A hosszú párkapcsolat titka, hogy elköteleződöm, de én magam választom meg a korlátaimat...

A függetlenség nem egyenlő szabadsággal. Hiszen, ha egyedül vagyok, akkor függök mindenkitől. (a vízvezetékszerelőtől az asztalosig, mindenkitől függök, mindenkihez alkalmazkodnom kell) Ha párkapcsolatban vagyok, akkor én választom ki a korlátaimat, én választom ki magamnak ki az a férfi/nő akihez hajlandó vagyok alkalmazkodni. De a hosszú párkapcsolathoz az is hozzátartozik, hogy néha egyedül kell lennünk. Egyedül kell feladatokat megoldanunk, meg kell magunknak hagyni, hogy Énidőnk legyen. Az, hogy mindenhová együtt megyünk, együtt reggelizünk, ebédelünk, vacsorázunk, az nem működik hosszútávon. Ahhoz, hogy stabil emberek maradhassunk kell, hogy mindenkinek meglegyen a saját barátiköre, a saját hobbija és azokból energiát merítve vigye be mindezt a kapcsolatba. Ha valaki 10 körömmel ragaszkodik, hogy minden percét a másikkal akarja tölteni és mindketten szeretnék megőrizni a párkapcsolatot, érdemes felkeresni egy terapeutát... Már sokszor elmondtam, szerelemféltés nem létezik, csak tulajdonféltés. (Senki nem tulajdona egy másik embernek!) Ha valaki két kézzel ragaszkodik, kapaszkodik a másikba, akkor az már probléma. Egy hosszútávú, normális párkapcsolatba nem fér bele az, hogy két kézzel kapaszkodjunk egymásba, nem engedve a másiknak, hogy megélhesse az Énidejét. Nagyon fontos, hogy egy nőnek és egy férfinek is legyenek barátai, akikkel tartalmas időt tud tölteni. (kávézgatás, sütizgetés, fürdőzés, néha sörözés, meccs nézés, sielés, stb..) Amikor a barátainkkal töltünk időt, az soha nem elvesztegetett idő. Hiszen akkor feltöltődünk az Ők pozitív energiájukkal is. Ha elmegyek pl egy fürdőbe a barátnőmmel, akkor feltöltődve jövök haza és nyilván ezeket az élményeket be lehet vinni a kapcsolódásba. Onnan tudom, hogy szeret a másik, hogy mellette szabadabb lehetek. Ha nem lehetek Önmagam és szabad valaki mellett, akkor felmerül a kérdés bennem, hogy hol van abban a kapcsolatban a szeretet... Ha szoronganom kell egy kapcsolatban, mert két kézzel kapaszkodik belém, akkor ott nemhogy szerelem, de még csak szeretet sincs. Ez egyébként "baráti" kapcsolatra is igaz. Ha kapaszkodik belém az az ember, aki a barátomnak tartja magát, akkor az nem szeretet és nem a barátom. És még ami nagyon igaz. A szeretetben lévő párkapcsolatban észrevesszük a másik bánatát. Ha szeretek valakit, akkor észreveszem, hogy lelkileg/fizikailag megtörik. Észreveszem, hogy a férfi/nő bánatos..., szomorú vagy beteg. Fel fog tűnni nekem, hogy változik, kialvatlan, szomorú, elhanyagolja magát, (a munkáját is) borostás, lenő a haja, meghízik/lefogy. Nem öltözik már fel úgy ahogy máskor szokott..., stb. Ha nem veszem észre, hogy a párom bánatos, akkor ott már nemhogy szerelem, de még csak szeretet sincs. Ez nagyon fontos. Ha szeretek valakit, akkor segítek neki túllépni a fájdalmán. A nőkre ez különösen igaz. Ha egy nő nem veszi észre, hogy a párja magába zuhant, elhanyagolt, akkor az a nő már nem szerelmes, sőt már nem is szereti a mellette lévő férfit. Ha én nem mondom meg annak a férfinak, hogy ne menjen el egy rendezvényre, konferenciára, továbbképzésre borostásan, lenőtt hajjal, alulöltözötten, akkor én azt a férfit már nem szeretem. Mert a nők nagyon figyelnek nem csak a maguk, hanem a szerelmük megjelenésére is... Sajnos azt a férfiak veszik észre a legkésőbb, hogy Ők már abban a kapcsolatban nem számítanak. Volt egy pillanat, amikor majdnem megkérdeztem valakitől, hogy "meghalt a fodrászod és ezen a nagy Magyarországon nem találsz másikat?" És borotvát sem lehet már kapni? Ing pedig már nincs a szekrényben? Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne mutassam ki, hogy mennyire látom, hogy nem önmaga, hiszen nem az én dolgom. A párja dolga lett volna.... "Egy párkapcsolat házasság nélkül egy ponton túl egymás sértegetése." Bert Hellinger Teljesen egyetértek ezzel a mondattal, mert ez azt jelenti, hogy nem vállalom fel a másikat, mert lehet, hogy jön egy szebb, egy okosabb egy jobb... Az a férfi, amelyik nem veszi el a nőt, akit a TÁRSÁUL választ, az a férfi nem vállalja fel a nőt ország-világ és mindenki előtt, nem köt vele szövetséget. Az a baj, hogy láttunk magunk előtt egy rossz mintát (szülői rossz mintát, előző kapcsolat rossz mintáját) és ezen nem tudjuk magunkat túltenni. Ezért rengetegen rettegnek az elköteleződéstől. A hosszú kapcsolatban vannak mélyebb gödrök, de a gödrök nem azt jelentik, hogy nem veszem észre, hogy a párom szenved... Létezik olyan nő/férfi, amiért hálás vagyok, hogy az életem része, de létezik az a kapcsolat is, amiből ki kell lépni. És ezért mondom azt, hogy keresd a boldogságod, hogy valóban amellett a nő/férfi mellett élj, aki valóban LÁT téged...