Van egy fotóm...

Döbbenetes egyébként, de hosszú-hosszú évtizedek óta őrzök egy fotót az első szerelmemről... A fénykép költözött velem a hosszú-hosszú évek alatt Pestre, Ceglédre és ide a Dunántúlra is, úgy, hogy tulajdonképpen nem tudtam soha milyen jelentőséggel bír az életembe a kép... Nézegetem a homályos fotót, és csak halványan emlékszem az arcvonásokra, a szemre a szájra... Soha senki nem kérdezte meg tőlem, hogy ki van a képen, pedig könyvjelzőként is használtam... Egy kisfiú csibészes mosolya, talán ballagáskor (Bocs, de most ide beszúrom a képet, azóta úgyis felnőttél) El nem tudom képzelni miképpen került hozzám anno a kép. Nem emlékszem rá, mikor nekem adtad, de abban biztos vagyok, hogy nem loptam magamnak... :) :) Szóval, tegnap miközben olvasgattam Iván bejegyzését, eszembe jutott, a könyvjelzőm. Jobban mondva a kép, amit könyvjelzőként használok olyan nagyon régóta... Pedig mennyi más képet kidobtam, elhagytam, a költözésekkor elveszítettem, de ez az egy fotó ott volt, jelen volt, és jelen van mindig az életembe... Még az esküvői fotóimon is gondolkodnom kéne, hogy ugyan hol lehetnek, de ezen nem kell, hiszen mindig előttem volt... Talán ez is az oka, hogy bevonzottam az életembe, hogy szeretettel olvassa minden soromat évek óta, hogy a tudatalattim ott tartotta bent... Hogy miképpen talált a férfi a blogomra? Nem tudom, szerintem ő sem, azt mondta, idézem "egyszer véletlenül akadt rá és sokáig nem is tudta, hogy ki írja. Csak olvasta, mert tetszett, olyan ismerősnek tűnt..." Ismerősnek tűnt? Hát nem tudom, a blogomat a házasságom után kezdtem el írni és akkor ő már több, mint egy évtizede nem volt jelen az életemben. Nem is ismerte az életemet, az írásaimat még úgysem. Amikről írtam, azt meg még csak nem is láthatta, tapasztalhatta meg velem. Őt mégis vonzotta és csak vonzotta minden mondatom... És elolvasott mindent, újra és újra megnyitott. Később, amikor már tudta ki van az írások mögött, gondolom megpróbálta felidézni az arcom, a gesztusaim, a fanyar humorom... És szeretettel gondolt rám, és úgy érzem gondol még most is rám... (Bár most lehet a fotó miatt mérges lesz, de ez ahogy Viktor mondaná általában nem szokott engem érdekelni... :D :D :D :D ) Szóval ez a fotó végigkísért egész életemben... Most van egy viszonylag friss fotóm is róla, és összehasonlításként megjegyzem, határozottan előnyére változott... :D :D :D Azért úgy mai szemmel már nem szeretnék bele a fiatalkori énjébe.... Valakinek egyébként megmutattam tegnap a két képet összehasonlításként, és a mostanira azt mondta, "Tiszta Indiana Jones" Mellesleg egy férfitől hangzott el ez mondat, és mindenesetre azután elkezdtem abból a szemszögből is megvizsgálni, mármint Harrison Fordhoz hasonlítani..., és tényleg milyen jól állna neki egy kalap... :D :D :D Mondjuk meg sem lepődöm már a hasonlóságon ,hiszen jártam én már egy olyan pasival is, aki kiköpött mása volt a fiatal Brad Pittnek, mondjuk az a hasonlóság azonnal feltűnt... Aztán volt egy pasas a volt munkahelyemen, épp egy megrendelést intéztem, amikor beszambázott az üzletbe és rám nézett... Abban a pillanatban tátva maradt a szám, és közöltem a telefon túloldalán lévő nővel, hogy visszahívom, persze halvány lila gőzöm nem volt róla, hogy kivel is beszéltem... És hetekig nézegettük a pasast egymással, mígnem megismertem a későbbi férjemet (nem ő volt)... Na most erre a pasasra egy kollégám párja azt mondta "Tipikus Robert Redford " és utána hetekig ezen a néven becéztük, mikor megláttuk közeledni...