Nem tudtam róla, legalábbis egészen mostanáig nem volt a tudatomban, hogy gyermekkoromban én ismertem a dédinagymamámékat.
Az édesapám apai nagyszüleiről van szó.
Egy éve találkoztam a Külüs unokatestvéreimmel Karcagon. Igazából gyerekkoromban találkoztunk párszor, de nem emlékeztünk egymásra, és az iwiw segítségével találtam rájuk egy éve.
Azóta nagyon-nagyon jó baráti-rokoni, családi kapcsolatot alakítottunk ki.
És előkerültek régi fényképek, megismertem hallomásból, látásból azokat az embereket, akiket nem ismertem, nem ismerhettem.
Nagyon sokat megtudtam a nagypapámról, a nagypapám családjáról és döbbenten, hátam borsózott, mikor megtudtam, hogy a nagypapám édesanyja és édesapja még élt gyermekkoromban és ismertem is Őket. Szalontán éltek, Etus néni és Imre bácsi.
Sosem tudtam kik voltak azok a nagyon idős, nagyon jólelkű emberek, akiknek vittük a kávét, a Magyar Ft-ot a cukrot és sorolhatnám. Mint kiderült ugyanúgy kijártak oda az unokatestvéremék a Külüs Zoliék is, mint mi.
Emlékszem a két öregre, tőlük kaptam gyerekkoromban a hófehér gyönyörű birka bundámat, meg az első garbómat is. Emlékszem, mikor Etus néni hozta oda nekem, hogy direkt nekem vette. Piros volt a kedvenc színem, máig előttem van jólelkű arcuk, hatalmas arany szívük, kedvességük, de egészen mostanáig nem tudtam pontosan kik is voltak, csak annyit, hogy közel álltak nagyon édesapámhoz.
Ma már tudom, és sírni van kedvem, hogy most 35 évesen tudtam meg, hogy Ők voltak az én dédiszüleim a nagypapámnak, akit sajnos én már nem ismerhettem, mert korán meghalt az édes szülei.
Olyan jó érzés, még így is megtudni, hogy ismertem a dédnagymamámat és a dédnagypapámat, és tudni, hogy akkor kiskoromban nagyon szerettek engem. Most is magamon érzem Etus néni és Imre bácsi mosolyát, ölelését, és jó tudni, hogy én még viszontszerethettem őket, ha akkor nem is tudtam pontosan, hogy kik is voltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése