Milyen az élet úgy, hogy téged mindenki, vagy majdnem mindenki ismer, te pedig nem ismered fel az embereket.
Ritka rosszul jegyzem meg az emberek arcát, a nevüket meg???
Nos, nagyon kellemetlen szituációkba tud keveredni úgy az ember, ha nem ismeri fel azt, aki beszél hozzá.
Nálam ez már megszokottá válik.
A múltkor a Vodafone-nál üldögélt egy csajszi, mikor én belibbentem. Egyből köszönt, kedvesen, majd kérdezgette mi van velem. Tudtam, hogy látásból ismerem, de nem tudtam beazonosítani honnan. Ott ültem és kukaként vártam, hogy mondjon már valamit, hogy rájöjjek kivel is beszélgetek. Kiderült, a rendőrségről egy nyomozócsaj, akivel jó beszélő viszonyba kerültünk.
Néhány napja megint a városba jöttem, és lekéstem a buszt, mikor megáll mellettem egy hölgy, és megkérdi elvihet-e. Persze örültem a potyafuvarnak, amikor beültem mellé. Alig ismertelek meg,-jött tőle az első mondat.
Leesett az állam. Ránéztem, majd visszanéztem és abszolúte nem tudtam hová tegyem a nőt.
Nem te vagy az Ági?- kérdezte.
De én, de még mindig nem tudom, hogy hová rakjam Önt.
És belekezdett egy fejtegetésbe, de én azóta sem tudom ki volt.
És ma újra megáll valaki, egy hatalmas fekete luxusautóval.
-Szia, a városba megyek, beviszlek jó?-mondta a hölgy az autóból.
-Köszönöm, úgyis sietek.-örültem meg az előzékenységének.
-Hogy vagy?-kérdezte, majd társalgásba fogtunk. Úgy beszélgetett velem, mintha nekem pontosan tudnom kéne, hogy neki két fia van, stb,stb.
Én meg csak ültem és próbáltam jópofát vágni az esetre. Azóta sem tudom, hogy ki hozott ma be, és lesült volna a bőr a képemről, ha rákérdezek, ezért inkább nem tettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése