A sikerélmény...

Tegnap az egyik kezelőmmel hosszasan beszélgettem... Azt mondta, az a rossz a munkájában, hogy nagyon monoton, nincs igazi sikerélmény... Nos, valóban, abban igaza van, hogy monoton, hiszen ugyanazokat az embereket kell nézni napról-napra, hétről-hétre, akár évekig is... És ugyanaz a feladat is... Itt senki nem gyógyul meg, nincsenek olyan csodák, hogy holnap már nem kell valakinek mennie... De én már sikerélménynek tekinteném, hogy amikor bevisz az esetkocsi valakit, aki igencsak kutyául van, mert mondjuk fél literrel több vizet ivott a kelleténél ebben a melegben (mert szomjas volt) Vagy, mert megevett egy tányér petrezselymes burgonyát tudatlanul... :D :D :D és kezelés után megmarad... az mindenképp sikerélmény... Az is, hogy ma megettem egy cső főtt kukoricát és jól vagyok... Bár a magam részéről én azt is sikerélménynek tekinteném, ha Ágnes nem lenne rosszul a kezelés alatt... :D :D :D És nem kellene miattam összecsődülnie mindenkinek... Önző kérés, ugye???? És a legnagyobb sikerélmény mindenképp az, amikor megérkezünk műtét után, néha még maszkban, és elmondjuk, nektek, elújságoljuk sírva és nevetve, hogy új vesénk van, és jól vagyunk... Képzeljétek milyen sokat pisilünk.... És ehetünk, petrezselymes burgonyát és gyümölcsöt is... Szerintem ennél nincs nagyobb sikerélmény....

Kész vagyok a listás vizsgálatokkal... Tegnap megérkeztek a várva várt szövettanok... Nos, sikerült leszedniük a hátamról két jó anyajegyet... Az egyikben volt festékhiba, amelyből esetlegesen kialakulhatott volna melanoma a jövőben, de a citológia azt mutatta, hogy nem volt benne semmi... Nem baj, legalább ez is rendben van..., vagyis nincs... Van egy lyuk a hátamon, ami felesleges... Ez is orvosolható egy újabb sebészeti beavatkozással... (és kb itt kezdem el verni ütemesen a fejemet az asztallapba.. :D) Van esetleg Veszprémben még olyan sebész, aki nem próbálkozott, és még varrni is tud? :D :D :D Talán harmadjára sikerül... máshol azért megy elsőre...Mindenesetre visszamegyek ezt elb@szták, jöhet a garanciális szerviz... :) Na, szóval a vizsgálatokkal végeztem, már csak a patológus meg az antropológus nem vizsgált meg... Bár utóbbinak várnia kell pár száz évet... :D :D :D Úgyhogy mehet fel a levél a vizsgálataimmal a transzplantációs bizottsághoz... Azt hiszem vesetranszplantációra alkalmas vagyok...

Az álom...

Először álmodtam a dialízisről... Konkrétan rémálmom volt... Azt álmodtam, hogy épp le akarnak szedni róla... Még hadakoztam is az ápolónővel álmomban, hogy hagyjon már békén, fáradt vagyok... A szájára tette a kezét, és mondta, hogy csitt... Kb itt tértem magamhoz és észleltem, hogy itthon vagyok... De annyira életszerű volt az álom, hogy felkeltem körülnézni, tényleg egyedül vagyok-e... Reggelre elzsibbadt a jobb karom... Egyébként már a kórházban is volt egy-két hasonló mozgásom... Az egyik éjjel konkrétan ráfeküdtem a nővérhívóra... Na nem tudom hogy sikerült levadásznom, de miután levettem, játszottam vele... :D :D :D Persze úgy, hogy közben végig aludtam... Akkor már elkezdték a dialízist, de előtte két napig annyi infúziót kaptam, hogy az infúziós állvány rendesen a társammá szegődött és már ettől voltak rémálmaim.... Szóval megérkezett a nővérke és felébresztett, hogy megtudja mi van, de még akkor is félálomban voltam... Mondtam neki, hogy már ne szúrjon meg... Mondta, hogy eszébe sincs, csak adjam már vissza a nővérhívót... :D :D :D A másik eset meg akkor volt, amikor először mondták, hogy hazamehetek, ez még a koponya CT előtt volt... Akkora lelki hatással volt rám az örömhír, hogy álmomban felkeltem pakolni... Persze semmire nem emlékszem belőle, de a Valika a szobatársam még világított is nekem... :D :D :D: D

