Nos, sokat töprengtem azon, hogy vele mi legyen. Nem azért, mert az Ő élete nem lenne példa nélküli, mert számomra Ő egy csodálatos ember, aki az Ő megfogalmazásában "Ott volt mellettem, mikor a nagy szerelmemet sirattam, közben férjhez mentem, elváltam, de ő rendíthetetlenül mindig jelen van az életemben.
Ő az az ember, aki nem mondhatja meg nekem a véleményét, de magasról leszarja, mert úgyis elmondja.:)))) Évek óta képes harcba szállni velem, meg mindennel és mindenkivel... olvassa a blogomat, (van egy számítógépes program, ami felolvassa neki)
Szilárd egy teljes értékű nagyszerű értelmiségi srác, aki történetesen Roma.
Szilárd, aki a maga tudásával, szellemi kapacitásával, a harcával, a jogi ismeretével, ahogy gyakorlatilag elsöpör minden akadályt maga elől, egy csodálatos ember.
Nagyon tisztelem és becsülöm, azért ahogy él, ahogy harcba száll mindennel, a mai bürokratikus rendszerrel, a fogyatékkal élők akadálytalanításáért, stb.
Szilárd történetesen teljesen vak. De én nem is tudnám elmondani nektek az ő életét, engedjétek meg nekem, hogy hadd beszéljenek az Ő szavai.
"Egy ember, aki roppant büszke volt a pázsitjára, bosszankodva látta, hogy a gyepe tele lett gyermekláncfűvel. Kipróbált minden ismert módszert, hogy megszabaduljon tőlük. Mindhiába.
Kétségbeesésében végül a Mezőgazdasági Minisztériumhoz fordult levélben. Felsorolta mindazt, amit addig tett a gyermekláncfű kiirtására, s azzal a kérdéssel zárta levelét, hogy mit tegyen?
Postafordultával megérkezett a válasz: "Azt ajánljuk, tanulja meg szeretni a pitypangot!"
Nekem is volt egy pázsitom, amire nagyon büszke voltam, s azt is ellepte a gyermekláncfű. Én is küzdöttem ellene minden lehetséges eszközzel. Nem volt hát könnyű megtanulnom szeretni.
Azzal kezdtem, hogy minden nap beszéltem a pitypangokhoz. Szívélyesen és barátságosan. Baljós csenddel válaszoltak. Még szenvedtek az ellenük folytatott háborúmtól. És valószínűleg a motivációimat is gyanakvással fogadták.
Nem telt el azonban sok idő, és visszamosolyogtak rám. És már nem voltak feszélyezettek, mi több, még válaszoltak is arra, amit mondtam nekik. Hamarosan jó barátok lettünk.
A pázsitom persze tönkre ment. De milyen gyönyörű azóta a kertem!"
És a történet folytatása'
"A férfi látása rohamosan romlott. Minden rendelkezésére álló eszközzel küzdött a szeme világáért. Amikor a gyógyszerek már nem használtak, érzelmeit vetette harcba. Bátorságra volt szükségem, hogy ezt mondjam neki
-Azt javaslom, tanuld meg szeretni a vakságodat.
Óriási küzdelem volt. Először kereken elutasított minden ilyen javaslatot. Nem volt hajlandó a vakságához beszélni. Amikor végre rászánta magát, hogy beszéljen hozzá, szavai keserűek és dühösek voltak. De tovább beszélt, és szavai lassan a beletörődés, a tűrés és az elfogadás szavai lettek..., és egyik nap, legnagyobb meglepetésére, a szavak a barátság és...szeretet szavaivá váltak. Aztán eljött az a nap is, hogy karjával átölelte a vakságát és azt mondta neki
-SZERETLEK
Azon a napon láttam őt először újból mosolyogni...milyen kedves volt az a mosoly...
A látása természetesen odalett örökre, de az arca csodálatosan megváltozott. Sokkal szeretet-teljesebb lett, mint amikor még látott. A vakság pedig vele élt."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése