Képesek vagyunk megváltozni, (általában traumák, krízisek hatására) Olyan belső és külső körülmények hozhatnak változást a személyiségünkben, amik váratlanul érnek. Lehet, hogy fejlődésünk krízisei viselkedésváltozást vagy lelki átalakulást eredményeznek. Általában biztonságban érezzük magunkat az állandőságban. Számomra változást a halálközeli élményeim hoztak. De ilyen eredményt hozhat egy baleset, egy trauma, ha egy titkunkra fény derül vagy ha valaki végre tükröt mer elénk tartani. Ha pl kiderül egy titkunk, az is traumatizálhat, krízist okozhat. Mindenki őriz titkokat, jó is ez, viszont, ha egy titok mások életét befolyásolja, akkor az a testi-lelki egészségünkre is befolyással lesz. A változás bekövetkezhet jó és rossz irányba is. Tegnap nekiestem egy férfinek egy olyan rossz személyiségi problémája miatt, ami nem tudom miért alakult ki. Tudom, hogy helyesen tettem, hogy szó szerint odatoltam elé egy tükröt. Egy olyan tükröt, amibe ha képes volt belenézni, akkor egy olyan szörnyű önmagát látta, amit évek óta sokan rettegnek és gyűlölnek. Csak senki nem mondja el a szemébe. Pedig kellene... Sokunknak kellene egy ilyen tükör, hogy helyre billentse azt a személyiségből fakadó rossz irányú változásunkat, amire egyébként nem vagyunk büszkék... Egyes embereknek fogalmuk sincs arról mennyi kárt tudnak okozni azzal, hogy nem mondják el nekünk az igazságot, hogy hazudnak (érdekből vagy más okból) és ezzel hagyják, hogy még jobban elmerüljünk. Vajon be tudjuk-e fogadni azt az információt, segítséget, amit valaki olyan ad, aki tényleg és önzetlenül, szeretettel tartja a tükröt? Nekem felelősségem van saját magammal szemben, hol-kivel, mikor, mit tettem, mit mondtam ki vagy mit nem mondtam ki. A tegnapi görbe tükör előtt hónapokat gondolkoztam, kimondhatom-e mindezt neki, hiszen a kimondott szónak MINDIG súlya van. Mondhattam volna azt is neki, hogy ülj csak szépen tovább, jól csinálod, amit csinálsz, csak várd tovább a csodát." Csakhogy abban, amit az utóbbi 7-8 évben mondott és tett az a férfi, azzal csak egyre mélyebbre és mélyebbre ásta magát. És ezt a körülötte élők, dolgozók csak elhülve vagy rettegve nézték... Ezért megpróbáltam érthetően, egyértelműen és világosan fogalmazni, kockáztatva azt, hogy soha többet nem fog velem szóba állni és csak remélem, hogy az Ő túlhajszolt elméje képes volt ezt befogadni. Kemény voltam vele? Nem, én nem kemény voltam vele, hanem könyörtelen, könyörtelenül toltam az arcába azt, amit megtudtam. És mindamellett Ő pontosan tudja, hogy én soha nem hazudtam és soha nem is fogok hazudni neki, ezért valahol biztos, hogy tudja, nem véletlenül voltam kegyetlen... Sokszor csak akkor vagyunk képesek dolgozni magunkon, segítőt keresni ehhez, ha már baj van... Néha csak egy betegség, az életünkért való harc kényszerít arra, hogy a személyiségünkben változás alakuljon ki. Ha egy évekig tartó betegség végére érsz és életben maradsz, akkor akár akarod, akár nem, meg fog változni a személyiséged. Ez akkor egy esély arra, hogy az életed további részét jobb emberként éld meg. De feltétlenül meg kell várni, hogy a sors betegséggel mutassa meg, hogy milyen rossz úton járunk? Kitartást kívánok mindenkinek, akit az élet súlyos betegségen keresztül tanít. A szeretett férfinek, akinek akarata ellenére tükröt toltam az arcába (valszeg nem először) egy pozitív felismerést és betegség nélküli személyiség változást kívánok, mert a jelenlegi lenéző személyisége már bántalmazás mások irányába... és én őszintén hiszem, biztos vagyok benne, hogy Ő nem akart ilyenné válni.... Vajon ki is vagyok én? Ez mindenkinek egy kérdés önmaga felé.