Jelenleg így néz ki a kezem... Kétnaponta újraszúrják, nekem pedig fáj, hiszen egyébként is érzékeny.. Tegnap is sipákoltam megint a frászt hozva a kezelőimre... :D :D Már felismerik a hangomat, Mariann is átjött a másik kezelőből, miután fölrakta a betegeit, megkérdezni... Ágnes, Te kiabáltál? Természetesen rajtam kívül mindenki csöndben tűri a sok éves fájdalmat, én meg mindig sipítozok.. Még a főorvos asszony is odaszaladt, pedig semmi más nem történt, mínt megszúrtak... Együtt éreznek velem, holott én tényleg mindig nyavalygok... Zsolti új helyeket talált a karomon, és a víz is leverte miután elkezdtem neki sipítozni..., szúrás közben... Lehet még mindig nem számított a hangomra... :D Komolyan, én már magamat néha kihajítanám, olyan nyávogó vagyok... :D :D Ja, a gyengébbek kedvéért, mielőtt valaki megjegyezné, mit nyavalygok egy tűszúrástól... Nos, az a tű akkorka, mint egy tollnak vagy ceruzának a hegye, és ez a kisebb, van ennél egy jóval nagyobb is, csak előbb ehhez szoktatnak minket... És ezeket az "apróságokat", mélyen betolják kétnaponta az artériába.... Utoljára kb 20 éve nézett így ki a karom, akkor a Csengeriben sikerült ilyen térképet csinálni a kezemre... Akkor is nyár volt, hosszú ujjúban takargattam a 40 fokban..., és hetekig nem múlt el...

Kerestem nektek tűt, hogy be tudjátok azonosítani miről beszélek... A második fotó meg azt próbálja elmondani, hogy nézünk ki dialízis közben... Mármint a szerencsésebbek... Mert az olyan szerencsétlenek mint én, akiknek csak könyökhajlatban van jó vénájuk, nos, hát azok nem nagyon mocoroghatnak, úgy ülik végig a 4 órát, ahogy elsőre sikerül elhelyezkedni... Nem egy beszélgetésre alkalmas hely, 1 gép, egy ember, majd még egy gép, még egy ember... A gépek zümmögnek, sípolnak, a hátsómat meg sikerül minden nap kockásra ülnöm...

A mai nap a sebészeten...

Természetesen Mr Tökéletes sehol nincs... A másik sebésznek meg műtőbe kell mennie, így a harmadik az osztályos orvos nézi meg a hátam... Hümmög majd közli ezzel most fertőtlenítésen és ragasztáson kívül nem tud mit csinálni... Majd szépen benő a seb... Majd hozzáteszi, hogy csúnya lesz és miután pár hét múlva benőtt, battyogjak el és Mr Tökéletes vagy akár Ő maga is kivágja és szépen összehúzza... De jelenleg nem tud mit csinálni, kenegessem Betadinnal a hátam közepét és cserélgessem rajta a kötést... Azt mondja a melegtől szétment a varrat, gyorsan leállítottam, fáradt vagyok én már a hülyeséghez... Hát lehet kihagyom a következő kalandot a sebészeten, most úgy nézek ki, mint akit hátba lőttek, de hát elég ennyi műtét már egy anyajegyből...

Pénteken lett volna egy randi-nem randi, vagy most ebből a szempontból nem is lényeges találkozásom egy férfival... Kicsit vaciláltam, majd benyögtem, hogy egy ilyen randi etikátlan is lenne... Az az igazság, hogy félek magamtól, még nem tudom hogy kezeljek egy ilyen helyzetet, hiszen halálos beteg vagyok... Szóval hogy, miképpen tegyem oda magamat valaki mellé, azzal a tudattal, hogy bármikor, ma, holnap, holnapután, egy év múlva, öt év múlva is megfulladhatok.. Akár a karjaiban is... Miképpen terheljek meg egy egészséges embert azzal, hogy nem tudom hol és mikor van a vége... "Végstádiumos vese elégtelen"-könnyek között birkózom még mindig ezzel a kifejezéssel, mint egy skarlát betű, ott lóg láthatatlanul rajtam... Szerencsém lesz? Kapok egy vesét? Vagy hiába várok? Az életem egy részét géphez kötve élem, nagy részét... A gépnek köszönhetően élek, mármint amilyen életet a gép tud biztosítani számomra... Holnap-holnapután, mindig így lesz, ebből nem lehet meggyógyulni, nem fordulhat elő, hogy egyszer majd nem kell mennem... A barátnőm azt mondja, hogy örüljek, hogy halálos betegen is képesek engem szeretni... Hogy ez majd annak a férfinak lesz a dolga eldönteni, hogy akar-e így engem vagy sem, hogy vállalja-e, hogy megfogja a kezem, amikor haldoklom vagy sem, aki szeret engem... És ne térjek ki a lehetőségeim elől, mert sokkal könnyebb lesz, ha nem leszek egyedül... Ha csak egy hónapig élek és nem vagyok egyedül és egy hónapig vagyok boldog, akkor is megéri... Azt hiszem ez igaz.

Hihetetlen...

Hihetetlen, hogy három sebész kell egy anyajegyhez... Szóval ugyebár két sebésznek sikerült leműteni az anyajegyet, amit a bőrgyógyász mondott.... Az elsőnek nem sikerült beazonosítania, ezért leműtött egy másikat... Ő volt MR Tokéletes", aki kicicomázza magát a műtéthez... A másodiknak meg miután levette a jó anyajegyet, némileg érdekesen sikerült összevarrnia... Majd " Mr Tökéletes" varratszedéskor nem vette észre, hogy szétnyílt a seb... Úgyhogy jelenleg tátong egy lyuk a hátamon... Mi több, ezt hétfőn újra össze kell varrniuk, addig meg kerüljem el valahogy, hogy be kerüljön valami...

Kivették a kanűlömet... Igazából az Enikő doktornő még bent tartotta volna egy hétig, de már annyira húzott, hogy folyamatosan fájt... Tudom nem elegáns a lenti doktornők ellenében dolgozni, de szerda este megmutattam a Mátyás dokinak, hogy a vállamig kilóg, így vagy bevarrják vagy kiveszik a megoldás... Úgyhogy mondta menjek föl és kiveszi... Így végre jól aludtam... Közben jártam a sebészeten is. Be akartam menni varratszedésre a másik dokihoz, de ragaszkodtak hozzá, hogy várjam meg a piperkőcöt... Semmi kendő, ilyesmi... Mondta, hogy mindkét varrat kivehető... Meg sem lepődött hogy két vágás van, pedig tuti rájött, hogy a másodikat nem ő csinálta... Na és a végére... :D :D Vettem egy okostelefont, bár még nem tudom használni, amin a barátaim szakadnak a röhögéstől... De a Zsani megígértette, még idén megtanulom, hogy tudjunk facen többet beszélni... Egyébként az új számom a transzplantációs bizottságra kell, így nem adom meg senkinek...

