A természettudományokat tanító tanárok, így a télhez közeledve már azt számolgatják, hogy mekkora a parketta, a padok a székek és a tábla fűtőereje. Szerencse, hogy vannak még az országban ilyen képesítésű tanárok.

Az oroszok hadseregbe invesztálták az olajpénzeket és ebből vérfürdőt rendeznek Ukrajnában. Venezuella újra szocialista ország lett az olajban megőrülve, így a világ potenciálisan leggazdagabb országából mára az egyik legszegényebb. A szaudiaknak meg konkrétan nyaktól felfelé elmentek otthonról, mert síparadicsomot meg tükör épületeket húznak fel a sivatag közepén és oda tervezik a jövő generáció téli olimpiáját... Hát, még az a szerencse, hogy az alföldön nem találtunk elég olajat, mert legalább nem kell Orbán jóvoltából újra kipróbálnunk a szocializmust... A képen a sivatag közepére tervezett síparadicsomot láthatjátok...

Ma védtem a szakdolgozatomat kriminológiából.

Ma 9.50-kor védtem a szakdolgozatomat kriminológiából (kriminálpszichológiából) Egész éjjel készültem rá, de mivel a deviencia, a deviáns viselkedés volt számomra a mumus, ezt olvasgattam. És akkor a bűnözői magatartást kaptam. Örültem. 25 percen keresztül beszéltem a született bűnözésről, hogy genetikailag is hordozhatjuk az agresszivitást. Arról, hogy pl, ha gyermekként agresszív valaki, azért ez nem feltétlenül jelenti, hogy felnőttként is agresszív lesz, hiszen belekerülhet olyan közösségbe, ahol jó mintával állnak elé, szeretik és figyelnek rá. Vagy pl egyre több iskolában felveszik az Arizóna programot (érdemes utána olvasni), ahol pszichológusok, vagy pszichológiával is foglalkozó tanárok törődnek a renitens viselkedésű gyermekekkel. Beszéltem arról, hogy pl ha vallási közösségbe kerül egy bűnöző, az is hozhat ki belőle jó irányba változást. (Persze nem feltétlenül van így) Úgy köszöntek el tőlem, hogy ez csillagos 5-ös védés volt. Azért vagyok erre most nagyon büszke, mert ennyi betegség után, még mindig képes voltam tanulni és ilyen jól vizsgázni.

Már félig megírtam a harmadik könyvemet az utóbbi 7 év küzdelmeiről, a betegségekből való gyógyulásokból, de ma ahogy utazgattam, megfordult a fejemben, hogy félreteszem ezt a könyvet és belefogok egy másikba. Élő példával állt elő nekem az utóbbi hónapokban valaki azt megmutatva, hogy mit is jelent a hatalommal való visszaélés. Hogy hogyan válik egy jó emberből olyan emberré valaki, hogy gyűlöletet kelt másokban. Mi váltja ki egy férfiből, hogy lenézze a nőket, a korosztálya női tagjait is és megalázza Őket. Érdekes téma és ebből is lehetne írni... Találkoztatok már ilyennel? És most nem a politikai hatalomról beszélek, bár simán beleillik az is... A feltétel nélküli parancsvégrehajtás, a tekintélytisztelet és az alá-fölé rendeltségi viszonyok érdemtelenül megmászott szamárlétrái mellett nem fejlődhet egészséges társadalom. Manapság leginkább az orvostársadalomban megjelenő hűbérúri viszonyokban látszik a legjobban, de így volt ez a kádári diktatúra uram-bátyám világán alapuló országban és sajnos ezt éljük meg ma is a FIDESZ által teremtett "liberális államban" És hát igen, vannak akik belenyugszanak mindenbe és hagyják a megaláztatást és vannak akik nem... A vezetésoktató-mazsola viszonytól kezdve, a rendőr-sofőr viszonyon át, az oktató-hallgató viszonyokig, a hivatalnok és az ügyet intéző állampolgár mind-mind olyan hatalmi viszonyban állnak egymással, ami jelen világunkban több mint egészségtelen. Emberi méltóság? Ugyan már! Az emberi méltóságot és az alapvető állampolgári jogokat meg kell tanulni tisztelni. Amíg egy orvos nem tanulja meg tisztelni a NŐVÉREKET, akik nem hagyják, hogy hibát/műhibát kövessen el, mert ügyeletes orvosként felébresztik hajnali 3-kor, hogy rohanjon az ágy mellé, hogy mentse meg egy beteg életét, addig az az orvos sem érdemel tiszteletet. Egy nővér hamarabb észre fogja venni, hogy baj van, mint maga az orvos és a nővér fog telefonálni, hogy Doktorúr jöjjön, mert X beteg rosszul van... Ha ezt Te nem érted meg most, majd megérted akkor, amikor a másik oldalon a betegágyon leszel... Egy Doktornő barátnőm pár hónapja azt mondta. "Ági, nem az a csoda, hogy felálltunk mi ketten, példát mutatva mindenkinek, hanem az, hogy a kollégák még nem nyírtak ki minket."

