Ha ezt most kihagytam volna, elveszítettem volna egy csodát az életemből... :)

"Találkozás egy régi szerelemmel... Találkozás egy régi szerelemmel, Nem tudni mért, de mindig megható… Idővel mindent másképp lát az ember, De az, hogy szép volt, nem vitatható. Hiába nézem ellenséges szemmel A változást, mi rajta látható. Az ember áll és megszólalni nem mer, Van szerelem, mely nem gyógyítható. Jöjj, néhány órás napsütés, Még kell, hogy egyszer együtt járjunk! Még vár a nagy beszélgetés, Tán kiderül végre, mi volt a hiba minálunk. Jöjj, néhány órás napsütés, Sok régi témát megtalálunk. S a búcsú újra oly nehéz, Mint ahányszor idáig váltunk. Találkozás egy régi szerelemmel, Rossz randevú, De megbocsájtható. Egy torz mosollyal búcsút int az ember, Miközben érzi, sírni volna jó." Tegnap együtt töltöttem egy teljes napot az első szerelmemmel... Amolyan be nem teljesült, romantikus szerelem volt 25 éve a miénk... Ő volt az a srác, akit a szüleim szívesen láttak volna a családban... Ő volt az, aki mindig vigyázott rám, nagyobb fiú létére a barátjával... Reggel 8-ra ígérte magát,8.14-re sikerült is megérkeznie, amin én meg sem lepődtem, a pontosság sosem volta az erőssége... Hihetetlen volt ennyi idő után újra látni, átölelni... Olyan volt az egész nap, mintha nem is múlt volna el több, mint két évtized.... Zalaszántón a közérttel kezdtük a napot, miután bevásároltunk, piknikeztünk a sztúpa mellett. Majd felmentünk a Béke sztúpához. Közben megismertem a történetét..., miközben szertartásosan körbejártuk... :) Nagyon jó volt, maga a sztúpa, meg az együtt töltött idő már bearanyozta a napunkat... Senki nem volt közöttünk, csak ketten voltunk, ott és akkor senki más nem számított... Utána átmentünk a Tátika várhoz, na most ugyebár ott le kellett tenni az autót és gyalog föl a hegyre... Mivel, én még nem tudtam olyan gyorsan közlekedni és instabil voltam, az Attila, végig fogta a kezem és vigyázott rám.... De nagyon meredek volt, nagyon sokszor meg kellett állnunk, mert levegőért kapkodtam... Lassan haladtunk. Közben kielőzött minket egy túrázó idősebb hölgy is... Nagyon szerettem volna a látni a várat, és kb a hegy kétharmadáig sikerült is felmennem, de akkor volt egy rövid idő, amikor feladtam... Akkor jött visszafelé a hölgy, aki újabb energiát adott nekem, de még majdnem így is kevésnek bizonyult, hiszen még nem vagyok teljesen jól... És már csak pár méterre voltam a hegytetőtől, amikor majdnem megint feladtam, de az Attila tudta mennyire látni szeretném és mennyi küzdelem volt bennem, hogy felérjek, úgyhogy azt mondta... "-Innen, ha kell a hátamon is felviszlek, mert megérdemled, hogy lássad" Úgyhogy utolsó erőmet összeszedve, nagy segítséggel felkapaszkodtam a hegytetőre..., és egy gyönyörű látvány fogadott...-nagyon megérte... Közben beszélgettünk, felelevenítettük a múltat... Jót nevettünk azon, hogy tisztán emlékszik rá, hogy kiselőadást tartottam neki arról, hogy önző, mert nem volt tesója, és egyedüli gyerekként nem kellett kivel osztoznia a csokin... Így jutott, hogy anno nem adott a babgulyásából... :D :D :D :D :D Aztán előkerült egy másik régi emlék is, bevallottam neki, hogy annak idején, betörtem hozzájuk... Ez úgy esett, hogy mentem hazafelé és a rendőrök ott tébláboltak a házuk előtt... 10 perccel később kinézve még mindig ott voltak... Úgyhogy elmentem oda és megkérdeztem mi a baj, már csak azért, mert ugye Attilába és akkor szerelmes voltam, úgyhogy kíváncsi is voltam meg aggódtam is... Mondták a rendőrök, hogy a nagypapája meghalt a HÉV-en Pomáz és Budakalász között és azért jöttek, hogy értesítsék a családot, meg azonosításra be kell menni... De nem tudnak bemenni, csöngő meg vagy nem volt, vagy nem volt jó, de lehet nincs is otthon senki... Mondtam nekik, hogy akkor majd én értesítem a családot. Megkérdezték, hogy biztos, hogy értesítem őket. Mondtam, hogy igen, írják a le a mondandójukat, én pedig majd oda adom. Na így esett, hogy nálam volt a rossz hír... Később visszamentem, még mindig nem jött ki senki, de tudtam, hogy a nagymamának otthon kell lennie... Így beugrottam a kapun és vertem az ajtót... A mama kinyitotta, csodálkozott hogy kerültem oda, de én inkább a rossz hírt mondtam... Így esett, hogy utána órákig ültem Attiláéknál a konyhában és hallgattam az én nagy szerelmem családjának történetét és vártam haza őket a síró nagymamával...:) Az egész napos program koronázásaként egy királyi vacsorát fogyasztottunk Hévízen a Magyar Csárdában cigány zene mellett.. Már épp indulnánk hazafelé, amikor észrevettem, hogy a bal első izzó nem világít... :D Úgyhogy eltöltöttünk rövid másfél órát izzó cserével a sötétben... Úgyhogy este 10 lett, mire hazafuvarozott..., de addigra már nagyon fáradt voltam... :) Volt egy olyan randim, aminek 25 éve meg kellett volna történnie és ma házasok lennénk... De ezt a napot sosem felejtem el, köszönöm.... Az utóbbi években a tegnapi napom volt a legszebb... :)