Erről az esetről ritkán beszélek, majd a harmadik könyvemben írni fogok róla, de most mikor olvastam, hogy egy hölgynek skizofrénia elleni gyógyszert adtak, belőlem is kikívánkozik. 2022 január vége lehetett. Az időpontot azért nem tudom, mert még egyáltalán nem tudtam mozogni a lélegeztetőgép után, viszont az agyam már tisztult és egyre több időt töltöttem fent. A Veszprémi Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Intenzív Osztályán voltam, már nem altatásban, de nyaktól lefelé teljesen bénán/mozdulatlanul. A kartonomra rá volt írva, hogy penicillinre érzékeny vagyok. (Ez gyerekkorom óta fent áll, még kicsiként nagyon szarul lettem valami penicillintől) Egy este megkaptam a gyógyszereimet, magam sem tudom, hogy infúzióban vagy lenyelették velem, mindenesetre penicillint adtak be... Nem tudom mikor kezdtem rá reagálni, de elkezdett égni az egész belső szervezetem és a nyakam kegyetlenül viszketett. A mozdulatlanságom okán nem tudtam megvakarni a nyakamat, ezért a rám vigyázó éjszakás nővérnek kiabáltam, hogy rosszul vagyok, viszket a nyakam. Ők megvakarták, meg vizesruháztak, de nem vették észre, hogy allergiás reakcióm van. Ordítottam orvosért, de közölték, hogy nincs orvos fent. Ami szerintem nyilvánvalóan nem lehetett igaz, mert az ITO-n mindig kell ügyeletes orvosnak lenni. Ordítottam és ordítottam, követeltem, hogy hívjanak nekem orvost, de senki nem volt erre hajlandó. Sőt egy ápolónő még le is b@szott, hogy maradjak csöndbe, mit lármázok ott, mindeközben az egész testem lángolt és komoly fájdalmaim voltak. És ez így ment hajnalig, ordítottam és lebasztak, de orvost senki nem hívott. És hajnalban a fejelemt félrehajtva láttam, hogy egy hosszú hajú anesztes, akit látásból ismertem, elment az ajtóm mellett. Kiordítottam neki, hogy Doktorúr, azonnal jöjjön be. Besietett, odaállt az ágyamhoz és megkérdezte. -Ágnes, mi a baj.- Egész éjszakai ordításom és fájdalom után Ő volt az első orvos aki rám nézett. -Nem tudom, kegyetlenül ég az egész belsőm, komoly fájdalmaim vannak és a nyakam nagyon viszket-válaszoltam. Rám nézett, majd otthagyott, odasietett a szemben lévő pulthoz és felhajtotta a kartonom. -Úristen, magam penisillint kapott-kiáltott fel döbbenten. -Levettek a lélegeztetőgépről, majd kinyírnak penicilinnel?-kérdeztem vissza. Azonnal rohant az ellenszerért, de akkor már annyira kába voltam az egész éjszakai ordítástól, hogy már arra sem emlékszem, hogy mikor és miképpen adta be... Reggel vizit..., addigra már mindenki értesült az Intenzív Osztályon, hogy én az előző este penicillint kaptam és nagyon rosszul voltam. Viziten annyi orvos jött be az ágyamhoz, ahányan csak az osztályon dolgoztak aznap. Körben álltak engem. A Föorvos és egy szőke hosszú hajú Doktornő már nyugtatgatott is, hogy nyugodjak meg, hamarosan jobban leszek, mert már az ellenszert megkaptam. És akkro balról egy rövid hajú Doktornő elnézést kért, hogy előző este peniccilint kaptam. És ez volt az első eset, hogy én nagyon kibuktam, és nagyon mérges voltam. Pedig akkor már sok év, rengeteg kórházi tartózkodáson túl, sok év egészségügyben szerzett tapasztalattal odafordultam a főorvoshoz és közöltem. -Életemben először szeretnék a betegjogommal élni és ragaszkodni hozzá. Ez a Doktornő a továbbiakban nem vehet részt a kezelésemben, nem jöhet be a szobámba és nem gyógyszerelhet engem. És én nem tudom mi és hogyan történt, de tudmásul vették, soha többet a Doktornőt nem láttam a szobámban. De azt az éjszakát azóta sem felejtettem el.