Képesek vagyunk megváltozni, (általában traumák, krízisek hatására) Olyan belső és külső körülmények hozhatnak változást a személyiségünkben, amik váratlanul érnek. Lehet, hogy fejlődésünk krízisei viselkedésváltozást vagy lelki átalakulást eredményeznek. Általában biztonságban érezzük magunkat az állandőságban. Számomra változást a halálközeli élményeim hoztak. De ilyen eredményt hozhat egy baleset, egy trauma, ha egy titkunkra fény derül vagy ha valaki végre tükröt mer elénk tartani. Ha pl kiderül egy titkunk, az is traumatizálhat, krízist okozhat. Mindenki őriz titkokat, jó is ez, viszont, ha egy titok mások életét befolyásolja, akkor az a testi-lelki egészségünkre is befolyással lesz. A változás bekövetkezhet jó és rossz irányba is. Tegnap nekiestem egy férfinek egy olyan rossz személyiségi problémája miatt, ami nem tudom miért alakult ki. Tudom, hogy helyesen tettem, hogy szó szerint odatoltam elé egy tükröt. Egy olyan tükröt, amibe ha képes volt belenézni, akkor egy olyan szörnyű önmagát látta, amit évek óta sokan rettegnek és gyűlölnek. Csak senki nem mondja el a szemébe. Pedig kellene... Sokunknak kellene egy ilyen tükör, hogy helyre billentse azt a személyiségből fakadó rossz irányú változásunkat, amire egyébként nem vagyunk büszkék... Egyes embereknek fogalmuk sincs arról mennyi kárt tudnak okozni azzal, hogy nem mondják el nekünk az igazságot, hogy hazudnak (érdekből vagy más okból) és ezzel hagyják, hogy még jobban elmerüljünk. Vajon be tudjuk-e fogadni azt az információt, segítséget, amit valaki olyan ad, aki tényleg és önzetlenül, szeretettel tartja a tükröt? Nekem felelősségem van saját magammal szemben, hol-kivel, mikor, mit tettem, mit mondtam ki vagy mit nem mondtam ki. A tegnapi görbe tükör előtt hónapokat gondolkoztam, kimondhatom-e mindezt neki, hiszen a kimondott szónak MINDIG súlya van. Mondhattam volna azt is neki, hogy ülj csak szépen tovább, jól csinálod, amit csinálsz, csak várd tovább a csodát." Csakhogy abban, amit az utóbbi 7-8 évben mondott és tett az a férfi, azzal csak egyre mélyebbre és mélyebbre ásta magát. És ezt a körülötte élők, dolgozók csak elhülve vagy rettegve nézték... Ezért megpróbáltam érthetően, egyértelműen és világosan fogalmazni, kockáztatva azt, hogy soha többet nem fog velem szóba állni és csak remélem, hogy az Ő túlhajszolt elméje képes volt ezt befogadni. Kemény voltam vele? Nem, én nem kemény voltam vele, hanem könyörtelen, könyörtelenül toltam az arcába azt, amit megtudtam. És mindamellett Ő pontosan tudja, hogy én soha nem hazudtam és soha nem is fogok hazudni neki, ezért valahol biztos, hogy tudja, nem véletlenül voltam kegyetlen... Sokszor csak akkor vagyunk képesek dolgozni magunkon, segítőt keresni ehhez, ha már baj van... Néha csak egy betegség, az életünkért való harc kényszerít arra, hogy a személyiségünkben változás alakuljon ki. Ha egy évekig tartó betegség végére érsz és életben maradsz, akkor akár akarod, akár nem, meg fog változni a személyiséged. Ez akkor egy esély arra, hogy az életed további részét jobb emberként éld meg. De feltétlenül meg kell várni, hogy a sors betegséggel mutassa meg, hogy milyen rossz úton járunk? Kitartást kívánok mindenkinek, akit az élet súlyos betegségen keresztül tanít. A szeretett férfinek, akinek akarata ellenére tükröt toltam az arcába (valszeg nem először) egy pozitív felismerést és betegség nélküli személyiség változást kívánok, mert a jelenlegi lenéző személyisége már bántalmazás mások irányába... és én őszintén hiszem, biztos vagyok benne, hogy Ő nem akart ilyenné válni.... Vajon ki is vagyok én? Ez mindenkinek egy kérdés önmaga felé.

Ha hallok egy férfit, hogy mondandójával megsérti, megbántja, megalázza a nőket, vagy a rangban alatta állókat, akkor az jut eszembe, hogy miért lehet ennyire önbizalomhiányos, hogy ezt kompenzálva ennyire mutatni akarja az erőt. Az ilyen tulajdonságok mindig RÓLUK szólnak. Valami nagy sérülés van a háttérben, mélyen megbújva. A sértegető szavak mögött ott sír a gyenge kisfiú. Ha ez a férfi már nem is annyira fiatal, pl már 40-50 év körüli akkor különösen arra gondolok, hogy ez már komoly kisebbségi komplexusokra utal, amin dolgoznia kellene. Nyilván először felismerni, hogy tényleg segítségre szorul. Nincs szánalmasabb, mint egy öregedő középkorú férfi, aki azzal próbálja kompenzálni saját kishitűségét, hogy lekicsinylő, megalázó szavakkal demonstrálja, hogy ő "mennyit is ér valójában" Általában az önbizalomhiány ilyenkor a fő ok, amiért egy férfi lenézi vagy alázza a nőket vagy a rangban alatta állókat.

50 felé a szerelem VI

Legközelebb a Transzplantáció után futottunk össze. Elég sokáig semmit nem tudtam róla, hiszen beteg lettem. Mikor hosszú idő után végre kiengedtek a nagy műtétről, még várt a mentő, amelyik hazavisz, beszaladtam a kórház éttermébe tojás salátáért. Amikor mentem kifelé, akkor ott állt velem szemben a lépcsőn. Meg is lepődött, hogy mit keresek ott, mondtam neki, hogy transzplantáltak és tartok már hazafelé. Akkor és ott is rajongásig szerettem. Utána rendszeresen találkoztunk az étteremben, mert én oda jártam kontrollra, Ő pedig a mai napig ott dolgozik főorvosként... Volt amikor váltottunk néhány szót, volt amikor nem, de mindig minden alkalommal úgy ült le ebédelni, hogy engem lásson. Semmilyen kapcsolat nem volt közöttünk és én mégis rajongásig szerettem Őt...

Van egy jelenet a Büszkeség és Balítélet című könyvben, amelyben Marc Darcy arról beszél, hogy "Idegenekkel szemben nehezen küzdőm le a feszélyezettségemet..." Ere Elizabeth Benett a következőt mondta. "Nem játszom ezen a hangszeren olyan jól sajnos, mint ahogy szeretnék, de szerintem ez kizárólag a saját hibám, mivel nem vesződtem eleget a gyakorlással." Kulcsmondat. Ha valami nem megy jól, akkor nem használtuk ki az időnket megfelelően, tehát fordítsunk több időt a gyakorlásra.

50 felé a szerelem V

Egy évfolyamtalélkozón találkoztunk legközelebb, előtte felhívott és hosszú órákon keresztül ecsetelte nekem, hogy rossz a házassága, szeretne abból valahogy kilépni. Éppen álltam ki a kocsival, mikor csörögött a telefonom és utána csak hallgattam és hallgatam. Valamilyen félretájékoztatás miatt, Ő azt hitte, hogy én szerveztem az évfolyamtalálkozót, úgyhogy mindent, az ételválasztást is velem intéztetett. Mai napig nem tudom, hogy ki tájékoztatta félre. Szólt, hogy késni fog a találkozóról, majd amikor megérkezett, oda sem menve a saját osztálytársaihoz, egyből engem keresett, majd odajött hozzám és félórán keresztül simogatta a hajam, szeretgetett és beszélgetett velem. Mindig tudtam, hogy Ő sem közömboös irántam, hiszen mióta kisgyerekként oda dugta a fejét a fejemhez az óvodában, valahogy mindig jelen volt. Sosem ment el mellettem érzéketlenül... Egyszerűen tudtam, hiszen mutatta, kimondta, hogy fontos vagyok számára.

Mennyi az esélyem ilyen nagy sportrajongóként, hogy beesik a lakásom ajtaján egy Világbajnok? Nos, ma pont ez történt...

Ma volt szerencsém megismerni és masszírozni egy Thai boksz Európa és Világbajnokot, Pavelka Dominikot... Tudjátok milyen sportrajongó vagyok... Elfelejtettem közös fotót kérni, pedig nem sűrűn fordul meg, hogy beesik az ajtómon egy Világbajnok sportoló... Ami késik nem múlik, jön még erre, úgyhogy a fotót azért valahogyan elérem... Mi soha nem fogjuk tudni elmondani magunkról, hogy valamiben, munkában, bármiben a világ legjobbjai lennénk.... Dominik pedig felállt a Világbajnokság dobogójának legfelső fokára. Abban az évben, akkor Ő volt a világ legjobbja Thai bokszból... Örülök, hogy megismerhettem és meglepően kedves is. Köszönöm Dominik, szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettelek. Mi több, képzeljétek Dominik visszajelölt a facebookon és kiengedte a posztomat, amit róla írtam...

50 felé szerelem IV

A válásom után beszélgettünk hosszabban újra. Több napos bulit tartottam a szülői házban és szombaton a barátokkal eldöntöttük, ha jün a Family-s autó, akkor veszünk fagyit. Meghallottuk a kocsi csilingelését. Amikor kiértünk láttam, hogy balról érkezik a férfi, akit szeretek gyerekkorom óta. Persze nem tudott elmenni mellettem, azonnal megállt és fél órán keresztül tátott szájjal bámult. Megpróbáltam behívni, de nemet mondott, mert épp barátnője volt. Mikor mentünk befelé a hosszú kocsibeállón, a két barátom megjegyezte, hogy annyira oda volt értem a férfi, hogy Őket észre sem vette. Hiába mutatkoztak be neki, rájuk sem nézett. És valóban, tényleg így is volt. Igazán és őszintén szerettem azért, mert akkor meg merte mondani, hogy nem jön be, mert barátnője van.

Októberben van a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapja.

Idén ez október 14-re esik Az a nap számomra más, mint a többi. Ma nem lennék itt, ha Németországban egy 53 éves férfi nem gondolt volna arra, hogy nyilatkozatot tegyen arról, hogy szervei az agyhalál után felhasználhatók. Németország az egyetlen Európai ország, ahol nem létezik a "Feltételezett beleegyezés elve.", ami azt jelenti, hogy automatikusan, mindenki donornak számít, aki nem tett ellenkező nyilatkozatot. Na igen, mint mondtam, Németországban többször nem szavazták meg ezt s törvényt, úgyhogy ott csak akkor vehetnek ki szervet, ha rendelkezik az agyhalott beleegyező nyilatkozattal, donorkártyával. Szóval amikor 2018 március 24-én megcsörrent a telefonom, és elmondták, hogy riadóm van, és Németországból érkezett egy AB pozitív vese, akkor és azóta is, én többszörösen hálás vagyok, mert a donorom gondolt arra, hogy a szerveivel megmenthet másokat és egy olyan ritka vese érkezett tőle, amilyen az én vércsoportom. És azért is hálás vagyok, mert az Eurotranszplanton keresztül eljuthatott hozzám ez az életmentő szerv. Persze ilyenkor mély tisztelettel gondolok az orvosokra, ápolókra és mindenkire, aki azért dolgozott, és dolgozik mindig, hogy én életben maradjak, és egy majdnem teljes életet élhessek a kapott szervemmel. Mely szervem egy igazi csoda, hiszen túlélte a lélegeztetőgépet és az idei megpróbáltatást is. És ilyenkor szeretettel és hálával gondolok azokra az orvosaimra és ápolóimra is, akik életben tartottak addig a dialízissel, amíg a transzplantálható szerv megérkezett...

50 felé a szerelem III.rész

Később felsősökként már másik iskolába jártunk. Találkoztunk, de már egyáltalán nem beszélgettünk egymással. Nem emlékszem általános iskolában, hogy felsőtagozatosként egyetlen egyszer is beszélgettem volna vele. Másik osztályba jártunk, mások voltak a barátaink. De ettől eltekintve a gyerekkori szerelmem nem múlt el iránta. Ugyanúgy szerettem Őt, mint piciként. Akármikor láttam, mindig megcsodáltam messziről, mindig vonzott, de akkor már eszembe sem jutott volna Őt megszólítani sem... Később, mikor már középiskolába jártam, akkor sokszor egy HÉV-en mentünk haza. Volt, hogy beszélgettünk is, bár én akkor is szerettem, nem adtam ezt a tudtára... És még később, mikor már egyetemre jártunk, rendszeresen együtt utaztunk haza a HÉV-en, és akkor egyszer megfogta a kezem. Majd amikor leszálltunk, akkor sokáig beszélgettünk a megállóban. És akkor randira hívott a maga esetlen módján. Moziban akart vinni, de én elutasítottam, hogy nem megyek vele, mert szerelmes voltam egy másik férfibe... Ne felejtsétek el a reklámokat is végig kattintgatni, hogy ezzel is segítsetek engem!

50 felé és a szerelem II.

Később iskolába kerültünk a fiúval. Nem egy osztályba, de abban az időben még úgy volt, hogy egyik héten délelőtt iskola volt, délután pedig napközi. Másik héten délelőtt volt napközi, délután pedig iskola. Amikor napközibe jártunk, a fiú évekig ült velem szemben az asztalnál. Nyilván az óvodai szerelem miatt választotta ezt a helyet magának, de a napköziben 4 évig egymással szemben ültünk, ettünk, stb... Olyan cuki volt... Akkoriban már a fiúk meg a lányok nem játszottak együtt az udvaron én pedig elég félős voltam. Ne felejtsétek el a reklámokat is végig kattintgatni, hogy ezzel is segítsetek engem!

50 felé és a szerelem... I

Életem szerelmét a 2-es óvodában ismertem meg. Sírtam, amikor anyukám otthagyott minket az oviban. A fiú, nem tudom miért, de Ő pár nappal korábban kezdhette meg az ovit, mert már nem sírt... Odajött hozzám és odatette a kis buksiját a fejemhez és azt mondta, hamarosan jön majd anyukám értem és akkor hazamegyek, úgyhogy ne sírjak. Ettől a mondattól meg a fogatlan mosolytól a rabja lettem a kölyöknek. Délutánonként a mászókáról kiabált mindig le, hogy én leszek majd a felesége... És meg kell vallanom azóta eltelt 44 év, és még mindig szeretem. Pedig nagyon sok rosszat is hallottam már róla és mégis... Pedig rengeteget változott..., nem feltétlenül jó irányba. Ne felejtsétek el a reklámokat is végig kattintgatni, hogy ezzel is segítsetek engem!

