A délutáni öröm...

Csörög a telefon, nem ismerem a hívót, de nem meglepő, mert a legtöbb hívót nem ismerem... Felveszem, fiatalos férfi hang kedvesen beleszól... Engem keres, a leánykori nevemet, mondja rég beszéltünk Budakalászról... Még a nevét direkt nem mondja, kivár... Jár az agyam, a leánykori nevemet 12 éve nem mondják így ki,(még az Olivér is cég alapításnál az ügyvédnél szembesült a leánykori nevemmel) Ezenkívül azon gondolkodom, adtam-e fel hirdetést Budakalászra... A fiatalos hang várja, hogy felismerjem, de nem esik le, amikor bemutatkozik... Zs. Attila a gyerekkori szerelmem, és mit szólnék hozzá, ha csütörtökön reggel fél 8 és 8 között itt lenne értem és mennénk kirándulni? Egy pillanatig emésztem a döbbenetemet, mert bár tudtam, hogy előbb-utóbb fel fog hívni, meglepetésként ért a hívása... Persze, természetesen, ahogy valamelyik nap éreztem is, már igencsak rám fér a kirándulás és a beszélgetés egy régi baráttal... Jó lesz több évtized után újra látni valakit, aki olyan nagyon jó és kiegyensúlyozott ember, mint Ő....