50 felé és a szerelem... I

Életem szerelmét a 2-es óvodában ismertem meg. Sírtam, amikor anyukám otthagyott minket az oviban. A fiú, nem tudom miért, de Ő pár nappal korábban kezdhette meg az ovit, mert már nem sírt... Odajött hozzám és odatette a kis buksiját a fejemhez és azt mondta, hamarosan jön majd anyukám értem és akkor hazamegyek, úgyhogy ne sírjak. Ettől a mondattól meg a fogatlan mosolytól a rabja lettem a kölyöknek. Délutánonként a mászókáról kiabált mindig le, hogy én leszek majd a felesége... És meg kell vallanom azóta eltelt 44 év, és még mindig szeretem. Pedig nagyon sok rosszat is hallottam már róla és mégis... Pedig rengeteget változott..., nem feltétlenül jó irányba. Ne felejtsétek el a reklámokat is végig kattintgatni, hogy ezzel is segítsetek engem!