Kedves Mindenki. Tünde reflexzónás arc, kéz és lábmasszőr Várpalotán (Egyébként Némethné Cserna Tünde) a következő üzenetet küldte nekem... Nos, még ha Roma is lennék, (ami egyébként nem vagyok), akkor sem tehetne ilyen fajgyűlölő megjegyzést. Nyilvánosságra hozom, mert azt gondolom nem árt tudni, hogy milyen ember is Ő valójában... Úgyhogy ebből kiindulva csak azok menjenek hozzá, akik megfelelő bőrszínnel rendelkeznek... (Az én világos bőröm az nem az) Megkérdeztem Tőle, hogy pontosan mi baja van a bőrszínemmel... Nos, Ti akik ismertek egy ideje, mi baj van a bőrszínemmel? A nevemet meg már nem is említem....

Ajánlás a könyvemhez.

Egy rész belőled benném él tovább... (Egy rövid novella tőlem, nektek) Márciusi 24, szombat volt, ezek a tavaszi hónapok mindig olyan változóak. Sosem lehet tudni, hogy másnap milyen időre ébredünk... Előző este hozott haza a betegszállító kórház és dialízis után, de jókedvűen ébredtem... A konyhában sütöttem a rántottámat, amikor érkezett a hívás. Ki csörög ilyen korán reggel, még egy pillanatra meg is állt kezemben a fakanál, majd felismertem, hogy az új telefonom csörög... Nem ismertem a mobilszámot a kijelzőn... Hallo, tessék.-szóltam bele és vártam, hogy megpróbálnak nekem elsózni egy lábast vagy egy biztosítást. -Ágnes, X.Y vagyok a Transzplantációs klinikáról, -riadója van... Mi, hogy?- értetlenkedtem. Megismételte.- Ágnes, riadója van, érkezik hozzánk egy felajánlott vese Németországból, ami alkalmas a beültetésre. Van most megfázása, folyik az orra? -Nem vagyok megfázva, de 21 éve folyik az orrom, -próbáltam kinyögni-ahogy tisztult az agyam. Akkor rendben van, az orvosa már megerősítette, hogy este dializálták és készen áll a transzplantációra. Küldhetem önért a mentőt? Igen, persze-sikítottam a telefonba, majd gyors cím egyeztetést követően a hölgy azt mondta. 10 perc múlva ott vannak önért, gyorsan szedje elő a bekészített csomagot... Így is történt, még a leleteimet felvettem az egyik helyről. 3 helyen is tároltam másolatokat belőle, hogy ha riadóm lesz, biztos megtaláljam valamelyiket. És hívtam István barátomat. Egészen addig mindig azzal vette fel a telefont, amikor hívtam, hogy "Riadód van?" De mindig kiábrándítottam, hogy nem. Na akkor reggel nem kérdezte, én ordítottam a fülébe, hogy riadóm van, majd Ildi barátnőmet hívtam a másik készülékről sírva, hogy mindjárt indulok, mert transzplantálni fognak. Két kezemben a telefonnal hordtam ki a kapuhoz a cuccaimat és mire kiértem már várt a mentő. Az ápoló kiszállt, bepakolta a csomagjaimat és megkérdezte. "Ágnes készen van, hogy elinduljon az új élete felé?" Igen, már egy éve készen állok rá.-mondtam... És már mosolyogva szálltam be a mentőbe. 2017 október 17-én mondtam ki először, hogy 2018 húsvétjára vesét fogok kapni. Senki nem hitt nekem. Mindenki kinevetett, de én tudtam, egyszerűen hittem, őszintén hittem benne, hogy ez így lesz. 2018 március 24-én, egy héttel húsvét előtt zajlott le mindez. Délután 5-kor betoltak a műtőbe, majd este 10-kor ki az új vesével. Azóta sok minden történt, de a Te veséd bennem tovább él.

Meghalt (a vonat alá ugrott) egy kisfiú Veszprém megyében, mert a túlsúlya miatt csúfolták, bántalmazták az iskolában. (videók is készültek a bántalmazásokról.) Sajnos nem ez az első eset..., és valószínűleg nem is utoljára olvastunk ilyenről. Nagyon szomorú még olvasni is...., napokig kerestem a szavakat, hogy mit is tudnék írni. Alap probléma, hogy míg mi felnőttek magunk is elmegyünk segítő szakemberhez, addig egy gyermek nem tudja és nem találja a segítséghez vezető utat. Jó esetben a szülők vagy az iskola felismeri, hogy probléma van és akkor elviszik a gyermeket iskolai pszichológushoz (ha van ilyen), stb. A környezet hamarabb érzékeli a problémát, mint maga a gyermek. A gyerekek mindig tünethordozók, a probléma a környezetben rejlik, ami család, iskola, közösség. Ezért nem csak a bántalmazott/bántalmazó gyermekeket, hanem a környezetet is kezelni kellene. Ami azért probléma, mert a gyerekek sokszor titkolják, hogy csúfolják bántalmazzák őket vagy ők maguk bántalmazók. Miről szól a következőkben a történet? Az agresszor gyerekek jó esetben pszichológushoz kerülnek. Amikor a szülő elviszi a gyereket a pszichológushoz, soha nem azzal megy oda, hogy baj van a házasságával, vagy épp a gyereket otthon, iskolában bántalmazzák, hanem azzal, hogy magatartás problémái vannak. Pedig az agresszív gyermek is nagy eséllyel bántalmazott. Ilyen esetben pl már csak utólag tudta meg a világ, hogy a gyermek bántalmazás áldozata volt. Pedig ilyenkor elsősorban nem a gyermeket, hanem a környezetet, "a rendszert" kellene kezelni. Arizónai program, lehetőség a konfliktusok kezelésére az iskolákban. Egy videóban beszéltem erről. A program nagyon jó , ha minden iskolában működne és Magyarországon lenne elég pedagógus, hogy folyamatosan kivitelezhető lehetne. Az sem ártana, ha a családsegítők, gyermekjóléti intézmények együttműködnének az iskolákkal. Hogy időben felismerhető lenne a bántalmazó, agresszor gyermek és az áldozat gyermek is... És csak reménykedhetünk benne, hogy az agresszív, bántalmazó gyerekek kapnak segítséget, bekerülnek olyan környezetbe, ahol megtapasztalják a szeretetet és ezáltal kiegyensúlyozott felnőttekké válnak és nem lesz belőlük bűnelkövető... Egyébként ehhez az írásomhoz azt még mindenképpen hozzátenném, hogy sok iskolába be sem engedik (különösen egyházi és egyéb nem állami fenntartású intézményekbe) a szakembereket, pedig a jogszabályok szerint kötelező lenne. Pedig egy kívülálló szakember már azért is képes lenne komoly, szakszerű segítséget nyújtani, mert nem az iskola alkalmazottja. Tehát az iskolavezetés nem tud rájuk nyomást gyakorolni. Emellett képesek felismerni a problémákat, tudnak rá adekvát megoldásmódot és tisztában vannak azzal, hogy a probléma mikortól olyan mértékű, hogy a családsegítő vagy a hatóságok bevonása elengedhetetlen.

Írtam egy szerelmes novellát és pályáztam vele egy novellaíró versenyen.

Elküldtem pár ismerősömnek, akik szokták olvasni az írásaimat, meg szeretnek olvasni. Ezek a visszajelzések jöttek rá. 2024-ben megjelenik a novellám majd egy antológiai gyűjteményben.

Most olvastam az e-bookomat, jóváhagyás előtt. Hát, ez brutálisan jól sikerült. És nem azért mondom, mert én írtam, hanem mert ha idegenként olvasnám is megveregetném most az író vállát. Százszorosan jobb, mint az első könyvem. Lehet azt is át kellett volna kicsit dolgoznom kiadás előtt, de ezt a másodikat már profin megírtam és ki is dolgoztam... Már nagyon várom a megjelenését. Voltak páran akik elolvasták és a kiadó is azt írta, hogy nagyon mély téma, erősen feldolgozva. Szóval csak ajánlani tudom azoknak, akik szeretnek olvasni megtörtént eseteket... Néhány apró változtatást még kértem. Megjegyzem, imádom a második könyvemet, az első is jó volt, de a második sokszorosan felülmúlja. Akik szeretik az írásaimat, azoknak csak ajánlani tudom.

Kedves vendégemnek azt tanácsoltam pár hónapja, hogy képezze magát tovább a pszichológia irányába, mert azzal önmagán is dolgozik. Sajnos nagyon sokan cipelünk lelki sérüléseket, fel nem dolgozott gyermekkori traumákat, előző kapcsolatokból hozott sérelmeket és hosszasan sorolhatnám. Mindannyiunknak kellene dolgoznia önmagán és bizony néha elengedhetetlen, hogy segítséget találjunk ehhez a munkához. Mostanában többen fordultak hozzám, hogy segítsek számukra megtalálni az utat miképpen induljanak tovább. Néha ajánlok egy kiváló orvost a probléma megoldására. Megnőhetett a forgalma egy két nagyon jó orvos ismerősömnek. (Majd ne felejtsetek el jutalékban gondolkodni, ha már tudjátok, hogy én voltam, aki fellendítette az üzleteteket.) Máskor egyszerűen csak rávezetem, hogy milyen lehetőségeken indulhat. Előfordul, hogy csak beszélgetünk egy jót.

A természettudományokat tanító tanárok, így a télhez közeledve már azt számolgatják, hogy mekkora a parketta, a padok a székek és a tábla fűtőereje. Szerencse, hogy vannak még az országban ilyen képesítésű tanárok.

Az oroszok hadseregbe invesztálták az olajpénzeket és ebből vérfürdőt rendeznek Ukrajnában. Venezuella újra szocialista ország lett az olajban megőrülve, így a világ potenciálisan leggazdagabb országából mára az egyik legszegényebb. A szaudiaknak meg konkrétan nyaktól felfelé elmentek otthonról, mert síparadicsomot meg tükör épületeket húznak fel a sivatag közepén és oda tervezik a jövő generáció téli olimpiáját... Hát, még az a szerencse, hogy az alföldön nem találtunk elég olajat, mert legalább nem kell Orbán jóvoltából újra kipróbálnunk a szocializmust... A képen a sivatag közepére tervezett síparadicsomot láthatjátok...

Ma védtem a szakdolgozatomat kriminológiából.

Ma 9.50-kor védtem a szakdolgozatomat kriminológiából (kriminálpszichológiából) Egész éjjel készültem rá, de mivel a deviencia, a deviáns viselkedés volt számomra a mumus, ezt olvasgattam. És akkor a bűnözői magatartást kaptam. Örültem. 25 percen keresztül beszéltem a született bűnözésről, hogy genetikailag is hordozhatjuk az agresszivitást. Arról, hogy pl, ha gyermekként agresszív valaki, azért ez nem feltétlenül jelenti, hogy felnőttként is agresszív lesz, hiszen belekerülhet olyan közösségbe, ahol jó mintával állnak elé, szeretik és figyelnek rá. Vagy pl egyre több iskolában felveszik az Arizóna programot (érdemes utána olvasni), ahol pszichológusok, vagy pszichológiával is foglalkozó tanárok törődnek a renitens viselkedésű gyermekekkel. Beszéltem arról, hogy pl ha vallási közösségbe kerül egy bűnöző, az is hozhat ki belőle jó irányba változást. (Persze nem feltétlenül van így) Úgy köszöntek el tőlem, hogy ez csillagos 5-ös védés volt. Azért vagyok erre most nagyon büszke, mert ennyi betegség után, még mindig képes voltam tanulni és ilyen jól vizsgázni.

Már félig megírtam a harmadik könyvemet az utóbbi 7 év küzdelmeiről, a betegségekből való gyógyulásokból, de ma ahogy utazgattam, megfordult a fejemben, hogy félreteszem ezt a könyvet és belefogok egy másikba. Élő példával állt elő nekem az utóbbi hónapokban valaki azt megmutatva, hogy mit is jelent a hatalommal való visszaélés. Hogy hogyan válik egy jó emberből olyan emberré valaki, hogy gyűlöletet kelt másokban. Mi váltja ki egy férfiből, hogy lenézze a nőket, a korosztálya női tagjait is és megalázza Őket. Érdekes téma és ebből is lehetne írni... Találkoztatok már ilyennel? És most nem a politikai hatalomról beszélek, bár simán beleillik az is... A feltétel nélküli parancsvégrehajtás, a tekintélytisztelet és az alá-fölé rendeltségi viszonyok érdemtelenül megmászott szamárlétrái mellett nem fejlődhet egészséges társadalom. Manapság leginkább az orvostársadalomban megjelenő hűbérúri viszonyokban látszik a legjobban, de így volt ez a kádári diktatúra uram-bátyám világán alapuló országban és sajnos ezt éljük meg ma is a FIDESZ által teremtett "liberális államban" És hát igen, vannak akik belenyugszanak mindenbe és hagyják a megaláztatást és vannak akik nem... A vezetésoktató-mazsola viszonytól kezdve, a rendőr-sofőr viszonyon át, az oktató-hallgató viszonyokig, a hivatalnok és az ügyet intéző állampolgár mind-mind olyan hatalmi viszonyban állnak egymással, ami jelen világunkban több mint egészségtelen. Emberi méltóság? Ugyan már! Az emberi méltóságot és az alapvető állampolgári jogokat meg kell tanulni tisztelni. Amíg egy orvos nem tanulja meg tisztelni a NŐVÉREKET, akik nem hagyják, hogy hibát/műhibát kövessen el, mert ügyeletes orvosként felébresztik hajnali 3-kor, hogy rohanjon az ágy mellé, hogy mentse meg egy beteg életét, addig az az orvos sem érdemel tiszteletet. Egy nővér hamarabb észre fogja venni, hogy baj van, mint maga az orvos és a nővér fog telefonálni, hogy Doktorúr jöjjön, mert X beteg rosszul van... Ha ezt Te nem érted meg most, majd megérted akkor, amikor a másik oldalon a betegágyon leszel... Egy Doktornő barátnőm pár hónapja azt mondta. "Ági, nem az a csoda, hogy felálltunk mi ketten, példát mutatva mindenkinek, hanem az, hogy a kollégák még nem nyírtak ki minket."

Képesek vagyunk megváltozni, (általában traumák, krízisek hatására) Olyan belső és külső körülmények hozhatnak változást a személyiségünkben, amik váratlanul érnek. Lehet, hogy fejlődésünk krízisei viselkedésváltozást vagy lelki átalakulást eredményeznek. Általában biztonságban érezzük magunkat az állandőságban. Számomra változást a halálközeli élményeim hoztak. De ilyen eredményt hozhat egy baleset, egy trauma, ha egy titkunkra fény derül vagy ha valaki végre tükröt mer elénk tartani. Ha pl kiderül egy titkunk, az is traumatizálhat, krízist okozhat. Mindenki őriz titkokat, jó is ez, viszont, ha egy titok mások életét befolyásolja, akkor az a testi-lelki egészségünkre is befolyással lesz. A változás bekövetkezhet jó és rossz irányba is. Tegnap nekiestem egy férfinek egy olyan rossz személyiségi problémája miatt, ami nem tudom miért alakult ki. Tudom, hogy helyesen tettem, hogy szó szerint odatoltam elé egy tükröt. Egy olyan tükröt, amibe ha képes volt belenézni, akkor egy olyan szörnyű önmagát látta, amit évek óta sokan rettegnek és gyűlölnek. Csak senki nem mondja el a szemébe. Pedig kellene... Sokunknak kellene egy ilyen tükör, hogy helyre billentse azt a személyiségből fakadó rossz irányú változásunkat, amire egyébként nem vagyunk büszkék... Egyes embereknek fogalmuk sincs arról mennyi kárt tudnak okozni azzal, hogy nem mondják el nekünk az igazságot, hogy hazudnak (érdekből vagy más okból) és ezzel hagyják, hogy még jobban elmerüljünk. Vajon be tudjuk-e fogadni azt az információt, segítséget, amit valaki olyan ad, aki tényleg és önzetlenül, szeretettel tartja a tükröt? Nekem felelősségem van saját magammal szemben, hol-kivel, mikor, mit tettem, mit mondtam ki vagy mit nem mondtam ki. A tegnapi görbe tükör előtt hónapokat gondolkoztam, kimondhatom-e mindezt neki, hiszen a kimondott szónak MINDIG súlya van. Mondhattam volna azt is neki, hogy ülj csak szépen tovább, jól csinálod, amit csinálsz, csak várd tovább a csodát." Csakhogy abban, amit az utóbbi 7-8 évben mondott és tett az a férfi, azzal csak egyre mélyebbre és mélyebbre ásta magát. És ezt a körülötte élők, dolgozók csak elhülve vagy rettegve nézték... Ezért megpróbáltam érthetően, egyértelműen és világosan fogalmazni, kockáztatva azt, hogy soha többet nem fog velem szóba állni és csak remélem, hogy az Ő túlhajszolt elméje képes volt ezt befogadni. Kemény voltam vele? Nem, én nem kemény voltam vele, hanem könyörtelen, könyörtelenül toltam az arcába azt, amit megtudtam. És mindamellett Ő pontosan tudja, hogy én soha nem hazudtam és soha nem is fogok hazudni neki, ezért valahol biztos, hogy tudja, nem véletlenül voltam kegyetlen... Sokszor csak akkor vagyunk képesek dolgozni magunkon, segítőt keresni ehhez, ha már baj van... Néha csak egy betegség, az életünkért való harc kényszerít arra, hogy a személyiségünkben változás alakuljon ki. Ha egy évekig tartó betegség végére érsz és életben maradsz, akkor akár akarod, akár nem, meg fog változni a személyiséged. Ez akkor egy esély arra, hogy az életed további részét jobb emberként éld meg. De feltétlenül meg kell várni, hogy a sors betegséggel mutassa meg, hogy milyen rossz úton járunk? Kitartást kívánok mindenkinek, akit az élet súlyos betegségen keresztül tanít. A szeretett férfinek, akinek akarata ellenére tükröt toltam az arcába (valszeg nem először) egy pozitív felismerést és betegség nélküli személyiség változást kívánok, mert a jelenlegi lenéző személyisége már bántalmazás mások irányába... és én őszintén hiszem, biztos vagyok benne, hogy Ő nem akart ilyenné válni.... Vajon ki is vagyok én? Ez mindenkinek egy kérdés önmaga felé.

Ha hallok egy férfit, hogy mondandójával megsérti, megbántja, megalázza a nőket, vagy a rangban alatta állókat, akkor az jut eszembe, hogy miért lehet ennyire önbizalomhiányos, hogy ezt kompenzálva ennyire mutatni akarja az erőt. Az ilyen tulajdonságok mindig RÓLUK szólnak. Valami nagy sérülés van a háttérben, mélyen megbújva. A sértegető szavak mögött ott sír a gyenge kisfiú. Ha ez a férfi már nem is annyira fiatal, pl már 40-50 év körüli akkor különösen arra gondolok, hogy ez már komoly kisebbségi komplexusokra utal, amin dolgoznia kellene. Nyilván először felismerni, hogy tényleg segítségre szorul. Nincs szánalmasabb, mint egy öregedő középkorú férfi, aki azzal próbálja kompenzálni saját kishitűségét, hogy lekicsinylő, megalázó szavakkal demonstrálja, hogy ő "mennyit is ér valójában" Általában az önbizalomhiány ilyenkor a fő ok, amiért egy férfi lenézi vagy alázza a nőket vagy a rangban alatta állókat.

50 felé a szerelem VI

Legközelebb a Transzplantáció után futottunk össze. Elég sokáig semmit nem tudtam róla, hiszen beteg lettem. Mikor hosszú idő után végre kiengedtek a nagy műtétről, még várt a mentő, amelyik hazavisz, beszaladtam a kórház éttermébe tojás salátáért. Amikor mentem kifelé, akkor ott állt velem szemben a lépcsőn. Meg is lepődött, hogy mit keresek ott, mondtam neki, hogy transzplantáltak és tartok már hazafelé. Akkor és ott is rajongásig szerettem. Utána rendszeresen találkoztunk az étteremben, mert én oda jártam kontrollra, Ő pedig a mai napig ott dolgozik főorvosként... Volt amikor váltottunk néhány szót, volt amikor nem, de mindig minden alkalommal úgy ült le ebédelni, hogy engem lásson. Semmilyen kapcsolat nem volt közöttünk és én mégis rajongásig szerettem Őt...

Van egy jelenet a Büszkeség és Balítélet című könyvben, amelyben Marc Darcy arról beszél, hogy "Idegenekkel szemben nehezen küzdőm le a feszélyezettségemet..." Ere Elizabeth Benett a következőt mondta. "Nem játszom ezen a hangszeren olyan jól sajnos, mint ahogy szeretnék, de szerintem ez kizárólag a saját hibám, mivel nem vesződtem eleget a gyakorlással." Kulcsmondat. Ha valami nem megy jól, akkor nem használtuk ki az időnket megfelelően, tehát fordítsunk több időt a gyakorlásra.

50 felé a szerelem V

Egy évfolyamtalélkozón találkoztunk legközelebb, előtte felhívott és hosszú órákon keresztül ecsetelte nekem, hogy rossz a házassága, szeretne abból valahogy kilépni. Éppen álltam ki a kocsival, mikor csörögött a telefonom és utána csak hallgattam és hallgatam. Valamilyen félretájékoztatás miatt, Ő azt hitte, hogy én szerveztem az évfolyamtalálkozót, úgyhogy mindent, az ételválasztást is velem intéztetett. Mai napig nem tudom, hogy ki tájékoztatta félre. Szólt, hogy késni fog a találkozóról, majd amikor megérkezett, oda sem menve a saját osztálytársaihoz, egyből engem keresett, majd odajött hozzám és félórán keresztül simogatta a hajam, szeretgetett és beszélgetett velem. Mindig tudtam, hogy Ő sem közömboös irántam, hiszen mióta kisgyerekként oda dugta a fejét a fejemhez az óvodában, valahogy mindig jelen volt. Sosem ment el mellettem érzéketlenül... Egyszerűen tudtam, hiszen mutatta, kimondta, hogy fontos vagyok számára.

Mennyi az esélyem ilyen nagy sportrajongóként, hogy beesik a lakásom ajtaján egy Világbajnok? Nos, ma pont ez történt...

Ma volt szerencsém megismerni és masszírozni egy Thai boksz Európa és Világbajnokot, Pavelka Dominikot... Tudjátok milyen sportrajongó vagyok... Elfelejtettem közös fotót kérni, pedig nem sűrűn fordul meg, hogy beesik az ajtómon egy Világbajnok sportoló... Ami késik nem múlik, jön még erre, úgyhogy a fotót azért valahogyan elérem... Mi soha nem fogjuk tudni elmondani magunkról, hogy valamiben, munkában, bármiben a világ legjobbjai lennénk.... Dominik pedig felállt a Világbajnokság dobogójának legfelső fokára. Abban az évben, akkor Ő volt a világ legjobbja Thai bokszból... Örülök, hogy megismerhettem és meglepően kedves is. Köszönöm Dominik, szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettelek. Mi több, képzeljétek Dominik visszajelölt a facebookon és kiengedte a posztomat, amit róla írtam...

50 felé szerelem IV

A válásom után beszélgettünk hosszabban újra. Több napos bulit tartottam a szülői házban és szombaton a barátokkal eldöntöttük, ha jün a Family-s autó, akkor veszünk fagyit. Meghallottuk a kocsi csilingelését. Amikor kiértünk láttam, hogy balról érkezik a férfi, akit szeretek gyerekkorom óta. Persze nem tudott elmenni mellettem, azonnal megállt és fél órán keresztül tátott szájjal bámult. Megpróbáltam behívni, de nemet mondott, mert épp barátnője volt. Mikor mentünk befelé a hosszú kocsibeállón, a két barátom megjegyezte, hogy annyira oda volt értem a férfi, hogy Őket észre sem vette. Hiába mutatkoztak be neki, rájuk sem nézett. És valóban, tényleg így is volt. Igazán és őszintén szerettem azért, mert akkor meg merte mondani, hogy nem jön be, mert barátnője van.

Októberben van a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapja.

Idén ez október 14-re esik Az a nap számomra más, mint a többi. Ma nem lennék itt, ha Németországban egy 53 éves férfi nem gondolt volna arra, hogy nyilatkozatot tegyen arról, hogy szervei az agyhalál után felhasználhatók. Németország az egyetlen Európai ország, ahol nem létezik a "Feltételezett beleegyezés elve.", ami azt jelenti, hogy automatikusan, mindenki donornak számít, aki nem tett ellenkező nyilatkozatot. Na igen, mint mondtam, Németországban többször nem szavazták meg ezt s törvényt, úgyhogy ott csak akkor vehetnek ki szervet, ha rendelkezik az agyhalott beleegyező nyilatkozattal, donorkártyával. Szóval amikor 2018 március 24-én megcsörrent a telefonom, és elmondták, hogy riadóm van, és Németországból érkezett egy AB pozitív vese, akkor és azóta is, én többszörösen hálás vagyok, mert a donorom gondolt arra, hogy a szerveivel megmenthet másokat és egy olyan ritka vese érkezett tőle, amilyen az én vércsoportom. És azért is hálás vagyok, mert az Eurotranszplanton keresztül eljuthatott hozzám ez az életmentő szerv. Persze ilyenkor mély tisztelettel gondolok az orvosokra, ápolókra és mindenkire, aki azért dolgozott, és dolgozik mindig, hogy én életben maradjak, és egy majdnem teljes életet élhessek a kapott szervemmel. Mely szervem egy igazi csoda, hiszen túlélte a lélegeztetőgépet és az idei megpróbáltatást is. És ilyenkor szeretettel és hálával gondolok azokra az orvosaimra és ápolóimra is, akik életben tartottak addig a dialízissel, amíg a transzplantálható szerv megérkezett...

50 felé a szerelem III.rész

Később felsősökként már másik iskolába jártunk. Találkoztunk, de már egyáltalán nem beszélgettünk egymással. Nem emlékszem általános iskolában, hogy felsőtagozatosként egyetlen egyszer is beszélgettem volna vele. Másik osztályba jártunk, mások voltak a barátaink. De ettől eltekintve a gyerekkori szerelmem nem múlt el iránta. Ugyanúgy szerettem Őt, mint piciként. Akármikor láttam, mindig megcsodáltam messziről, mindig vonzott, de akkor már eszembe sem jutott volna Őt megszólítani sem... Később, mikor már középiskolába jártam, akkor sokszor egy HÉV-en mentünk haza. Volt, hogy beszélgettünk is, bár én akkor is szerettem, nem adtam ezt a tudtára... És még később, mikor már egyetemre jártunk, rendszeresen együtt utaztunk haza a HÉV-en, és akkor egyszer megfogta a kezem. Majd amikor leszálltunk, akkor sokáig beszélgettünk a megállóban. És akkor randira hívott a maga esetlen módján. Moziban akart vinni, de én elutasítottam, hogy nem megyek vele, mert szerelmes voltam egy másik férfibe... Ne felejtsétek el a reklámokat is végig kattintgatni, hogy ezzel is segítsetek engem!

50 felé és a szerelem II.

Később iskolába kerültünk a fiúval. Nem egy osztályba, de abban az időben még úgy volt, hogy egyik héten délelőtt iskola volt, délután pedig napközi. Másik héten délelőtt volt napközi, délután pedig iskola. Amikor napközibe jártunk, a fiú évekig ült velem szemben az asztalnál. Nyilván az óvodai szerelem miatt választotta ezt a helyet magának, de a napköziben 4 évig egymással szemben ültünk, ettünk, stb... Olyan cuki volt... Akkoriban már a fiúk meg a lányok nem játszottak együtt az udvaron én pedig elég félős voltam. Ne felejtsétek el a reklámokat is végig kattintgatni, hogy ezzel is segítsetek engem!

50 felé és a szerelem... I

Életem szerelmét a 2-es óvodában ismertem meg. Sírtam, amikor anyukám otthagyott minket az oviban. A fiú, nem tudom miért, de Ő pár nappal korábban kezdhette meg az ovit, mert már nem sírt... Odajött hozzám és odatette a kis buksiját a fejemhez és azt mondta, hamarosan jön majd anyukám értem és akkor hazamegyek, úgyhogy ne sírjak. Ettől a mondattól meg a fogatlan mosolytól a rabja lettem a kölyöknek. Délutánonként a mászókáról kiabált mindig le, hogy én leszek majd a felesége... És meg kell vallanom azóta eltelt 44 év, és még mindig szeretem. Pedig nagyon sok rosszat is hallottam már róla és mégis... Pedig rengeteget változott..., nem feltétlenül jó irányba. Ne felejtsétek el a reklámokat is végig kattintgatni, hogy ezzel is segítsetek engem!

A múltkor a MOL torony felé vezetett az utam. Konkrétan tátva maradt a szám. Hát erre nem voltam felkészülve. Hogy a fenébe adhattak ki építési engedélyt egy ilyen bűn ronda épületre? Először megvallom, nem is tudtam, hogy mi a fene ez. Mikor megláttam konkrétan kibukott a számon, hogy "baszki, mi ez a förmedvény" Elég hangos lehettem, mert mellettem egy férfi felvilágosított, hogy ez lenne a MOL torony... Hát nem tudom, azért régen volt valami szabály, hogy a környezetbe beleillőnek kellett lenni az épületnek... Ez nem tudom milyen környezetbe illik bele... Élőben még ennél is sokkal, de sokkal rosszabb.

Ma végre visszaküldtem az oxigénemet.

Ma végre elküldtem vissza a gyártóhoz az oxigénemet. Már szerencsére jó ideje nincs rá szükségem. A tüdő RTG-m is jó, nem fulladok, úgyhogy már hónapok óta csak kerülgettem itt. Most végre elvitték. Úgyhogy lett egy jó nagy helyem. Mert elég nagy helyet foglalt a gép.

A rokonokkal való találkozás MINDIG lesújtó...

Amikor az ember hosszú idő után találkozik a rokonaival, akkor sejti, hogy ízekre fogják Őt szedni... Óvatosabban szemtől-szembe, de sokkal inkább a háta mögött egymás között... Elsősorban a külsejébe kötnek bele, szem előtt van, ahhoz nem kell semmi, csak egy szemvillanással szemrevételezni. Ezért, ha én a rokonaimmal találkozom, még sokkal jobban figyelek a külsőmre, mint egyébként, nehogy azt halljam később vissza, hogy "na ez hogy elhanyagolja magát." De még így sem úszom meg sokszor a kritikát.. "Anyád vékonyabb volt"-hallottam már nem egyszer. "Az én gyerekeim nincsenek ilyen jó húsban, meg fogynod kellene." Általában szó nélkül hagyom, tudom mit jelentenek ezek a megjegyzések ezért erősen visszafogom magam. De Ők nem adják fel, hogy érezzem a törődést újra és újra mondják, hogy milyen testes vagyok... (Egyébként szerintem nem is) Ilyenkor nyelek, nem vicc, kétszer egymás után közli velem, hogy szerinte kövér vagyok... És képzeljétek milyen visszahallani hosszú idő után, hogy miket hordott össze rólam egy-egy rokonom a hátam mögött. Megrántom néha a vállam, persze, hogy nem esik jól én is tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok nádszál, de mégsem b@szom oda az orra elé, hogy te meg pl csúf vagy hülye vagy. Vajon mit szólna egy-egy rokonom, ha virágnyelven közölném vele, hogy nem állt sorban, amikor az intelligenciát osztogatták, mert ha kapott volna belőle, akkor nem lennének ilyen megjegyzései sem nekem, sem a hátam mögött. Na TÖBBEK KÖZÖTT, ezért nem keresem a rokonaimmal feltétlenül a kapcsolatot és ezért érzem sokkal jobban magam a barátaim társaságában. A barátokkal, az első mondat a puszi után, hogy milyen csinos vagy és milyen jól nézel ki, örülök, hogy végre találkoztunk. És innentől kezdve eltelik az egész nap, vagy ha hosszú heteket nyaralunk együtt az egész nyaralás azzal, hogy egymásra egy rossz megjegyzést nem teszünk.. Mert nem a rosszindulat vezérel minket, hanem a szeretet. Örülünk, hogy együtt lehetünk.

A SZERETET, amikor a legjobb barátnőm felszáll a tömött metróba, mikor kísér ki és közli velem, mert tudja, hogy kifáradtam, "majd Ő felállít valakit." Úgy válunk el, mert két irányba utazunk, hogy még a lelkemre köti, hogy amint hazaértem, már szólok neki... Aztán nem írok, mert ellátom a Fidót, de még rám csipog, hogy " Otthon vagy már? Minden rendben volt?" Ellenben a rokonokkal való találkozás MINDIG lesújtó... Amikor az ember hosszú idő után találkozik a rokonaival, akkor sejti, hogy ízekre fogják Őt szedni... Óvatosabban szemtől-szembe, de sokkal inkább a háta mögött egymás között... Elsősorban a külsejébe kötnek bele, szem előtt van, ahhoz nem kell semmi, csak egy szemvillanással szemrevételezni. Ezért, ha én a rokonaimmal találkozom, még sokkal jobban figyelek a külsőmre, mint egyébként, nehogy azt halljam később vissza, hogy "na ez hogy elhanyagolja magát." De még így sem úszom meg sokszor a kritikát.. "Anyád vékonyabb volt"-hallottam már nem egyszer. "Az én gyerekeim nincsenek ilyen jó húsban, meg fogynod kellene." Általában szó nélkül hagyom, tudom mit jelentenek ezek a megjegyzések ezért erősen visszafogom magam. De Ők nem adják fel, hogy érezzem a törődést újra és újra mondják, hogy milyen testes vagyok... (Egyébként szerintem nem is) Ilyenkor nyelek, nem vicc, kétszer egymás után közli velem, hogy szerinte kövér vagyok... És képzeljétek milyen visszahallani hosszú idő után, hogy miket hordott össze rólam egy-egy rokonom a hátam mögött. Megrántom néha a vállam, persze, hogy nem esik jól én is tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok nádszál, de mégsem b@szom oda az orra elé, hogy te meg pl csúf vagy hülye vagy. Vajon mit szólna egy-egy rokonom, ha virágnyelven közölném vele, hogy nem állt sorban, amikor az intelligenciát osztogatták, mert ha kapott volna belőle, akkor nem lennének ilyen megjegyzései sem nekem, sem a hátam mögött. Na TÖBBEK KÖZÖTT, ezért nem keresem a rokonaimmal feltétlenül a kapcsolatot és ezért érzem sokkal jobban magam a barátaim társaságában. A barátokkal, az első mondat a puszi után, hogy milyen csinos vagy és milyen jól nézel ki, örülök, hogy végre találkoztunk. És innentől kezdve eltelik az egész nap, vagy ha hosszú heteket nyaralunk együtt az egész nyaralás azzal, hogy egymásra egy rossz megjegyzést nem teszünk.. Mert nem a rosszindulat vezérel minket, hanem a szeretet. Örülünk, hogy együtt lehetünk.

Olvasni kell! Hogy miért?

Mert fejleszti a memóriád. Nagyobb lesz a szókincsed. Javul a helyesírásod... Ahogy a magyarok írnak, az konkrétan siralmas. Egy 5 szavas mondatban 15 helyesírási hiba is megtalálható, elnézegetve a posztjaitokat, kommentjeiteket, sokszor azért nem válaszolok, mert egyszerűen napokig fogom a fejem, hogy tudtatok egy ilyen mondatot leírni. Sokszor, sokféleképpen emeltem már hangot a helyesírás fontosságának! Borzasztóan zavaró egy-egy fórumon, hogy hozzászólásokban hemzsegnek a helyesírási hibák... Úgy gondolom, hogy ez is egy olyan téma, mint a nyelvtudás. Aki megérti, hogy miért fontos, annak nem kell külön magyarázni, aki pedig nem akarja felfogni a szükségességét, az mindig talál majd kifogást. Oda kéne ezekre figyelnünk, hiszen nem egy évig tanultunk magyarul és minden gépen van helyesírás elemző is... Persze most nem arra gondolok, amikor a bal kéz megelőzi a jobb kezet és ilyen szavak születnek pl: ynugi, mert ugye ez előfordul... De amikor olvasok egy mondatot, és gyakorlatilag percekig azon töprengek mit akart írni az illető, az már kifejezetten zavaró... Régen is voltak hasonló elírások például a bicikli szó kapcsán. Szerintem sokan a mai napig g-vel írják ezt a szót, de ez most mellékes. Vagy talán mégsem... Ha valaki ezt rosszul tudja, akkor ugyanaz az ember az angol bicycle szót sem fogja tudni helyesen leírni, bár az is igaz, hogy aki a magyar helyesírással nem foglalkozik, azt az idegen nyelv sem fogja túlzottan izgatni. Ezek az emberek általában beszélni sem tudnak helyesen. Az egyik leggyakoribb hiba a -nák, -nék toldalékok helytelen használata. Egyes szám első személyben is a többes szám harmadik személy alakját használják, arról nem is beszélve, hogy az egyik alanyi, a másik tárgyas ragozás. Példa erre az “innák egy pohár vizet”. Eléggé bántja az ember fülét, ha ilyet hall... A blogokon, fórumokon, a hírportálok cikkeiben – tehát “tanult” újságírók által megírt hírekben – és a hozzászólásokban is annyi helyesírási hiba fordul elő, hogy megszámolni is nehéz lenne. Ezt rengetegen azzal magyarázzák, hogy nem számít. Tényleg nem számít? Továbbá az a kérdés is felmerült bennem, hogy régen is ennyi sötét ember rohangált körülöttünk? Szerintem a válasz az, hogy igen, csak manapság az internet világa sokkal láthatóbbá teszi őket. Az pedig külön érdekes, hogy sokan nemhogy elgondolkodnának azon, ha megemlítik a hibáikat, de még ki is kérik maguknak. Nem értem, hogy valamit jól tudni miért nem természetes állapot. Megbélyegez a helyesírás... Valahol, valamelyik fórumon, egy hölgy hozzászólásomhoz tett megjegyzést... Olyan borzasztó helyesírással tette, hogy én ahelyett, hogy azzal lettem volna elfoglalva, amit mondani akar, inkább azt bíráltam, ahogyan írt. Döbbenetes volt. "Menny" írta nekem, én válaszként rávilágítottam, hogy a menny a biblia szerint a Kánaánt jelenti, majd konkrétan javítottam az "azfaltal" szót. Írtam neki, hogy az bizony két T, (mentségére legyen szólva, ez utóbbit átszerkesztette), de a következő mondatát azzal kezdte, hogy "Álj" És mindezeket további helyesírási hibákkal, mondatvégi felkiáltójelek hiányával bővítette, de úgy, hogy összesen a két hozzászólás tartalmazott körülbelül 8 szót, és abból is legalább 5 helyesírási hibák tömkelegével bővelkedett... Szóltam a második hozzászólás után a hölgynek, hogy a jövőben inkább ne is írjon nekem, mert még olvasni is szörnyű volt az írását. Ezeket a hozzászólásokat, viszonylag sokan olvassák, és bizony a rossz a helyesírás megbélyegez, ez alapján megítélik az embert, és ez sosem pozitív.. Jómagam is azon gondolkodtam, ennek a hölgynek miképpen sikerült leérettségiznie, mert nálunk Budakalászon ezzel az írással az 5.osztályból sosem jutott volna tovább. Ennél durvábbak a messenger üzenetek.. Hihetetlen, hogy mennyien nem tudnak helyesen írni, de a legalapvetőbb szavakat sem. És csodálkoznak, hogy nem válaszolok vissza. Állj két L, a magyartanárom Várhalmi tanár úr Budakalászon többször elmondta, mi két lábon állunk.🙂 Ma már értem miért voltak a helyesírási versenyek (tortával jutalmazva), mert neki köszönhetően vagyunk páran, akiknek nem jelent gondot leírni több oldalt is hiba nélkül, akár kézzel is. Lesz, az 1 db S. A számítógépek egyébként rendelkeznek helyesírás ellenőrzővel, érdemes használni, mert akármit is akar leírni valaki egy olyan hiba, mint a fent említettek, megöli a hozzászólást. Az olvasás fejleszti a kreativitást, magasabb érzelmi intelligenciához vezet és még rengeteg előnye van. Ha még mindig annyi ismerettel rendelkezel, hogy a Kőszívű emberi fiai könyv arról szól, hogy volt egy ember és voltak fiai, akkor nem olvastál eleget! A Tárki Társadalomkutatási Intézet kétszer is végzett egy kutatást és a döbbenetes az, hogy visszafelé fejlődünk... Magyarországon 100 felnőtt magyar emberből a 2020-as kutatás szerint 13 ember vesz heti szinten könyvet a kezébe. Hogy miért nem olvasnak akik, nem olvasnak? Nos, 45% azt mondta, hogy nem szeret olvasni, ami olyan szomorú, hogy mindjárt elsírom magam. További 33% pedig azt mondta, hogy nincs ideje... Ami részben érthető, hiszen rengeteget dolgozunk. De amikor Szulejmánra, meg egyéb hülye sorozatokra, X-Faktorra meg Netflixre van időtök, TikTokra, Insta görgetésre meg minden f@szágra van időtök, akkor ez csak KIFOGÁS. Magyarországon a felnőtt lakosság 58%-a SOHA NEM VÁSÁROL KÖNYVET! Ha én elsétálok egy könyvesbolt előtt, ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy a végtelen tudás paradicsomába bejussak. 5 millió 800 ezer ember, a kötelező olvasmányok traumatikus emléke miatt az okostelefonjukba temetett arccal, űzött vadként sétálnak el, lehajtott fejjel a könyvesboltok előtt. Felnőttként újra elolvastam a kötelező olvasmányokat, MINDET és nagyon jók voltak, volt amelyiket végig sírtam, érdemes lenne MINDENKINEK újra elolvasni. Fantasztikusak. A lakosság 25%-a évente néhány alkalommal vesz könyvet, 9%-a félévente, 7%-a negyedévente, 1%-a pedig havonta. Üdvözlöm azt a 84500 embert, aki Magyarországon havonta vesz legalább 1 könyvet. Ági vagyok, havi könyvvásárló, olvasó és író ember. Hogy miért ilyen siralmas Magyarországon ez a statisztika? Nyilván köze van ennek ahhoz, hogy mit láttak az emberek gyerekként, mennyire olvastak a szülők, olvastak-e mesét gyerekkorukban, stb... Az sem volt mellékes, hogy milyen volt a szociális környezet, a barátok, később a munkahelyi környezet. Pl, mi iskolás korunkban kölcsön adtuk egymásnak a könyveket. Rendszeresen cserélgettük néhány osztálytársammal, barátommal a könyveinket. Na és akkor most elmondom nektek, hogy miért olyan fantasztikusan jó olvasni. Ha ezzel a posztommal csak egyetlen embert is arra buzdítok, hogy rendszeresen vegyen a kezébe könyveket, akkor én már boldog vagyok. Miért kezdj el olvasni? Az olvasás az egyik legkiválóbb önfejlesztési lehetőség. Ha szeretnéd fejleszteni magad bármilyen irányba, a könyvek a legjobb barátaid lesznek a cél elérésében. Azáltal, hogy elmerülsz egy jókönyvben, dolgoztatod az agyadat, amelynek állandóan új információt kell feldolgoznia. Ilyen pl a regény is. Pozitív összefüggéseket kell feldolgoznod olvasás közben, a szereplők karaktereit, vágyait, felépítését kell megalkotnod agyban, történetet összerendezni. Az olvasás fejleszti a nyelvi készségeidet. Minél több lesz a szókincsed, annál választékosabban fogod tudni kifejezni magad, annál szofisztikáltabb megnyilatkozásokat fogsz tudni tenni. Mivel a mindennapi életünkben, (hacsak nem vagy remete) állandóan kommunikálunk egymással, és a munkánk során is állandóan emberekkel lépünk interakcióba, ezért nagyon hasznos, hogyha minél jobban, összetettebben, világosabban ki tudjuk fejezni magunkat. Illetve az sem árt, ha képesek vagyunk megérteni a másik ember mondanivalóját. Minél többet olvasol, annál gyorsabban fogsz megérteni mindenfajta szöveget, annál jobban, összetettebben fogod látni érteni, nem csak az írott szöveget, hanem a beszélt nyelvet is. Megjegyzem, még a párkapcsolatteremtés is jobban fog menni, hiszen szebben fogsz tudni udvarolni majd és nőként pedig jobban ki fogod tudni fejezni magad a férfinek, aki tetszik neked. Az olvasás fejleszti a memóriádat. Az olvasás egy állandó konstrukciós és rekonstrukciós folyamat, hiszen egy regényben fel kell építened, el kell képzelned a történetet, a karaktereket, azok motivációját, gondolatait, kapcsolódásait, helyszíneket hozzárakni, stb. Egy fiktív világot kell a fejedben felépítened, annak minden összefüggésével együtt. Majd miután leteszed a könyvet és másnap újra előveszed, hogy folytasd a történetet, újra fogod rekonstruálni az egész elképzelt világot. Az olvasás fejleszti az érzelmi intelligenciádat. Ha irodalmi könyveket olvasol, értelmezed a karakterek érzéseit, mozgatórugóit, cselekedeteit, személyiségét, gondolatait, kapcsolatait, döntéseit és ezáltal a Te érzelmi intelligenciád is fejlődni fog. Az olvasás csökkenti a stresszt. A mai világban egyre több stressz ér minket,lassan a mindennapi életünk része lesz, azáltal viszont, hogy olvasunk, kilépünk a valóságból és belépünk egy másik világba, így le tudjuk tenni a hétköznapi problémáinkat addig, amíg ebben a másik világban kalandozunk, ezáltal megnyugszunk. Vissza tudunk térni egy kellemes, optimális állapotba és ezáltal újult mentális erővel tudunk szembenézni a stresszt kiváltó forrással. Az olvasással végtelen tudásra teszel szert. Egészen elképesztő, hogy mennyi tudást halmoztunk már fel könyvek formájában, Az olvasás stimulálja és fejleszti az agyadat. Még kutatják a témát, de egyre több visszaigazolás jön arról, hogy az olvasás megelőzheti az alchemert, az időskori demenciát is azáltal, hogy stimulálja és folyamatosan karban tartja az agyad. A kutatások kimutatták, hogy az olvasás rengeteg idegpályát aktivál az agyban és ezek kapcsolatait is erősíti. (3.kép) Az olvasástól sikeresebbek lesznek az emberi kapcsolataid. Minél többet olvasol, annál kiterjettebb tudással, érdeklódési körrel, tapasztalattal fogsz rendelkezni, ami számos módon segítheti az emberi kapcsolataidat. Sokkal összetettebben fogod látni a világot, sokkal több érdeklődési köröd lesz, könnyebben fogsz kapcsolatot építeni, több emberrel fogsz tudni kapcsolatot építeni, bármilyen beszélgetéshez képes leszel kapcsolódni. Pl könyvklubok által növekedni fog a szociális hálód és a közösséged. Az olvasás növeli az élettartamodat. Egy kutatás szerint, azok akik rendszeresen olvasnak könyveket, két évvel tovább élnek, mint azok, akik nem olvasnak. Az olvasás szórakoztató. Az olvasás kiváló szórakozás. Elmerülni egy képzelt világban fantasztikusan jó. Hasonló élmény olvasni, mint sorozatokat nézni, de mégis egészen más. Mert a könyv olvasása közben neked kell elképzelned amit az író gondolt. Elkezded olvasni a könyvet és már megszűnsz ebben a világban létezni. Fontos a valóság, nem szabad a fiktív világokat túlzásba vinni, de én nem tudom elképzelni, hogy vannak emberek, akik képesek leélni úgy egy életet, hogy alig vesznek könyvet a kezükbe és nem vágynak arra, hogy képzeletük szárnyán elutazzanak egy olyan mesevilágba, álomvilágba, szerelembe, ahová a való életben nem adatik meg, hogy eljussanak. "Aki olvas könyveket az ezer életet is leél, aki nem olvas könyveket az csak egyet." (George RR Martin) Remélem ezzel az írásommal sikerült rávennem titeket, hogy olvassatok... Mármint, ha valaki legalább annyira képes volt, hogy ezt a nem rövid posztomat végigolvasta.

Miért mondom mindig, hogy igyatok több vizet?

Vesebetegként (mikor dialízisre jártam) megtapasztaltam, hogy milyen állandóan szomjasnak lenni. A dializált betegeknek meg van szabva, hogy mennyit ihatnak 24 h alatt, (fél litert) és ebben a folyadékmennyiségben benne kell lennie a levesnek is... Azaz reggel kiöntenek maguknak fél liter folyadékot és úgy osszák be, hogy 24 órára csak és kizárólag ezzel a mennyiséggel gazdálkodhatnak... Ezáltal a vesebetegek mindig és folyamatosan nagyon szomjasok, mely nyáron csak fokozódik. Szóval, miért fontos, hogy elegendő folyadékot (vizet) vigyél be a szervezetedbe? 1. Egészségünk védelme: Víz az élet forrása! A testünk nagy része vízből áll, és minden életfolyamatunkhoz elengedhetetlen. Segít a sejtek működésében, az emésztésben, a hőszabályozásban és még számos más területen. Víz nélkül nem létezik élet a Földön! 2. Kalóriaszegény: Víz kalóriamentes, tehát nem fog hozzáadott cukorral vagy kalóriákkal terhelni téged. Ha egészséges testsúlyt szeretnél megtartani vagy elérni, a víz az egyik legjobb választás. A víz segít az anyagcserében, és a megfelelő hidratáltság elősegíti a zsírégetést. 3. Hidratálás: Különösen fontos hidratált maradni, főleg a meleg időben vagy edzés után és közben. A víz segít fenntartani az optimális testhőmérsékletet és támogatja az izomfunkciókat. A megfelelő mennyiségű víz bevitel segít fenntartani a bőr rugalmasságát és frissességét. Sokan tapasztalják, hogy javul a bőr állapota, ha több vizet isznak. Válaszd az ivóvizet az üdítők helyett és tanítsd ezt meg gyermekednek is! Mutass példát! A víz hidratálja a szervezeted, támogatja a tápanyagok felszívódását, fokozza a fizikai teljesítményt és javítja a koncentrációt, segíti a fogyást, méregtelenítést és vérnyomás normalizálását is. Hagyjuk el a cukros üdítőket és szénsavas italokat, és adjunk a testünknek egy csodálatos természetes ajándékot - a vizet!

