És akkor némi tapasztalat a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc kórházról...

Csillagos 5-ösre értékelem, minden negatív internetes híre alapján... Na nem a kaját, mert azt nekünk veséseknek külön főzték és még a megszokott kórházi kosztnál is ízetlenebb volt, lent már ismertettem miért... De emberileg, empátiailag csillagos 5-ösre vizsgáztak... Azt nem tudom, hogy azért-e, mert az első 3 hétben épp a halálból hoztak vissza, és minden nap csak az volt a biztos, hogy akkor élek, de az nem, hogy másnap is, de a figyelem teljes volt... Már reggel 4-kor ébresztettek, vérnyomásméréssel, lázméréssel... A főorvos reggel 6.44-kor minden nap megállt az ágyamnál, és pl megvizsgálta a fisztulámat, de csak, ha rám mosolygott és egy másodpercre megkérdezte mi van velem, akkor is bejött... A többi orvos is naponta tiszteletét tette az ágyamnál néha többször is, az első héten pedig gyakorlatilag 1-es bel egész személyzete megjelent minden nap, hogy megnézzenek, hogy egy jó szót, egy biztatást ejtsenek nekem... Helyettem küzdöttek, még akkor is, amikor én a dialízis ellen harcoltam. Nagyon kedvelem az egyik doktornőt, aki bátor, és bátran leveszi a vizet rólam... Persze, velünk végstádiumos betegekkel, mindenki nagyon kedves alapból, mert mint a végstádium szóban benne van, soha nem tudjuk, hogy mikor van vége... Ők sem tudják, ahogy fogalmaztak, minden nap egy ajándék... Rengeteget sírtam, de sosem maradtam egyedül a könnyeimmel, a folyosókon is mindjárt odatalált a személyzetből valaki, amikor elszontyolodva, csüggedten ültem, egy-egy rossz lelet után... A várakozás volt a legnehezebb, de a főorvos tudta mennyire rettegek, így mindig bekérte a leleteimet... Sokszor a folyosón kapott el, hogy elmondja, nincs még meg a lelet, de amint meg lesz, hozza egyből... Az ápolónők túlhajszoltan, fáradtan, de folyamatosan mosolyogva, kevés pénzért, de a végsőkig küzdöttek... Nagyon jóban lettem az ápoló személyzettel, már majdnem örökbe fogadtak... Kedveltek, mert még a halál torkában is megőriztem a humorom, és tetszett nekik, hogy dacosan harcoltam az orvosokkal, hogy minden beavatkozást megbeszéltem velük, hogy utána olvastam a kezeléseimnek... Hogy nem bólogattam mindenre, amit mondtak, hanem tájékozódtam Már néha az orvosok is nevették, hogy előre szerveztem a következő beavatkozás helyét és idejét, holott még nem jött meg a végérvényes lelet... Tűkön ültem, készen rá, hogy megvétózzam minden tanácsukat... Amikor az urológus meg akart katéterezni, akkor már túl voltam két fájdalmas beavatkozáson, az osztályos orvosaim már fel se hozták volna... Az urológusnak sem egyeztem bele, mondtam neki annyi középsugaras vizelettel szolgálok, amennyit csak akar, de a katéterezést nem vállalom... Így megegyeztünk... Őszinte voltam, elmondtam a főorvosnak, hogy nincs pénzem, és mint látja, igazából családom sincs.... Tök egyedül vagyok és éppen ezekben a hetekben változik meg a teljes életem... Kevesebbet fogok tudni dolgozni, és épp a végtartalékaimat élem fel... Azt mondta, megérti és tudja, hogy milyen nehéz nekem egyedül, nem is vár tőlem semmit... Mégis úgy érezhettem, hogy kedvel és külön figyel rám... Szóval, úgy gondolom a veszprémi kórház ha már ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, a legjobban vizsgázott emberségből, gyógyításból, hozzáállásból... Ha már tényleg ilyen állapotba jutottam, még keresve sem találhattam volna jobb helyet...

Köszönöm...

Ezúton szeretném megköszönni minden barátomnak, hogy mellettem voltatok a hosszú hetek alatt... Életem legnehezebb napjaiban... Hogy megfogtátok a kezem, megsimogattátok a hátam, amikor fulladoztam. Hogy reálisan az életemért küzdöttetek, amikor én épp feladni készültem... Hogy oda álltatok a műtétek előtt az ágyamhoz, és amikor kitoltak, meztelenül, teljesen elszontyolodva, félig még kábán, akkor mosolyogva fogadtatok és megszorítottátok a kezem, hogy minden rendben lesz... Köszönöm, hogy behoztatok mindent, amire szükségem volt, meg pl a fürdőköpenyt, ami ellen tiltakoztam... :D :D :D Köszönöm azokat a pillanatokat, amikor már aludtam és egyszer csak odaálltatok az ágyam mellé, csak úgy szeretetből.... Nem tudom nektek elmondani mennyit jelent és mennyit jelentettek azok a percek, főleg az első három hétben, amikor az sem volt biztos, hogy egyáltalán holnap kinyitom a szemem... Köszönöm nektek, hogy mellettem vagytok a további harcokon. Köszönöm, hogy a barátaim vagytok... Külön köszönöm azon barátaimnak, akik azt mondták ne menjek haza, amikor kiengednek, költözzek oda hozzájuk, hogy ne magamat kelljen ellátnom hetekig, hónapokig. Köszönöm drágáim, nem élnék ezzel a lehetőséggel most... Jelenleg képes vagyok önmagamat ellátni, viszont lehet, hogy megköszönném és élnék a lehetőséggel a transzplantáció után... Akkor már nem lesz ennyire könnyű és lesz pár hónap ami eleve nehezebb lesz... Akkor lehet igénybe fogom venni, amit tisztelettel megköszönve, most nem kérek...

Tegnap este záróval hazaengedtek... :)

Persze dialízisre vissza kell járni... Na és, hogy ne legyen felhőtlen az örömöm, azért tegnap még a bőrgyógyászaton, az utolsó vizsgálaton közölték egy a hátamon lévő 20 éves anyajegyről, hogy nem írják alá a transzplantációhoz az engedélyem, amíg azt le nem szedik, úgyhogy jövőhéten még teszek egy "kirándulást" a sebészeten.... Nos, nem sokkal ezelőtt valaki megjegyezte, hogy dialízissel egész jól el lehet élni, heti három nap 4 órában... Ez részben igaz is... RÉSZBEN A veseelégtelenségnek több fajtája van, de van a végstádiumú veséknek van egy olyan fajtája, ami viszonylag elég ritka... Ez a veseelégtelenség nemcsak azt jelenti, hogy leálltak a vesék, hanem azt is, hogy jelenleg a rossz vesék nemhogy nem álltak le, hanem folyamatosan mérgezik, roncsolják a belső szerveket... Nos, nekem sikerült ezt benyelnem... Nagyon kevesen jutnak ilyen vesékkel egyáltalán el a kórházig, nekem az utolsó pillanatban sikerült... A dialízis, bár tudtam mit jelent, és, hogy az egész életem megváltozik, számomra életmentő volt, de sajnos a túlélésemet igen kis arányban hosszabbítja... Nekem kerek-perec megmondták, a túlélésem egyetlen esélye a vese... Mellesleg egy jó vese... Ezért volt sürgető az összes transzplantációs vizsgálat elvégzése... Mivel családon belül sajnos nem tudok vesét kapni, így donorra kell várnom, és minden szívfájdalmam ellenére a lehetőségem valakinek az agyhalála által donorvesét kapni... Ami azért korlátozott, és mivel nem is rokonom vagy befogadja a szervezetem vagy nem, vagy ideiglenesen és pár év múlva ugyanúgy a listán leszek... Nem kecsegtettek teljes sikerrel, de ha lesz vese, akkor szívre nem kell majd várnom, és ez legalább mindenképp jó hír, addig meg mindent el kell követnem, hogy a szívemet, lehetőleg ne érje több méreganyag, mint amit a veséim tolnak oda hozzá... Ilyen pl az, hogy kevesebb sóval egyek, a zöldségről le kell öntenem az első levet a foszfor és a kálium miatt... Pl a húsleves a kedvencem igen érdekes lesz a jövőben, mert zöldséget nem főzhetem úgy bele, mint eddig... Párolt zöldség a jövőben nincs, és a főzelékek első levétől is meg kell válnom... Kevesebb íz, kevesebb minden... Húst ehetek hússal nagyjából, de a savanyú káposztáról meg a banánról végleg lemondhatok... Nem ehetek meg mindent, sőt bármivel kínálnak, azt vissza kell utasítanom... Magamnak fogok főzni, illetve elfogadom azok főztjét, akik a kórházban mellettem voltak, mert ők a hosszú hetek alatt már áttanulmányozták és bizony sokszor behozták, amit ehetek... Úgyhogy a túlélésért meg kell tennem mindent...

