Ha én arra várok, hogy valaki bocsánatot kérjen, aki megsebzett engem, akkor az egész életemet odaadtam az ő tenyerébe. Kiszolgáltatom magam neki. Hiszen nagy valószínúséggel, soha nem fog bocsánatot kérni. És innetől kezdve engem egy egész életen át megkötöz a harag. A harag az olyan, mint mikor én iszom a méregpohárból és várom, hogy a másik meghaljon. Amikor képesek vagyunk megbocsátani, akkor sokkal többször békülünk ki, mint nem. De nem minden megbocsátás végződik kibéküléssel. Megbocsátani magamért kell, önmagamért szoktam elsősorban. Néha azért is, hogy megmaradjon közöttünk a kapcsolat, néha pedig csak önmagamért. Az egyik ok, amiért az emberek nem akarnak megbocsátani, mert attól félnek, hogy megint közel kell kerülniük, közel kell engedniük azt, aki megbántotta, megsebezte őket, pedig ez nem feltétel. Én meditálással szoktam megbocsátani. A megbocsátás azt jelenti számomra, hogy én lemondok a bosszú jogáról.