A hosszú párkapcsolat titka, hogy elköteleződöm, de én magam választom meg a korlátaimat...

A függetlenség nem egyenlő szabadsággal. Hiszen, ha egyedül vagyok, akkor függök mindenkitől. (a vízvezetékszerelőtől az asztalosig, mindenkitől függök, mindenkihez alkalmazkodnom kell) Ha párkapcsolatban vagyok, akkor én választom ki a korlátaimat, én választom ki magamnak ki az a férfi/nő akihez hajlandó vagyok alkalmazkodni. De a hosszú párkapcsolathoz az is hozzátartozik, hogy néha egyedül kell lennünk. Egyedül kell feladatokat megoldanunk, meg kell magunknak hagyni, hogy Énidőnk legyen. Az, hogy mindenhová együtt megyünk, együtt reggelizünk, ebédelünk, vacsorázunk, az nem működik hosszútávon. Ahhoz, hogy stabil emberek maradhassunk kell, hogy mindenkinek meglegyen a saját barátiköre, a saját hobbija és azokból energiát merítve vigye be mindezt a kapcsolatba. Ha valaki 10 körömmel ragaszkodik, hogy minden percét a másikkal akarja tölteni és mindketten szeretnék megőrizni a párkapcsolatot, érdemes felkeresni egy terapeutát... Már sokszor elmondtam, szerelemféltés nem létezik, csak tulajdonféltés. (Senki nem tulajdona egy másik embernek!) Ha valaki két kézzel ragaszkodik, kapaszkodik a másikba, akkor az már probléma. Egy hosszútávú, normális párkapcsolatba nem fér bele az, hogy két kézzel kapaszkodjunk egymásba, nem engedve a másiknak, hogy megélhesse az Énidejét. Nagyon fontos, hogy egy nőnek és egy férfinek is legyenek barátai, akikkel tartalmas időt tud tölteni. (kávézgatás, sütizgetés, fürdőzés, néha sörözés, meccs nézés, sielés, stb..) Amikor a barátainkkal töltünk időt, az soha nem elvesztegetett idő. Hiszen akkor feltöltődünk az Ők pozitív energiájukkal is. Ha elmegyek pl egy fürdőbe a barátnőmmel, akkor feltöltődve jövök haza és nyilván ezeket az élményeket be lehet vinni a kapcsolódásba. Onnan tudom, hogy szeret a másik, hogy mellette szabadabb lehetek. Ha nem lehetek Önmagam és szabad valaki mellett, akkor felmerül a kérdés bennem, hogy hol van abban a kapcsolatban a szeretet... Ha szoronganom kell egy kapcsolatban, mert két kézzel kapaszkodik belém, akkor ott nemhogy szerelem, de még csak szeretet sincs. Ez egyébként "baráti" kapcsolatra is igaz. Ha kapaszkodik belém az az ember, aki a barátomnak tartja magát, akkor az nem szeretet és nem a barátom. És még ami nagyon igaz. A szeretetben lévő párkapcsolatban észrevesszük a másik bánatát. Ha szeretek valakit, akkor észreveszem, hogy lelkileg/fizikailag megtörik. Észreveszem, hogy a férfi/nő bánatos..., szomorú vagy beteg. Fel fog tűnni nekem, hogy változik, kialvatlan, szomorú, elhanyagolja magát, (a munkáját is) borostás, lenő a haja, meghízik/lefogy. Nem öltözik már fel úgy ahogy máskor szokott..., stb. Ha nem veszem észre, hogy a párom bánatos, akkor ott már nemhogy szerelem, de még csak szeretet sincs. Ez nagyon fontos. Ha szeretek valakit, akkor segítek neki túllépni a fájdalmán. A nőkre ez különösen igaz. Ha egy nő nem veszi észre, hogy a párja magába zuhant, elhanyagolt, akkor az a nő már nem szerelmes, sőt már nem is szereti a mellette lévő férfit. Ha én nem mondom meg annak a férfinak, hogy ne menjen el egy rendezvényre, konferenciára, továbbképzésre borostásan, lenőtt hajjal, alulöltözötten, akkor én azt a férfit már nem szeretem. Mert a nők nagyon figyelnek nem csak a maguk, hanem a szerelmük megjelenésére is... Sajnos azt a férfiak veszik észre a legkésőbb, hogy Ők már abban a kapcsolatban nem számítanak. Volt egy pillanat, amikor majdnem megkérdeztem valakitől, hogy "meghalt a fodrászod és ezen a nagy Magyarországon nem találsz másikat?" És borotvát sem lehet már kapni? Ing pedig már nincs a szekrényben? Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne mutassam ki, hogy mennyire látom, hogy nem önmaga, hiszen nem az én dolgom. A párja dolga lett volna.... "Egy párkapcsolat házasság nélkül egy ponton túl egymás sértegetése." Bert Hellinger Teljesen egyetértek ezzel a mondattal, mert ez azt jelenti, hogy nem vállalom fel a másikat, mert lehet, hogy jön egy szebb, egy okosabb egy jobb... Az a férfi, amelyik nem veszi el a nőt, akit a TÁRSÁUL választ, az a férfi nem vállalja fel a nőt ország-világ és mindenki előtt, nem köt vele szövetséget. Az a baj, hogy láttunk magunk előtt egy rossz mintát (szülői rossz mintát, előző kapcsolat rossz mintáját) és ezen nem tudjuk magunkat túltenni. Ezért rengetegen rettegnek az elköteleződéstől. A hosszú kapcsolatban vannak mélyebb gödrök, de a gödrök nem azt jelentik, hogy nem veszem észre, hogy a párom szenved... Létezik olyan nő/férfi, amiért hálás vagyok, hogy az életem része, de létezik az a kapcsolat is, amiből ki kell lépni. És ezért mondom azt, hogy keresd a boldogságod, hogy valóban amellett a nő/férfi mellett élj, aki valóban LÁT téged...

A második könyvem borítója így fog kinézni. Remélem tetszik.

Ha a bántalmazott, (fizikai bántalmazás áldozata) nem tesz feljelentést... (kriminálpszichológia)

Legközelebb az egyik fejre mért ütés erősebb lesz a szokottnál. A bántalmazott meghal otthon.... egyedül. A bántalmazó(már gyilkos) elmenekül. Egy hétbe is beletelik, mire feltűnik valakinek a hiánya és keresni kezdik. Kihívják a rendőröket. A teste már oszlani fog..., csúnyán. Nedvek folynak a testnyílásaiból. A bűz orrfacsaró lesz a lakásban. Beszállítják boncolásra, a kórboncnok felnyitja a koponyáját és megvizsgálja az agyát... Nos, ehhez a művelethez le kell húznia az arcbőrt a homlokától az álláig. A temetésre majd nagy öltésekkel visszavarrják... A rendőrség jó esetben elkapja az elkövetőt, Ő börtönbe kerül, az áldozat a föld alá. Az elkövető NEM FOG MEGVÁLTOZNI! Ha kiszabadul a következő áldozatát is bántalmazni fogja... Nem tudjuk megváltoztatni a másikat, ne gondoljuk, hogy majd mi olyan hatással leszünk rá, hogy jobb emberré válik. NEM FOG! A bántalmazó személyiség, MINDIG bántalmazó személyiség marad. Mi csak az áldozatokra lehetünk hatással, ösztönözhetjük Őket arra, hogy lépjenek, tegyenek feljelentést.

Az érzelmi bántalmazás, az a fajta bántalmazást, amit a legkésőbb veszünk észre. (Ne felejtsük, mindenfajta bántalmazás fokozódik.)

Az érzelmi bántalmazáskor a bántalmazó személy folyamatosan kísérletet tesz arra, hogy elvegye a másik önrendelkezését és átvegye felette az irányítást olyan szavak és viselkedés által, amelyekkel manipulálja az illető érzéseit és döntéseit. (Érzelmileg zsarol pl) Az érzelmi bántalmazást kívülről néha könnyű felismerni, de az, aki benne van, nehezebben lát rá, vagy egyáltalán nem gondolja, hogy bántalmazó kapcsolatban élne. Érzelmi vagy fizikai bántalmazásnál az elkövető irányítani, elszigetelni vagy megijeszteni próbálja a másikat. A bántalmazásnak több formája is lehet: kijelentések, fenyegetések vagy cselekedetek, amelyek ismételt mintává is válhatna. A bántalmazó emberek többnyire a hozzájuk közel álló embereket bántják. Például a partnerüket. Ugyanakkor többféle típusú kapcsolatban megjelenhet az érzelmi bántalmazás, mint például a munkatárssal, szülővel, gondozóval vagy egy közeli baráttal. Mint ahogy a Gyermekkori bántalmazást túlélt felnőttek is erről számolnak be. Az érzelmi/pszichés bántalmazás néha egészen kicsi lehet. A célszemély lehet, hogy észre sem veszi, hogy manipulálják. Pedig kiemelten fontos, hogy észre vegyük a viselkedési minta apró jeleit is, és véget vessünk nekik. Az érzelmi bántalmazás jelei, hogy a bántalmazó megpróbál kontroll alá helyezni. igényeket állít fel, elvárva, hogy a másik megcsinálja minden döntést ő hoz meg, még ha ezzel a másik terveit át is húzza állandóan ellenőrzi, hogy a másik hol jár ragaszkodik az állandó telefonhívásokhoz, üzenetekhez, hogy tudja, a másik hol van, erről képet is kér, sőt, néha el is megy megnézni, hogy tényleg ott van-e a másik elvárja, hogy minden üzenetre, telefonhívásra azonnal reagáljon a másik kontroll alatt tartja a pénzügyeket, a közös számla mindig az ő nevén van, a másik fél maximum csak hozzáférést kaphat kémkedik a másik után, belenéz a telefonjába, megnézi az internetes előzményeket és beszélgetéseket, amiket másokkal folytatott elkéri a jelszót a másik összes fiókjához, hogy bármikor be tudjon lépni úgy kezeli a párját, mint egy gyereket (mit egyen, hova menjen, mit vegyen fel) kiabál a másikkal felhasználja a másik félelmeit (sok bántalmazó ember arra használja a másik félelmeit, hogy manipulálni tudja) megvonja a szeretetet (a bántalmazó emberek úgy büntetik a másikat, hogy nem mutatják ki a szeretetüket, vagy azt éreztetik, hogy a másik nem érdemli meg azt) nagylelkű ajándékokat adnak, de emlékeztetnek, hogy az bármikor elveszhet, illetve ezt is elvesztik, ha otthagyják a kapcsolatot. Vedd észre, ha érzelmi bántalmazást áldozata vagy és menekülj!

A második könyvem e-bookban hamarosan megjelenik. Már kiadás alatt van.

Az agyunk egy nagyon érdekes szervünk...

A tudatunk ignorálja azokat a dolgokat, amiket nem tudnánk feldolgozni. Ezért van az pl, hogy nem tudok visszaemlékezni a lélegeztetőgépen töltött időre. Vagy sokszor nem tudsz visszaemlékezni, ha baleseted volt, a baleset pillanatára. A tudatalattid viszont nem ignorál. Ha pl elmennék egy hipnózis kezelésre, biztos, hogy sok mindent fel lehetne hozni. Sőt még az is lehet, hogy egy idő után spontán fognak előkerülni az emlékek. Megjegyzem, én nem fogok elmenni hipnózisra, mert van amit az ember jobb, ha nem tud... De ettől eltekintve, ha elég érett leszek rá, akkor lehet, hogy az agyam enged betekintést az akkor történtekre.... Az agy egyébként egy nagyon érdekes szervünk, még a tudósok sem ismerik igazán... Rejtély.... Akármikor találkozom Veszprémben az anesztesekkel, mindig faggatnak, hogy mire emlékszem. Kíváncsiak, hogy mi maradt meg az 51 nap mesterséges kómából. De szerencsére most még semmit nem tudok mondani... Azt gondolom, szerencsések vagyunk, hogy az agyunk véd attól minket, amit nem tudunk feldolgozni...

Régen nem írtam már arról, miképpen is alakul a gyógyulásom... Hát, érdekesen... Vasárnap éjjel bekopogott hozzám a szomszéd kislány, még felálltam, hogy beengedjem, majd elájultam... Arra tértem magamhoz, hogy rázogatja a karomat, és szólongat, hogy "Ági jól vagy?" Igazából nem tudtam, hogy meddig voltam eszméletlen., de nekem másodperceknek tűnt. Tegnap hajnalban lejött hozzám, hogy megtudakolja, hogy érzem magam és akkor rákérdeztem. Azt mondta, hogy több, mint 10 percig semmire sem reagáltam... Majd jobban lettem. Felhívtam az orvosomat reggel, aki azt javasolta, hogy menjek be a veszprémi SBO-ra vagy a Semmelweisre, de én az előbbit választottam, mert itt ismernek, ismerik az előzményeimet is. (Megjegyzés, én kihagytam volna ezt a tegnapi SBO-s napot, de az orvosom közölte, hogy nincs apelláta, mennem kell) Az SBO-n teljes kivizsgálásban volt részem... Érdekes volt a dolog, mert ahogy ott ültem és vizsgált a Doktornő, előkerült egy férfi orvos is, majd közölte, hogy Mi ismerjük egymást az ITO-ról. Mondtam, hogy lehet, hogy Ő ismer, de fordítva ezt azért kötve hiszem. Nevetett, majd bemutatkozott és mondta, hogy Ő is vigyázott rám a gépen... Majd bevittek egy SBO szobába, miközben vizsgálatokra hordtak és odajöttek hozzám az anesztesek,, minden váltásból akik a hosszú órák alatt cserélődtek, mert amikor elolvasták a nevemet kíváncsiak lettek rám. Mondták mind, hogy Ők küzdöttek az életemért az ITO-n. Ők ismernek engem, és kérdezgették mire emlékszem... Meséltem azt, hogy emlékszem valami hajmosásra, hogy rengeteg krémet nyomtak a fejemre, a tejbegrízre, amit utáltam. Mondta a nővérke, hogy Ő mosott hajat, és valóban, mivel rasztás volt már a hajam, ezért krémekkel tették simává és kifésülhetővé.. Arra is emlékeztem, hogy lenyomtak a torkomon rendszeresen egy csövet, amitől fuldokoltam... Ezt is megerősítették, hogy igen ilyen is volt sokszor, mert megfulladtam volna a saját nyálamban... Emlékszem arra is, hogy egyedül voltam egy szobában és 24 órában folyamatosan őriztek. Ezt is megerősítették, hogy valóban én tényleg egyedül voltam és egy percre sem hagytak magamra... Nagyon örültek, hogy újra láttak. A főorvosok is odajöttek, hogy megnézzék az "orvosi csoda" milyen jó állapotban van... Voltak akik mondták, hogy én olyan nagyon kedves beteg voltam, miután felébresztettek, állandóan mosolyogtam és köszöngettem. Mindent megköszöntem, még a pelenkázást is. Kérdezték, hogy milyen irányba vizsgálnak. Mondtam, hogy az infarktus és a tüdőembólia merült fel újra, mint lehetséges ok...., de szerencsére ezúttal sem igazolták a vizsgálatok ezt vissza. Még az osztályvezető főorvossal nevettünk is rajta, mert láthatóan nem úgy néztem ki, mint akinek éppen infarktusa vagy tüdőembóliája van... Csináltak nagy labort, koponya CT, mellkas CT, EKG, szív UH és szerencsére minden eredményem azt mutatta, hogy amitől tartottak, az nem igazolódott... (tényleg alaposan megvizsgáltak) És akkor este (mert kifejezetten kértem) hazaengedtek... Mindenesetre az éjszakai főorvos odajött hozzám (nem meglepően Ö is ismert), hogy keressem fel a neurológust, mert lehet a post covid következménye egy kialakult epilepszia, mivel nem ismerik a következményeket, még Ők is tanulják... Ma beszéltem egy neurológussal, aki azt mondta, hogy a tüneteim és a leleteim, koponya CT alapján nem gondolna epilepsziára... Úgyhogy jelenleg ájulás van, (immár negyedjére, mióta lejöttem a gépről) de nincs szervi tünete annak, hogy mitől is alakulhat ilyen hirtelen eszméletvesztés ki... Megjegyzem a vérnyomásom és a vércukrom is határon belül mozog... A tegnapi vizsgálatokkal, a kötelező éves vizsgálataim felét rendezték a veszprémi kórházban. A vesefunkcióm egyébként, (ami engem mindig a legjobban érdekel) tegnap is jó volt...

A lelki fájdalom ami ér minket, olyan mint egy uzsorás, akinek sosem tudod visszafizetni az adósságodat. Ezt érzed, amikor elveszíted a szerelmed és amikor csalódsz valakiben és akkor is, amikor egy olyan betegség ér, amin nem tudod, hogy felül tudsz-e emelkedni. Sok fájdalmat képesek vagyunk elviselni..., kibírni, de a lelki fájdalom a legnehezebb. Mardossa a lelkünket. Amikor lelki fájdalmunk van, abban fizikailag is belebetegszünk. Amikor belenézek egy olyan szempárba, akiről tudom, hogy ugyanolyan nehéz utat járt be, mint én, akkor olyan érzésem van, mintha tükörbe néznék. Nem is képzelnétek, hogy a lelki fájdalommal küzdő ember milyen mélyre tud zuhanni. Ilyenkor kell valahogy talpra állni, segítséget kérni, különben olyan emberré válsz, aki csak fájdalmat okoz másoknak és szenvedést hagy maga után.

Ha egy kissrác pocsolyában pecázik, az ok arra, hogy elvedd tőle a botját? Az emberek álmodnak, mernek álmodni, ambícióik vannak. És ha valaki elmeséli neked az álmait, akkor tisztelni kell Őt annyira, hogy végig hallgatod. Ha nem veszel valakit komolyan, akkor el fog menni tőled. Komolyan venni valakit, annyit jelent, hogy emlékszel arra, hogy mit mesélt neked. Emlékszel a kutyája nevére, a kedvenc filmjére. Arra, hogy milyen színű a szeme... és az álmaira is. Ha nem emlékszel rá, akkor kérdezd meg magadtól, megérdemled Őt?

A szerelmet meg kell tudni ölni... ! ( Poszt férfiaknak)

Nagyon nehéz helyzet, de egy férfinek meg kell tudni ölni a szerelmet. Ha nem érzed az, amit a nő szeretne, akkor el kell tudni mondani a nőnek, hogy nem viszonzom az érzéseim. Sok férfi nem képes megölni a szerelmét annak a nőnek, aki rajong érte, aki minden érzelmét odaadja neki, de amikor mégis valamilyen módon kiderül, hogy nem érez a nő iránt semmit, sokkal nagyobb fájdalmat okoz, mintha egyből megölte volna a nő szerelmét. Nagyon fontos lenne, korrekt felnőtt férfiként, gerincesen, egyenesen, keményen a nő szívébe döfni a kést és megölni a szerelmét. Nem halogatni, nem vívódni, hanem az iránt a nő iránt, aki iránt nem érzel semmit, az érzelmeket, a szerelmet elvágni. Nagyon fontos, hogy a nő az tovább tudjon lépni, ne maradjon tipródva benne egy olyan szerelembe, amit Te képtelen vagy viszonozni. El kell mondani, hogy "Én nem érzek így irántad és biztos, hogy soha az életben nem fogok irántad szerelmet érezni, nem fogok rád úgy gondolni." Nagyon fontos őszintének lenni, mert ha más úton tudja meg a nő és nem te mondtad meg neki, akkor sokkal csalódottabban fog irántad érezni és sokkal jobban fog neki fájni. Nagyon kemény és egyértelmű szavakkal kell a nőben a szerelmet megölni. Ami itt és most fáj a nőnek, az valóban úgy is van, de KÖTELESSÉGED MEGTENNI ANNAK A NŐNEK, AKI A LÁBAID ELÉ TETTE A DOBOGÓ SZÍVÉT! Mert, ha nem teszed meg, heteken, hónapokon, éveken keresztül hagyod benne élni a reményt. Nincs olyan, hogy jól megölni a szerelmet.... Nem szabad egy nőnek olyat mondani, hogy mást szeretek, de a szívemben mindig van hely neked... (Besírok ezeken a mondatokon) Hát ne legyen hely! Sose mondj ilyeneket a nőnek! Nem szabad reményt hagyni a nőben. Kegyetlenül át kell gázolni, ha nincs más ki kell tépni a szívét. Egyszerűen el kell engedned, és el kell fogadnod, hogy soha többet nem lesz hozzá vezető utad. Meg kell tenned a nő érdekében, hogy tovább tudjon lépni. A reményt le kell ölni! Ez kellene a férfiaknak a legfontosabb felelősségük lenni, hogy elfogadni, hogy vannak kapcsolódás kezdeményezések, vannak szeretői kapcsolatok és van amit komolyan gondolunk és van, amit nem. De amit nem gondolunk komolyan, azt meg kell tudni ölni. Ha tudod, hogy vége van a kapcsolódásnak és nem akarsz semmit, nem akarsz belelépni, akkor VÉGET KELL NEKI VETNI! Akkor is véget kell vetni, ha úgy érzed, hogy jelenleg jó ez, mert szeret, mert rajong értem, stb... Mert, ha nem vetsz véget, akkor az nem érdekel, hogy Ő a nő mit gondol, mit érez, miben reménykedik. Ne mondj olyat, hogy most még nem vagy erre kész, de talán a jövőben leszel... Ne mondj ilyet, ha nem így van. Vállald fel, hogy képes vagy megölni a nő szerelmét, legyél férfi. Ha ez az igaz és nem szereted a nőt, nem érzel iránta vágyat, akkor tedd meg, forgasd meg a szívében a kést, mert nem egyszerűen csak TARTOZOL EZZEL A NŐNEK, hanem tartozol ezzel ÖNMAGADNAK is. Bátornak kell lenni, és lehet, hogy úgy gondolod, hogy méltatlan egy nővel szemben, aki a lábaid elé tette a szívét megtenni, de van az a pillanat, amikor muszáj, ezt kell tenni, hogy a nő tovább tudjon lépni egy másik férfi karjaiba. Egy olyan férfiébe, aki viszont szereti. És el kell tudnod fogadni, hogy utána az a nő már nem fog rád ugyanolyan szerelmesen nézni, nem fog szeretni, sőt egy idő után idegenként megy el melletted, de akkor is meg kell tenned ezt a lépést.

A gyászfolyamat...

Na én aztán mesélhetnék gyászról, hiszen a szüleimtől kezdve, szinte minden családtagomat elgyászoltam már... Ezenkívül gyászoltam el vőlegényemet, barátaimat, és az utóbbi hetekben fájdalmasan gyászolom egy barátnőmet... De gyászfolyamatnak nevezzük a kapcsolataink elvesztését, hiszen azt is el kell gyászolni, a szakítás is gyászfolyamat, mire elengedjük, de a szeretett állataink elvesztése után is ugyanilyen folyamaton megyünk át... Na én aztán tudom, hogy milyen, amikor meghal, akit szerettél vagy elveszíted a reményt... Éjjel elalszol és eltűnik a bánat, ám reggel újra emlékezel... Az élettől mindannyian kapunk gyomrosokat, ki kevesebbet, ki többet, de nem hallottam még olyanról, akit kikerült volna... Azok közé tartozom, akiknek az élet bőkezűen osztogatta a gyomrosokat, de valahogy két ütés közé mindig becsempészett valami jó dolgot is. A legtöbb ember a sok alattomos ütésektől csak kóvályog, ami összeadódva az élet vége felé kibírhatatlanná válik. Ha sok ütést kapunk az élettől, bezárkózunk, egyfajta burkot húzunk magunk köré, amit nagyon nehéz bárkinek is leválasztania. Először mindig a gyász folyamata van, de van olyan eset, amikor valahogy a gyász sosem akar véget érni... Ilyenkor jó lenne, ha lenne valaki, aki azt gondolná, szívesen nekiállok és leszedem azt a körülötted lévő burkot, akkor is, ha hosszabb időt vesz igénybe, ha nehezebb kihívás is, mert lehet, hogy ami benne van az olyan lélek, amiért megéri dolgozni... Persze az emberek inkább a könnyű utat választják, pedig sokszor pont az út az utazás a cél. Néha olyan szép az út, hogy a célt is elfelejtjük. Az igazi boldogság nem az a pillanat, amikor elönt az eufória, hanem azok a napok, órák, amíg eljutok odáig. Amikor az ember életébe váratlanul megérkezik a végzetes diagnózis, hirtelen eltűnik a jövőképe..., minden célja és minden ami előtte volt, semmivé foszlik... Szokták mondani, lepereg életed filmje... Nos igen, abban a pillanatban, sőt az utána következő néhány napban, valóban lepereg életed filmje. A magam részéről sugárban hánytam a veszprémi kórház ágyánál, amit nekem készítettek és a következő 4 nap a tagadásról szólt. Ez egy gyász folyamat, egy szörnyű gyászé, hisz abban a pillanatban saját magadat és a saját életedet kell elgyászolnod, úgy, hogy még életben vagy... De fel kell készülnöd a legrosszabbra. Majd jött a dialízis és a transzplantáció reménysugara, ami egy halvány lökést ad arra, hogy elhidd van egy minimális esélyed a túlélésre... Egy aneszteziológus 2020-ben azt mondta nekem, most, hogy megküzdöttem a halállal, és meggyógyultam, ideje elkezdenem végre élni... Visszakérdeztem, miért, újranőttek a veséim, hogy gyógyultnak nyilvánít? Erre hangosan nevetett, és azt mondta, igaza van, vigyáznunk kell magára, mert transzplantáltuk... Az emberek rosszindulatúak, hányszor és hányszor hallottam, hogy elittam vesémet vagy elitta a máját... Transzplantációra általában nem olyanok kerülnek, akik elitták a szerveiket. Rám mindez különösen igaz, mert szinte mindig kerültem az alkoholt.... Megkaptam azt is, hogy tuti egész életemben halálra zabáltam magam, ezért lettem vesebeteg... Jómagam mindig másik oldalon álltam, inkább vékony voltam, mint elhízott, és bizonyos testtömegindex felett nem transzplantálnak. A vesebetegek többsége sovány, de ha mégsem, lefogyasztják őket transzplantációra.., Majd jön a nagy műtét és a szteroidok marékszámra, sőt kilökődés esetén infúzióban is, és elkezd a súly gyarapodni... 🙁 Amivel azóta is küzdünk... És akkor újra elkezd peregni egy másik film... Egy másik film az új életről, arról, hogy a jövőben átgondolod, hogy kik lesznek számodra fontosak. Átértékeled a kapcsolataidat, mert te már tudod, hogy milyen új életet kapni. Neked sikerült, ami nagyon sokaknak nem

Egy poszt a gyűlöletről. Arról, miképpen fordulunk mi emberek embertársaink ellen, mert valaki rosszat mond rá, vagy rosszat sulykolnak belénk mások.

Ez jellemző a társadalmunkra sajnos, kicsiben és nagyban egyaránt. Miképpen ítélkezünk valakiről/valakikről tévesen és vonunk le következményeket, majd állunk kicsinyes bosszút rajta. Azért ez meglátásom szerint jól mutatja, hogy hol is állunk mi az intelligencia szintjén, (vagyis hol nem állunk) Nem tartom a saját személyes érdememnek, hogy Magyarországon születtem, fehér, heteroszexuálisként, keresztény családban. Születhettem volna bárhol a világon feketének, hupikéknek, sárgának, muzulmánnak, zsidónak, homoszexuálisnak vagy transzneműnek. Magyarországon bármilyen a kereszténységtől eltérő vallással, a heteroszexuálistól eltérő nemi identitással, szexuális irányultsággal, mindenképp üldözött lennék. Bár a mostani viszonyokat elnézve, fehér keresztény családba született heteroszexuálisként, honfitársaim által üldöztetve, kirekesztve vagyok/leszek. Ha másért nem, akkor csak azért, mert máshogy gondolkodom, mert nyíltan ki merek állni önmagamért és az igazamért és még hosszasan sorolhatnám. Amikor ma megszűntetnek padokat azért, mert színesre festik, stb, akkor azt gondolom, hogy ebben az országban még nagyon sok embernek kellene önmagán dolgoznia. Van egy barátom, aki már többször az orromra verte, hogy mennyire jó a kormány, hogy nem engedi itt az óvodások nemváltását, meg a transzneműséget itt hirdetni, stb.. Amikor Őt hallgatom, ilyenkor mindig azon gondolkodom, hogy egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy miről beszél? Tudja-e, hogy kiskorúakon nem végeznek nemváltó műtétet, és ez nem az Orbánnak köszönhető, hanem soha nem is végeztek. Vajon tudja-e ez a barátom, hogy a transzneműség nem hobbi, nem mi választjuk magunknak, hanem egy szexuális identitás... Valószínűleg nem tudja..., mert ha tudná, akkor nem is mondana ilyeneket. És ezen szerintem itt lenne az ideje mindenkinek elgondolkodni. Veszprémben, amikor kórházban voltam tavaly és még nyaktól lefelé mozogni sem tudtam, az egyik nővérke meglátott egy szivárványt az ablakban... Annyira örült a szivárványnak, hogy kifékezte az ágyamat és odatolt az ablak elé, hogy én is lássam. A másik nővérke jött be és kereste Őt, kérdezte hol van, és Biczó Vivike pedig csak annyit mondott, hogy az "Ágival nézzük a szivárványt." Imádtam azt a nővérkét és a mai napig minden nap szeretettel gondolok rá. És amikor mi néztük ketten a szivárványt az ablakon keresztül, nem a másságra, nem a más szexuális irányultságra gondoltunk, hanem arra, hogy milyen szép. Azt gondolom, hogy komolyan lenne min elgondolkodni az embereknek. Ha én látnék egy színesre festett padot, örülnék annak, hogy milyen jól néz ki...