Egy szomorú kislány karácsonya...

Volt egyszer egy kislány, aki nagyon szeretett volna egy Barbie babát kapni karácsonyra, de a szülei akkor már évek óta nem vettek neki babát... A szülők úgy gondolták, hogy amikor már iskolába jár a gyerek, nem kap több babát, a Barbie baba meg amúgy is iszonyú drága volt, egy jobb minőségű hajlíthatós, arany árban... A kislány levelet írt a Jézuskának is, és lehet az apukáját meg is hatotta volna a kérés, de az anyukája hajthatatlan maradt... Eljött a karácsony, nem voltak nagyon gazdagok, közepes anyagi viszonylatok között éltek, de anyuka örült annak, hogy meleg étel lesz, fenyőfára is telik, melyet a család közösen díszít fel... És jut majd pénz társasjátékra (gazdálkodj okosan), könyvre, ruhára... Este a frissen sült bejgli illata lengte be a lakást, apával közösen díszítették a karácsonyfát, miközben anya a konyhában sürgött... Néha anya bekukkantott és megállapította, hol nem egyenletes a díszítés, olyankor utasításokat adott, -Oda tegyetek még szaloncukrot, ott jobb oldalt kevés a dísz, stb... Jöttek a barátok, rokonok, a kislánynak jutott új nadrág, pulóver, kabát, cipő és játék, könyvek is... De Barbie baba nem volt közötte... Eltelt az este, az első hó is leesett karácsonyra, úgyhogy a szomszéd gyerekekkel hó-csatáztak még... Másnap a falu apraja-nagyja szánkózni ment... A kislányt és a testvérét apukájuk húzta a nyúldombig és egészen estig fönt töltötte velük a napot, vigyázott rájuk... Nem volt ott sok szülő, talán három vagy négy, de a kislány apukája mindig ott volt. Mindig figyelt és mindig mindenkire vigyázott... A többi szülő nyugodtan hagyta ott vagy engedte el egyedül a gyerekét, mert tudta, hogy van ott néhány apuka, akik semmi esetre nem mozdulnának a gyerekek mellől, akikhez oda mehetett a falu bármelyik aprósága, és mindenkinek mosolyogva segítettek... Azt is tudták, hogy a kislány apukája késő estig kint fog fagyoskodni, csak azért, hogy a gyerekekkel legyen felnőtt.. Sötétedéskor ezért amikor elhangzott az érdes hangja, "hogy csibészek indulás haza", nem volt vita, könyörgés, minden gyerek szedte a szánkóját és indult, mert a kislány apukája mondta... Együtt indultak el az utcán lefelé, csapatostul... Apuka minden sarkon megállt és megnézte a kópé befordul-e rendesen a szülői házba... Hazaértek és még sokáig állt apuka a kapu előtt, hogy nézze a távolodó osztálytársakat, amint hazafelé tartanak... Eltelt 20 év és a nő elmesélte ezt a történetet egy férfinek, meg azt is, hogy mindig megáll a Barbie babáknál és mindig megnézi őket, mert neki sosem volt... A férfi nagyon szerette a nőt, ezért egy szülinapra igazi öltöztetős Barbie babát vett neki... A kollégák kinevették, hogy hát vegyen már valami komolyabbat, hiszen mégis 30 éves, és valami hasznosabb ajándék jobban jönne... De a férfi kitartott a baba mellett, azt mondta semmi nem lehet olyan jó, mint teljesíteni az álmokat... Azóta eltelt megint 10 év, a férfi már csak a múlt emléke, mint az a régi karácsony is... és a lány leült, hogy leírja nektek ezeket... Tegnap este a barátnőm különösen depis hangulatában volt,amikor azért sírt, hogy megint egyedül lesz karácsonykor, idestova 10 éve nincs egy férfi mellette, aki vele lenne... Akkor elgondolkodtam, nekem az utóbbi években az volt a legjobb karácsonyom, amikor könyékig megégve mindkét kezemmel, iszonyú fájdalommal a szentestét az SBO-n töltöttem, azokkal az apukákkal, akik a fenyőfa helyett a saját lábukba állították a baltát... Aztán 25.-én az Olivér a volt párom annyira aggódott értem, hogy átjött, megfőzött nekem, megfürdetett, stb, majd miután újra valahogy összegabalyodtunk fél évig megint vigyázott rám... Tavaly először engem ez már nem hozott lázba, tavaly fordult először elő, hogy már fenyőfát sem vettem, konkrétan belesz@rtam abba, hogy karácsony van, kikapcsoltam a telefonom és három napra elvonultam aludni... Most idén szintén ez lesz, nem adtam föl, csak már rájöttem, minél jobban harcolok valamiért, annál kevésbé megy... Úgyhogy tanulom elengedni a dolgokat, és egyre jobban megy...