Tegnap az Optikus megállapította, hogy elégedett velem, mert az utóbbi héten elkezdtem újra öltözködni, sminkelni magam... (Még egy férfi is észreveszi) Mondta hogy aggódtak, mikor egy hétig hordtam ugyanazt a nadrágot, féltek feladtam, de látja lassan visszatérek... A dialízis központban a doktornő és a Gyöngyi nővér is megjegyezte, hogy milyen nagyon jól nézek ki, mintha egy másik embert látnának... Nos igen, április elején megérkeztem kisírt szemekkel, vizesen, pizsamába, fájdalommal tele... Akkor tényleg világvége hangulatom volt... És tényleg, amikor közölték velem a végzetes hírt, képes voltam mindent feladni... Sőt fel is adtam, és az 1-es Bel személyzete küzdött helyettem az életemért, utána pedig a dialízis központ vett át tőlük... Lelkileg és fizikailag kifacsarva érkeztem a kezelésekre... Az első heteket átsírtam, átfulladoztam... Nem mondom, hogy most hú, de jól vagyok, de élek, és ennyi idő kellett, hogy felrázzanak a körülöttem lévő emberek a mély depressziómból, és újra képes legyek harcolni az életben maradásért... Közben megkaptam a múlt héten szerdán készült laboreredményeket... A szerdai, (egy nappal mielőtt rosszul lettem) laboreredményben 7,55 volt a Káliumom... Nyolcnál megáll a szív...szóval épphogy megúsztam... Mikor beértem azzal fogadott Réka doktornő, hogy átbeszélték és még egy hétig maradjon a kanűl... Miközben én tudtam hogy ez a kanűl már használhatatlanul kijött, úgyhogy amikor a Judit nővér átkötötte, kértem hívja be a dokit, nézze meg, hogy nem is lehet bemosni olyan állapotban van... Úgyhogy kértem, ne hagyják már ott dísznek, ha már használhatatlan... Úgyhogy ma mégis kiveszik...

Csütörtökön kiveszik a kanűlömet, ha sikerül szerdán is jól szúrni... :) Alig várom már... Egyébként a kanűl is szabadulni szeretne már tőlem, mert a hétvégén megint kijjebb jött és a doktornő vissza sem tudta tolni... Nem ígérték biztosra és a szerdai szúrástól is függővé tették, de én már nagyon beleéltem magam... Úgyhogy remélem szerdán olyan valaki keze alá kerülök, akinek megy egyből... Mélyen van, de azt mondja a szőke Csilla nővér, hogy jól szűrható a fisztulám... Neki sikerült már kétszer... A két öreg egyébként úgy leoszt a betegszállítóban, mintha ők lennének a szüleim... Ezen nevettünk a sofőrrel meg a másik fiatalabb beteggel, hogy tuti szeretnek engem, mert tudják, hogy rosszul lettem a múltkor, azt is, hogy azért, mert nem figyeltem a kajára eléggé... Ezért nem utaztam pénteken velük... Na tegnap igen. Alig szálltam be, egyből mondták, hogy büntiben vagyok, mert nem figyeltem oda... Hogy eszükbe jutottam a hétvégén, hogy felelőtlenül ettem... :D :D

Tegnap az egyik tanítványom azt mondta, olyan szép vagyok, mint Hófehérke...

Nos nem tudom mi van mostanában a nőkkel, ez a hölgy egyébként irigylésre méltóan fiatalos, sportos... De maradjunk már a mesénél... Hófehérke, ében fekete hajjal rendelkezett, az enyém legjobb esetben is barna, az is csak mostanában... Az arca piros, mint a vér, nos hát némi színt akkor tudok mutatni, ha rákenek valami púdert, de egyébként még napozni sem tudtam... A szeme, mint az éjszaka, na ez az egy stimmel... Ezenkívül van rajtam 15 kiló felesleg, ami Hófehérkén nem volt... Jelenleg épp kilóg belőlem egy kanűl, amit nem tudok rejtegetni sem... És hiába csókolgatom itt a békákat évek óta, egyik sem akar herceggé változni, vagy az nem ebben a mesében volt? Ja, és igen, megpróbálták többször kinyírni, na ez nálam is stimmel, csak nála a gonosz mostoha, nálam meg az anyós volt a bűnös... Szóval valszeg a tanítványom rossz mesét nézett, vagy lehet ezután az Optikus felé kell irányítanom... :D :D :D Ja, jut eszembe, gyerekkoromban utáltam a sárgarépát, a főttet különösen, és anyukám azzal vett rá, hogy megegyem, hogy azt mondta, olyan szép leszek tőle, mint Hófehérke... Nos, orrba-szájba ettem a sárgarépát, ezért... Persze. felnőttként tudtam, hogy nem jött be, de meglepett a hasonlat, és eszembe juttatta a gyerekkori sztorit... Meg is lepődtem, hogy pont ezt a hasonlatot hozta fel a hölgy...

Az év két legaranyosabb bókja...

