Egy vallomás..., a jelenléttel mutatjuk ki, mennyire fontos nekünk a másik...

Ma hazafelé bementem a veszprémi Szuperinfóba... Direkt igyekeztem, hogy még odaérjek, mert föl szerettem volna adni a karácsonyi kistarcsai hirdetésem... Régóta készülök rá, egyszer már be is buszoztam ezért, de zárva volt az iroda... Na, ma beértem, még ott volt a hölgy, de azt mondta éppen zár, menjek vissza holnap... Mondom neki, hogy holnap, azaz pénteken nincs is nyitva, de egyébként meddig van a nyitva-tartásuk? Mondja, hogy 8-tól 4-ig. Mondom 3 óra van, tényleg annyi volt... Azt mondja nekem, hogy, de most kivételesen 3-kor zár... Hát, na itt kiverte nálam a biztosítékot, úgyhogy kiokosítottam az ügyfélfogadási idő rendszeréről, majd egyébként közöltem vele, hogy ha esetleg nem ismerne fel, én lennék az ügyfél... :D Úgyhogy végül felvette a hirdetésem és jövő pénteken megjelenik... Így is egy csomó időt elszúrtunk azzal, hogy nem tudtam időben feladni, úgyhogy Kistarcsa lesz a város, ahol januárban fog elkezdődni a csoportunk és még akcióban fog lemenni... Persze nem fog örülni senki a tanulókon kívül ennek a helyzetnek, de a kifutási időt meg kell várni a hirdetésre... Pedig nekem a szívem legnagyobb vágya, hogy végre Kistarcsára mehessek... és találkozhassam a gyerekkori szerelmemmel... És akkor itt jön a vallomás, amit csak kevesen tudnak, Ő sem, de most meg fogja tudni... Ebben az évben Ő volt a legnagyobb ajándék nekem... Gyakorlatilag neki köszönhetem, hogy élek, hiszen azzal, hogy augusztus óta folyamatosan jelen volt az életembe, elterelte a figyelmemet a februárban ért tragédiámról... Majd a május végén ismétlődő rosszullétről.... Neki köszönhetem, hogy ma már 98%-ban visszatért minden reakcióm, a látásom 100%-ban és elmondhatom, hogy túlélő vagyok... Túléltem valamit, amibe az emberek 70%-a belehal. Mi több a mai orvosi eredmények azt mutatják, hogy rendben vagyok... Jól vagyok... Megszűnt a kettős látásom és augusztus óta migrénem sem volt. Mi több, már semmi nem látszik a koordinációs zavaromból sem. Lefogytam, és sokkal jobban nézek ki, mint az elmúlt években. Egy darab fájdalomcsillapítót sem kellett már bevennem... Sírtam, amikor ma megláttam az eredményt, megállíthatatlanul, legalább egy órát. Ültem a kórház folyosóján és potyogtak a könnyeim... Alig láttam utána hazajönni... Mit mondhatnék? Azt, hogy az első szerelmem a tudta nélkül megmentette az életem? Semmit nem tudok neki mondani, adni sem adhatok, csak azt, hogy KÖSZÖNÖM, az én életemben te vagy az Angyal....