Háború lesz...

Általában nem szoktam politizálni, ritkán fejtem ki a véleményem, de ettől eltekintve természetesen van... Most nézem a politikai eseményeket, az amerikaiak kivonultak az Orosz-Lengyel határra... És természetesen az Oroszok is készülődnek... Régóta benne van a levegőben, hiszen folyik is egy Kelet-Nyugat irányú háború, melynek csak egy kis része a bevándorlás, de akár nyugodtan mondhatjuk is, hogy ez már a III. Világháború kezdete.. Az Amerikaiak hozzánk is készülődnek bejönni néhány hadosztállyal... Minden nap hálát adok a sorsnak, hogy békében élhetünk... Minden nap belegondolok abba, hogy a korosztályomban lévő férfiakat újra besorozzák és elszoruló torokkal gondolok arra, hogy vénülő fejjel állnak a háború előtt olyan emberek, akik szerencsére eddig még sosem élték ezt át. A pusztítással pont annyi pénzt lehet keresni, mint az építéssel. De ahhoz hogy építeni lehessen és a kapzsi vezetők megtölthessék a zsebüket, rombolni kell... Ma már az építőipar, az autógyártás, és minden más vegetál. Nincsenek piszkosul nagy fejlődések, ezért sokan úgy gondolják, hogy a rombolás utáni építkezés, újra fejlődés. Csak mindeközben rengetegen meghalnak, azok, akiket szeretünk... Úgyhogy minden nap békéért és reménységért imádkozom, mert nem szeretnék belegondolni abba, hogy háborút kelljen élnünk. Szeretni szeretnék, oda bújni ahhoz a férfihoz, akit szeretek és nem attól rettegni sírva, hogy él-e még... "Az ember HITE, MEGGYŐZŐDÉSE, VÉLEMÉNYE, ÉRTÉKRENDJE nem játék. Attól lesz pont hogy EMBER, hogy azt bármi áron képviseli." Na olvastam Fenyő Ivántól, na nem mintha maradéktalanul egyetértenék a posztjával, hiszen pl Kasza Tibit nem az énekléséért kedvelem, hanem mert megnevettet, és amikor ilyen világban élünk, a nevetés az jót tesz, még akkor is, ha néha bárgyú... Viszont Iván ezen mondata valóban helytálló, az ember attól lesz EMBER, hogy nem mások játékszabálya szerint él, hanem önmagát képviseli... A mai napomra is igaz ez a mondat, hiszen hetekig távol tartottam magam attól, hogy írjak annak az embernek, akit szeretek. Erőszakosan toltam ki magamból az emlékét is, hiszen nem írt nekem, megbántott... De ma olvastam az Iván sorait és elgondolkodtam, nem is én vagyok, azáltal, hogy nem mondom el neki mennyire fontos nekem. Úgyhogy telefont és billentyűzetet ragadtam, hogy tudja, nem haragszom... Persze azt nem tudom és nem is várom, hogy ő is ugyanezt tegye, mert az elvárás lenne... Egyszerűen csak remélem, hogy így lesz...