Fogorvosnál, már megint...

Néhány hete mentem be a Ce-Dent-be, (itt Cegléden egy jó nevű és drága fogászatnak számít), hogy ugyan szedjék le a fogaimról a fogköveket és nézzék meg, nincs-e valamelyiken lyuk vagy elmozdult tömés, stb. Én gyerekkoromban nagyon sokat szenvedtem a tejfogaimmal, úgyhogy mióta az eszemet tudom nagyon figyelek rá, hogy évente legalább kétszer ellenőriztessem a fogaimat. Ha észreveszem, hogy kiesik egy tömés, eddig éjjel is taxiba vágtam magam és irány a Király utcai NON-STOP SOS Dent fogászat. Legalábbis Pesten így volt eddig. Drága fogászat, de legalább jól dolgoznak és éjjel is maximálisan kellemes környezetben "élvezhettem" a fogtömést. Mondanom sem kell, hogy amikor leköltöztem Ceglédre feladtam, hogy ilyen orvosi kezelésekben lesz részem, de a kényelmes kertes házért mindent. Gondoltam én akkor. Na, biztos, ami biztos, két hete, mint fent írtam elmentem a szokásos fogorvosi ellenőrzésre. Két percig bámult a Ce-Dent-es fogorvos a számba, majd közölte, hogy nincs a fogaimmal semmi baj, viszont látásra. Mindezt 5000-ért.
Erre tegnap este 23.-órakor azt vettem észre, hogy a bal alsó 6-os fogam lyukas. A tömés lazulhatott meg, illetve a 15 éve benne lévő amalgám tömés kezdhetett el eltávolodni a fogamból. Az amalgám töméseimet én nem vetettem ki néhány éve, mert gondoltam, hogy az a 3 fogam, ami ezzel van betömve 15-20 éve strapabírók nem fogom felcseréltetni látvány szempontjából fehérre. Főleg azért, mert a 4.-fogam, amelyik be van tömve, az fehér töméses, és azt repülés után rendszerint újra tömetni kell, meg gyakorlatilag két évente. Mert szép-szép, de basszus, állandóan kiesik a tömés.
Na a lényeg, itt most amalgám tömésről van szó, amit a profi fogorvos két hete nem vett észre, hogy kilyukadt, vagy legalábbis valami baja van. Mindenesetre én tegnap éjjel baromira berezeltem. Gyerekkoromról rossz emlékeim vannak a fájós fogról, úgyhogy alig vártam, hogy reggel legyen, hogy kereshessek egy fogorvost. Akit ajánlottak, az csak délután lesz, úgyhogy most próbálok pozitívan hozzáállni, hogy remélhetőleg addig nem fájdul meg a fogam. Nem hiszem el, hogy itt Cegléden ilyen nehéz a jó orvost megtalálni. Basszus, mi lenne, ha fájna a fogam?

Néhány praktikus tanács, hogyan szoktassuk rá életünk párját a házimunkára.

Nos, teljesen mindegy, hogy Magyar, Görög, Olasz vagy Arab pasiról van szó, a férfiaknál párkapcsolatban annyit jelent a házimunka, hogy megforgatunk egy villát a csap alatt. Ha az elején nem kezdesz el drasztikusan rávezetni őket a házimunkára, akkor egész életedben házi rabszolga lehetsz. Gondolom erre egy nőnek sincs szüksége.
A lényeg a következő. Veszekedéssel nem érsz el semmit, maximum annyit, hogy hisztis picsának leszel elkönyvelve és elküld a fenébe. Egy okos nő fokozatosan veszi rá élete párját már a legelejétől, hogy bizony csinálni kéne valamit. De képzeljétek el, több praktikát pasiktól lestem el.
Az egyik dolog, hogy ne húzd ki a ház elé a kukát. Ha férfi van a háznál, ez bizony a férfi dolga. Pl, ha ő otthagyja a kukát, neked eszedbe ne jusson kivinni. Mert akkor legközelebb is ott fogja hagyni. Várd meg míg este hazajön. Addigra keress elő némi zsákot, amibe áttöltheti életed párja a szemetet a nagy kukából. Közöld vele, hogy egy hétig nem akarod ott szagolni, és különben is a következő heti már nem fér bele. Ezért fordítsd féloldalt a fejed és nézz rá esdeklő szemekkel. Közben dicsérd meg őkelmét, hogy milyen nagyon jól meg tudná oldani, hogy átteszi az egész szemetet a zsákokba, majd a zsákot a frissen kitakarított kocsija hátsó ülésére és olyan könnyen el tudja vinni a legközelebbi legális szemétlerakóig. Kétszer büdösíted csak be a kocsiját, többet nem kell, ne aggódj, magától fogja kihúzni a kukát a ház elé.
A következő a mosás. Húúú, én nagyon utálok mosni, de a Bogi tanított nekem egy módszert a mosás elkerülésére. A házasságomban persze már alkalmaztam. Egyszer hazamentem és kimosta az én méregdrága selyem hálóingemet az ő kék fehérneműivel. Pont teregette mikor beléptem. Mutatta milyen profin kimosta. Mondtam neki, ja, csak előtte fehér volt.:( Szóval a lényeg. Nagyjából az első közös mosás alkalmával véletlenül kerüljön a mosógépdobba egy piros bugyi. Előtte ellenőrizd, hogy lehetőleg párod méregdrága kedvenc inge vagy farmerja is benne legyen. A piros bugyi olyan szép rózsaszínné fogja varázsolni a cuccokat, hogy többet a mosógép közelébe sem kell menned. Vasalás? Nos, én elajándékoztam a vaslót, és csak olyan darabokat veszek, amiket nem kell vasalni. Életed párja persze hord ingeket is, amit bizony vasalni kell. Szóval először is, közöld vele, hogy bizony azért nincs vasalód, mert nem tudsz vasalni. Másodszor persze neki be kell szerezni a vasalót, és bizony eddig is megvolt a vasalással valahogy, ennyi házimunkát igazán átvállalhat. Persze ezért cserében te önként vállald a mosogatást, hiszen valamit valamiért. A takarítás. Nos, az elején szögezzétek le, hogy egyik héten az egyik, a másik héten a másik dolga takarítani. Mindenesetre, ha nem akar takarítani, közöld, hogy téged nem érdekel hogy oldja meg, fogadhat házvezetőnőt is az Ő hetére, (hiszen erre találták ki ezt a munkakört) a lényeg, hogy rend legyen. Meg fogja oldani, hiszen azért ma már a bejárónő nem számít akkora luxusnak.

A Lővei-s történet folytatása.

Ma voltam a rendőrségen, reggel 8-ra kellett mennem. A rendőr már szerdán mikor bent jártam figyelmeztetett, hogy nem felejtettem reméli el, a mai időpontot.
Mondtam, hogy tudomásom szerint nem. Így meg is jelentem a rendőrségen.
Ott elmondtam újra a történéseket, kiegészítve az azóta, pontosabb 16.-án történtekkel, amit a szomszédasszonyom is észrevételezett. Meg mondtam, hogy ugyan hívják be az embereket a Kék Újságtól, meg a szomszédasszonyomat is, hogy alátámasszák, amit elmondtam.
Erre a következő párbeszéd zajlott le közöttünk.
-Érkezett azóta egy levél is- mondta a Dr Peták
-Azt én nem kaptam meg- közöltem vele
-Mi viszont megkaptuk, csak elfelejtette aláírni?- közölte
-Mi van?- néztem rá értetlenül
-Küldött nekünk egy levelet, névtelenül?-emelte föl a levelet.
-Tényleg? Mikor? Nem tudok róla különben is, én a leveleimet mindig aláírom.- válaszoltam.
-Akkor nem Ön írta?- kérdezte
-Tudomásom szerint nem.-válaszoltam. Esetleg elolvashatnám?
-Ha nem Ön írta, akkor nem, ezt nem engedi a BTK.-mondta.
-Akkor mondjuk azt, hogy én írtam, csak had olvassam el.- mondtam
-Hölgyem ezt a levelet szemmel láthatóan mégsem ön írta.-válaszolt,-mivel névtelen bárki írhatta.
-Hát, akkor tuti a Lővei volt.-mondtam
-Nem valószínű, nem nyilatkozik valami normálisan a Nándiról.-válaszolta a rendőr.
-ÓÓÓÓ-ehhez nincs mit hozzáfűznöm.


Mindenesetre nagyon örülnék, ha az az ismeretlen, aki valószínű mégis az az idióta nem levelezne a nevemben a rendőrséggel. Köszönöm.

Bírósági Ülnök.

Valamelyik nap olvastam a Ceglédi Hírmondóba, hogy Bírósági ülnöknek lehet jelentkezni. Persze vannak követelmények, de már tök rég óta gondoltam arra, hogy kipróbálnám magam nem hivatalos bírakénti, (ülnökként).
Ennek egyik feltétele a büntetlen előélet.
Képzeljétek, ahhoz képest, hogy én gyakorlatilag kimerítettem már a a BTK-t:)) még mindig büntetlen előéletűnek számítok. Szóval gondoltam a feltételeknek megfelelek, akár az elkövetkezendő 4 évben lehetek épp bíró is. Legalább a jogi tudásomat bővíteném, természetesen itt Cegléden, bár igazából a Pest Megyei Bíróság is megfordult a fejemben, de Cegléden nagyobb az esélyem bekerülni a 20-as létszámba.
A másik feltétel a 30 évet betöltött, de 70 évet még be nem töltött életkor.
Ha jól számolom még ebbe is beletartozom.:)
Ja, meg egy formanyomtatvány, hatósági bizonyítvány, ami az erkölcsi bizonyítványhoz hasonló.
Szóval beadtam a jelentkezésemet.

A talált gyerek.

Március 14.-én délután a szomszédasszonyom kopogott az ajtómon. Mutatja, hogy egy kis bőgőmasina ül az udvarunkon, aki nem ide tartozik. Szakadt közben az eső. Bevittük és megpróbáltuk kifaggatni a kislányt, hogy ugyan kicsoda is, és hogyan került ide. A nevén kívül, hogy Karina nem tudtunk meg tőle semmit. Nagyon meg volt ijedve. Azt mondta itt lakik a közelben, de nem tudja hol. Elkezdtünk sétálni a környéken vele, hátha ráismer a házra, ahol lakik, de nem találta ismerősnek. Értesítettük a rendőröket, már nem is én hívtam őket, mert már számomra is hihetetlen, hogy egy ilyen kis szarosnak pont a mi udvarunkon kell leparkolnia. Akkora sem volt a kislány, mint a harmadik fiókom, olyan kettő és három év közötti volt. Mint később kiderült, (a helyi rendőrség közel fél óra alatt talált ki a gyerekért) a város másik végéről sétált el a totyogó hozzánk. Mondjuk számomra elég hihetetlen, hogy hogy a fenében fordulhat elő, hogy egy ilyen pici gyerek senkinek nem tűnik föl, hogy egyedül kóborol. Persze a rendőrök lebaszták a szülőket, akik közben szintén odaértek, hogy mi van akkor, ha ez éjjel történik. Számomra érthetetlen, hogy miért nem látta senki ezt a kis szurtost az utcán, ahogy végigsétált a városon. persze iszonyú ijedten és koszosan, mert közben valószínű, mivel épphogy tudott menni, többször eleshetett.
Na mindegy, ennyire figyelnek az emberek másra.

Gyökerek.

