk a hűtőt, mégsem veszünk ki onnan semmit..., mivel ketogén életmódot folytatok, sosem vagyok éhes, szinte alig megyek a hűtőhöz.. - Elalvás előtt mindig megszámoljuk hány órát fogunk aludni...., ez akkor igaz, ha másnap kelnem kell időre - Bevizezzük a fogkefét, mielőtt fogkrémet nyomunk rá.- Igaz, jobban habzik, ha vizet engedünk előtte rá... Miért, a férfiak nem szokták? - Idiótán vigyorgunk, miközben olyat írunk valakinek, ami nekünk tetszik.- Abszolúte, mert ismerem az arcát, akinek írok és a reakcióját is... - Nem értjük, hogy amit kivettünk a dobozból miért nem megy bele vissza.- Hát elvileg vissza kell menni... - Fürdés után órákig ücsörgünk a szobánkban törölközőben, csak mert lusták vagyunk felöltözni!:D- Nem igaz, továbbra is a fürdőköpeny a valós. És még kiegészíteném, ami specifikusan rám jellemző... Hidegen iszom a kávét, jobban mondva langyosan két cukorral, sok tejjel... Elalvás előtt mindig olvasok valamit, és általában azzal alszom el, néha könyvvel a hasamon... Nem tudom kinyitni a tejes-dobozt, egyszerűen képtelen vagyok elbánni vele. Mostanában már levágom mindkét végét, mert Zsanikám erre tanított, hogy így a jó... Persze nem tudom miért jó így, de mivel Ő a barátnőm és azt mondta, így elfogadom.. Feltéve, ha találok egy nyamvadt ollót, amivel levághatom. Mert ha nem, akkor nem tudom kibontani a dobozt... Állva iszom meg a kávét és a vérnyomáscsökkentőmet a kávéval veszem be, ezen röhögnek a barátaim, de igaz... Sosem találok semmit, még a kocsimat sem, hogy hova parkoltam, úgyhogy a barátaim már megszokták, ha velem jönnek, akkor jegyezniük kell, hogy hol állok... Nagyon jól vezetek, saját meglátásom szerint, parkolni viszont... Nos, a Viktor meg az Ildi szerint youtube-ra való a parkolási technikám és fotózni szokta... Általában nem állok be a padkától 20 centire, mivel kicsi a kocsi, így kb a többi kocsi széléhez mérem be az irányt, persze vagy sikerül vagy. Többnyire nem, még így is kilógok... Olyankor kiszállok és megnézem, hogy mennyire lóg ki, majd "jól van az úgy" felhanggal bezárom és otthagyom.. És mindig csak reménykedem benne, hogy nem kaptam kerékbilincset... Egyszer megálltam Komádiban a Róna előtt, úgy, hogy előttem három szabad hely volt és még fél méterre kilógtam az útra a parkolóhelyről... A Viktor kiszállt és szakadt a röhögéstől...

Van egy Angyalom... Köszönöm és Hála...

Sokan tartanak engem is Angyalnak, főleg Cegléden a rengeteg jótékonykodásomért, a családmentésekért... De el kell mondanom, nekem is van egy Angyalom, akinek a tanácsait hosszú-hosszú évek óta követem és megfogadom... Ő Julianna, jelenleg Veresegyházon él, és nem kell egymás közelében lennünk, hogy tudjuk, hogy mindig segít nekem energia szinten az utamon... Az Ő segítségével megtanultam jobban élni az életemet... Ma azt mondta nekem. "Sosem felejtem el, hogy évekkel ezelőtt amikor legelőször felhívtál úgy jelentkeztél be hozzám hogy azt mondtad: én egy kis Napsugár vagyok aki meleget ad és melegséget áraszt....Köszönöm! Mai napig hálás vagyok ezért a mondatért is :)....és bejelentkezni is tudni kell...hiába na, a stílus maga az ember, szeretlek drágám :)" És bizony, azóta eltelt nagyon-nagyon sok év... Követjük egymás írásait, és Juliannára mindig lehet számítani, ha segítség kell, pozitív energia, megerősítés... De akkor is, ha rossz úton járunk, úgy lekap a 10 körmömről, hogy csak nézek... De ettől eltekintve szeretem őt, mert utat mutat... Ahogy most is... Nyugalomra intett... Azt mondta, minden rendben lesz... Hiszek neki, áldás érte. :)

A férfi...

Kevés férfi volt az életemben, mert többnyire inkább kisfiúk vagy pasik vettek körül, akik mellett nem tudtam igazán nő lenni... Pedig egy nőnek a legnagyobb ajándék egy férfitól, ha nő tud lenni mellette... Igazi férfi volt mellettem a férjem, aki mellett ellazulhattam, aki párnát tett a popsim alá a kocsiban, nehogy felfázzak. Ő gondoskodott róla, hogy mindig legyen egy váltócipő a csomagtartóban, ha feltörné a magas sarkú a lábam... Egy takaró, ha lerobbannánk valahol... Egy férfi, akinek ágyba vittem a kávét minden reggel, mert szívesen ébresztettem én a csókjaimmal. Ő volt az a férfi, akinek szexi fehérneműbe bújtam, aki miatt mindig a legjobb formámba lendültem. Ezt a pár mondatot ma olvastam. "A férfiakkal az a baj, hogy anyjuk van. Hogy egy nő mellett nőnek fel. Nem véletlenül választották le a spártaiak a gyerekeket az anyjukról. Mert anya mellett elpuhulnak. Komolyra fordítom a szót és visszatérek a XXI. századba, ahol nem választjuk le a gyereket anyáról és jobb esetben 18, rosszabb esetben 35 éves koráig ágyba kapják a vajaskiflit párizsival, szalámival kitudja mi a kedvence annak a kis „édes gyermekemnek”. Nem kell harcolni menni, aratni, fát vágni, disznót vágni. Minden kéznél van. Az étel, a meleg, a nő. Szerintem ennyi paraméterváltozás éppen elég volt ahhoz, hogy a férfiak nagy általánosságban elpuhuljanak a mai világban." Nos, ennek ellenére azért van tapasztalatom ismerni férfiakat, mint például a volt férjem, az Olivér a volt pasim, ma már inkább kedves barátom... Illetve a szomszédom is... Ők magas teljesítményt tudnak nyújtani, férfiként viselkednek... Persze nem tudom otthon jelenleg milyenek, de azt mindenképp megtapasztaltam már tőlük, hogy amikor helyzet van, akkor nem megfutamodnak, hanem felnőtt férfi módjára beállnak harcolni... Nem gondolkodnak, hanem lépnek és mernek is lépni, kockáztatni és pont ezért rendszeresen meg is oldják a kihívásokat, de ha nem akkor sem mennek le kisfiúba és nem kezdenek el magyarázkodni, hanem megoldást keresnek és előre mennek... Tudatosan mernek élni, egyre magasabbra teszik a lécet maguknak és kitűzik maguknak a célt és elérik... És hisznek magukban és nem toporognak egy helyben, hanem megteszik a lépéseket a cél irányában... Nem félnek, kockáztatnak és nyernek... A mai világban az is magas léc, hogy egy férfi képes eltartani a családját, úgy, hogy nem dolgozza halálra magát, nem vállal plusz feladatokat, hanem otthon is jelen van. Jelen van a nő mellett is... Nem hajtja bele a fejét teljesen az igába és bólogat mindenkinek, hanem tudja mit ér és mire képes és annyit vállal és olyan szinten, hogy az neki is jó legyen ne csak a munkáltatójának. Ha túlhajtja magát, kiég, kihasználják, és romlik a teljesítménye... Először csak a nő mellett nem lesz jelen, később pedig már a saját életében sem... Mit tehetünk mi nők? Feladatokat veszünk le róluk, szeretetet adunk, meleg otthont, szerelmet, vágyat, beteljesülést, társként kell erősíteni őket. Amikor a férfi felmászik a hegyre, vagy megugorja a magas lécet, amit szeretne, akkor bizony be kell állni mögé tapsolni hölgyeim. Mögötte kell állni, hogy legyen kiért megugrani a magasságot... Mert, ha bizony nincs mögötte a nő, akkor csak hideg és kényszeres lesz... Tegnap azt mondtam egy férfinak, és Ő tényleg férfi lesz az én életemben. Bízz bennem... Most is azt mondom, bízz bennem, te olyan férfi vagy számomra, aki mögé én be tudok állni...

Budakalász, ahogy mi szeretünk...

Ahogy közeledik az évfolyam-találkozóm, egyre többet gondolok haza.. Ma pedig a szívemnek kedves férfi is felemlegette... Kevesen ismerik úgy Budakalászt, ahogy mi, akik oda születtünk, ott nőttünk fel, úgyhogy ha már ennyit gondolok rá, akkor elmesélem milyen is az én szememmel... Mi csak Kalásznak hívjuk, az, hogy éppen nagykalászi, lenfonói vagy telepi is valaki az csak a bennfenteseknek lényeges... Őskori leletet találtak Kalászon a kicsi agyag kocsit, melynek pontos mása ott áll a lenfonói kőrforgalomban... A telepen kezdtük meg az iskolát, sőt már óvodába is oda jártunk, és az osztálytársak az óvodai csoportból alakultak... Az első 4 évben (akkor még 5.-től át kellett járni a nagy iskolába)rendszeresen elkéstem... Pár házra laktam a sulitól, úgyhogy nem teljesen tudom, hogy nem sikerült sosem időben betalálnom... :D :D :D Később 5.-től ez már nem volt ennyire egyszerű, mert a Laci meg a Hugi elindult az utca végéről és minden sarkon becsatlakozott hozzájuk valaki, és így együtt az egész osztály ment át a nagy iskolába... Mindenki ismert mindenkit, úgyhogy amikor becsöngettünk valahová, beengedtek, a szülők meg csak sejthették, hogy merre vagyunk... Viszont az előírás volt, hogy a lámpagyújtáskor indulás haza... Nálunk tartottuk a legjobb osztálybulikat, és tényleg az egész osztály nálunk dorbézolt... (Nem véletlenül szervezem most is én az osztálytalálkozókat.) Két tavunk van az OMSZKI-tó és a Lupa tó... Az OMSZKI-nál előfordulnak a betegek, akik januárban, mínusz 20 fokban is kint nudiznak... A Lupánál mindig szerettünk lenni,de mivel sok vízbefulladásos esetet láttunk a magam részéről mindig beszélek a vízhez,(szerintem nem csak én) pedig egész jól úszom... Híresen féltem az oltástól, úgyhogy minden osztálytalálkozón előkerül, hogy ki az, aki nem kergetett engem az iskola udvaron, amikor megtudtam, hogy oltás lesz... (Köszi Zsolti, tudom... :D :D :D) Mindenki ismeri a Mócit, a rettegett földrajz tanárt, de tőle megtanultuk, hogy Kamcsatka nem egyenlő a Vasmacskával. Ma is él jól van és már a nagyanyáinkat is terrorizálta. :D Akinél, ha sikerült elérned, hogy hármast kapjál akkor ma földrajz tanár vagy. De már kettessel, később 5-ösre érettségiztél, úgy, hogy négy évig elő sem kellett venned a földrajz könyvet. István-telepen áll egy Szent István szobor, a templomkertben, ami némileg vékonydongájúra sikeredett, de mi büszkék vagyunk rá, mert amikor visszakaphatta a Szent István-telep a nevét, a szüleink dobták össze a szobor árát. István-telepen van a cseresznyés, mivel anno a szülők építették fel az egész várost, így kötelező érvényű volt, minden ház elé egy cseresznyefát ültetni, ezek a fák ma is meg vannak és virágzáskor gyönyörűek. Egyszer valaki megkérdezte tőlem, melyik kedvenc fám, és gondolkodás nélkül rávágtam, hogy a cseresznye... Azt mondta, valami szépet fogok mondani, mint akác vagy fűz, de én azt mondtam, hogy a cseresznyefa is szép. Igazából mindenki jóban van mindenkivel és az egész város kalákában épült... A polgármester a szomszédunk, és bármikor becsöngethetünk hozzá, ha elakadtunk a bürokrácia rendszerében, biztos, hogy segíteni fog. Faluház, az nálunk még mindig FALUHÁZ, igaz város vagyunk vaze, de ez senkit nem érdekel. :D :D :D A Kis-kevély a mi hegyünk, imádtunk oda kirándulni mindig, és ott található Eger vár mása... Az Angyalbőrben egy pár részét ott forgatták. A gyerekorvosok még mindig ugyanazok, de mi töretlenül bízunk bennük, mert a mi életünket nem egyszer megmentették... Ha Budakalászra sodor a szél, ma is azt mondom, hogy hazamegyek, mert valahol mindig az otthonom marad... Sok minden kimaradt, de hátha ettől kedvet kaptatok, hogy szétnézzetek nálunk... :) Budakalász, mi ilyennek szeretünk.

Sanyii gondolatai... kiegészítve az enyémekkel...

Sanyii a kedvenc bloggerem, nem mondom, hogy mindent elolvasok tőle, de amit elém dob rendszer, azt igen... Jól ír, ami meglepő, főleg, hogy férfi... Van úgy, hogy egész napra megnevettet... Más Oraveczet olvas, én Sanyii-t. Humoros... Na szóval, ezt ma írta és megosztom, mert egyetértek vele, utána pedig kiegészítem azzal, amit még hozzá tennék... "A tegnapi nap margójára... Ez a választás jól kimutatta, hogy sok milliárdos kampánnyal félelemkeltéssel lehet a magyarokat megijeszteni, a magyarok tudják utálni a migránsokat és az uniót együtt, de a kormány korrupciós ügyeit, Habonyokat, Rogánokat, Andy Vajnákat még ennél is kevésbé szeretik. Akik távol maradtak, éppúgy nem akarnak kényszer betelepítést ahogy senki más sem. Csupán nem vettek részt egy olyan szavazásban amit egyetlen törvény módosítással meg lehetett volna oldani, töredék pénzen, ahogy majd most lesz. Kidobott 15 milliárddal, érvénytelenül.Most az emberek, nem részesítették abban a kegyelemben a kormányt, hogy a migráns probléma árnyékában szétlopott országot teljesen hülyének nézhesse... Az a baj, hogy ennek az országnak az egyetlen olyan karizmatikus vezetője aki a népet tudja egységben tartani, Orbán Viktor... És az még nagyobb baj, hogy az ellenzékben egyetlen ilyen arc sincs... Úgy gondolom azon túl, hogy most majd jól megmagyarázzák nekünk, mekkora siker ez, azért az országnak ez a karizmatikus vezetője leül a tanácsadóival, és ráébresztik, hogy ha ez így megy tovább, nem lesz még egy Fidesz kormány... Az se biztos, hogy ez kihúzza a ciklus végéig. Nem kell korruptnak lenni, hazudozni, felnőtt játszótereket építeni Felcsútra, hagyni éhen halni a kórházi betegeket, megnyomorítani a vállalkozókat, zsarolni a közalkalmazottakat, nem kell mutyiban szétosztani az országot, milliós táskákkal mászkálni amíg a többség itthon közmunkán van és a külföldön dolgozó gyerek alamizsnájából él.. No akkor majd lesz egység meg egységes fellépés. Mert: "Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme.Valamiért kell harcolni" /Wass Albert/ Mi pedig most valami ellen akartunk harcolni, hiszen sokan úgy érzik itt kis hazánkban, hogy ez most nem róluk, hanem a kormány önigazolásáról szólt. Azt gondolom teljes joggal..." Na és akkor ma ugye ezen elmés gondolatok után a következő beszélgetés zajlott kedves ismerősömmel. Mártinak mondtam, hogy egyetlen olyan karizmatikus ember van az országban, aki egységben tudja tartani az országot és az Orbán Viktor... És ami valóban igaz is, a baloldal tényleg nem rendelkezik senkivel, aki ilyen... Erre Márti közölte, hogy dehogynem, hát a Gyurcsány Ferenc ilyen... Te Márti, hol a f@szban voltál 10 éve, amikor a fél ország kivonult a Gyurcsány lemondását követelve? Ja, hát az az Öszödi beszéd miatt volt, jött megint az érveivel... Na, akkor Márti, itt is megnyugtatlak Gyurcsány Ferenc soha többé nem kerül még egyszer kormányra, és lehet hogy az embereknek elegük van Orbán Viktorból, meg a fent említett sz@rjaiból, de az biztos nem fordul elő, hogy egy olyan súlyos terhet még egyszer a nyakukba vegyenek, mint a Gyurcsány volt....