🎭 Azt kérdezték tőlem a héten: „Ági, te tulajdonképpen író vagy, vagy csak túl sok minden történt veled?” 🤔 A válaszom: IS-IS. 😂

Valószínűleg ha elmentem volna drámaírást tanulni az egyetemre, most tudnám a pontos definícióját annak, hogy mi az a „dramaturgiai fordulópont”. Helyette viszont a szociális szférában, az egészségügyben meg a kriminálpszichológiában tanultam meg, milyen az, amikor az élet produkál olyan drámát, amit ha megírnál, azt mondanák rá: „Ugyan már, ilyen a valóságban nincs!” De, van. Megéltem, leírtam. Így született meg a három kötet (Félig nyitott szemmel, Veszélyes idegenek, és a legfrissebb: Túl kellett mindezt élnem). És mert nem értem be ennyivel, fogtam a saját regényemet, és átdolgoztam egyfelvonásos kamaradrámává meg forgatókönyvvé. Mert miért is ne bonyolítanám az életemet? 🤪 A poén az, hogy a szakma elitje – élükön Goda Krisztina rendezővel és a Miskolci Nemzeti Színház gárdájával – nemhogy nem zavart el a színház környékéről, de még ajánlást is adtak a darabomhoz! Úgy tűnik, a valódi emberi drámákhoz nem diploma kell, hanem élettapasztalat meg egy jó adag fanyar humor. A legújabb e-könyvem, a Túl kellett mindezt élnem már élesítve van a Publio Kiadónál (és épp szivárog be a Libri, Bookline, Líra virtuális polcaira is), a drámám pedig ott pihen a Thália Színház bírálói előtt. Aki szeretne olvasni egy jó sztorit – amit nem a tankönyvekből, hanem az életből ollóztam össze –, az csapjon le rá! Megígérem, nem steril. 😉👇