Épphogy túléltem a kálium okozta ijedtséget, és az éjszakát az SBO női szobájában töltöttem... Reggel felébredve egy mosolygós idős néni arcába néztem... Nagyon kedves volt, azt mondta elgyönyörködött az éjjel bennem, hogy milyen nagyon-nagyon szép vagyok... A nénike 86 éves volt, mint elmesélte egy kicsit az életét, túl egy háborún,házasságon,gyerekeken, stb. De többször elmondta, hogy engem figyelt az éjjel, és nagyon gyönyörű arcom van... Kicsit álmos voltam és még alig tértem magamhoz a kálium utáni sokkból ezért úgy gondoltam a néni lehet rosszul látott... Korábban dializáltak, a déli csoporttal mentem befelé, hogy ne kelljen visszajönnöm estére... Battyogok kifelé, amikor a Bálint néni, szintén nyolcvan felé, elkapott a folyosón... Kérdezte hogy vagyok, mert hallotta a folyosón a doktornőtől, hogy épphogy megúsztam... Majd megjegyezte, hogy a lányának én vagyok a kedvence, mert mindig mesél rólam, hogy milyen nagyon szép vagyok... Persze én mindig mondom, hogy csak a hajam szép, de Ő mondja a lányának, hogy ez nem igaz, én nagyon szép vagyok... Mesélem a betegszállítóban, hogy milyen bókokat kaptam két nénikétől, erre a mondja a sofőr, hogy errefelé jövet nekik is mondta a néni... :) :) Na, hazaértem, és miután kipihentem a történteket, beálltam a tükörbe megnézni rólam beszélt-e valóban a két néni? Nos, én csak magamat láttam újfent..., én pedig nem látom azt, amit ők... Mindenesetre jót derültem a bókokon. :D :D :D

Tegnap estét, éjszakát sikerült megint a veszprémi kórházban töltenem...

Egy kis petrezselymes burgonyától meg pár szem cseresznyétől felszaladt a kálium szintem 6,9-re... Ez annyiban nyilvánult meg, hogy eszméletemet veszítve összeestem a zuhanyból kilépve... Arra még emlékszem, hogy kiszaladtak a lábaim, de a következő kép, hogy ott ülök a földön... Eltöprengtem azon kibírom-e ma estig, míg dialízisre kerülök... Aztán felhívtam Enikő Dr-nőt, hogy elmondjam mi a helyzet. Ő pedig közölte, hogy ez nem játék és hívjak mentőt... Így jutottam be az SBO-ra ahol többszöri vérvétel és EKG után megállapították, hogy azonnal dializálni kell. Így éjfél előtt bejutottam az akut szobába és két órán keresztül dializáltak... Az éjszaka másik felét a sürgősségin töltöttem, egy részét monitorra kötve... Ma a kezembe nyomták a táblázatot, mi az amit ehetek és mi az amit nem... És hallottam, hogy az egyik doktornő arról beszél, hogy nagyon nagy mázlim volt, és legközelebb nem biztos, hogy beér velem a mentő.. A kálium simán leállíthatja a szívemet... Na ennyit arról, hogy 15 évig lehet dialízissel élni... Nyilván az ilyen okosok, akik így gondolják szívesen kipróbálnának egy-két hasonló rohamot... Mindenesetre megint megmentették az életem, úgyhogy igyekszem a jövőben jobban betartani a szabályokat...

Tegnap volt az első fisztula szúrásom...

Félelemmel és egyben bizakodva indultam a dialízis központ felé... Hallottam jókat és rosszakat is a szúrással kapcsolatban, nekem pedig mélyen van a fisztulám és már nyolc hete ért... Már szabadulni szeretnék a kanűlömtől, de úgy látszik a kanűl is tőlem, mert tegnap már némileg kijjebb jött magától is... A varrás tartotta meg, meg a jó szerencsém, de a főorvos asszony vissza applikálta... Ennek az a veszélye, ha kijön, percek alatt elvérzek, mert a kanűl vénásan levezetett egészen a szívem közelébe... Szóval tegnap szúrtak először fisztulára... Nem csak én vártam, hanem mindenki, meg is lepődtem, hogy a nővérek és az orvosok ilyen rutin feladatot, az én esetemben figyelemmel kísértek... Mikor megérkeztem, már hallottam Enikő DR-nőt, hogy mondja Csilla nővérnek, hogyha van olyan nővér, aki egyből meg tud szúrni, szúrjanak meg, de ha nincs, ne kísérletezzenek, hanem hagyjanak szerdára... Csilla nővér közben szervezett egy idősebb nővért, hogy Ő fog szúrni... De közben megérkezett Petra nővér is. Rám mosolygott, majd azt vettem észre fél perc alatt rákészült a szúrásra... Sikerült egyből artériásan és vénásan is bevezetnie a tűt... Nem mondom, hogy fájdalommentes volt, de az eddigi fájdalmakhoz képest elenyésző... Mondta, hogy még mindig érnie kell, hogy ne csak a 20 éve itt dolgozók tudják szúrni, hanem mindenki... Örültem, mert ezzel is előre léptem kicsit..., mert már a nyaki kanűlöm viszket, irritál, és érzékeny... Tegnap probléma mentesen végig kezeltek a fisztulámon... És amennyire féltem és rákészültem, úgy lepődtem meg, hogy mindenki velem örült, hogy működött és szépen megy, és, hogy végre megszúrták... Ilyenkor mindig látom, hogy igazam volt, amikor egyszer azt írtam, nem vagyok egyedül.... A dialízis központ teljes személyzete harcostársam egy olyan harcban, melynek kétféle vége lehet, transzplantáció vagy halál... Ők velem küzdenek minden nap. Megvigasztalnak, ha sírok, odaállnak mellém, ha félek, és velem örülnek, ha örülök... Ők lesznek az elsők, akik szurkolni fognak, ha riasztásom lesz. És ők fognak akkor is vigasztalni, ha csalódnom kell... Csak köszönettel tartozom mindenért.

A Papa

A Papa leült a sparhelt mellé a kis hokedlire ebédelni... Valamiért Ő ott szeretett enni, sose ült oda közénk az asztalhoz, de így belátta az egész asztalt, a családját... Cinkosan elmosolyodott, majd leadott egy falatot az ott tébláboló macskának... A Papa jó ember volt, minden vasárnap hajnalban elment nekünk friss fonott kalácsért, pékárúért a a piacra, hogy amikor mi felkelünk már az asztalon legyen a sok finomság... Leeresztette a kútba a dinnyét... és rengeteget játszott velünk... A mama már régen nem élt, de a Papa szerette az unokáit... Sokat beszélgettem vele a régmúltról... A Papával felborult a busz Szeghalom után, mikor egy temetésről mentek hazafelé... Szerencsésen túlélte, de egy életre megnyomorodott, lelkileg is... Utána sosem ült gépjárműre többet... Félelemben élte le a maradék életét... De a Papa jó ember volt... Sokszor visszamentem a halála után is a nagyszülői házba... Először mikor beléptem, mindig a sparhelt mellé néztem a kis székre... A Papát kerestem a szememmel, Ő már nem volt ott, de az emléke mindig ott volt, és szinte megjelent a szemeim előtt a kis öreg...

Hát ilyen az én formám...

A kedves, aranyos sebész leszedett egy olyan anyajegyet, amiről azt sem tudtam, hogy létezik a bal lapockám alól... Ellenben, amit a bőrgyógyász meghatározott, lumbalis területen balra, azt otthagyta... Úgy elérzéstelenített, hogy semmit nem éreztem belőle, de mikor hazajöttem a Márti mondta mutassam már meg, és döbbenten közölte, hogy nem tudja a doki mit szedett le, de az ominózus anyajegy ott virít, és még kötés sincs rajta... :D :D :D Fölhívtam a dialízis központot és mondom a főorvos asszonynak, hogy némileg rosszul műtöttek meg, erre mondta, hogy gyorsan hívjam a sebészetet, hogy ejnye-bejnye, nekem a listára kerülés miatt sürgős lenne megszabadulni az ominózus anyajegytől, úgyhogy gyorsan szedjék le... Így holnap reggel újfent teszünk egy próbát...