A múltkor a MOL torony felé vezetett az utam. Konkrétan tátva maradt a szám. Hát erre nem voltam felkészülve. Hogy a fenébe adhattak ki építési engedélyt egy ilyen bűn ronda épületre? Először megvallom, nem is tudtam, hogy mi a fene ez. Mikor megláttam konkrétan kibukott a számon, hogy "baszki, mi ez a förmedvény" Elég hangos lehettem, mert mellettem egy férfi felvilágosított, hogy ez lenne a MOL torony... Hát nem tudom, azért régen volt valami szabály, hogy a környezetbe beleillőnek kellett lenni az épületnek... Ez nem tudom milyen környezetbe illik bele... Élőben még ennél is sokkal, de sokkal rosszabb.

Ma végre visszaküldtem az oxigénemet.

Ma végre elküldtem vissza a gyártóhoz az oxigénemet. Már szerencsére jó ideje nincs rá szükségem. A tüdő RTG-m is jó, nem fulladok, úgyhogy már hónapok óta csak kerülgettem itt. Most végre elvitték. Úgyhogy lett egy jó nagy helyem. Mert elég nagy helyet foglalt a gép.

A rokonokkal való találkozás MINDIG lesújtó...

Amikor az ember hosszú idő után találkozik a rokonaival, akkor sejti, hogy ízekre fogják Őt szedni... Óvatosabban szemtől-szembe, de sokkal inkább a háta mögött egymás között... Elsősorban a külsejébe kötnek bele, szem előtt van, ahhoz nem kell semmi, csak egy szemvillanással szemrevételezni. Ezért, ha én a rokonaimmal találkozom, még sokkal jobban figyelek a külsőmre, mint egyébként, nehogy azt halljam később vissza, hogy "na ez hogy elhanyagolja magát." De még így sem úszom meg sokszor a kritikát.. "Anyád vékonyabb volt"-hallottam már nem egyszer. "Az én gyerekeim nincsenek ilyen jó húsban, meg fogynod kellene." Általában szó nélkül hagyom, tudom mit jelentenek ezek a megjegyzések ezért erősen visszafogom magam. De Ők nem adják fel, hogy érezzem a törődést újra és újra mondják, hogy milyen testes vagyok... (Egyébként szerintem nem is) Ilyenkor nyelek, nem vicc, kétszer egymás után közli velem, hogy szerinte kövér vagyok... És képzeljétek milyen visszahallani hosszú idő után, hogy miket hordott össze rólam egy-egy rokonom a hátam mögött. Megrántom néha a vállam, persze, hogy nem esik jól én is tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok nádszál, de mégsem b@szom oda az orra elé, hogy te meg pl csúf vagy hülye vagy. Vajon mit szólna egy-egy rokonom, ha virágnyelven közölném vele, hogy nem állt sorban, amikor az intelligenciát osztogatták, mert ha kapott volna belőle, akkor nem lennének ilyen megjegyzései sem nekem, sem a hátam mögött. Na TÖBBEK KÖZÖTT, ezért nem keresem a rokonaimmal feltétlenül a kapcsolatot és ezért érzem sokkal jobban magam a barátaim társaságában. A barátokkal, az első mondat a puszi után, hogy milyen csinos vagy és milyen jól nézel ki, örülök, hogy végre találkoztunk. És innentől kezdve eltelik az egész nap, vagy ha hosszú heteket nyaralunk együtt az egész nyaralás azzal, hogy egymásra egy rossz megjegyzést nem teszünk.. Mert nem a rosszindulat vezérel minket, hanem a szeretet. Örülünk, hogy együtt lehetünk.

A SZERETET, amikor a legjobb barátnőm felszáll a tömött metróba, mikor kísér ki és közli velem, mert tudja, hogy kifáradtam, "majd Ő felállít valakit." Úgy válunk el, mert két irányba utazunk, hogy még a lelkemre köti, hogy amint hazaértem, már szólok neki... Aztán nem írok, mert ellátom a Fidót, de még rám csipog, hogy " Otthon vagy már? Minden rendben volt?" Ellenben a rokonokkal való találkozás MINDIG lesújtó... Amikor az ember hosszú idő után találkozik a rokonaival, akkor sejti, hogy ízekre fogják Őt szedni... Óvatosabban szemtől-szembe, de sokkal inkább a háta mögött egymás között... Elsősorban a külsejébe kötnek bele, szem előtt van, ahhoz nem kell semmi, csak egy szemvillanással szemrevételezni. Ezért, ha én a rokonaimmal találkozom, még sokkal jobban figyelek a külsőmre, mint egyébként, nehogy azt halljam később vissza, hogy "na ez hogy elhanyagolja magát." De még így sem úszom meg sokszor a kritikát.. "Anyád vékonyabb volt"-hallottam már nem egyszer. "Az én gyerekeim nincsenek ilyen jó húsban, meg fogynod kellene." Általában szó nélkül hagyom, tudom mit jelentenek ezek a megjegyzések ezért erősen visszafogom magam. De Ők nem adják fel, hogy érezzem a törődést újra és újra mondják, hogy milyen testes vagyok... (Egyébként szerintem nem is) Ilyenkor nyelek, nem vicc, kétszer egymás után közli velem, hogy szerinte kövér vagyok... És képzeljétek milyen visszahallani hosszú idő után, hogy miket hordott össze rólam egy-egy rokonom a hátam mögött. Megrántom néha a vállam, persze, hogy nem esik jól én is tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok nádszál, de mégsem b@szom oda az orra elé, hogy te meg pl csúf vagy hülye vagy. Vajon mit szólna egy-egy rokonom, ha virágnyelven közölném vele, hogy nem állt sorban, amikor az intelligenciát osztogatták, mert ha kapott volna belőle, akkor nem lennének ilyen megjegyzései sem nekem, sem a hátam mögött. Na TÖBBEK KÖZÖTT, ezért nem keresem a rokonaimmal feltétlenül a kapcsolatot és ezért érzem sokkal jobban magam a barátaim társaságában. A barátokkal, az első mondat a puszi után, hogy milyen csinos vagy és milyen jól nézel ki, örülök, hogy végre találkoztunk. És innentől kezdve eltelik az egész nap, vagy ha hosszú heteket nyaralunk együtt az egész nyaralás azzal, hogy egymásra egy rossz megjegyzést nem teszünk.. Mert nem a rosszindulat vezérel minket, hanem a szeretet. Örülünk, hogy együtt lehetünk.

Olvasni kell! Hogy miért?

Mert fejleszti a memóriád. Nagyobb lesz a szókincsed. Javul a helyesírásod... Ahogy a magyarok írnak, az konkrétan siralmas. Egy 5 szavas mondatban 15 helyesírási hiba is megtalálható, elnézegetve a posztjaitokat, kommentjeiteket, sokszor azért nem válaszolok, mert egyszerűen napokig fogom a fejem, hogy tudtatok egy ilyen mondatot leírni. Sokszor, sokféleképpen emeltem már hangot a helyesírás fontosságának! Borzasztóan zavaró egy-egy fórumon, hogy hozzászólásokban hemzsegnek a helyesírási hibák... Úgy gondolom, hogy ez is egy olyan téma, mint a nyelvtudás. Aki megérti, hogy miért fontos, annak nem kell külön magyarázni, aki pedig nem akarja felfogni a szükségességét, az mindig talál majd kifogást. Oda kéne ezekre figyelnünk, hiszen nem egy évig tanultunk magyarul és minden gépen van helyesírás elemző is... Persze most nem arra gondolok, amikor a bal kéz megelőzi a jobb kezet és ilyen szavak születnek pl: ynugi, mert ugye ez előfordul... De amikor olvasok egy mondatot, és gyakorlatilag percekig azon töprengek mit akart írni az illető, az már kifejezetten zavaró... Régen is voltak hasonló elírások például a bicikli szó kapcsán. Szerintem sokan a mai napig g-vel írják ezt a szót, de ez most mellékes. Vagy talán mégsem... Ha valaki ezt rosszul tudja, akkor ugyanaz az ember az angol bicycle szót sem fogja tudni helyesen leírni, bár az is igaz, hogy aki a magyar helyesírással nem foglalkozik, azt az idegen nyelv sem fogja túlzottan izgatni. Ezek az emberek általában beszélni sem tudnak helyesen. Az egyik leggyakoribb hiba a -nák, -nék toldalékok helytelen használata. Egyes szám első személyben is a többes szám harmadik személy alakját használják, arról nem is beszélve, hogy az egyik alanyi, a másik tárgyas ragozás. Példa erre az “innák egy pohár vizet”. Eléggé bántja az ember fülét, ha ilyet hall... A blogokon, fórumokon, a hírportálok cikkeiben – tehát “tanult” újságírók által megírt hírekben – és a hozzászólásokban is annyi helyesírási hiba fordul elő, hogy megszámolni is nehéz lenne. Ezt rengetegen azzal magyarázzák, hogy nem számít. Tényleg nem számít? Továbbá az a kérdés is felmerült bennem, hogy régen is ennyi sötét ember rohangált körülöttünk? Szerintem a válasz az, hogy igen, csak manapság az internet világa sokkal láthatóbbá teszi őket. Az pedig külön érdekes, hogy sokan nemhogy elgondolkodnának azon, ha megemlítik a hibáikat, de még ki is kérik maguknak. Nem értem, hogy valamit jól tudni miért nem természetes állapot. Megbélyegez a helyesírás... Valahol, valamelyik fórumon, egy hölgy hozzászólásomhoz tett megjegyzést... Olyan borzasztó helyesírással tette, hogy én ahelyett, hogy azzal lettem volna elfoglalva, amit mondani akar, inkább azt bíráltam, ahogyan írt. Döbbenetes volt. "Menny" írta nekem, én válaszként rávilágítottam, hogy a menny a biblia szerint a Kánaánt jelenti, majd konkrétan javítottam az "azfaltal" szót. Írtam neki, hogy az bizony két T, (mentségére legyen szólva, ez utóbbit átszerkesztette), de a következő mondatát azzal kezdte, hogy "Álj" És mindezeket további helyesírási hibákkal, mondatvégi felkiáltójelek hiányával bővítette, de úgy, hogy összesen a két hozzászólás tartalmazott körülbelül 8 szót, és abból is legalább 5 helyesírási hibák tömkelegével bővelkedett... Szóltam a második hozzászólás után a hölgynek, hogy a jövőben inkább ne is írjon nekem, mert még olvasni is szörnyű volt az írását. Ezeket a hozzászólásokat, viszonylag sokan olvassák, és bizony a rossz a helyesírás megbélyegez, ez alapján megítélik az embert, és ez sosem pozitív.. Jómagam is azon gondolkodtam, ennek a hölgynek miképpen sikerült leérettségiznie, mert nálunk Budakalászon ezzel az írással az 5.osztályból sosem jutott volna tovább. Ennél durvábbak a messenger üzenetek.. Hihetetlen, hogy mennyien nem tudnak helyesen írni, de a legalapvetőbb szavakat sem. És csodálkoznak, hogy nem válaszolok vissza. Állj két L, a magyartanárom Várhalmi tanár úr Budakalászon többször elmondta, mi két lábon állunk.🙂 Ma már értem miért voltak a helyesírási versenyek (tortával jutalmazva), mert neki köszönhetően vagyunk páran, akiknek nem jelent gondot leírni több oldalt is hiba nélkül, akár kézzel is. Lesz, az 1 db S. A számítógépek egyébként rendelkeznek helyesírás ellenőrzővel, érdemes használni, mert akármit is akar leírni valaki egy olyan hiba, mint a fent említettek, megöli a hozzászólást. Az olvasás fejleszti a kreativitást, magasabb érzelmi intelligenciához vezet és még rengeteg előnye van. Ha még mindig annyi ismerettel rendelkezel, hogy a Kőszívű emberi fiai könyv arról szól, hogy volt egy ember és voltak fiai, akkor nem olvastál eleget! A Tárki Társadalomkutatási Intézet kétszer is végzett egy kutatást és a döbbenetes az, hogy visszafelé fejlődünk... Magyarországon 100 felnőtt magyar emberből a 2020-as kutatás szerint 13 ember vesz heti szinten könyvet a kezébe. Hogy miért nem olvasnak akik, nem olvasnak? Nos, 45% azt mondta, hogy nem szeret olvasni, ami olyan szomorú, hogy mindjárt elsírom magam. További 33% pedig azt mondta, hogy nincs ideje... Ami részben érthető, hiszen rengeteget dolgozunk. De amikor Szulejmánra, meg egyéb hülye sorozatokra, X-Faktorra meg Netflixre van időtök, TikTokra, Insta görgetésre meg minden f@szágra van időtök, akkor ez csak KIFOGÁS. Magyarországon a felnőtt lakosság 58%-a SOHA NEM VÁSÁROL KÖNYVET! Ha én elsétálok egy könyvesbolt előtt, ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy a végtelen tudás paradicsomába bejussak. 5 millió 800 ezer ember, a kötelező olvasmányok traumatikus emléke miatt az okostelefonjukba temetett arccal, űzött vadként sétálnak el, lehajtott fejjel a könyvesboltok előtt. Felnőttként újra elolvastam a kötelező olvasmányokat, MINDET és nagyon jók voltak, volt amelyiket végig sírtam, érdemes lenne MINDENKINEK újra elolvasni. Fantasztikusak. A lakosság 25%-a évente néhány alkalommal vesz könyvet, 9%-a félévente, 7%-a negyedévente, 1%-a pedig havonta. Üdvözlöm azt a 84500 embert, aki Magyarországon havonta vesz legalább 1 könyvet. Ági vagyok, havi könyvvásárló, olvasó és író ember. Hogy miért ilyen siralmas Magyarországon ez a statisztika? Nyilván köze van ennek ahhoz, hogy mit láttak az emberek gyerekként, mennyire olvastak a szülők, olvastak-e mesét gyerekkorukban, stb... Az sem volt mellékes, hogy milyen volt a szociális környezet, a barátok, később a munkahelyi környezet. Pl, mi iskolás korunkban kölcsön adtuk egymásnak a könyveket. Rendszeresen cserélgettük néhány osztálytársammal, barátommal a könyveinket. Na és akkor most elmondom nektek, hogy miért olyan fantasztikusan jó olvasni. Ha ezzel a posztommal csak egyetlen embert is arra buzdítok, hogy rendszeresen vegyen a kezébe könyveket, akkor én már boldog vagyok. Miért kezdj el olvasni? Az olvasás az egyik legkiválóbb önfejlesztési lehetőség. Ha szeretnéd fejleszteni magad bármilyen irányba, a könyvek a legjobb barátaid lesznek a cél elérésében. Azáltal, hogy elmerülsz egy jókönyvben, dolgoztatod az agyadat, amelynek állandóan új információt kell feldolgoznia. Ilyen pl a regény is. Pozitív összefüggéseket kell feldolgoznod olvasás közben, a szereplők karaktereit, vágyait, felépítését kell megalkotnod agyban, történetet összerendezni. Az olvasás fejleszti a nyelvi készségeidet. Minél több lesz a szókincsed, annál választékosabban fogod tudni kifejezni magad, annál szofisztikáltabb megnyilatkozásokat fogsz tudni tenni. Mivel a mindennapi életünkben, (hacsak nem vagy remete) állandóan kommunikálunk egymással, és a munkánk során is állandóan emberekkel lépünk interakcióba, ezért nagyon hasznos, hogyha minél jobban, összetettebben, világosabban ki tudjuk fejezni magunkat. Illetve az sem árt, ha képesek vagyunk megérteni a másik ember mondanivalóját. Minél többet olvasol, annál gyorsabban fogsz megérteni mindenfajta szöveget, annál jobban, összetettebben fogod látni érteni, nem csak az írott szöveget, hanem a beszélt nyelvet is. Megjegyzem, még a párkapcsolatteremtés is jobban fog menni, hiszen szebben fogsz tudni udvarolni majd és nőként pedig jobban ki fogod tudni fejezni magad a férfinek, aki tetszik neked. Az olvasás fejleszti a memóriádat. Az olvasás egy állandó konstrukciós és rekonstrukciós folyamat, hiszen egy regényben fel kell építened, el kell képzelned a történetet, a karaktereket, azok motivációját, gondolatait, kapcsolódásait, helyszíneket hozzárakni, stb. Egy fiktív világot kell a fejedben felépítened, annak minden összefüggésével együtt. Majd miután leteszed a könyvet és másnap újra előveszed, hogy folytasd a történetet, újra fogod rekonstruálni az egész elképzelt világot. Az olvasás fejleszti az érzelmi intelligenciádat. Ha irodalmi könyveket olvasol, értelmezed a karakterek érzéseit, mozgatórugóit, cselekedeteit, személyiségét, gondolatait, kapcsolatait, döntéseit és ezáltal a Te érzelmi intelligenciád is fejlődni fog. Az olvasás csökkenti a stresszt. A mai világban egyre több stressz ér minket,lassan a mindennapi életünk része lesz, azáltal viszont, hogy olvasunk, kilépünk a valóságból és belépünk egy másik világba, így le tudjuk tenni a hétköznapi problémáinkat addig, amíg ebben a másik világban kalandozunk, ezáltal megnyugszunk. Vissza tudunk térni egy kellemes, optimális állapotba és ezáltal újult mentális erővel tudunk szembenézni a stresszt kiváltó forrással. Az olvasással végtelen tudásra teszel szert. Egészen elképesztő, hogy mennyi tudást halmoztunk már fel könyvek formájában, Az olvasás stimulálja és fejleszti az agyadat. Még kutatják a témát, de egyre több visszaigazolás jön arról, hogy az olvasás megelőzheti az alchemert, az időskori demenciát is azáltal, hogy stimulálja és folyamatosan karban tartja az agyad. A kutatások kimutatták, hogy az olvasás rengeteg idegpályát aktivál az agyban és ezek kapcsolatait is erősíti. (3.kép) Az olvasástól sikeresebbek lesznek az emberi kapcsolataid. Minél többet olvasol, annál kiterjettebb tudással, érdeklódési körrel, tapasztalattal fogsz rendelkezni, ami számos módon segítheti az emberi kapcsolataidat. Sokkal összetettebben fogod látni a világot, sokkal több érdeklődési köröd lesz, könnyebben fogsz kapcsolatot építeni, több emberrel fogsz tudni kapcsolatot építeni, bármilyen beszélgetéshez képes leszel kapcsolódni. Pl könyvklubok által növekedni fog a szociális hálód és a közösséged. Az olvasás növeli az élettartamodat. Egy kutatás szerint, azok akik rendszeresen olvasnak könyveket, két évvel tovább élnek, mint azok, akik nem olvasnak. Az olvasás szórakoztató. Az olvasás kiváló szórakozás. Elmerülni egy képzelt világban fantasztikusan jó. Hasonló élmény olvasni, mint sorozatokat nézni, de mégis egészen más. Mert a könyv olvasása közben neked kell elképzelned amit az író gondolt. Elkezded olvasni a könyvet és már megszűnsz ebben a világban létezni. Fontos a valóság, nem szabad a fiktív világokat túlzásba vinni, de én nem tudom elképzelni, hogy vannak emberek, akik képesek leélni úgy egy életet, hogy alig vesznek könyvet a kezükbe és nem vágynak arra, hogy képzeletük szárnyán elutazzanak egy olyan mesevilágba, álomvilágba, szerelembe, ahová a való életben nem adatik meg, hogy eljussanak. "Aki olvas könyveket az ezer életet is leél, aki nem olvas könyveket az csak egyet." (George RR Martin) Remélem ezzel az írásommal sikerült rávennem titeket, hogy olvassatok... Mármint, ha valaki legalább annyira képes volt, hogy ezt a nem rövid posztomat végigolvasta.