A kapaszkodó...

Egész életemben,ha nehézségem volt, kapaszkodókat használtam.. Ilyen volt nekem, mikor megtanultam járni, anyám szandálja...Egyik kezembe az egyik szandált fogtam, a másik kezemben a másikat és elindultam. Tök ügyesen mentem, egészen addig, amíg ki nem esett valamelyik kezemből a szandál. Na akkor elestem és jött a kétségbeesett bömbölés. Az iskolában kapaszkodót nyújtott nekem az, hogy, ha féltem egy dolgozattól, akkor fejen álltam este. Ha eldőltem, tudtam, hogy baj lesz... Még a koleszban is fejen álltunk a csajokkal.Sokszor a fejem alatt a könyvvel aludtam, és éjjel a tananyagról álmodtam. Ha valami nem jutott eszembe álmomba, kis lámpát felkapcsolva olvastam az a tananyagot. :) Nem mindig segített, de megnyugtatott. :) Az első munkahelyemen, egy MC-ben tudtam, hogy nem állom meg a helyemet a konyhában, sőt sehol, de biztos voltam magamban, hogy nem fognak kirúgni, mert nagyon okos voltam, és kifejezetten jól kasszáztam... Nos valóban, talán én voltam a legjobb kasszás... A házasságom alatt, anyósom bántalmazásaitól, könyvekbe menekültem. A könyvek óriási segítséget nyújtottak. Persze, ebből az lett, hogy én egy nagyképű bunkó vagyok, hiszen elvonultam olvasni és nem vettem részt az áldozat szerepvállalásban, sőt szembe sem néztem velük... Úgyhogy amikor a sarkamra álltam és szembenéztem velük, mert ezt várták tőlem, több év után, meg is lett az eredménye. Igazi szemétládává fejlődtem a szemükben a nagyképű bunkóból, mert mint kiderült véleményem is van, amit elmondok... Úgyhogy persze mindjárt nem illettem bele a családba, már nem mintha előtte beleillettem volna, csak akkor nem pofáztam vissza... A válásom ideje alatt, majdnem meghaltam, mert akkor nem volt kapaszkodóm. Hirtelen lettem egyedül, nem voltam felkészülve rá, így nagyon megszenvedtem. Volt vagy fél év is, mire egyáltalán a barátok ki tudtak csalogatni a napfényre a csigaházamból... A munkáim során mindig abba kapaszkodtam, hogy nagyon okos vagyok, tudtam magamról, hogy kifejezetten irányításra termett, precíz, megbízható ember vagyok, és nyilván ez látszik is... Így is van, megálltam mindig a helyem... A betegségem kezdetén nem nagyon volt kapaszkodóm, az elején meghaltam volna, de a Ricsi minden nap kiszedett az ágyból, volt amikor naponta többször is, és átmozgatott... Egy idő után a kollégáimba kapaszkodtam, mert jöttek, segítettek, gyakorlatilag megmentettek. A betegségem második negyedében az első szerelmembe kapaszkodtam, látni szerettem volna... A hangja az üzenetei minden nap szint hoztak az életembe, gyógyultam, mert erőt adott, hogy célul tűztem őt ki... Nos az írás is egyfajta kapaszkodó nekem, szeretek írni, minden nap írok, amikor képes vagyok rá, mert az emlékezés is segít. Most pl 1 újjal vagyok képes gépelni,mert a pár napos rosszullét alatt, megmerevedett a kezem. De írok, mert az agyamnak most is kell a segítség... Segítenek a cicáim is, akik miatt felkelek, mert éhesek, kiengedem őket stb... Egész életemben így volt, ha elvették a kapaszkodómat, elestem. Nyilván most sem kivétel, de általában keresek egy idő után valamit, ami segít felállni... Úgyhogy türelmet kérek, valahogy megoldom most is. :) Tök erős vagyok. :) A válásomkor egyébként így néztem ki...