Újra itthon...

Ma zárójelentéssel hazajöhettem... Volt még egy pár perces izgulás, mert reggel a bőrgyógyászaton a hátamon lévő 40 éves anyajegyet nem megfelelőnek találták, így addig nem írják alá a transzplantációmhoz szükséges engedélyezést, amíg azt le nem szedik... Kicsit izgultam, míg visszavittem a leletemet a főorvoshoz... De rám mosolygott és azt mondta, hazajöhetek, majd intézi nekem jövőhétre a sebészeti beavatkozást... Úgyhogy két műtét után, egy szerencsésen elmaradt agyműtét nélkül, egyenlőre itthon lehetek... Az MRI kimutatta, hogy nincs értágulat a fejemben, csupán kiboltozódás, amit még kezelni sem kell, úgyhogy mehetek a listára és várhatom a közlekedési baleset áldozatát, aki a donorom lesz... Szörnyű, de sajnos ez a valóság, és rosszul is érzem magam, minden percben, mikor ebe belegondolok... Mindenesetre ez a pár hét sokat segített, hogy megismerjem azokat az embereket, akik állítólag szeretnek... Persze voltak nagyon jó tapasztalataim is, de mindenesetre van lecke, amit sosem felejtek el...

A bolyongó...

Egyik éjjel arra ébredtem a kórházban, hogy valaki egész közel szuszog hozzám... Megfordultam, hát egy hosszú hajú öregember állt bent a szobában, nem messze az ágyamtól a sötétben.... Elkezdtem kiabálni, komolyan olyan volt, mintha egy másodosztályú horror filmből lépett volna elő... Két nappal később a következő éjjelen, szintén betévedt hozzánk az öregember, akkor már csak azt vettem észre, hogy a Julika néni a szobatársam kiabál... Mint kiderült az öreg rendszeresen eltéved, mikor a WC-ből tart kifelé...

Azért sok mindent sikerült átértékelnem az elmúlt három hét alatt...

Szokták is mondani, a bajban tudod meg, ki az akinek egyáltalán fontos vagy... Nos, nem panaszkodhatom, mert amikor én lemondtam az életemről, sok barátom helyettem küzdött... A döntéseim előtt, hiányoztak az érzelmek, reálisan megmondták, vagy ez, vagy megfulladok... A műtétek előtt, mindig volt, aki megfogta a kezem, és amikor kitoltak szintén mosolygós szempárba néztem bele... Köszönöm nektek, hogy itt voltatok nekem a legnagyobb bajban... Volt, aki az országot átutazta miattam, és egy este megállt az ágyamnál... Ők a barátaim... Nos igen, voltak olyanok is akikben biztos voltam, hogy aggódnak értem, de elég nagyot tévedtem... Hát igen, volt mit átgondolnom, és most, amikor megint ott állok egy döntés, egy életmentő beavatkozás előtt, már másképp nézem a körülöttem lévő embereket... Egy hete csinálják a transzplantációs vizsgálatokat. Úgy volt pénzeken záróval hazajöhetek... Péntek reggel csináltak egy koponya ct-t... Utána nőgyógyászat... Mire visszaértem, már a fiatal orvos várt, de előtte a főorvos is kétszer keresett... Találtak az agyamban egy 7 milliméteres értágulatot.. Ha beütitek a google-ba, megértitek ez mit jelent... Kedden MRI, majd annak az eredményétől függően újrakezdődik a harc az agyműtétről, az életért... Félek-e? Nos, rettegek, gondolom megértitek....

Donorra várva...

Április 3.-án az Optikus egész nap aggódva figyelt... Már napközben is a papírboltos megjegyezte, hogy olyan furcsán meg vagyok vastagodva... Este az Optikus mondta, hogy készülődjek, mert visz be engem Veszprémbe a kórházba, 20 perc múlva indul, úgyhogy igyekezzek... Beértünk az SBO-ra, azonnal vérvétel, majd hasi ultrahang... Közben az István elment nekem a MC-be kajáért... Szépen megvacsoráztam, miközben vártam az eredményt... Egyszer csak érkezik a doktornő, és közölte, hogy vese elégtelenség miatt elhelyeznek a nefrológián... Jött is a betegszállító értem, és mentünk föl lifttel, akkor még 180-as volt a vérnyomásom... A liftből kiszállva, személyesen a doktornő fogadott, bemutatkozott, majd közölte, hogy terrort szervez ellenem, mert leálltak a veséim, és most rögtön még éjjel meg kell műteni engem, már 10 fős személyzet vár engem, azonnal dializálni kell, nyakon keresztül... Hát én ebbe akkor nem mentem bele... Könyörgött a doktornő nekem, hogy nagyon fontos, és tényleg rám várnak, de közöltem, hogy inkább aláírom, hogy a dializálásba nem megyek bele... Akkor már 220 volt a vérnyomásom és a sugárban hánytam ki a vacsorát... Többször kértek, megmondta a doktornő, hogy másnap is ezzel fognak nyüstölni engem, de kötöttem magam ahhoz, hogy nem megyek bele. Pontosan tudtam mit jelent a dializálás, gyakorlatilag lemondani a veséimről... Úgyhogy aznap éjjel bekötöttek infúziót és hagytak... Másnap a főorvos átnézte az új betegek laborját, majd bejött a szobába és közölte, hogy 30 éves pályafutása alatt nem látott ilyen rossz eredményt, mint az enyém, a vesém nem méregtelenít, és amikor 100 lenne a megengedett méreganyag, akkor az enyém 1062, és vizet sem választ ki eleget, meg fogok fulladni, és csodálkozik, hogy még nem fuldoklom... Igazából nem voltak fájdalmaim, csak olyan ducibb voltam... Azt mondják a vese a csendes gyilkos, nem veszed észre, csak megfulladsz tőle... És onnantól kezdve nem volt megállás, az egész osztály személyzete jött és nyüstölt, hogy menjek bele a dializációba... Minden orvos, a főorvos többször is, az ápolók, beteghordók és a takarítók is jöttek és próbáltak a lelkemre beszélni, hogy nincs más megoldás, és ők is ezt választanák... Hajthatatlan voltam... Közben kikértem a laboromat, és elküldtem minden orvos ismerősömnek, és mindenki egyöntetűen azt mondta, dializálni kell.. Szerdán délelőtt leültem az egyik benti orvossal és átbeszéltem vele pro és kontra, mi történhet velem... Akkor már fulladtam... Még mindig vacilláltam... Aztán már egyre jobban éreztem, hogy telített a mellkasom, és akkor rábólintottam... Már ne is menjek sehová jön egyből a főorvos, és helyben megműt... Így esett, hogy helyi érzéstelenítéssel ott a kezelőben kanül került a nyakamba... Majd a fiatal osztályos orvos lejött utánam a dialízisre megnézni, hogy beültem-e oda... Később az Optikussal jót nevettünk ezen, jól kiismertek a három nap alatt, hogy utánam jöttek megnézni, hogy beültem-e a székbe vagy leléptem a kanüllel együtt.... A lényeg, hogy most még pár hétig itt történik a dialízis, de tegnapelőtt megcsinálták a fisztula műtétemet a bal karomon, úgyhogy 6 hét múlva már ott fognak dializálni és akkor kiveszik a nyaki kanülömet... Ma elengedtek két nap eltávra, mert kisírtam a főorvosnál, hogy a nem engednek kicsit haza, akkor pszichiátert kell hívniuk hozzám, mert megbolondulok a több heti kórházban töltött időtől... Jelenleg donorra várok.. Sajnos a veseelégtelenség legrosszabb fajtáját sikerült kifognom, és most egy vesére várok, hogy teljes életet élhessek... Jövőhéten elkezdődnek a transzplantációs vizsgálatok és megyek el a transzplantációs listára... Ennyi az élet, egy hónapja még semmi bajod nem volt, fél éve még negatív volt a hasi ultrahang, ma pedig nem működnek a veséim, és minden nap az életemért küzdök...

Nem szeretem azokat az embereket, akik kapcsolatokon keresztül próbálnak csak érvényesülni...

Szóval elismerem jó, ha az embernek kiterjedt kapcsolati rendszere van, hiszen sok problémán átsegít egy jó kapcsolatrendszer, de kizárólag arra építeni azért elég nagy merészség... Kifejezetten nem szeretem azokat a tanulóinkat, akik az ország másik felében úgy akarnak érvényesülni, vizsgázni nálunk, hogy arra hivatkoznak, engem ismernek... Azért meg külön mérges vagyok, ha nem is ismernek, csak ismerősöm ismerősei és úgy állnak be, mintha minimum országos pajtások lennénk.. Mondtam is az oktatóknak, szóljanak ilyenkor, aztán olyan vizsgáztatót küldök nekik, hogy besz@rnak tőle... Rám ne hivatkozzon senki, hogy ezért nem tanul, mert én sem adok mindenkinek bizit, azt meg külön mérlegre teszem, aki velem akar előre menni... Mert annak kétszer annyit kell teljesítenie... :)

Süt a nap, kicsit nevet az ég, még gyönyörű dolgokat hozhat...

Süt a nap, nehogy szomorú légy, ez lehetne százszor is rosszabb... :)

Most, hogy napok óta kínoz a gyomrom, gondoltam jövőhéttől megint inkább főzök... Kapóra jött, hogy a Ricsi hazament a hétvégére, így mondtam neki, hozzon nekem Emma nénitől pirospaprikát.. Emma néni fűszerpaprikája nagyon finom, mert nem darálja bele a magot... Pontosan elmondtam a Ricsinek, hol szokott a piacon árulni, remélem megtalálja... Tavaly is Ő vette meg nekem, akkor nem merte megkérdezni a nevét, csak mondta, hogy egy pici szemüveges néni volt... Így feltételezem, holnap is sikerül megtalálnia. :) Mikor pár éve pont pirospaprikát vettem, és rohantam volna tovább, összeesett a lábamnál egy nő, a mentő kiérkezéséig én láttam el az életfunkcióját... Szerencséje volt, hogy épp ott álltam... Egyébként ez a Komádi piac jellegzetes, ott mindenkit felismernek... Volt, hogy egyszer mentem a piacon, mikor kiabál nekem a másik oldalról egy kofa, "hogy anyád vékonyabb volt." Azt sem tudtam ki, de a gyerekkori barátokkal szakadtunk a röhögéstől a nyílt kritikán...

Gyűlölök temetésekre járni...

Nyilván más sem szeret, és jöhettek itt a tisztelettel, stb, nekem a temetésektől fóbiám van... Ellenben mindenkit meglátogatok, akit szeretek amíg él, nem keresem a kifogásokat, nem mondom, hogy messze van, ha fontos nekem, akkor szakítok rá időt... Vannak olyan temetések, ami családon belüli, amiről csak alapos indokkal lehet távol maradni, és azokon meg is szoktam kelletlenül jelenni, ha nincs természeti katasztrófa... Pl 3 éve akkora hó esett március 15.-e körül, hogy akkor kaptuk Pintértől az sms-t... Akkor már egy hete amiatt nyavalyogtam, hogy két temetésre is kell mennem az ország másik végére és ugyan adjon már nekem az öreg odafentről valami mentséget, hogy kihagyhassam... Hát, leesett a hó, elzárta a fél országot, így otthon kellett maradnom... Cegléden van egy olyan "szép" szokás, hogy házhoz viszik az elhunyt családja a gyászjelentést... Azaz idegen autó megáll a ház előtt, feketében öltözött emberek személyesen "meghívnak" a temetésre, én meg többnyire ott álltam az ajtóban és köpni-nyelni nem tudtam egy-egy meghíváskor... Mivel évente több ilyen "meghívást" is kaptam, rendszeresítettem egy sötétlila kosztümöt a ceglédi temetésekre... A kosztüm egyébként nagyon csinos és mutatós volt, az csak a sok temetés apropója, hogy oda vettem föl mindig, mert más ilyen nagyszabású eseményen nem vettem részt, ahol kosztümbe kellett menni. Aztán egyszer mégis meg lettem hívva valami városi rendezvényre, és gondoltam, hát én néhány városi asszonyért nem veszek új ruhát, jó lesz nekem a lila kosztüm oda is... Úgyhogy felvettem természetesen, a barátnőm pedig utána fél évig azzal piszkált, hogy a temetésekben megszokott kosztümömet vettem föl és lehetőleg az esküvőjére ezért vegyek már valami mást... :D :D :D :D