Először elmondanám hogyan is jutottam el addig, hogy leköltözzem e alföldi kisvárosba. A válásomat, elég nehéz lelki nyomásként éltem meg, de magáról a válásról itt most nem szeretnék beszélni, talán később…
Mindenesetre nehéz teherként nehezedett a lelkemre, hogy egyedül maradtam. A barátaim aggódtak miattam. Ebben a nehéz helyzetemben találta meg a szülői házunkat egy nagyon kedves édesanya a családjával . Alkudozás nélkül belementek a vételbe, így viszonylag gyorsan készpénz állt a rendelkezésemre az újrakezdésre.
Sokáig vívódtam, és ültem a pénzemen, a kiscsaládom és a barátaim folyamatos nyaggatása ellenére, mert ők tudták, a depressziós ember sokszor úgy dolgozza föl a bánatát, hogy féktelen költekezésbe kezd. Egyébként is rengeteget leadtam a súlyomból és valóban gyakorlatilag vásárlással töltöttem időm nagy részét, és kicseréltem a teljes ruhatáramat.
Ingatlan után nem néztem, igazából nem érdekelt mi lesz velem, de voltak akik annyira aggódtak, szó szerint rágták a fülemet, hogy egy idő után már elegem volt, csak hagyjanak már békén, úgy voltam vele, majd veszek valamit…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése