Mostanában önző vagyok...

Mostanában előfordul, hogy önző vagyok, 47 éves leszek még idén és vészesen fogy az időm... Egy hete kb megírtam életem szerelmének, hogy fontos nekem, vágyom az érintését, a csókjait, szerelmeskedni vele..., szeretem... Hogy miképpen érintette? Nem tudom..., lehet nem is fogom megtudni... Nem érdekel, hogy valaki vagy éppen Ő nem ér rá velem lenni, mert nálam ezer sokkal fontosabb dolga van... Azt gondolom az Ő vesztesége, hogyha kihagyja az életéből azt a csodát, amit az én személyem esetleg képviselne benne..., vagy nem, de ezt nem tudhatja meg, amíg be nem lép az életembe a számára nyitva lévő ajtón... (Valóban nyitva van az az ajtó) Nem kell több ostoba közhely és hazug kifogás sem... Nem akarom tudni, miért késett el valaki, miért nem keresett hetek óta... Őszinte hangra vágyom, simogató kezekre, bátor ölelésekre, szerető csókokra, tiszta szenvedélyre..., szerelemre.. Arra vágyom, hogy aki szeret engem, az ne keressen kifogást, ne siessen el mellőlem, érezni szeretném, hogy számítok, hogy az életét képes az enyémhez szelidíteni... Szeretnék az adott pillanatban a legfontosabb lenni számára, amit nem sodor el egy gyors vihar. Már nem szeretem a felszínes dolgokat, nem akarok bájcsevegni semmiről, senkivel... Nem akarok panaszt és pletykákat hallgatni... Van olyan barátom, aki mikor hülyeségeket beszélt, egyszerűen bontottam a hívást... Megsértődött? Nem érdekelt, úgy döntöttem, majd megbékél... Nem akarom tudni, hogy kinek van jó vagy rossz napja, mindössze attól, hogy nem jobbról fúj a szél, hanem balról... Önző vagyok, mert fogy az idő és soha nem lesz a tegnapból újra tegnap... Amit ma elengedünk, lehetőség, szerelem, az lehet már sosem tér vissza... Kockáztatni kell a szívünket, nem kertelni, nem félni, egyszerűen kimondani, hogy igen, szeretem Őt és igen vágyom az érintését, a szerelmét... A kimondott, leírt szavakat sem tudod visszavonni, nem leírttá tenni, és szerintem nem is kell... Vállalni kell az érzéseinket, még akkor is, ha esetleg átgázolnak rajta, mert akkor legalább megtudjuk, hogy milyen embernek is nyíltunk meg... Csak a ma van, és ha elér a holnap, nem akarom bánni, hogy elfelejtettem élni, hogy elengedtem egy csodát az életemből..., elfelejtettem szeretni...