Az alföldön töltöttem pár napot. Nem bánom, hogy az események úgy hozták, hogy a bulit le kellett cserélnem egy alföldi útra. A nagyszülői házban aludtam. Mindig is gondoltam, az emberi kapcsolatok egyik rákfenéje az, hogy nagyon sokan elfelejtik honnan is indultak. Nagyon magas lóról beszélnek máshoz, többre értékelik magukat, mint valójában érnek és elfelejtették, hogy bizony ők is voltak és lehetnek is még nehéz helyzetben. Én már régóta mondom, hogy senkit nem nézhetünk le, addig nézhetünk le valakire, amíg segíteni próbálunk nekik.
Jómagam bizony büszke vagyok arra, hogy 34 évvel ezelőtt egy parasztházból indultam Magyarország egyik Keleti kisvárosából Komádiból. Nem oda születtem, de nekem ott vannak a gyökereim. Most a sors úgy hozta, hogy sok év után hazamentem. Aki tudja mit jelent hazamenni egy ilyen alföldi kisvárosba, az most megérti. Anyám hangját hallottam 20 év távlatából, önmagam mondtam ki azokat a szavakat, amit régen tőle hallottam. "Adél néni, hát az él-e még? Vele pedig mi történt? Megnősült már? Olyan fiatalon meghalt? És Ő meg miért lett öngyilkos?"
Majd bepisiltem a nevetéstől némelyik sztorira. Magam elé képzeltem a részeges református papot, aki a Seprenyi Dani bácsi temetésén elfelejtette kit is temet és egy asszonyt búcsúztatott a megrendült családtagoktól, vagy ugyanez a pap, aki szintén illuminált állapotban háromszor is elbúcsúztatta az elhunytat az egyik gyerekétől és a családjától, de a másik kettőtől egyszer sem.
Jó volt alkudozni pirospaprikára a helyi piacon, köszöngetni fűnek fának, a kenyérboltos felismert, hogy az Irma lánya vagyok, még így narancssárga hajjal is.:))
Vagy épp a Rónában (Persze már nem így hívják) ülve Timivel, azt vitatva, hogy vajon régi ágyterítő van-e az asztalon. Régi ágyterítő, már nem is emlékszem azokra a tisztaszobákra, ahol a nagy dunyha ilyenekkel volt letakarva. A WC-re annál inkább, eltelt 17 év, de a Rónában az illemhely az nem változott. Ugyanaz a fém ülőcsésze, és csempe. "Itt csókolóztam talán először"-mondtam Timinek, de a fiúra már nem is emlékszem. "Én is- mondta Ő. és elmerengtünk a múlton." Vagy a temető, hú de megváltozott. Álltunk ott a nagyszülők sírjánál, majd a nagynéninél és arra emlékeztünk unokatesómmal, hogy milyen finom tortákat sütött is nekünk. Vagy épp arra, hogy a papa neki csak 20 Ft-ot adott, de nekünk mindig 50 Ft-ot, mert szeretett nagyon minket. Beléptem a konyhába és automatikusan a tűzhely mellé ment az első pillantásom. Óhatatlanul kerestem a papát a szememmel a kis sámlin, amint a levest kanalazza. Szegény papa, hány évtizede nincs már velünk. Majd a tisztaszobába lépve a falakon a fotók. Még a mi esküvői képünk is ott lóg a többi között, a kisgyerekkori képek, édesanyám meg Adél néni fiatalkori fényképei között. Meg is jegyeztem, hogy bizony nagyon jól néztek ki fiatalon, nem csoda, hogy annyian futottak utánuk. A lila ruhás nő a kanapé fölött, amin aludtam. Ó, arról a képről mindig Komádi jut eszembe. Lehet, hogy utoljára jutottam haza, az élet kiszámíthatatlan, de örülök, hogy ezt a hetet arra áldoztam. Régen volt a konyhában egy falvédő, néhány éve elkoboztam, azóta nálam van a szekrényben. Az van rá írva, hogy "Bármerre visz sorsom útja, haza vágyom csendes kis falumba." Valóban ez bizony így is van, így is érzünk sokan, haza vágyunk a kis falunkba.
Én bizony büszke vagyok rá, hogy nekem ilyen gyökereim vannak. Büszke vagyok a dédnagyapámra Nemes Kis Váczi Jánosra, aki harcolt az első világháborúban, majd 28 évet töltött Orosz hadifogságban. A nagyapára, akit bizony mindenki ismert a faluban, aki a mamával együtt segítette a Zsidókat a második világháborúban. Sajnálom, hogy megszenvedték az államosítást, mint annyian ebben az országban. De talpra álltak. És bizony büszke vagyok arra a pici parasztházra, ami még ma is áll, és az a ház az ahová oly sokan haza megyünk.