És ha ma már ilyen írós kedvemben vagyok, néhány babás történet...

A legelső babámat örököltem... Édesanyámé volt, igazi eredeti gumi baba, aminek kinyomtam a szemét... Pár éve megcsináltattam és rendbe tetettem, amelyik menthető volt, úgyhogy igazi szépségükben pompáznak.

A második emlékem a járóbabához fűz... Anyukám nagy dobozban hozta haza, és szaladtam elé, mert kíváncsi voltam, mit cipel a HÉV-től... Azt mondta, nyuszi, látni akartam, de nem engedte, ott szaladtam mellette, de erősen fogta, nem hagyta, hogy megnyissam. És akkor egyszer csak megdőlt a doboz és felsírt a baba... Akkor már tudtam, hogy baba van benne, és nyilván kettő, mert tesóm is kapott... Sikítottam örömömbe és kiabáltam, hogy baba, hogy ez egy baba...

A harmadik emlékem, ami babához fűződik az Németországba kötődik... Kint nyaraltunk három éves koromban a németeknél, és bementünk egy játékboltba... A szüleim azt mondták válasszunk magunknak egy-egy babát, ők úgy gondolták, hogy az előzőhöz hasonló nagy babákat fogunk választani, de nem... Tesóm kiválasztott egy szőke babát, sem mozogni, sem sírni, sem semmit nem tudott, de tündéri volt. Természetesen én is azonnal egy ugyanolyan babát akartam, de nem találtak... Nagyon nagy játékbolt volt, én pedig üvöltöttem, hogy ugyanolyan babát szeretnék... Mondták a szüleim, hogy válasszak valami másikat, és hordták oda a szebbnél-szebb babákat, de én kitartóan kötöttem az ebet a karóhoz, hogy nekem nem kell másik baba... Már közeledett a záróra és én ott hisztiztem a boltban.. Na ekkor apám megkérdezte a tulajdonost, hogy mennyiért vállalná, hogy ott marad túlórában és keres nekem egy ugyanilyen babát? Úgyhogy édesapám a mellényzsebébe nyúlt és fizette a hölgy költségeit... Éjszaka közepére sikerült is találni egy ugyanolyan babát. Természetesen még a bugyiját is ellenőriztem, hogy ugyanolyan legyen... Nincs már meg a ruha, de a baba még most is szép. :)

Az én hősöm...

Az Unicum idei karácsonyi reklámja szerintem visz mindent... Az én hősöm az apukám címmel forgattak egy reklámot, melytől minden jóérzésű embernek könnybe lábad a szeme... A régmúlt karácsonyait vezeti vissza a mostani időkre, a gyerek-apa kapcsolatot felidézve... Nos, az én hősöm, az ANYUKÁM volt... Sokáig, azt gondoltam, valóban a nyuszi hozza a tojásokat húsvétkor... Nem gondoltam volna, hogy édesanyám éjjel fönt volt, hogy nekünk hímes tojást fessen, díszítsen, és kora hajnalban felkelt, hogy elrejtse a nagy kertben a tojásokat, csak azért, hogy mi húsvét reggelén megkereshessük őket... Ahogy sokáig azt is elhittem, hogy valóban a Mikulás csempészi az ablakomba éjjel a mikuláscsomagot, a csokikat... Mint ahogy hittem a Jézuskában is... Van is a húsvétról egy szívmelengető történetem, akkor unokatestvéreméknél töltöttük a húsvétot a határ szélén. Ott is volt tojás keresés, csokik, stb, de csak kedden értünk haza... Este rohantunk a kertbe keresve a tojásokat, de nem találtunk egyet sem... Emlékszem, sírtam, hogy minket elfelejtett a nyuszi, vigasztalhatatlan voltam... Anyukám pedig elmondta, hogy biztos tudta a nyuszi, hogy nem leszünk otthon, ezért később hozza a tojásokat... Képzelem most édesanyám mennyire fáradt lehetett, egész napos utazás után még fél éjjel fent volt, hogy tojást fessen nekünk és még hajnalban is felkelt, hogy reggel megtaláljuk a kertben... Pedig másnap dolgozni ment, nekünk meg iskola volt, de mégis. Nem akarta, hogy összetörjön a szívünk... Nagyon sokáig hittem a nyusziban, míg egyszer egy osztálytársam fel nem világosított, hogy anyukám volt a nyuszi... Ugyanúgy egy karácsonyi emlék... Nem emlékszem a karácsonyfa miképpen került be a lakásba, sosem láttam, mindig csak ott volt és együtt díszítettük fel... Nem emlékszem a Jézuskára sem, aki estére odatette a sok ajándékot, csak arra, hogy csillogó szemmel vártuk, hogy ezúttal mit hozott a fa alá. Vajon elég jók voltunk-e? És a később emlékszem a Jocóra, amikor mondta, lessük ki a Jézuskát, mert szerinte gyanús... És igen, így tudtam meg, hogy a szülők néha besegítenek az ajándékozásba... :) Szóval az én hősöm, az édesanyám volt, aki szebbé varázsolta játékosságával az ünnepeinket... :) Az első képen édesanyám a fehér ruhában látható, a második képen pedig ő volt aki felülről lehajolt a többiekhez... Sajnos édesanyám már nincs közöttünk, de nekem örökké a hősöm marad...

Egy szomorú kislány karácsonya...

Volt egyszer egy kislány, aki nagyon szeretett volna egy Barbie babát kapni karácsonyra, de a szülei akkor már évek óta nem vettek neki babát... A szülők úgy gondolták, hogy amikor már iskolába jár a gyerek, nem kap több babát, a Barbie baba meg amúgy is iszonyú drága volt, egy jobb minőségű hajlíthatós, arany árban... A kislány levelet írt a Jézuskának is, és lehet az apukáját meg is hatotta volna a kérés, de az anyukája hajthatatlan maradt... Eljött a karácsony, nem voltak nagyon gazdagok, közepes anyagi viszonylatok között éltek, de anyuka örült annak, hogy meleg étel lesz, fenyőfára is telik, melyet a család közösen díszít fel... És jut majd pénz társasjátékra (gazdálkodj okosan), könyvre, ruhára... Este a frissen sült bejgli illata lengte be a lakást, apával közösen díszítették a karácsonyfát, miközben anya a konyhában sürgött... Néha anya bekukkantott és megállapította, hol nem egyenletes a díszítés, olyankor utasításokat adott, -Oda tegyetek még szaloncukrot, ott jobb oldalt kevés a dísz, stb... Jöttek a barátok, rokonok, a kislánynak jutott új nadrág, pulóver, kabát, cipő és játék, könyvek is... De Barbie baba nem volt közötte... Eltelt az este, az első hó is leesett karácsonyra, úgyhogy a szomszéd gyerekekkel hó-csatáztak még... Másnap a falu apraja-nagyja szánkózni ment... A kislányt és a testvérét apukájuk húzta a nyúldombig és egészen estig fönt töltötte velük a napot, vigyázott rájuk... Nem volt ott sok szülő, talán három vagy négy, de a kislány apukája mindig ott volt. Mindig figyelt és mindig mindenkire vigyázott... A többi szülő nyugodtan hagyta ott vagy engedte el egyedül a gyerekét, mert tudta, hogy van ott néhány apuka, akik semmi esetre nem mozdulnának a gyerekek mellől, akikhez oda mehetett a falu bármelyik aprósága, és mindenkinek mosolyogva segítettek... Azt is tudták, hogy a kislány apukája késő estig kint fog fagyoskodni, csak azért, hogy a gyerekekkel legyen felnőtt.. Sötétedéskor ezért amikor elhangzott az érdes hangja, "hogy csibészek indulás haza", nem volt vita, könyörgés, minden gyerek szedte a szánkóját és indult, mert a kislány apukája mondta... Együtt indultak el az utcán lefelé, csapatostul... Apuka minden sarkon megállt és megnézte a kópé befordul-e rendesen a szülői házba... Hazaértek és még sokáig állt apuka a kapu előtt, hogy nézze a távolodó osztálytársakat, amint hazafelé tartanak... Eltelt 20 év és a nő elmesélte ezt a történetet egy férfinek, meg azt is, hogy mindig megáll a Barbie babáknál és mindig megnézi őket, mert neki sosem volt... A férfi nagyon szerette a nőt, ezért egy szülinapra igazi öltöztetős Barbie babát vett neki... A kollégák kinevették, hogy hát vegyen már valami komolyabbat, hiszen mégis 30 éves, és valami hasznosabb ajándék jobban jönne... De a férfi kitartott a baba mellett, azt mondta semmi nem lehet olyan jó, mint teljesíteni az álmokat... Azóta eltelt megint 10 év, a férfi már csak a múlt emléke, mint az a régi karácsony is... és a lány leült, hogy leírja nektek ezeket... Tegnap este a barátnőm különösen depis hangulatában volt,amikor azért sírt, hogy megint egyedül lesz karácsonykor, idestova 10 éve nincs egy férfi mellette, aki vele lenne... Akkor elgondolkodtam, nekem az utóbbi években az volt a legjobb karácsonyom, amikor könyékig megégve mindkét kezemmel, iszonyú fájdalommal a szentestét az SBO-n töltöttem, azokkal az apukákkal, akik a fenyőfa helyett a saját lábukba állították a baltát... Aztán 25.-én az Olivér a volt párom annyira aggódott értem, hogy átjött, megfőzött nekem, megfürdetett, stb, majd miután újra valahogy összegabalyodtunk fél évig megint vigyázott rám... Tavaly először engem ez már nem hozott lázba, tavaly fordult először elő, hogy már fenyőfát sem vettem, konkrétan belesz@rtam abba, hogy karácsony van, kikapcsoltam a telefonom és három napra elvonultam aludni... Most idén szintén ez lesz, nem adtam föl, csak már rájöttem, minél jobban harcolok valamiért, annál kevésbé megy... Úgyhogy tanulom elengedni a dolgokat, és egyre jobban megy...

A múlt hetem kicsit érdekesre sikeredett, alig vártam, hogy vége legyen...

Komoly baj van ám az agyakban... Ülök itt a Dunántúlon, kényelmesen, amikor az alföldi szomszédasszonyom írja ma délután, hogy balhé van már megint a mögöttünk lévő utcában, mert kint van a rendőrség, mentők, tűzoltók és a TEK is... Mi a fene? Hát valami idióta robbantással fenyegetőzött ezért kivonult mögénk a helyi erő és nem engedték a fél utcát haza.... Próbálom így távolról beazonosítani ki lehet már megint az az "agytröszt", így a szomszédasszonyt, mint helyi informátort faggatom, hogy pontosítsuk már be melyik nagy-tudású a robbantós... Sikerül is beazonosítani, mire a helyi erők lebeszélik a szándékáról és végre elviszik... Mesélem a sztorit egy barátomnak, hogy elvitték, aki megkérdezi. -Oszt jól van? -Szerinted mennyire lehet jól, ha fel akarta robbantani a környéket? Két nappal később reggel a szomszédasszony zöld hajnalban keltett, hogy betörtek hozzánk Cegléden... Na nem az én lakásomat sikerült ezúttal kirabolni, (az nehezen is menne, mióta 5 centis rács védi még WC ablakot is) hanem újfent a kettőnk között lévő lakást rámolták ki.... Konkrétan a hátsó ablakot befeszítve elvitték a zsír új konyhabútort... Mondom a szomszédasszonynak, tüsténkedjen, hívja a rendőröket, én meg értesítem a tulajt... Kiérnek a rendőrök és kérik a tulaj számát, amit megadok nekik telefonon... Közben én Ancsival egyeztetek, és kérdezi, most hova menjen, a házhoz vagy a rendőrségre, mert ugye ezt nem mondták neki... Hívom az ügyeletest és bemutatkozom, ismerhet, mert minden további nélkül felvilágosít arról mi a helyzet... Érdeklődök, hogy hova küldjem a tulajt... Mondja nekem, hogy a házhoz, nézze meg, hogy a hátsó ablakot nem-e befújta-e a szél... Alig vagyok álmos így zöld hajnalban, de eszerint az én agyam még álmosan is jobban vág, mint a yardon üldögélő rendőré, mert visszakérdezek... -És a konyhaszekrényt, az összes elemével elfújta a szél?

