Pesten...

Feljöttem ma Pestre az ügyvédemhez. Szörnyű volt. Alig vártam, hogy a barátnőmhöz ideérjek. Én soha többet nem tudom az életemet ebben a városban élni. Nem is értem mi volt az ami 32 évig itt tartott. Néztem a csinos csajt a metrón, aki elbúcsúzott a pasijától, majd miután elindult a metró lecserélte a magassarkú cipőjét (ami feltörte a lábát) egy alacsony sarura és belegondoltam abba, hogy alig két éve én pont ilyen voltam. Ma pedig már olyan vagyok, amilyen egyszerűen önmagamat adom és mutatom mindenki felé. Néztem a tipikus Pesti nőket, közben a barátaim akikkel találkoztam mosták az agyamat, hogy vissza kell jönnöm, mert ide tartozom, de én már nem. Örökre vidéki lány lettem, nem biztos, hogy Cegléd lesz a végleges otthonom, de Pestre már nem jövök. Úgyhogy ne várjatok vissza. Egyszerűen megutáltam a nyüzsgést, hogy nincs hely a villamoson, hogy nem adják át a helyet a nőknek. Rossz volt itt lenni, megszoktam már, hogy Cegléden mindenki ismer, hogy nem tudok végigmenni egy utcán, hogy páran ne köszönnének, ne állítanának meg megkérdezni hogy vagyok. Jó mondjuk nem hiányoznak azok akik átkiabáltak régen a villamosmegállóból, hogy Hy Ági, stb, de az kifejezetten rossz volt, hogy idegen voltam a szülővárosomban. Sőt amikor elindultam Ceglédről "haza" akkor gondolkodnom kellett, hogy Kőbányán jó- e ha leszállok a vonatról, az a metró megy-e a Ferenc körútra vagy sem. Egyszerűen nem emlékszem olyan dolgokra, amik régen természetesek voltak.Eljutottam addig, hogy ma már gyakorlatilag Pesten is el lehet adni engem.