Tegnap még az életem filmje készítése előtt beszélgettem egy volt ápolómmal. Azt mondta nekem, hogy az én filmem olyan lesz, mint egy menedék, egy példa amelyet mindenki aki megnéz és beteg, erőt fog belőle meríteni. Én azt gondoltam, hogy a könyvem lesz majd ilyen... Akkor még nem tudtam, hogy tegnap ott fogok ülni egy kényelmes karosszékben és egy egész stáb engem fog hallgatni és hallgatni... És én csak mesélek és mesélek és mesélek. Egy évtized fájdalmáról. Mindarról ami a testemet és a lelkemet nyomja. Nem sírtam, csak emlékeztem... Emlékeztem, miközben egy teljes stáb döbbenten meredt rám... Ülök és mesélek... volt régen egy műsor, aminek ez volt a címe. Na én tegnap valóban csak ültem és meséltem. És utána megölelgettek, mindenkinek volt hozzám egy kedves szava és ahogy rájuk néztem, tudtam, hogy a filmem célba fog érni... Eléri azokat, akiknek erre az erős hitre van szükségük, hogy akkor is fel lehet állni, amikor már mindenki lemondott rólam. Hamarosan e-bookban kapható lesz a könyvem is, ne felejtsétek el. Ebben a könyvben minden benne lesz, az is, ami a filmből kimaradt. Megígérem nektek, a könyvem úgy földhöz fog csapni titeket, hogy 100-as papír zsebkendő nélkül képtelenség lesz végigolvasni. És miután elolvastátok még azután is azon fogtok gondolkozni, hogy miképpen történhetett meg mindez egyetlen emberrel...

Egy rendőrségi igazoltatásom története... Mentem a kocsimmal Budapest felé, amikor elém ugrott két rendőr az egyik útba ejtett városkában.. Még szerencse, hogy meg tudtam állni, mert olyan gyorsan ugrottak elém, hogy épphogy nem gázoltam el. őket. Elkérik az igazolványom, forgalmit, jogsit. Nézegeti-nézegeti a pasas a személyim., majd engem, nem akar felismerni... Igaz ki voltam akkor sminkelve, és a személyin lévő fotókon általában úgy néznek ki a delikvensek, mintha a diliházban lennének, de azért nagyjából felismerhetők. -Maga van ezen képen?-majd odatolja az orrom el. -Igen, én-válaszolom. -Tényleg-kérdezi meg újra. Hát, ahogy nézem a fotót, meg mivel én adtam oda magának, elég valószínű, hogy én vagyok rajta... Lekérdezték az adataimat, majd tovább engedtek. Mesélem másnap a sztorit egy rendőr haveromnak. Röhögött. Azt mondta, a "kolléga tuti még nem tudta, hogy az igazolványképeken a szemeket kell figyelni..."

Ma forgattak velem egy dokumentumfilmet. Ez egy 6 részes sorozat lesz, melynek minden részében más szereplő. Az egyik részben az én életemről, jobban mondva az utolsó 10 év nehézségeiről lesz szó. Nagyon jól éreztem magam. Mondjuk a hangtechnikus srác feltett valami kütyüt hátul a nadrágomra, melyre sikerült kétszer ráülnöm, meg kétszer elhagynom. Na hiába, én nem vagyok az ilyen technikai kütyüknek a barátja. Mindenesetre a film ha elkészül, akkor elküldik nekem és majd felteszem a facebook idővonalamra, úgyhogy aki kiváncsi rá, ott majd elérheto.

Vannak az ember életében olyan barátságok, amik akkor sem múlnak, el, ha nem találkozunk 15-20 évig...., bár követjük egymást a facebookon, én már többször aludtam náluk és mindig tökéletes vendégszeretetben volt részem. Még egészen fiatal lány voltam 1997-ben. amikor egy véletlen összesodort engem és az akkori páromat a Balassa család férfi tagjával... Igazából leugrottunk a Balatonhoz, hogy majd sátorozni fogunk, de nem találtunk helyet. Akkor botlott belénk az Imi és azt mondta, gyertek gyerekek, az én udvaromon felütitek a sátort és addig maradtok amíg akartok. Na így kezdődött a több évtizedes barátságunk a családdal. Volt az első felesége és három gyönyörű lányuk, akik közül a legkisebb még pelenkás volt és csimpaszkodott belém. Azóta bár nem sokszor, de találkoztunk, a válásom után hozzájuk menekültem fel kicsit vigasztalódni és akkora szeretettel fogadtak úgy is, hogy épp össze volt törve a szívem. Az Imi időközben elvált, majd épített nekem az új feleségével egy cserépkályhát, így megismertem a második feleségét is... és jóban lettünk a Szilvia Sántaval is.... Majd megint teltek az évek és úgy alakult, hogy idén nyáron a Balatonnál fogunk forgatni és kellene nekem meg 4 barátnőmnek szállás arra a 6 éjszakára. Arra gondoltam, hogy engem a Balassa család mindig szeretett, feltételeztem ez ma sincs másképp. Így felhívtam az Imit, hogy mit szólna, ha biztosítana nekünk szállást. A válasz az volt. Ágikám, gyertek, ott áll a szülői ház üresen. Ha nektek megfelel, akkor én odaadom nektek arra az időre..., de majd az asszonnyal kell egyeztetned, Na, megszereztem a Szilvi telefonszámát a Beától és felhítam Őt is. Mikor jöttök?-kérdezte. Természetesen kimegyünk, összekapjuk kicsit, kitakarítunk, kiszellőztetünk és jöhettek is... Ó, mondtam, tudtam én, hogy a Balassa család szeret engem. Ez így is van, és így is lesz mindig, amíg élünk, mondta a Szilvi. Mi pedig hálásak vagyunk, hogy ezt a lehetőséget felajánlották.

Ahogy öregszem, úgy romlik a szemem is... Viszont nagyon érzékennyé váltam az állatok iránt, szinte minden nap megnézem azokat a videókat, amelyben egy férfi, sérült, béna állatokat ment... Régen is nagyon állatbarát voltam, a csigákat is mindig megmentem, ha épp a járdán mennének át előttem... Pár hete egy forgatáskor mentem kifelé kávéért, amikor észrevettem, hogy egy meztelen csiga megy ott előttem... Na mondom, én megmentem, mert nehogy rátaposson valaki. Szóval megközelítettem, majd lehajoltam és rá kellett döbbennem, hogy ez nemhogy nem csiga, hanem konkrétan egy kutyaszar, amit valami négylábú eb rakott le oda... Tanulság: Szemüveg nélkül ne akarj állatvédő lenni... :D :D

Pécsett is hasonló történt, mint Prágában csak épp nagyobb darabra vágott zsidó sírkövekkel. És a pesti rakpartokon is simán feltöltésként használták az egykori Németvölgyi temetőből nem áttelepített síremlékeket... https://24.hu/kultura/2021/08/12/sirko-pecs-temeto-felszamolt-komloi-ut-bizarr-tortenelem/

A tegnapi posztomhoz visszatérve. Menjünk is kicsit messzebb. Mindjárt Prágába... Az 1980-as években a Velencei tér egyik végén zsidő sírkövekből építettek macskaköves utat a Na Příkopě utca mentén húzódó gyalogos sétány megépítéséhez használták. Úgy gondolják a szakértők, hogy az alapanyagot az 1864-ben alapított és később felszámolt Údlice falu zsidó temetőjének sírköveiből nyerték. Évtizedekig olyan köveken sétáltak az emberek a cseh fővárosban, amiket elpusztított zsidó temetők sírköveiből készítettek. 2020-ban elkezdték felszedni a zsidó sírköveket, de nem lehet tudni, hogy mindenhol eltávolításra került-e.

Tegnap teljesen véletlenül összefutottam életem két legmegrázóbb kockakövével Veszprémben. Lefotóztam, hogy megmutassam nektek... Először nem tudtam, hogy mi csillog a kockakövek között, de mikor odaértem és lehajoltam megnézni csak sokáig néztem kifelé a fejemből...