Azt hiszem itt tényleg túl sokan vannak szabadlábon...

Mióta megszüntették az elmegyógyintézetek jó részét, ezek az emberek az utcán mászkálnak... Bármikor, bárkivel szembejöhet ez is.... Barátnőm a következő levelet kapta... Változtatás nélkül közlöm, mindjárt sírok... :D :D :D :D Mélységes tiszteletem! Olyan társaságot, házibulit, kisebb összejövetelt keresek, ahol én lehetnék a társaság csicskája. Ez azt jelenti, hogy teljesen alávetném magam az Önök akaratának és megtenném amit csak parancsolnak. Szívesen követem mások parancsait, örömmel veszem, ha megalázó dolgot kell megtennem, ha teljesen ki vagyok másoknak szolgáltatva. Mindent elkövetnék, hogy Önök a lehető legjobban szórakozzanak. Nekem ez egy vágyam, amit örömmel megtennék, ha lehetőséget kapnék rá. Ezért semmilyen ellenszolgáltatást nem kérnék. 37 éves, átlagos arcú, mondhatni dagadt testű (172cm/97kg), meglehetősen kis intim mérettel rendelkező pasi vagyok. Vagy csak hölgyekből álló társaságot, vagy pedig vegyes társaságot szolgálnék. Mivel heteroszexuális vagyok, csak urakból álló társaság nem érdekel! Tudna nekem segíteni abban, hogy ezt a vágyamat megélhessem és végre kipróbálhassam?"

Magyarország én így szeretlek, Volán busz, meg különösen...

Azt hittem besírok ma, amikor megláttam a Ricsi kollégám elszámolását... Komádiból Füzesgyarmatra 5000 Ft-ért teszi meg alkalmanként oda-vissza tömegközlekedéssel az utat.... És mindezért, oda-vissza összesen utazik 5 órát alkalmanként... Az már más kérdés, hogy biciklivel mindez fél óra sem lenne, mert a szomszéd falu, de tömegközlekedéssel be kell járnia a fél megyét, mire odaér, mert közvetlen járat nem megy a másik faluba... Mondtam neki, hogy érdeklődjön már körbe taxinál vagy a haverjainál, hogy ki fogja a jövőben fuvarozni, mert sem időben sem anyagilag nem éri meg többet utaznia, mint amennyi időt munkával tölt... Na ennyit az alföldi közlekedésről... Pedig állítom Füzesgyarmat kb 20 kilométer lehet Komáditól... Ha nem lenne ágy, amit cipelnie kéne, jobban jártunk volna, ha elindul gyalog. :D :D :D :D

Visszatérve a pszichopatákhoz...

Szóval a barátnőm ma "randizott"... Másodjára találkozott a pasassal, az első randijuk pénteken volt, ami meglehetősen jól sikerült... Azóta a pasassal egyfolytában üzeneteket váltottak... Majd megbeszélték a mai randit... Nekem már akkor elfutós lett volna a történet, amikor a randi előtt egy órával ráírt a barátnőmre, hogy vigyen magával pénzt, mert nem akarja a teljes cekket állni... Mondtam is, hogy én már nem mennék... Már nem azért, mert anyagias vagyok, sőt, ha úgy állok, bármikor kisegítek bárkit, meg alapvetően ez nálam nem kérdés. A barátnőm is képes kifizetni a saját fogyasztását bármikor-bárhol... Egy kapcsolatban, meg amúgy sem kérdés a pénz, főleg nem egy normális kapcsolatban... De ez még nem volt kapcsolat, második találkozásról volt szó! Na most azért még barátok között is, egy ilyen esetben a férfi kérdezés nélkül fizet... De ettől eltekintve, elment a randira, mert vonzónak találta elsőre a férfit... Aztán ott jött a döbbenet... Elme-roggyant barátunk szakadtan jelent meg a második randin... Még arra sem adott, hogy egy normális pólót vegyen föl, vagy egy normális pulcsit... Ezenkívül, ahogy közelített, imbolygott, a beszéde zavart volt, stb... "Klarissznak" megfordult a fejében, hogy esetleg drogozott, rá is kérdezett, de azt mondta nem... Az ital szagát meg nem tudom mivel leplezte, de az elején nem érezte... Csak a menése és a beszéde volt rendkívül furcsa.. Na, beültek a moziba, (a saját jegyét Klarissz fizette) ahol viszont egyértelműen megcsapta a barátnőmet a pasasból áradó alkohol szag... Elkezdődött a film, és pasas elaludt a filmen, majd felébredve otthagyta az Klarisszt a moziban arra hivatkozva, hogy fáradt... Megjegyzem, nem is tehetett volna jobbat ennél, hiszen legalább a kínos beszélgetések magyarázkodások elmaradtak... Komolyan nem is értem, hol tart már ez a világ? Így kell egy randin megjelenni? Úgy látszik azokat az elme-roggyantakat, akik nem engem találnak meg, a barátnőim valahogy felszedik. :D :D :D

Úgy látszik nem csak engem találnak meg az idióták idén...

Az egyik legjobb barátnőmet találta meg... Ilyen az, amikor az ember nem válaszol egy pszichopatának....

Na és a másik barátnőm... Randija lenne ma, megbeszélték mennek moziba... Erre a pasas a randi előtt egy órával ráír a nőre, hogy vigyen már pénzt magával, mert milyen sok lenne két mozijegy meg a nasi... Hát basszus, 40 évesen egy pasas nem tud meghívni egy nőt moziba, meg így fukarkodik? Akkor mi lesz később?

Sírok basszus... :)

Ima

Azt mondják az Univerzum végtelen... Tehát a Jóisten, ha elvesz valahonnan valamit, akkor valahol valami másvalamit visszaad... ÓÓÓH ez csúcsszuper, istenkirályság, f@sza... :D Évek óta könyörgök így karácsony előtt, hogy kapcsolja már a ki a tahókat vonzó mágnesemet... és végre találjak egy normális férfit.... Már pár éve alkut is kötöttem és csak ismételni tudom magam, idén jó voltam, egy gyorshajtásos csekket sem szedtem össze... Nem is rabosítottak, (az 5 éve volt egy elírt dátum miatt, amit mellesleg nem is én írtam el, majd persze felmentettek) Mert nem tudom és halál kellemetlen, hogy mindig ilyenekbe futok bele... ...És lőn... Isten szeret engem és kikapcsolta b@zdmeg... Na és vajon mit kaptam helyette? Na mit? Pfff... :D :D :D Na jó, tudom kívánságműsor hétfőn kettőtől-ötig (ez sem mai duma már megint lebuktatom magam milyen öreg vagyok. :D :D :D) Hát tudom én vagyok a hibás, mert csak azt nevesítettem az imáimba, hogy mit nem kérek, de azt nem mondtam meg, hogy mi legyen helyette... Erre a Főnök, (kurv@ra remélem remekül szórakozol ott fönt b@zdmeg, mert én itt lent egy kicsit kevésbé...) a saját kezébe vette az ügyet és döntött... Király... Ő dönt, én szívok... Az asztrológusom ugyan megmondta, hogy az év első fele erről fog szólni, de bevallom, kiröhögtem, mert matematikailag esélytelen, hogy ebből ennyi és hogy mind engem akar, de bakker, nem! Tényleg ennyi megnyomorodott pszichopata van és tényleg mind engem talál meg! Soha a büdös életben nem gondoltam volna, hogy egyszer még visszasírom a tahóimat! :( Szó szerint azt mondta, hogy pszichésen roggyantak, pszichopaták fognak megtalálni, zsinórban. Azt hittem, ez csak egy költői túlzás, mint a tömjén meg a gyertyafüst, de nem! Most nem merem felhívni, mert nem emlékszem, mit mondott az év második felére.. sőt, arra sem emlékszem, hogy egyáltalán beszélt volna az év második feléről.. és csak remélni tudom, de nagyon, hogy ez nem azért van, mert valamelyik elmeháborodott elvágja a nyakamat... Ha másért nem is, különben milyen hülyeségeket olvasnátok a jövőben a híradó helyett? ;)

Húúú, most büszke vagyok...

Egyik tanulónkról és munkájáról terjedelmes cikk jelent meg egy újságban... A városban ahol él és dolgozik (Tapolcán) mára elismerik szaktudását... Kicsit könnyezve olvastam, hogy az interjúban, amit vele készítettek, nem egyszer engem idézett, mint mestere szavait... Annyira jó volt, nem magamat visszaolvasni, hanem az, hogy ennyi idő után még mindig ilyen büszkén beszél arról, hogy nálam tanulhatott... Igazából ezek a legjobb visszajelzések nekem. Nem csak az, hogy visszajönnek és szájról-szájra adják az elérhetőségünket, hanem az is, hogy évekkel később még mindig meghajolnak azelőtt a tudás előtt, amit mi nyújtunk... Nagyon büszke vagyok arra, hogy ma rengeteg embernek a gyógyulásában segítünk együtt... Olyan jó érzés mindig, amikor évekkel később is felveszik a telefont volt tanulóink és felhívnak, tanácsot kérnek, ha elbizonytalanodnak, kiértékelünk közösen leleteket, és mindig tudok pozitív lökést adni, ha valahol elakadnak... Kiskunfélegyházán az első tanulóm, évekkel később is felhív... Nem csak azért, hogy elmondja élete legjobb hónapjait velem töltötte, amíg elvégzett minden képzésünket sorra nálam, hanem azért is, hogy elmesélje, hogy az általam tanított szaktudásnak köszönhetően, a szomszéd nénije pl, aki nem tudott menni egy stroke miatt, ma már átfut hozzá a süteménnyel... :) Képzeld el,futott,- mondja nevetve... :)Majd hozzáteszi, hogy "neked köszönhetően Kiskunfélegyházán is egyre több ember meggyógyul pl a gerincsérvből..." Vele örülök, majd kijavítom, "Ez már nem nekem köszönhető, hanem neked, meg annak a szakmai alázatnak, ahogy dolgozol és ahogy a páciensek, vendégek felé fordulsz. " Nagyon büszke vagyok és ezek a pozitív visszajelzések miatt sosem adjuk fel... Ezért indulunk el minden szombaton és vasárnap hajnalban az ország összes területén, és érünk haza késő este, hogy átadhassuk a tudásunkat. Hogy együtt segíthessünk.

Na kiadtam a cégben is mindenkinek az utasítást, össze kell hozniuk év végére a motor generál vagy az új motor árát...

Szóval ma miután megkaptam a hírt, hogy így év végére megint kocsi nélkül maradok,nem beszélve bizony jó kis költség várható, előadtam a cégben a tervemet... Közöltem velük, hogy nincs kecmec, megcsináljuk azt, amit 4 éve, azaz Szentestét is beszámítva minden hétvégén dolgozunk... Katát is előszedtem, megkérdeztem, hogy marad már meg a Hunor egyedül? Most lesz 6 hónapos... Mondta, hogy éjszakára már jól, de a nappalt még nem bírja ki... Közöltem vele, akkor kezdje szoktatni a gyereket a nappali hiányára, mert december első hétvégéjétől teljes felszereléssel látni akarom, hogy beáll a sorba... Így is február óta én dolgoztam helyette... Na, ugyebár a Lilla meg most terhes, úgyhogy neki is kiadtam, hogy december végéig eszébe se jusson elmenni szülési szabira... Hiszen akkor még csak 8 hónapos lesz... (Majd lebabázik két csoport között. :D :D :D :D) A Krisztinek most mondtam, hogy egyébként nagyon elégedett vagyok a teljesítményével, de ő se számítson családi szentestére... A Ricsit meg az Andit holnap kapom el, úgyhogy számíthatnak egy jó kis beszélgetésre... Úgyhogy most mindenki átszervezi az összes hétvégéjét év végéig miattam meg a kocsim miatt... Megszokták már, amilyen vajszívű főnök vagyok a legtöbb esetben, olyan kemény is tudok lenni, ha valamit nagyon el akarok érni... Majd januárban elmegyünk céges buliba, addig nem...

Végleg megadta magát a kocsim motorja...

Ma közölték a szörnyű hírt, én ezzel a kocsival már el sem tudok indulni... Hiába volt hengerfejezve, már nem megy... A motor behalt... Most két választás elé állítottak: 1. szerzek egy használt motort és beépíttetem. 2.Elvitetem Bonyhádra és ott felújítják teljesen, ami annyiba kerül, mint egy használt motor... Viszont egyöntetűen minden Minis szerelő a második verziót javasolja. Mert egy használt motornál lehet fél év után ugyanott tartanék, mint most az enyémmel... Úgyhogy most itt állok kocsi nélkül... És még egy darabig így is lesz, mert mindez nem megy azonnal... A bérelt autókkal meg én mindig megszívom, úgyhogy ebben az évben marad a tömegközlekedés...

A boltban,...na ezért szeretem pl a Dunántúlt, mert ilyen...

Tegnap kezdtem magamhoz térni a szörnyű hétvégém után, úgyhogy mindjárt ki is merészkedtem a boltig... Persze karikásak voltak a szemeim a kialvatlanságtól, mert napokig pánikoltam... Meg tényleg szarul éreztem magam... Persze tegnap már megkaptam a barátoktól, hogy miért nem szóltam nekik, Pesten szereztek volna nekem gyógyszereket valahogy és lehozták volna ide, de ugye, amikor ott van helyzetben az ember, ritkán jutnak eszébe mentő ötletek. Ma megtudtam a postától, hogy azért késnek a levelek, csomagok, mert leépítés volt az elosztó központban, így egy-másfél hétig utazik minden... Na, tegnap nem a legjobb formámban áttévedtem a közértbe... Igazából szédelegtem még kicsit, de már korántsem voltam olyan rosszul... Pénztáros csaj hangosan megjegyezte. -Húúú, de pokoli rosszul nézel ki Mögöttem természetesen egy rövidebb sor, úgyhogy így mindenkinek azonnal rám vetült a figyelme... Végignéztem magamon, természetesen alul is voltam öltözve, mert szabadidőruhában voltam, és mielőtt a sajnálkozó tekintetek körbevettek volna, elkezdtem nevetni... Mondtam neki: -Köszi a bókot, igazán jól esett... :D Majd akik hallották azok is nevettek... Ma megint ugyanaz a kasszás csaj... -Ma már sokkal jobban nézel ki.- közölte..., majd bocsánatot kért a tegnapi bókért...

Ma két éve, hogy Sümegen jártam először...

A facebook küldött nekem egy emléket, hogy két évvel ezelőtt Sümegen jártam... Valóban... Emlékszem arra, hogy mennyire csodáltam a Dunántúli tájat... Útközben több helyen megálltam fotózni a Minit a várostáblákkal... :D :D Persze el is késtem ezért, de egyszerűen nem tudtam parancsolni magamnak... A várat akkor nem tudtam megnézni, csak idén, de akkor már nagy hatással volt rám az egész Dunántúl... Emlékszem visszafelé hallgattam a zenét és végig sírtam a kocsiban, és az járt folyamatosan a fejemben, hogy én a Dunántúlon szeretnék élni... Nem tudom mi volt az oka, de nagyon vonzott ez a táj. Úgy éreztem magam, mint akinek itt marad a szíve. Alig tudtam hazavezetni, a könnyeimtől összefolyt az út... Még napokig a varázsában éltem és akkor eldöntöttem, hogy nekem itt élnem kell... Idén teljesült a vágyam. A Dunántúlon élek, Veszprém megyében és egyáltalán nem csalódtam... Élvezem, nagyon szeretem és nagyon jó hely... Mivel éltem én már az ország szinte legkülönbözőbb területein is, így azt tudom mondani, hogy talán életemben az egyik legjobb döntés volt Dunántúlra költözni... Lehet most volt itt az ideje, nem tudom, mindenesetre nem is értem magam, mire vártam eddig... Állítom az ország legszebb és legélhetőbb része ez a terület... Nem tudom megmutatni nektek mindazt a szépséget, amit idén sikerült barátokkal, vagy egyedül bejárnom, de néhány ízelítő fotó belőle... Ezek között a monumentális csodák között élek most én. :)

Érdekes tanulóink vannak mostanában....

Tegnap szólt Ricsi, hogy baj van az egyik szerződéssel, mert a tanulója kitöltötte ugyan, de utólag derült, ki, hogy nem is úgy hívják... Konkrétan ráírta, hogy X-né, de a következő alkalommal rájött, hogy egyébként Y-né a neve... Nézett is a Ricsi rendesen, mert a két név teljesen más volt... Még jó, hogy a tanulónk a nevét sem tudta... Eddig még ez a legdurvább, ami előfordult.... Bár volt már egy eset, ami nagyon hajazott rá... Volt egy doktornénink, (több doktornénink is volt, de most egy bizonyost említek) aki elővette a személyiét, mert nem tudta az anyja nevét... Előtte kicsit aggódtam, hogy bele fog kötni az anatómiai ismereteimbe, de utána már nem volt ilyen félelmem. :D :D

Pokoli hétvégém...

Nem érkezett meg a vérnyomáscsökkentőm időben... A posta konkrétan egy hétig utaztatta, én meg itt álltam a hétvégén gyógyszer nélkül, sőt még tegnap is... Így 40 évesen az embernek már sok minden nyűgje van, így az évfolyam-találkozónkon már arról beszéltünk, hogy mindenki tegye ki a leletét, mert már mindannyiunknak van valami problémája... A vesekő az abszolúte nyertes, az már valamilyen szinten mindenkinél játszik... :D :D Szóval, itt álltam a gyógyszerek nélkül. Tegnap már olyan rosszul voltam, hogy az optikus szerint vörös volt a fejem... úgyhogy óránként átjött ellenőrizni, hogy életben vagyok-e még... Éjjel nem aludtam sokat, de reggel annál jobban, ezért az optikus nem bírt felkelteni, hiába verte az ajtót, meg az ablakot, meg se mozdultam, így az ablakon megleste, hogy élek-e még... Valóban nem voltam a legjobb formában, de valószínűleg az is közrejátszott, hogy bepánikoltam... De ma végre megérkezett a várva-várt posta, úgyhogy fellélegezhetek. Ismét megmaradok. :)

Ma akadtam rá erre a fotóra...

Tanuljatok fiúk tőle legalább őszinte... :D :D :D Nem fiatal és nem is egészséges a szentem, úgyhogy ha elég jó a kiválasztott nő az ágyban gyorsan gazdag özvegységre juthat, ha a kocsma meg a zöldségesek jól jövedelmeznek... Az már más kérdés, hogy ez a pasas fordítva ül a bilin, mert ezzel a dumával épeszű nőt aligha talál magának... Nos, mondjuk meglátásom szerint mindig panaszkodunk mi nők, hogy a pasik hazudnak... Hát, lehet ilyen nagyfokú őszinteséget sem várnánk... :D :D :D