A barátok...

Zsani hívott Pünkösdkor, (Ő az egyik legjobb barátom évek óta).
-Mit szólnál, ha lemennék hozzád Ceglédre?
-Hát jó, legyen tápászkodtam föl az ágyról, mert elég nehezen beszélem magam rá a felkelésre, mióta a pajzsmirigyemen 12,5 milliméter daganatot találtak.
Ja, hogy ti nem tudtátok? Nos, majd három hónapot vártam magas vérnyomással, hogy ultrahangra kerüljek az egészségügyi rendszer jóvoltából.
Mindenesetre május 17.-én megvolt a pajzsmirigyvizsgálat, majd még a múlt hét közepén az izotópos vizsgálat és most a szövettan eredményre várunk.
Persze, az két hét még, mert ugye ennyi kell a rákos sejtek kitenyésztéséhez, úgyhogy addig kicsit nehezebben indulok neki a napoknak.
Bár mi jöhet még alapon annyira nem törtem le, ugyan aki gyakorlatilag egymaga szenvedett már minimum 20 ember helyett, annak ugyan még egy rák már nem tesz se többet, se kevesebbet a latba.
Na, de komolyra fordítva a szót, eléggé magam alatt voltam, mikor a barátnőm elért, és közölte, hogy azonnal jön.
Kimozdított, már azzal, hogy itt volt velem, hogy bent voltunk a városban és tanúi voltunk egy csapnivaló gyereknapi rendezvénynek, elősegítette, hogy most már pozitívabban nézzek az esetleges új nehézségek elé.
Szóval újra itt állnak a barátok, mint már nem, először megint mellettem, hogy biztos támaszként együtt vegyük fel a harcot azzal, ami előttem van.

Köszönöm neked Zsani és köszönöm mindenkinek aki úgy gondolta, gondolja a következő időben Cegléden a helye. Már vannak páran, úgyhogy így talán könnyebb lesz elviselni a két hetet míg megérkezik az eredmény.