Talán utolsó napunk volt az FBI Internationalban. Sajnos elkaszálták a sorozatot. Pedig nagyon jó volt benne dolgozni. Szeretek ezzel az ügynökséggel forgatni menni. Nos, nem a saját kabátomban voltam, hideg volt és a ruhások átöltöztettek.

A mai reggel történt. A 7.25-kor Népligetből induló busszal jöttem haza Sümeg irányába.... A hátsó ajtó mellé szeretek leülni, mert könnyebb leszállnom. Ugyanerre a buszra szállt föl a városomból ismert vak hölgy a kutyájával, aki a vezetőülés mögötti helyet foglalta el. A busz még majdnem teljesen üres volt a vasárnapi és a kora reggeli időpont miatt. Majd egy erősen mozgássérült fiatalember is, aki a jobb lábát nem tudta használni, két bottal és a sofőri segítséggel jutott fel a járműre, majd a sofőr besegítette jobbról a második ülésre. Újbudán felszállt a buszra egy nyugdíjas házaspár. A nő egyből elkezdett mérhetetlen hangnemben rikácsolni, hogy 22-23 ülésre van jegyük azt keresi... Ezen az ülésen az erősen mozgáskorlátozott srác ült. A nő felfedezte, hogy ott ül és elkezdett sipítozni a srácnak, hogy ez az ők helyük, helyjegyük van és azonnal álljon fel és menjen el onnan. Még meg is rángatta a nő a szerencsétlent. A srác nagyon nehezen kiszenvedte magát az ülésről és elugrált két üléssel arrébb a másik oldalra.... A két nyugdíjas, meg elégedetten pöffeszkedett. A mögöttük ülő hölgy megjegyezte, hogy emberségből megbuktak. Ha valaki tudja, hogy mit jelent mozgáskorlátozottnak lenni, akkor én valóban tudom, hiszen minden formáját kipróbáltam 2022-ben. És tudom, hogy nagyon nehéz a buszon mozgáskorlátozottként közlekedni. Ezért döbbenten néztem az eseményeket.

Létrehoztam egy adományküldő oldalt, ezen tudtok nekem adományt küldeni egyszeri vagy akár ismétlődő alkalommal is. Köszönöm

https://4fund.com/hu/profile/agnes-komar-kuelues-381696

Kedves Olvasóim, Követóim! Az e-bookos könyvkiadás nem ingyenes a szerzői részről sem. (Nyomtatottról álmodni sem mernék.) Aki úgy gondolja, hogy támogatná a könyvem megjelenését, az írjon és privátban küldöm a számlaszámot. Olvassatok közben el egy összegzést, amit szintén egy könyvkiadó írt a Túl kellett mindezt élnem" könyvemről.

Ezt a kéziratelemzést kaptam a harmadik, hamarosan bookban már megjelenő könyvemhez.

A húsvétról. Szerintem gyerekeknek ez nagyszerű élmény. Nekem édesanyám, mikor gyerek voltam mindig tojást festett és reggelente keresgettük a fűben. És bár már nem élnek a szüleim, de ez az élmény mai napig nagyon jó érzés. Egyszer egy húsvétkor a nagynénéméknél voltunk és csak hétfőn este értünk haza. Kerestük a kertben a tojásokat, de nem találtuk és sírtunk, hogy minket elfelejtett a nyuszi. De anyukám megnyugtatott, hogy a nyuszi biztos tudta, hogy nem vagyunk otthon, ezért csak kedden hozza a tojásokat. És éjjel hulla fáradtan anyukám még nekiállt nekünk tojást festeni. Kedd reggel pedig odatoltuk a hokedlit a konyhaablak alá és onnan lestük, hogy volt-e a nyuszi. És persze, hogy volt. Nálunk az osztálytársak jártak gyerekkoromban locsolkodni, persze ma már véletlenül nem tudnám elképzelni, de ma azok az osztálytársak még mindig a barátaim és még mindig jóban vagyunk. És tök jó visszaemlékezni, hogy mindig jöttek hozzánk. Ezzel a kis szösszenettel kívánok mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket.

Tegnap találkoztam egy hölggyel, aki elmesélte nekem, hogy Ő évek óta minden nap elolvassa a posztjaimat, megvásárolta a könyveimet és alig várja a harmadik könyvem megjelenését. Rendesen rajong az írásaimért, szerinte nagyon nagyon jól, néhol pedig nagyon viccesen írok... Számomra még mindig nehéz elhinni, hogy valóban vannak emberek, akik évek óta kíváncsiak az írásaimra, követik minden nap a posztjaimat és a szeretik a könyveimet... Ez mindig nagy, sőt a legnagyobb elismerés. Köszönöm.

Várpalotán Magyar Péter társaságában. Hétfő délelőtt van, hideg, mégis rengetegen eljöttünk. Tudjátok miért? Mert Péter reményt ad nekünk, hogy egy jobb Magyarországot építhetünk.

Tegnap voltam statisztálni... Régen két barátnőmmel rengeteget dolgoztunk a filmesekkel, a megbízhatóak közé voltunk sorolva, ezért mindig hívtak minket. Nem kellett szerencsére olyan korán érkezni, így itthonról indultam... De valahogy a tegnapi nap nagyon kellett, hogy ilyen jó társaságban legyek, mert az elmúlt hetekben annyi szar volt az életemben, hogy kicsit örültem, hogy mehetek. De a meglepetés ott ért... Először is a srácnál, aki osztotta be, hogy ki hová kerüljön, jeleztem, hogy én kávézóba szeretnék menni... És egyből mondta, hogy ad nekem egy kávézós kártyát. A ruhás hölgy meg azt mondta, hogy semmit nem változtat rajtam, mert milyen cukin nézek ki a kávézóba... És a buszról lesegített az egyik ügyelő... Még meg is álltam megnézni, hogy mindenkit lesegít vagy én vagyok az egyetlen, akivel ilyen figyelmes... És én voltam az egyetlen, mert senki mást nem segített le. Kérdeztem is az egyik statisztát, hogy lett valami különleges képességem az elmúlt 5 percben, pl két fejem nőtt, vagy bibircsók az orromra, de mondták, hogy nem, biztos szimpatikus lettem. Na hát igen, igazán megnyerő lehet a modorom. 😃 😃 😃 Megjegyzem, én a legjobb barátaim nagyobb részét a statisztálás alatt ismertem meg évtizedekkel ezelőtt. És ők a mai napig mellettem vannak. Ott voltak, a hosszú évek alatt, amíg beteg voltam, támogattak, segítettek és szerettek. És szeretnek most is.